- Jaj, úgy megijesztettél... - néztem rá kerek szemekkel és próbáltam a pluzusomat újra normál értékek közé szorítani.

- Tényleg? Nagyon sajnálom, nem akartam. Csak kéne a... Labda. - nézett az ölembe, az említett tárgyat kutatva. Nos, azt a bizonyos röplabdát én szinte satuba fogva tartottam az ölemben, még véletlenül sem engedve oda másnak.

- Jaj, hát persze... Bocsi... - engedtem el és két kézzel nyújtottam neki, közbe még mindig "bocsikat" és egyéb szavakat motyogva.

Áhh, kicsit sem vagyok gáz... Megismétlem újra: senki se legyen olyan, mint én!

- Amúgy, mit keresel itt? - tette fel a teljesen értelmes kérdést, amire még én magam sem tudtam volna logikus magyarázatot adni.

Hát, először csak frissítőért jöttem, aztán meglátva titeket leültem a fűbe átgondolni az életem, majd megtalált egy kedves labda is, ami által megjelentél te, ezzel bearanyozva az egész életem...

- Csak... erre jártam. - válaszoltam leegyszerűsítve a dolgokat.

Sóhajtottam és erősen kifújtam a levegőt.

Áh, ezek a ki nem mondott szépséges szavak!

- Láttam, hogy nézted ahogy gyakorlunk. - vette hóna alá a labdát és a másik oldalamra sétált, pont nyugat irányába.

- Én meg láttam, hogy te láttad, hogy én láttam a gyakorlást. - eresztettem el egy visszafogott nevetést, mire ő is villantott egy nagy mosolyt. Amúgy ez nem volt igaz.

- Nekem most mennem kell, de nem sokára végzünk, és ha akarsz... megvárhatsz... - mondta. - Kezd lemenni a nap, nem akarom, hogy egyedül menj haza. - magyarázta. Az éppen ténylegesen nyugovóra térő csillagtól semmit nem láttam, pedig igazán kíváncsi lettem volna milyen arcot vág ehhez a világmegváltó mondathoz. Helyette viszont majd' megvakultam, mikor ki akartam volna deríteni.

Hát, ennyit az idilli, szerelmes pillanatunkról.

Ó, ne, mit tegyek? Úgy mennék vele, de biztos csak felesleges lennék ott... És idegesítő. Nem is ismerem a srácok többségét, csak Sawamura-sant és Azumane-sant... Na várjunk, hiszen velük se nagyon beszéltem még!

- Csak útban lennék nem? - igazítottam meg a szoknyámat, hogy ne csússzon fel még jobban és a szemem elé tettem a kezem, hogy ne a Nap legyen az utolsó dolog amit ténylegesen látok az életemben.

- Ugyan dehogy, a többiek most másmerre mennek. Na de, megyek. Ha akarod, várj a kapunál. - intett, majd visszarohant az edzésére.

Felpattantam a helyemről, és a levegőbe boxoltam. Ilyen szép napot még kívánva se kaptam volna!

Miután kiőrjöngtem magam - természetesen egyedül - és összeszedtem magam, visszaindultam a suli felé.

Heyhey mindenkinek, remélem csodálatos napotok volt és nem kaptatok kémiából egyest. Tschüss!