———————————————————————
J U N G K O O K
———————————————————————

Tudtam jól, hogy Jimin mindent hallott a beszélgetésből, amit az orvossal ejtettem. Nem volt nehéz észrevenni, ahogy sírástól rázkódó vállakkal ül az ágyon, szemeit szüntelenül dörzsölgetve. Megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom. Nem kellett volna hallania, amit az orvossal beszéltem.

- Jimin...

- Mit tervezel? - vágott szavamba rekedtes hangon, mire muszáj volt sóhajtanom egyet.

Magam sem tudtam, hogy mi is lett volna a legjobb ötlet. Először is jó tervnek bizonyult az, ha lefizetem az orvost, de közölte velem, hogy akármit is teszek, nem tehet ilyet. Legrosszabb esetben feljelent megvesztegetésért, ami se nekem, se a cégnek, se Jiminnek nem lett volna jó. Tehetetlen voltam és kétségbeesett. A kemoterápia nem fog sok ideig segíteni.

- Nem tudom, először is menjünk haza - léptem oda hozzá, hogy ujjainkat összekulcsolva induljunk el.

Otthon sem volt másképp. A következő pár napban azon gondolkodtam, hogy miként is tudnék segíteni. Nem nézhettem tétlenül azt, hogy Jimin egyre soványabb és erőtlenebb. A bőre sápadni kezdett és mintha a csillogás is kihalt volna szemeiből. Akármennyire is mutatta, hogy jól van, nem volt jól és idegesített, hogy semmit sem tudtam ellene csinálni.

- Jungkook! - gondolataimból Jimin kétségbeesett kiáltása zökkentett ki. Hangjából ítélve megijedhetett valamitől, ezért szélsebes léptekkel közelítettem meg a fürdőt, ahonnan a hangja jött.

- Mi történt? - rontottam be hevesen verő szívvel, mire azonnal szembe találtam magam Jiminnel, akinek felsőtestét nem fedte ruha. Egy fésűt tartott a kezében, annak fogai között pedig rengeteg hajszál díszelgett.

- Elkezdett hullani a hajam... - válaszolta remegő hangon.

Ekkor hisztérikusan beletúrt a hajába, így még több hajszál maradt mindkét kezében, mint a fésűn. Alsó ajkamat beharapva léptem Jiminhez és mostam le kezeit, majd a fésűről is leszedtem a hajszálakat, hogy egy csomóba a szemetesbe dobhassam. Jimin sírni kezdett, ami átváltott hangos zokogásba, miközben a haját kezdte el fogdosni.

- Ne piszkáld! - fogtam le kezeit, mire ő kirántotta magát karjaim közül, hogy kirohanva az ágyba bújjon és tovább sírjon. - Jimin..

Éreztem, hogy szemeimet a könnyek mardossák, de nem engedhettem meg magamnak ezt a hozzáállást. Ha én félek, akkor ki fog példát mutatni Jiminnek? Muszáj lesz férfiként viselkedjek. Jimin akarata ellenére is lefeküdtem mellé, hogy szorosan magamhoz húzzam törékeny kis testét. Akármennyire is ellenkezett, úgy bújt hozzám akár Shiro, amikor simogatom. Jimin teste folyamatosan remegett a sírás miatt, míg én próbáltam megnyugtatni, miközben a hátát simogattam.

- Figyelj, kincsem - szóltam hozzá, megpróbálkozva egy másik módszerrel. - Ne sírj, amiért hullani kezdett a hajad. Ez a kezelés ezzel jár, nem tudsz kibújni alóla. De ha továbbra is sírsz, csak kimeríted magad és az sokkal rosszabbul fog elsülni. Még ha hajad sem lesz, én ugyanúgy foglak szeretni, csak hogy tudd. Ha téged annyira zavar, akkor vehetünk parókát. Vehetünk akár hármat is, különböző színekből, mit szólsz? - Jimin sírása kissé alább hagyott, de még vállai néha-néha rázkódni kezdtek.

- Szeretnék egy rózsaszínt - szólalt meg kis idő múlva, mire muszáj volt elmosolyodnom és egy puszit hintenem a homlokára. - Meg lilát és kéket.

- Jól van, kincsem, bármelyiket megkaphatod, csak ne sírj - töröltem le könnyeit, hogy a helyükre apró puszikat nyomjak, ezzel őt is megmosolyogtatva. - Jobban vagy egy kicsit?

- Hála neked, igen - bújt még jobban hozzám. - Jungkook? - nézett rám, sírástól duzzadt szemeivel.

- Hm?

- Szeretlek. - suttogta, majd elkuncogva magát ismét a melkasomba fúrta a fejét.

- Én is szeretlek, Jiminie. - húztam magamhoz még szorosabban, már ha lehetett, hiszen a legvékonyabb papír sem fért volna közénk.

~2020.03.26