———————————————————————
J I M I N
———————————————————————

- Mivel ez egy tavaszi magazin lesz, kérlek legalább tegyetek úgy, mintha boldogok lennétek - utasítottam a három modellt, akik a fehér vászon előtt pózoltak. - Több életkedvet, ha kérhetem! - sóhajtottam gondterhelten, hiszen már több, mint két órája itt vagyok az exem vállalatánál, azon belül az egyik fotózásokra kialakított termében.

Nem igazán volt kedvem ma dolgozni, inkább feküdtem volna a takaró alatt, sorozatokat nézve. Gondolataim pedig csakis Jungkook körül forogtak és azon, hogy hogyan fogok itt úgy dolgozni, hogy ne fussak vele össze. Egy kicsit sem repestem az örömtől és rossz szokásomnak híven, a modelleken töltöttem ki a dühöm, akik már kezdtek az agyamra menni a nyávogó hangjukkal.

- Mikor mehetünk haza?

- Szomjan halok!

- Haza akarok menni!

Szemeimet lehunytam és ötig elszámoltam, hogy ezzel is lenyugtassam magam és ne kezdjek el ordibálni. Alsó ajkam megnyalva egyenesedtem fel és ropogtattam meg nyakam, amikor a három modell újból panaszkodni kezdett.

- Ha rajtam múlna, már rég nem lenne állásotok - motyogtam magamnak, majd egy utolsó kattintás után olyan gyorsan pattantam fel, mint amennyire még sosem.

Még tíz percig vártam, hogy az összes kép felkerüljön a fehér kis pendrivera, majd felálltam az ott lévő gép elől és ahhoz a bizonyos Kim titkárhoz lépdeltem.

- Holnapra legyen előhívatva! - szólt hozzám, tekintetével nem méltatva, ami igazán nem tetszett. Ha valaki hozzám beszél, legalább annyi tisztetelettel tendelkezzen, hogy a szemembe nézzen beszéd közben.

- Na ide figyeljen, engem nem fog úgy rángatni, mint egy rongyot - fontam össze karjaim mellkasom előtt. - Én a munkámat elvégeztem, itt a pendrive és hívassa elő saját maga a képeket, az már nem az én dolgom. - miután átnyújtottam az értetlenül vizslató férfinak a fehér kis tárgyat, hátat fordítottam és a cuccaimat összeszedve elhagytam a termet.

Sietségemnek köszönhetően az egyik fordulónál nem figyeltem, így sikeresen neki ütköztem valakinek. Nem volt nagy ütközés, csupán a vállának mentem neki de még így is kis híján elvesztettem az egyensúlyom.

- Elnézést! - hajoltam meg mélyen, ami miatt csak fekete cipőjét láthattam az illetőnek.

- Az én hibám, máskor figyelni fogok - szólalt meg, mire ereimben egy pillanat alatt fagyott meg a vér. Ajkain elnyíltak egymástól és az oly' rég hallott hang miatt teljesen ellepett a libabőr.

Szélsebesen fordultam meg és siettem ki a friss levegőre, hogy egy nagy sóhaj közepette kifújjam a felgyülemlett idegességet. Épp ezt akartam elkerülni!
Nem akartam látni, sőt a hangját se hallani, mégis voltam olyan szerencsétlen, hogy nem figyeltem és nekimentem az exemnek.

Fejemet hátra vetve eresztettem ki egy nagy sóhajt, majd ujjaimat tincseim közé fúrtam, hogy megtépkedjem szerencsétlen hajszálaimat. Ha korán reggel tudtam volna, hogy ma összefutok Jungkookkal, el se jöttem volna erre a fotózásra.

Mérges voltam. Mérges voltam magamra és Jungkookra, amiért elhagyott engem. Mérges voltam, mert megannyi emléket hagyott maga után, amik minden egyes nap kísértettek engem. Mérges voltam a Vilára, amiért ennyire el volt rontva és mérges voltam a életre, hiszen nem csak rövid, de nagyon is bosszantó tud lenni számomra.

Ajkamat harapdálva közelítettem
meg a kocsimat, kezemben a telefonommal. Yoongit tárcsáztam, hiszen rá volt szükségem, a társaságára. Ő mindig ott volt nekem a nehéz napokon és sokszor képes volt felvidítani.

- Park kibaszott Jimin - morgott a vonal túlsó végén legjobb barátom. - Mondj egy okot, hogy miért ne verjelek meg most azonnal, amiért hajnali tizenegy órakor felmertél kelteni.

- A legjobb barátod vagyok, hyung - közöltem vele. - Szóval légy jó barát és gyere el a pályára, rossz napom van.

- Elég hamar - dünnyögte, majd közölte velem, hogy fél óra múlva ott lesz.

Yoongi sokszor morcos és kőszívű. Ami nem tetszik neki, azt őszintén elmondja, ami a szívén az a száján. Ám akármennyire is viselkedik befásult öregemberként, kedves is tud lenni néha.

.......

- Szóval találkoztál az exeddel - nézett rám Yoongi, összeráncolt szemöldökkel.

- Inkább mondanám azt, hogy egymásba botlottunk. De nem hiszem, hogy rájött volna arra, hogy én voltam az. - ráztam meg a fejem. - Nem igazán láttam az arcát, csak a hangját hallotam, ami elég sokat változott az évek során.

- Beindultál tőle? - vonogatta szemöldökét, mire én hozzávágta a a kezembentartogatott kosárlabdát.

- Szerintem fogd be! - kiáltottam rá durcásan. - Nem indultam be a hangjától, oké?!

Nem indultam be tőle és nem is fogok, hiszen nincs és nem is lesz közünk egymáshoz. Soha.

~ 2019.06.07