Végre valahára sikerült megírni az új fejezetet. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de nem jött az ihlet. Előre szólok, hogy fogalmam sincs mikor jön a kövi rész.

Jimin pov

- Na és mit néztek? - Jin a képernyőre pillant ahol éppen szétlövik egy zombi fejét. Guszta. Igyekszem nem forgatni a szememet. Úgy érzem ez a film tökéletesen tükrözi az értelmi szintjüket. A szőke fiú, Namjoon felveszi a távirányítót és kikapcsolja a tévét.

- Nem megyünk le a nappaliba? Ott mind elférnénk és nézhetnénk valami normális filmet. - körbenéz a szobában lévőkön, pillantása megállapodik az unokatestvéremen. Mintha konkrétan az ő válaszára várna vagy talán csak beképzelem. Jungkook felsóhajt, de nem ellenkezik. Amikor felkel az ágyról, a többiek is követik, majd engem kikerülve kivonulnak a szobából. Csordaszellem. Akaratlanul is elgondolkodom rajta miért hallgat mindenki rá, amikor ő a legfiatalabb. Lassan követem őket a földszintre, semmiképp sem maradhatnak Jinnel felügyelet nélkül. Nem mintha bármit is tehetnék, ha terrorizálni kezdik. Legnagyobb meglepetésemre a kis filmest eseménytelenül zajlik. Jin szinte végig a szőke sráccal beszélget, de a többiek is néha bekapcsolódnak. Jungkook egész idő alatt a tv-t bámulja, kínosan ügyel rá, hogy ne keljen senkire sem ránéznie. Én is próbálok a filmre koncentrálni, de nem igazán megy. Idegesen csavargatom a kanapé karfájából kilógó cérnaszálat. A percek csigalassúsággal telnek, mintha soha nem akarnának hazaindulni. Végül Jin sóhajtva felkel.

- Mennem kell, van még egy csomó házim amit meg kellene csinálnom. - rögtön felpattanok, hogy kikísérjem. - Sziasztok. - köszön el a csapattól, de mielőtt kilépne az ajtón még visszafordul. - Namjoon dolgozol kedden?

A szőke csillogó szemmel néz az unokatesómra és vigyorogva bólint.

- Persze, általában minden nap segítek a szüleimnek.

- Klassz. - mosolyog Jin és kilép a verandára. Természetesen árnyékként követem.

- Miért érdekel, hogy dolgozik-e? - teszem fel a kérdést pánikolva. Jin homlok ráncolva néz rám.

- Nyugi Minnie, nem fogom lenyúlni előled csak jófejnek tűnik és meg akarom ismerni. Tetszik neked vagy mi? - hirtelen felmegy bennem a pumpa.

- Egy ilyen s – még időben észbe kapok, így nem jellemzem semmi csúnya szóval, mint például seggfej vagy brutális állat – sráccal nem kéne kikezdened. Nem illik hozzád, jobbat érdemelsz. - Jin felnevet.

- Komolyan ennyire érdekel kikkel barátkozom? Rendesnek tűnt. - nem dőlök be a mosolyának, látom hogy fürkészi az arcomat. Sejti, hogy valami nincs rendben.

- Seokjin ismerlek. Nem csak barátkozni akarsz vele. Bejön neked. - ha nem ismerném Namjoont még támogatnám is a kapcsolatukat, mert nyilván nem egyoldalú vonzalomról van szó. Valahogy távol kell tartanom őket egymástól.

- Nem akarok tőle semmit. - duzzog, de nyilvánvalóak a szándékai.

- Komolyan a sulidba is biztosan járnak jó pasik. Ráadásul épp jársz valakivel, nem?

- Ha Johyukra gondolsz annak már több hónapja vége. Egy seggfej volt, úgyhogy dobtam. - von vállat nemtörődöm mozdulattal. Nem tűnik szomorúnak, de amúgy sem illet össze azzal a sráccal. Jin kedves, ő pedig csak kihasználta a kedvességét. Igazából örülök neki, hogy dobta.

- Oké, de Namjoon sem jobb. Úgy tudom már többször is megbukott és az alkoholt sem veti meg, plusz fiatalabb nálad. Mindig azt mondogatod, hogy idősebb és tapasztaltabb párt akarsz. - igyekszem minél több indokot felhozni, ami a kapcsolat ellen szól.

- Tudoooom, de minden eddigi pasim idióta volt. Ideje kipróbálni valami mást. - kacsint rám. Nem tudom hogyan győzhetném meg, ezért inkább témát váltok.

