-Valóban képes lennél rá? - suttogta szinte hitetlenkedve Jisung és ahogy azokkal  az óriási bambi szemeivel nézett engem egy pillanatra elbizonytalanodtam. Ha megteszem, ő már sosem lesz a régi, de ha nem teszem meg, akkor pedig örökre elveszítem...

-Igen - húztam oldalra a számat fájdalmasan, ugyanis ez félig hazugság volt. Szerettem volna átváltoztatni, hogy magam mellett tartsam, de nem tudtam, hogy valóban meg tudnám-e csinálni. - Bár nem lenne könnyű - tettem hozzá gyorsan.
-Nekem sem embernek maradni melletted - csóválta meg a fejét. - Gondolj bele... Mi lesz velünk 50 év múlva? Te  ugyan ilyen maradsz, én pedig jó esetben szottyadt vén szivar leszek, rosszabb esetben halott - húzta oldalra a száját keserűen és be kellett látnom, hogy innen nézve teljesen igaza volt. - Tényleg jobb ez annál, minthogy szó szerint örökké együtt legyünk? - kérdezte, mire lassan megráztam a fejem. - Akkor mi tart vissza? Nem vagy biztos a szerelmünkben Minho...?

Annyira csöndesen mondta ki azokat a szavakat, hogy abban sem voltam biztos, hogy nem csak beképzeltem-e  őket. Tekintetem mélyen a fiú barna íriszeibe fúrtam és hagytam, hogy egy pár  pillanat erejéig elvesszek azokban a gyönyörű lélektükrökben. Bármeddig tudtam volna csodálni őt... Közelebb sétáltam hozzá és a szemkontaktust meg nem törve végig simítottam a fejecskéjén, majd finoman megragadtam a kezeit.

-Szeretem, hogy emberi vagy Jisung - mosolyodtam el szelíden,  mire a kis mókus máris szólásra nyitotta a száját, hogy közbe szóljon. - De téged még ennél is jobban! - folytattam, miközben mutatóujjamat puha ajkaira nyomtam. Egy pár másodpercig szótlanul bámult engem, majd pufók arcocskáján lassan végig gördült pár könnycsepp.
-Én is szeretlek téged hyung... -  suttogta elfúló hangon és egy pillanatra erősebben szorította meg a kezeimet,  mintha ezzel is azt szerette volna jelezni, hogy mennyire komolyan gondolta azt amit az előbb mondott.
-Tudom picim - vigyorogtam rá  mint a tejbe tök, majd homlokon pusziltam. - És hidd el kérlek, hogy semmiben sem voltam még annyira biztos az életben, mint az irántad érzett szerelmemben! Nincs számomra fontosabb nálad...

Szavaim hallatán arcán széles mosoly terült el és kezeit kiszabadítva a "szorításomból" rögtön körém fonta a karjait. Úgy bújt hozzám, mint annak idején és ahogy édes illata az orromba kúszott máris a Mennyországban éreztem magam.
-Köszönöm hyung - suttogta a fülembe, majd óvatosan elhúzódott tőlem. - Kérhetek tőled egy kis időt, hogy átgondoljam ezt...? - kérdezte idegességében az alsó ajkát rágcsálva.
-Bármennyit Sungie - biccentettem. - Csak majd értesíts, hogyan döntöttél - kértem lágyan és futólag végig simítottam az arcán.
-Mindenképpen - bólintott hirtelen komollyá válva.

 
-Szerintem ideje mennem - vakartam meg a tarkómat zavaromban. Nem tudtam mit mondhattam, vagy tehettem volna még hirtelen és nem akartam tovább feszíteni a húrt Jisungnál sem. Óvatosan kell vele bánnom, mint egy porcelán babával és nem ronthatok vissza az életébe tank módjára. - Álmodj szépeket mókusarcúm - simogattam meg az orcáit és mikor elakartam húzódni tőle váratlan dolog történt...

-Jó éjszakát Minnie - rántott vissza magához Jisung a derekamnál fogva és fejét a nyakamba fúrva ölelt egy darabig. Mikor elengedett hirtelen elvörösödött és csepp kis szájával közelebb hajolva egy hatalmas nagy puszit cuppantott az arcomra.