Másfél hónappal később:

-Valaki látta a férjem?-kérdezte Gabi a csapattól mikor felébredt.
-Az emeleten van.-válaszolta Natasha.
-Nincs a szobánkba. Ha csak nem lett hangya méretű és azért nem vettem észre.
-Miért emlegetjük most Scottot?-lépett közbe a beszélgetésbe Tony.
-Láttad a férjem?
-Az emeleten.
-Ti most szórakoztok velem?
-Az emeleten a baba szobába.
-Mi?-lepődött meg.
-Titokban azon dolgozik már lassan két hete.
-Baba szoba? Hol? Kinek a szobájában?-értetlenkedett.
-Közvetlen mellettetek.
-Azt hittem az tárgyaló szobának használtuk.
-Eddig így volt. De múltkor mindent kipakoltunk belőle mikor nem voltál itthon.-harapott a pirítósba Tony.-Egy két dolgot javítottunk rajta.
-Ti...megcsináltátok a pici szobáját?-hatódott meg.
-Szerintem az urad az utolsó dekort helyezi a helyére. Nézd meg magad.-Gabi az emeletre ment ahogy a szobájuk melletti ajtóhoz lépett. Halkan nyitott be ahogy megpillantotta a születendő babájuk szobáját.

-Ú-ris-ten...-ámult el az ajtóban.
-Oh, kicsim! Hát te?-kapta fel a fejét Steve ahogy az utolsó bútort is a helyére igazította.
-Te...ezt...ezt mind egyedül csináltad?-lépett be a szobába.
-Hogy találtál meg?
-Tonyék mondták hogy itt vagy.-vizsgálta a szemével a szobát ami az elképzeléseit is felülmúlta.
-Árulók.-morogta.-Meglepetésnek szántam.
-Sikerült.-nézett a férjére.-Komolyan egyedül képes voltál ezt megcsinálni?
-Valójában sok segítségem volt. Főleg anyukád.-mosolyodott el ahogy a feleségéhez sétált.-Mikor elrángatott itthonról akkor intéztük a bútorokat és a renoválást is.-Gabriella meghatódott.-Ugye nem sírsz?-emelte fel az arcát.
-A pici Liamünknek ilyen csodás szobát csináltál.-hálás volt. Nagyon is hálás. Steve mindent megtett hogy a várandósság alatt neki könnyebb legyen. Minden terhet próbált levenni Gabriella vállairól.
-Liam Rogers a legszebb szobát érdemli.-ölelte át Gabit.-És mielőtt az anyai ösztönöd azt mondaná hogy nem akarod hogy külön aludjon, rendeltem egy kis ágyat neki a szobánkba is.-Gabriella szorosan bújt Stevehez.
-Te vagy a legcsodálatosabb apuka a világon.-mondta.
-A fiam is remélem így fogja gondolni.-simogatta Gabi hátát.
-Biztos vagyok benne hogy így gondolja, igaz Liam?-nézett a már-már kerekedő pocakjára. Steve gyengéden simogatta meg.
-Kicsi kisfiam.-mosolyodott el. Gabi pedig ahogy a férjét nézte tudta hogy az életük teljes lett. Eddig is csodálatos volt de Liam csak még jobban bearanyozza azt.-Reggeliztetek?-kérdezte Gabit.
-Nem, még nem. Téged kerestünk.-válaszolta.
-Elvigyelek valamerre?
-Nem nagyon van kedvem kimozdulni. Valójában annyira fáradtnak érzem magam hogy lehet jobban örülnék az ágynak.-nevetett.
-Akkor pihenj le és hozok fel valami reggelit. Mit szólsz hozzá?-simogatta meg az arcát.
-Vagy inkább bújj mellém.
-Reggeliznetek kell. A picinek szüksége van élelemre Gabi.
-Jól van, jól van. Megyünk eszünk valamit.
-Gyertek.-nyújtotta felé a kezét. Gabi még egy utolsó pillantást vetett a szobára. Imádta. Már csak az apró kis lakó hiányzott belőle.-Azt mondtad nem vagy éhes.-mosolyodott el Steve ahogy Gabit figyelte aki a palacsintát tömte magába.
-Nem is.-folytatta az evést.
-Hozzak még valamit?
-Jól laktam, így most egy alvás remekül esne.-mondta széles mosollyal.
-Pihenjetek akkor.-simogatta Gabi kezét.
-Nem jössz velem?
-Van még egy két dolog amit el kell intéznem Liam szobájába.
-De...én veled akarok lenni.-Gabi ragaszkodóbb lett. Ha tehette volna minden idejét Steve mellett töltené.
-Hogy mondjak nektek nemet?
-Sehogy apuci.-mondta széles mosollyal.
-Te ne mond ezt. Ezt ne.
-Miért?-játszott vele.
-Te ne.
-Most mi a baj apuci?-harapott az alsó ajkába.
-Induljunk a szobába.-kapta fel a vállára, Gabi pedig gyermekies nevetésbe kezdett.-Nem menekülsz...anyuci.