———————————————————————
J I M I N
———————————————————————

Mint minden reggel, a mai is álmos nyöszörgéseimmel és a vakító napfénynek címzett szitokszavaimmal telt. Sosem tudtam megérteni azokat az embereket, akik mosolyogva és majd' kicsattanva ébrednek. A reggeli ébredés a legrosszabb dolog az életemben, már ha az öt évvel ezelőtti történteket nem említem. Nyammogva vettem tudomásul, hogy újra, akár csak egy pillanatra is, de eszembe jutott a számomra borzalmas szakítás, amit megéltem.
Nem igazán repesek az örömtől, amiért néha eszembe jutnak az együtt töltött idők és az utolsó nap a kapcsolatunkból. Azt a bizonyos napot bárminél jobban elfelejteném, magával a személlyel is, ám valamiért mindig más írányba fordulnak gondolataim és a végén mindig Jungkookot védem és gondolom úgy, hogy az én hibám volt, amiért a karrierjét válaszotta helyettem.

Fájdalmasan felsóhajtva ültem fel és dörzsöltem meg a már halványuló, álmosságtól hallucináló ködöt a szemeim elől. Ajkaimat megnyalva másztam ki a meleg ágyamból és indultam el a konyhába, hogy felfrissítsem magam egy bögre zöld teával. A konyhapultnak dőlve hallgattam a nagy csendet, ami körbelengte lakásom minden egy szögletét, köztük engem is. Az elején majd' belepusztultam Jungkook hiányába, így a csend is elviselhetetlen volt számomra, ugyanis egykori szerelmem imádott csacsogni, sokszor be nem állt a szája.

Halványan elmosolyodtam az emlékekre, amikor még boldogan nevettünk és felhőtlenül, gondtalanul beszélgettünk mindenféléről. Elég volt a hangját hallanom, máris lenyugodtam és jobban élveztem az életem. Öt év után ebben a lakásban már megszokottá vált számomra a csend, egyfajta legjobb társként szólgált. Sokat gondolkodtam már egy háziállat tartásán is, de az időm sosem engedné. A hét majdnem minden napján vannak vendégeim, akiket fotóznom kéne, vagy engem hívnak el modellekhez, hogy címlapra kerülő fotókkal ajándékozzam meg őket.

Fárasztó munka, én mégis szeretem. Úgy gondoltam, a fotózás segít, hogy új ember lehessek. Igazából új ember lettem, megváltoztam. Megtanultam hinni magamban és abban, hogy mindig jó munkát végzek, az egykori önbizalomhiányos fiúcska, aki voltam öt évvel ezelőtt, már a múlté. Jungkooknak köszönhetően megerősödtem, még ha ő tudatlanul is, de nagyon sokat segített nekem.

Egyébként vicces, hogy fotós vagyok, míg Jungkook egy modell vállalat cégvezetője. Mindig is hittem abban, hogy tehetséges és ért a divathoz, sosem kételkedtem. Ezért sem lepődtem meg azon, amikor három éve kijelentették, hogy egy céget alapított, ami nagy hírrel jár az országban.

Fejemet kissé megráztam, hogy kiűzzem a már szinte fárasztó gondolataim a fejemből, majd hajamat felborzolva raktam a halvány zöld színű bögrém a mosogatóba és nagyokat ásítva indultam meg fürdőbe, hogy elvégezzem a reggeli teendőim.

......

A mai napra nem igazán terveztem semmit a pihenésen és sorozat nézésen kívül. Mivel a saját magam főnöke vagyok, ezért egy héten egy szabadnapot engedek meg magamnak, hogy kellőképpen kipihenhessem magam. Ám épp, hogy vízszintesbe vágtam magam az ágyamban, hogy az eddigi megnézendő sorozat következő részét megnézzem, megszólalt a telefonom. Szemeimet megforgattam és elmormoltam három fohászt, mire felvettem a vadul csörgő telefonom.

- Itt Park JiMin, miben segíthetek? - szóltam bele a szokásos hangleejtéssel, bár kissé morcosabban, mint ahogy azt terveztem.

- Kim TaeHyung vagyok, a JM vállalat főnökének titkára. - szólt bele egy elég érdekes, mély hangú férfi a vonal másik végén. A vállalat neve hallatán nyeltem egy nagyot és imádkoztam az általam ismert Istenhez, hogy most az egyszer védjen meg és legyen mellettem. - Azért hívtam, mert a szerkesztőség úgy gondolta, maga lenne az ideális fotós az egyik, nemsokára megjelenő divatlap címlapján szereplő modelleknek.

Ajkaimat összepréselve hunytam le szemeim, hogy lenyugtassam magam és ne csapjam le a telefont, ugyanis ez a lehetőség lehet tönkreteszi az eddig felépített lelki világom. Miután kellőképp megnyugodtam és tisztáztam magamban a dolgokat, felnyitottam a szemeim.

- Mikorra kellenék? - kérdeztem a legudvariasabban.

- Még ma, ha lehetne - válaszolt kissé lesújtó hangnemben, mint ha a Világ legidiótább kérdésére válaszolt volna.

- Remek. Egy óra és ott vagyok - válaszoltam kelletlenül, majd bontottam a vonalat.

Telefonom ledobtam az ágy végébe, de pechemre az visszapattant és a földre esett hangos csapódással. Ezt a pillanatot választottam annak, hogy egy mélyről jövő morgással kikeljek magamból és hitetlenül nevetve, majd mérgesen szitkozódva dobáljam magam a matracon.
Miután kitomboltam magam, szigorúan magam elé meredtem mély levegővételek közepette, hogy szembesítsem magam a valósággal. Azzal a valósággal, amiben újra találkozni fogok az exemmel!

—————————

Sziasztok!♥️
Már nem igazán bírtam tovább várni, ezért most hoztam az új könyvem prológusát! Életemben először írok Jikook könyvet, ezért a megértéseket kérem😊 A részek rövidek lesznek, ám gyakrabban fogok új részt feltölteni.

Remélem ezt a könyvemet is olvasni fogjátok és tetszeni is fog nektek! Ha valaki nem bírja a fiúxfiú történeteket, akkor megkérem, hogy ne olvassa!
További szép napot!♥️