"Long ago 
Just like the hearse you die to get in again 
We are so far from you

Burning on just like a match you strike to incinerate 

The lives of everyone you know

And what's the worst you take (worst you take)

from every heart you break (heart you break)

And like the blade you stain (blade you stain)

Well I've been holding on tonight

What's the worst that I can say?

Things are better if I stay 

So long and goodnight 

So long and goodnight " 

A telefonom rezgett a zsebemben, érte nyúltam és képernyőjén villogott az értesítés. SMS-t kaptam, ami nálam nagy ritkaságnak számít. Levi írt, a telefont hihetetlen gyorsasággal oldottam fel és a soroknak estem szemeimmel.

F*ckboy: "Köszönöm, hogy mellettem voltál, de most itt hagylak... "

Francba! Ezt ne, csak ezt ne! Mi ütött most ilyen hirtelen belé, nem veszíthetem el, azok után, hogy...

Már csak arra lettem figyelmes, hogy az emeletes ház előtt állok. Múltkor Levi elmondta a kódot, mivelhogy nemrég beszereltek egy számkódos ajtót, így azonnal beütöttem a hat számjegyből álló sorozatot. 

Újabb kiesés, már nyúlok is a kilincsre, nyitva van, reflexből indulok a fürdő felé, már nem tudok mit tenni csakhogy a telefonomért nyúlok és tárcsázom a mentőket.

Még emelkedik a mellkasa, a pohár szilánkjai szanaszét a kövön, egy üres gyógyszeres doboz magányosan fekszik a padlón. Felveszik, magamon kívüli állapotban bemondom a címet és hogy valószínűleg mi történhetett. A vonal másik oldaláról még kapok pár instrukciót, majd leteszem és munkához látok.  

Ott fekszik a kádban, a rengeteg vértől nem látni a vágásokat a kezén. A törülközőkért nyúlok és oda lépek mellé, a levegőt gyorsan kapkodja, arca lesápadt a vérveszteségtől, szemeit szorosan lehunyva tartja.

-Most már itt vagyok Levi, itt vagyok! -óvatosan a jobb keze alá nyúlok, minek hatására a vér még jobban megindul. Fehér törölközőt csavarok alkarja köré, majd a mellkasára fektetem, a fekete pólója vértől ragacsos, a másik karjával is megismétlem ez a folyamatot és mivel a lábaim nem bírják tovább a folyamatos remegést oda térdelek mellé. -Örökké veled leszek, és ha kell érted meg is halok! 

Bár haldoklik, ő mégis gyönyörű továbbra is, a vértől ragacsos kezemmel végigsimítok arcán, majd megállapodok a nyakán az ütőere felett. Érintésemre szemei megrebegnek, s lassan felnyitja szemeit, sötét íriszei élettelenül csillognak, a fény elhalványult azokban a vad szemekben, a feneketlen mélységek kihalnak. 

Nem tudok sírni...

Arcára gyenge félmosolyt húz és csak néz a szemembe, némán a levegőt kapkodva, ujjaim alatt az ütőerében a vér még áramlik és csak egyre pulzál, egyre lassabban.

-Nem engedem, hogy itt hagyj egyedül ebben a világban, szükségem van Rád!

-Mosolyogj! -mondja elcsukló hangon, és széles mosolyra húzza a száját, én is mosolygok és ajkamat az övére tapasztom.

Dugja fel magának a sors!

Nem sokkal később megjött a mentő, és én belevetettem magamat a képszakadásba...

"Túl mélyek a sebek... Lehet, hogy nem... Túl kevés az idő..."