———————————————————————
J I M I N
———————————————————————

- Akkor két nap múlva jöhettek a képekért - kísértem ki a mai nap utolsó két vendégét.

Felvéve a ragyogó mosolyomat intettem nekik egyet, majd bezártam az ajtót és kétszer elfordítottam a kulcsot a zárban. Hallatva egy fáradt sóhajt lehuppantam a kanapéra, hogy pár percet pihenhessek zuhanyzás előtt, de alig, hogy a fenekem érte a kipárnázott bútort, a telefonom elkezdett csörögni. Nyöszörögve fordultam a hang irányába én nem tudtam elhinni, hogy mindig van valaki, aki megérzi, hogy mikor akarok pihenni.

- Itt Park Jimin, miben segíthetek? - szóltam bele monoton hangon, majd hátradőltem, hogy vízszintesbe kerüljek az igen kényelmes kanapémon.

- Üdv ismét, Mr. Park! - szólt bele az a bizonyos mély hangú férfi, aki állítólag az exem titkára. Szemeimet forgattam, ahogy végig hallgattam rövid mondandóját, miszerint be kéne menjek és ugyanazt kéne elvégeznem, mint pár nappal ezelőtt.

- Sajnálom, lejárt a munkaidőm - már ott voltam, hogy bontsam a vonalat, amikor ismét megszólalt.

- A dupláját kapja cserébe - amint meghallottam, hogy mit is mondott, ülőhelyzetbe tornáztam magam és egy pár pillanatig elgondolkoztam azon, hogy megéri-e.

Lehetséges, hogy találkozni fogok az exemmel, de cserébe rengeteg pénzt kapnék fizetségként és a pénz tudom, hogy nem boldogít, de jó ha van.

- Mikorra kellenék? - tisztára deja vu érzésem lett.

A férfi közölte velem, hogy fél óra múlva legyek a cégnél. Szinte csiga lassúsággal kezdtem el készülni és pár percet késtem is, de kit érdekel? A munkaidőm lejárta után hívtak fel, én pedig nem tehetek róla, hogy fáradt voltam és csak lassan tudtam elkészülni.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ismét két órán át fotóztam ugyanazokat a nyávogós modelleket. A fejem már lassan szét durrant, amikor már az ötödik "haza akarok menni" után jött a harmadik "szomjas vagyok". Aztán két és fél óra után végre felállhattam és nagyokat sóhajtozva kiropogtattam csontjaimat. Mint pár nappal ezelőtt, most is átfutottam a képeket és egy pendrivera helyeztem át őket, majd az exem titkárának kezébe nyomtam és közöltem vele, hogy holnapra a kártyámon legyen a fizettségem.

Egy félmosolyt villantva hátat fordítottam neki, de bár ne tettem volna! Jungkook ott állt teljes valójában, kissé meglepett tekintettel. Én csak álltam, mint egy darab fa, hiszen amint megláttam, egyből ledermedtem és kiutat kerestem, de hirtelen sehol sem találtam. Nagyot nyeltem és felnéztem Jungkookra, aki engem nézett. Ajkai elnyíltak egymástól és csak tátogott, mint egy hal, mire én szemöldökömet felvonva figyeltem tovább, hiszen száz százalék úgy nézett ki, mint aki mondani akarna valamit. Ám pár pillanat után sem mondott semmit, én pedig úgy döntöttem, hogy nincs már miért maradjak, ezért egy kis bátorságot összeszedve, kikerültem az exemet és elhagytam a termet.

- Jimin! - hallottam meg Jungkook hangját, majd hangos trappolások kíséretében megállt mögöttem.

Lassan felé fordultam, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar.

- Lenne kedved beszélgetni egy kávé mellett? - tette fel a kérdést, mire egyből rávágtam volna, hogy igen, de őszintén bevallva, belegondoltam abba, hogy miken is mentem keresztül miatta és emiatt pedig inkább választottam a jobbik utat, aminem ténné töbkre a már jungkook által tönkretett lelki életemet.

- Nem - válaszoltam röviden, majd hátat fordítva neki, ténylegesen elhagytam az épületet.

A szívem hevesen vert és vagy háromszor vissza akartam menni, hogy a nyakába ugorjak, de nem engedhettem
meg magamnak. A saját érdekemben cselekedtem, de inkább legyek önző, mint hogy hagyjam, hogy megint ugyanazt éljem át, mint öt évvel ezelőtt. De legalább ne verne ennyire a szívem és ne agyalnék ennyit az exemen. Akkor sokkal könnyebb lenne elfogadni a tényt, hogy újra találkoztam Jungkookkal, aki rohadtul az exem és még mindig szeretem.

~2019.06.12