———————————————————————
J U N G K O O K
———————————————————————

Erős fejfájásra ébredtem, ami nem igazán akat enyhülni. Gondolhattam volna, hogy annyi alkohol meg fog ártani, mégis inkább mentem a makacs fejem után és emiatt most képtelen vagyok felülni, mert a fejem annál jobban fáj. Nem emlékszem semmire a múlt estéből. Azt tudtam, hogy megittam három pohár whiskey-t, de aztán képszakadás.

Perceken át csak bíztattam magam, hogy ideje lenne már felkelnem az ágyból, de valahogy képtelen voltam megmozdulni. Hirtelen olyan jol esett ágyam kényelmes, puha matraca, hogy képes voltam akár napokon át csak feküdni és aludni vagy legalább a plafont bámulni. A lényeg az lenne, hogy feküdnék és nem gondolnék semmire. Nem gondolnék a munkámra. Nem gondolnék arra, hogy egy igen is nagy cég főnöke vagyok és vár a munka, várnak az alkalmazottaim. Nem gondolnék arra sem, hogy mi fog törtenni azután, miután nem mentem be dolgozni és legutolsó sorban nem gondolnék Park Jiminre, akinek nevét kimondva szívem hevesebben vert a kelleténél és akaratlanul is remegve jelezte, hogy csakis Jimin miatt képes így hevesen kalapáni.

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de lassan már úgy gondoltam, hogy eleget pihentem, ezért megpróbáltam összeszedni magam és férfi létemre elviselni a hasogató fájdalmat, ami a fejemben keletkezett, de valójában nagyon nehéz volt visszofognom magam. A konyhába érve, a hűtőszekrényhez mentem és elővettem a tejet, hogy megegyem a szokásos reggeliként szolgáló müzlit. Amint végeztem az evéssel, visszamentem a szobámba, hogy ha már itthon maradtam, élvezzem ki minden egyes szabad percemet. Ideje volt kezembe venni a telefonom, aminek kijelzőjén ott virított Taehyung neve. Tíz nem fogadott hívás és öt üzenet is jött tőle.

Írtam neki egy üzenetet, hogy ma nem megyek be a céghez, csak hogy tisztában legyen a ténnyel, hogy itthon vagyok. Tulajdonképpen bemehettem volna dolgozni, de a tegnap esti ivászatom
miatt teljesen elment a kedvem és bevallom őszintén,a titkáromhoz sem volt kedvem. Legalább is azt hallani és látni, ahogy minden egyes alkalommal, amikor kettesben vagyunk, bepróbalkozik nálam. Taehyung neve mreh mindig ott állt a kijelzőn, ezért beléptem a híváslistába, hogy végig pörgessem az oldalt, így legalább nem fog idegesíteni az a sok értesítés. Hüvelykujjam hirtelen leállt a görgetésben és szemeimmel csak meredtem a képernyőn díszelgő névre.

Park Jimin.

Állítólag két percig és fél percig beszéltem vele este, tizenegy órakor, de rohadtul nem emlékszem, hogy miről és arra sem emlékszem, hogy miért hívtam fel őt. Részegen bármire kées vagyok, de nem tudtam elhinni, hogy arra is képes voltam, hogy felhívjam az exemet.
Már úgy voltam, hogy a büszkeségem félretéve felhívom és megkérdezem, hogy miről beszéltünk, de ekkor -mintha az égiek is ezt akarták volna-, bevillant egy kép, ahogy a kilátást nézem és nehezen forgó nyelvvel beszélek valakivel.

- Tudod, nagyon igazságtalan vagy.

- Jungkook szereti Jimin.

- Ne ne ne ne ne ne - ismételtem magamban egymás után, egyre hangosabban. Ujjaimat hajamba túrtam és kínomban a hajszálaim tépkedtem. - Ekkora barmot, mint én még nem szült Ázsia!

Arcomat tenyereimbe temettem és nemtudtam elképzelni, hogy én előző este képes voltam felhívni az exem és elmondani neki, hogy szeretem. Vajon mit gondolhat most rólam? Még jobban megutált? Ettől csak jobban fáj a fejem.

Az biztos, hogy én többet nem iszom alkoholt. Vagy legalább is telefon közelében biztos nem.

~2019.06.25