- Mikor jön a buszod?

Jungkook pov

Jimin megint eltűnik egy időre az unokatestvérével. Nam egyértelműen csorgatta a nyálát a srácra, amit úgy tűnik csak én vettem észre vagy a többiek egyszerűen csak nem hozzák szóba. Ez az egész rokonlátogatás dolog a frászt hozta rám. Mi van, ha Jimin elmondja neki, hogy a suliban piszkáljuk? Bár nem tudná bizonyítani, mostanában senki sem nyúlt hozzá egy ujjal sem. Sőt már itthon sem iratom vele a házimat, ami meg is látszik a jegyeimen. Anyám ki is akadt miatta. Erről eszembe is jut, hogy házit kell írnom. Miután a srácok elmennek felmegyek a szobámba, hogy nekilássak a szörnyű feladatnak. A matekkal kezdem, amiben egész jó vagyok valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva. Minden tűrhetően megy amíg el nem érek az irodalomhoz. Verselemzés. Na itt totálisan elakadok. Nem vagyok az az érzelmes típus úgyhogy fingom nincs hogy mit akar kifejezni a költő. Ez egy nagy nyáltenger, egy férfi ilyen sosem írna. Fintorogva olvasom át már legalább századjára, amikor rájövök, hogy magamtól képtelen vagyok megcsinálni. Nincs más megoldás, muszáj lesz segítséget kérnem tőle. Ez egy rémálom pont attól a nyomitól. Vergődöm még egy darabig az ágyamon. Hogyan szoktak az emberek segítséget kérni? Eddig még nem kellett szépen kérnem, elég volt ha megfenyegettem az illetőt, most pedig meg kell alázkodnom. Összeszedem a cuccaimat és kicsörtetek a folyosóra. Megállok az ajtaja előtt és hallgatózom. Halk motoszkálást hallok, szóval már visszaért. Kopogjak vagy csak nyissak be? Miért is kéne kopognom? Nem a tanári előtt állok. Lehunyom a szemem egy pillanatra, ideges vagyok. Ez nevetséges. Résnyire nyitom az ajtót és benézek. Hason fekszik az ágyon és egy könyvet olvas. A fülében fülhallgató. Úgy néz ki teljesen belemerült. Nem vett észre, persze nyilván a zene miatt. Fantasztikus, még visszafordulhatok. Már épp megfutamodnék, aztán rádöbbenek, hogy kezdek bukásra állni irodalomból és az anyám megöl, ha ténylegesen megbukom. Felsóhajtok és becsukom magam mögött az ajtót. Jimin lapoz egyet a könyvben és kissé elmosolyodik. Hogy képes egy könyv kiváltani belőle ilyesmit? Figyelem egy kis ideig, de kezdem magam zaklatónak érezni, úgyhogy lépek felé egyet. Becsukja a könyvet és felül az ágyon, így veszi észre hogy már csak egy lépés választ el tőle. Összerezzen és önkéntelenül a szívéhez kap.

- Jesszus. - kihúzza a fülhallgatót a füléből és elkerekedett szemekkel néz rám. - M... miért vagy itt?

- Szóltam, de úgy látszik süket vagy. - találok rá a hangomra. Felmutatom a könyvem és a füzetem. - Segíts az irodalom háziban! - felém nyújtja a kezét, majd várakozva nézi a könyvet. A kezébe nyomom és közben próbálom elkapni a tekintetét, de makacsan továbbra is máshová néz. Miután elolvasta a feladatot, a táskájába nyúl és egy tollat vesz elő, majd írni kezd a füzetembe. Felhúzott szemöldökkel figyelem.

- Nem azt mondtam, hogy írd meg helyettem, hanem hogy segíts. - a kezében megáll a toll. Végre a szemembe néz.

- Úgy érted... - elmosolyodik. - Te komolyan saját magad akarod megírni a házidat? - a hangjában meglepetés keveredik gúnnyal. Ingerülten csettintek egyet a nyelvemmel.

- Igen, képzeld! Szóval ha lennél olyan kedves és segítenél... - máris kezdem megbánni, hogy beléptem a szobába. Hitetlenkedve megrázza a fejét.

- Oké. Akkor esetleg leülhetnél. Vagy állva is tudsz írni? - lassan kifújom a levegőt, hogy megnyugodjak. Nem hiszem el, hogy segítséget kértem pont tőle, de a tudat, hogy nem fogok megbukni némiképp vigasztal.