———————————————————————
J I M I N
———————————————————————

Végülis hálás voltam, amiért Jungkook elkísért a harmadik kemoterápiás kezelésemre. Utoljára magamban voltam és halálra untam magam abban a két órában, míg vártam, hogy lefolyjon mindkét szer. A már jól ismert nővér elvezetett minket az egyik kórterembe, majd míg én az ágyon helyezkedtem el, addig Jungkook az ágy melletti széken.

Árgus szemekkel figyelte, ahogy bekötik az infúziót ésamint kiment a növér, kissé fellélegzett. Direkt nem kértem hányáscsillapító gyógyszert, hiszen legutoljára sem segített és inkább jobb, ha kiadom magamból, amit kell.

- Nem szokott fájni ez a cucc? - mutatott a bőrömet átszúró tűre, mire megráztam a fejem. Csak az elején fáj pár másodpercig, míg belém szúrják, aztán fájdalommentes lesz. - Na és ettől a kezeléstől hogy érzéd magad?

- Fáradtan - döntöttem hátra fejemet a párnákra. - Erőtlen szoktam lenni, de először a hányinger ér utol. Van, hogy  kicsit megszédülök és vérezni kezd az orrom, de ettől függetlenül még minden rendben.

Az utóbbi másfél órában be nem állt a szánk, szinte mindig volt egy olyan téma amiről percekig beszéltünk. Olyan gyorsan telt az idő, hogy amikor a tasakra pillantottam, szinte már alig volt benne folyadék. Az utolsó fél órában pedig ismét elfogott a háninyger és meg sem próbáltam visszatartani. Jungkook vette a lapot és, amint észrevette, hogy mindjárt hányni fogok, egy kisebb edényt vett elő az ágy alól, majd fejem elé tartotta. Szinte azonnal kiadtam magamból mindent, miközben Jungkook a hátamat és a hajamt simogatta nyugtatásképpen.

Bizonyára ha nem ismerném már lassan tíz éve, eszem ágában sem volt a társaságában kihányni a mai ebédemet. Hálás voltam, amiért itt volt mellettem és nem undorott el tőlem, bár az kicsit abszurd lenne. Nagyon sokszor látott már ilyen helyzetekben, mégsem tántorodott vissza és ezúttal sem tette. Egyik részem majd kicsattant az örömtől, hogy itt volt velem, de a másik részem borzalmasan érezte magát, hogy ezt Jungkooknak végig kellett néznie. Sokszor elmondta még annak idején, hogy rettenetes azt nézni, hogy milyen gyenge vagyok néha, amikor lebetegszem és inkább lenne a helyemben, hogy minden fájdalmamat átvegye magára.

Észre sem vettem, hogy könnyeim patakokban folynak le arcomon és szüntelenül szipogom. Jungkook lerakta az edényt a földre, majd egy zsebkendőt véve a kezébe, elkezdte a számat megtisztogatni.

- Ne sírj, kicsim - törölte le ujjával könnyeimet, majd egy homlokomra szánt puszi után az ágyra ült és szorosan az ölébe húzott. Erőtlenül összegörnyedtem a kis "kuckómban", majd próbáltam csillapítani sírásomat,  Jungkook édeskés illata pedig kellőképpen le is nyugtatott. - Jobban vagy?

- Köszönöm - markoltam pullóverébe. - Köszönöm, hogy itt vagy és vagy nekem. - hangom megremegett és alig lehetett hallani, amit mondtam, ő mégis meghallotta, majd dülöngélni kezdett velem, mire kishíján elaludtam, de ekkor Choi növer nyitott be, bizonyára elvinni a két tasakot amiben a folyadék már réges rég lefolyt.

———————
Boldog új évet mindenkinek!💜🥂

~2019.12.31