A nap vakítóan ragyogott, elviselhetetlen hőség volt mégis emberek százai – ha nem ezrei – gyűltek össze a város szívében. Zene töltötte meg az utcákat, nevetéssel vegyített beszélgetések szakították meg a slágereket, az egyik furgonnál pedig még egy tánc párbaj is fojt. Ez egy különleges nap volt azok számára, akik összegyűltek, hisz itt mindenki önmaga lehetett. Színes zászlók ezrei vertek hullámot a tömeg felé ezzel megmutatva kik is ők valójában, kiket képviselnek jelenlétükkel.

Jisung mosolya levakarhatatlan volt ahogy legjobb barátaival körülvéve vonult végig az utcákon. Énekeltek, integettek az embereknek, akik az erkélyükről buzdították a felvonulást és különböző hozzájuk csapódó csoportokkal ismerkedtek meg. Volt viszont egy társaság, amely az elejétől fogva hozzájuk igazodva meneteltek. Volt közöttük egy fiú, aki azóta tartotta fogva a fiatal figyelmét mióta csak bemutatkozott. Jisung teljesen észrevétlenül bámulta már órák óta, egyszerűen képtelen volt elszakítani tekintetét a szivárványszínekben tündöklő tincsekről, a csillogó szemekről, porcelánbőréről és napestig képes lett volna hallgatni dallamos hangját. Szinte egész végig együtt voltak, egymásba karolva beszélgettek vagy üvöltve énekeltek. Soha nem érezték még ilyen szabadnak magukat.

[...]

A felvonulás végén sem szakadt még szét a két csoport. Közösen ültek be egy közeli gyorsétterembe, hogy megvitathassák a nap eseményein, kitárgyalják kinek mi volt a kedvenc jelenete és megígértették egymással, hogy következő évben is kötelező lesz együtt vonulniuk. Jisung képtelen volt beszállni a beszélgetésbe, csak mosolyogva figyelte amint régi és új barátai is lelkesen, egymás szavába vágva mesélnek. Tekintete kis idő múltán viszont ismét a színes hajú felé vándorolt. Édes mosolyát látva a szőke gyomra összeugrott, lehetetlennek tartotta ezt az érzést, sosem hitt az első látásból szerelemben most mégis fájdalmasan epekedve nézte az idősebbet.

Minho egy belső hangnak engedve a vele szemben ülőre vezette szembogarait. A fiatal a lebukás miatt pipacsvörössé változott, de tartotta a szemkontaktust, amit kialakítottak egymással. Némán,szavak nélkül kommunikáltak. Jisung percenkénti szívdobbanása megtriplázódott ahogyújdonsült barátja egy félmosolyt villantott rá. Megszűnt számára a világ éscsak őt látta maga előtt, abban a pillanatban elhatározta magát; nem engedi,hogy a fiú eltűnjön az életéből ahogy az ilyen alkalmi barátságok szoktak.