———————————————————————
J I M I N
———————————————————————

Már egy hét is eltelt, amióta megtudtam, hogy leukémiás vagyok. Két nap után persze haza mehettem, de valójában nem igazán voltam jól. A kemoterápia teljesen leszívta az energiám és Jungkook miatt is rosszul éreztem magam. Még most is gyanúsnak tartottam azt, hogy hirtelen lerázott és nem is saját maga tette ezt, hanem a titkára.

Fogalmam sem volt, hogy valójában ilyen hülye vagyok, vagy a betegség teszi ezt velem, de egy hét várakozás után megelégeltem a semmit tevést és egyenesen Jungkook cégéhez vettem az irányt. Muszáj volt megtudnom, hogy mi is van Jungkookkal, ugyanis Yoongi is ezt javasolta. Még kissé erőtlen voltam és nehezen tudtam megállni a két lábamon. A céghez érve felpillantottam a hatalmas épületre, majd beléptem. A biztonságiak már ismertek, így zöld utat kaptam a főnök irodájához. Ám Kim Taehyunggal nem számoltam, hiszen ő Jungkook irodája előtt ült.

- Te mit keresel itt? - állt fel rögtön az említett férfi, mire én közelebb léptem hozzá.

- Jungkookkal szeretnék beszélni - válaszoltam, majd kikerültem, de kezével megállított és eltolt az ajtótól. Kezd nagyon idegesítő lenni a viselkedése.

- Jungkook már elmondta, hogy nem akar látni, mit nem értesz ezen?!

Ám én a saját szájából szeretném ezt hallani.

Nemes egyszerűséggel ellöktem magamtól és berontottam exem irodájába. Jungkook az asztalán könyökölve lapozgatott valamit, láthatóan nagyon koncentrálva, ezért sem vette észre, hogy beljebb léptem.

- Mit képzelsz magadról?! - kiáltott rám Taehyung felháborodottan, amivel nem törődtem, de Jungkook felkapta a fejét és döbbenten rám pillantott.

- Jimin? - állt fel hirtelen és indult meg felém, hogy megöleljen, de én hátrálni kezdtem. - Mi történt? Minden rendben veled?

- Ezt én is kérdezhetném - fontam keresztbe karjaimat a mellkasom előtt. Úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi és ettől felment bennem az a bizonyos pumpa. - Miért játszadozol velem, Jeon Jungkook?

- Miről beszélsz? - nézett rám értetlen fejjel, mire én felvont szemöldökkel néztem továbbra is őt.

- A titkárod felhívott és azt mondta, hogy nem akarsz látni - közöltem vele, mire ő állkapcsát befeszítve pillantott Tarhyungra, aki lehajtott fejjel állt még mindig az ajtónál. Mi folyik itt?

Jungkook megindult Taehyung felé, majd szimplán kilökte őt az irodából, az ajtót pedig kulcsra zárta. Most már végképp semmit sem értettem, ami az arcomra is kiült, hiszen Jungkook sóhajtott egyet, mielőtt elkezdett beszélni.

- Biztos Taehyung keze van a dologban. - szólalt meg sokkal nyugodtabban. - Egy pillanatra mentem el az irodámból a telefonom nélkül.

- Oh - így már mindjárt más. - Akkor Taehyung hazudott. De miért?

- Lényegtelen, de emiatt nagyon meg fog fizetni - morogta az orra alatt, mire én félénken rápillantottam.

Ezzel egyidőben iszonyatos fájdalom hasított fejembe, amitől egy fájdalmas nyögést hallattam. Nem tudtam volna mihez hasonlítani, talán mintha apró szögeket vertek volna a fejembe.

- Minden rendben? - hajolt közelebb Jungkook. - Hiszen te vérzel!

Kezemet az orromra helyeztem és felemeltem a fejemet, hogy ne a hófehér szőnyeget vérezzem össze. Jungkook egy zsebkendőt nyújtott felém, amit azonnal elfogadtam, hogy ezzel is elallítsam a vérzésem. Nem hittem volna, hogy ilyen hirtelen rosszul leszek.

- Jimin, mi a bajod? - kérdezte egyre kétségbeesettebben Jungkook, amikor a vérzés nem akart elállni.

- Erről beszéljünk később, kérlek - nyögdécseltem fájdalmas grimasszal az arcomon. A fejem sajgott és azt hittem, hogy ott helyben széthasad, ha nem veszek be egy fájdalomcsillapitót.

~2019.12.27