Hyunjin nem értett semmit abból, ami történik. Összevont szemöldökkel figyelte az idősebbet amint egy kendőt nyújt át neki és arra kéri, hogy takarja el vele szemeit. Ugyan furcsállva a dolgot, de teljesítette kívánságát majd hagyta, hogy ujjaikat összefűzve vezesse el arra amerre csak akarja. Lassú léptekkel közlekedtek a lakásban, a bejárat előtt Minho felöltöztette az értetlen fiút végül pedig a lehető legóvatosabban beültette autója anyósülésére. Az út alatt a szokásos pozitúra vette fel formáját, a barna hajú fél kézzel a kormányt, másik felével pedig párja combját markolja. A kisebbet ez mindig megnyugtatta, egyszerűen imádta ezeket az apró gesztusokat, amiket a másiktól kapott.

- Most már igazán elárulhatnád, hogy hová is megyünk, lassan fél órája úton vagyunk – hiába nem láthatta a kendőtől, barátja felé fordította arcát ezzel nyomatékosítva kíváncsiságát. Nem arról volt szó, hogy ne bízott volna meg benne, megbolondította, amikor ilyen titokzatosan viselkedett viszont Hyunjin mindig is egy nagyon kíváncsi személyiség volt, mindenről tudni akart.

- Nyugalom szépségem, lassan ott vagyunk – a fiatalabb a fél karját fel merte volna rá tenni, hogy barátja ajkain ott virít gyönyörű mosolya.

- Kikészítesz, ugye tudod?

- Ezért is imádsz ennyire – lágy mosolyát öntelt vigyor vette át, félelmetes volt, hogy anélkül is tudta miként viselkedik a másik, hogy látta volna. Nem volt értelme ellenkezni hisz igaza volt, ezért inkább csendesen visszadőlt a fejtámlához és kezét a másikéra fektette.

[...]

- Oké, szóval mielőtt levennéd azt a cuccot hagyj kérjek bocsánatot. Tudom, hogy nem szereted a hangos helyeket és a tömeget, de ide mindenféleképpen el akartalak hozni.

- Ha levethetem végre eldöntöm mennyire foglak utálni miatta – Minho válaszul csak a fiatalabb háta mögé nyúlt és kicsomózta a kendőt, amely eddig vakságban tartotta barátját. Hyunjin-nak először kellett pár másodperc amíg a hosszantartó sötétség után újból hozzászokott a világosághoz, kissé kellemetlen volt az érzés, de boldogsággal töltötte el, hogy ismét láthatja a körülötte zajló dolgokat. Először Minho arca tűnt fel előtte, amelytől szerelmes mosolyra görbültek ajkai viszont amikor kinézett a szélvédőn levegőt venni is elfelejtett.

- Ez...

- Egy vidámpark igen, kérlek ne utálj nagyon!

- ...Gyönyörű – fejezte be félbehagyott mondatát miközben még mindig kifelé bámult. Közvetlenül a bejárat mellett egy óriáskerék volt elhelyezve, amely lila, kék és rózsaszín színekben tündöklő égőkkel volt beborítva, teljesen megbabonázta a fiút. Teljesen elütött a háttérként szolgáló sötétkék égtől ezzel még hívogatóbbá alkotva. Csillogó szemekkel szállt ki a kocsiból majd ahogy párja mellé ért annak nyakába ugrott kifejezve háláját amiért elhozta ide.

- Ezt vedd fel, hűvös van – Minho a válasz megvárása nélkül bújtatta párját bele púlóverébe majd ujjaikat újból összefűzve húzta a bejárathoz.

Órákat töltöttek a vidámparkon belül, kipróbáltak minden létező bódét és még az óriáskereken is ültek. Kétszer. Hyunjin nem tudta volna szavakba önteni mennyire jól érezte magát aznap este, az volt élete egyik legszebb randevúja. Miután a zárási időpont miatt el kellett hagyniuk a helyet nem volt kedvük hazamenni így a parkoló melletti kisebb domb tetejére telepedtek le, hogy összebújva figyelhessék a csillagos eget.

- Tudod, ezt a randit már akkor megálmodtam amikor te még azt sem tudtad, hogy létezem.

- Tényleg? Kivel akartál akkor eljönni ide? – a fiatalabb kíváncsi szemeket meresztve húzódott el Minho válláról, ahol eddig feküdt. Hiányolta a teste árasztotta meleget és csodálatos illatát szóval újabb pozitúraként ölébe mászott, hogy úgy nézhessen le gyönyörű arcára.

- Természetesen veled. Tudod jól, hogy sokkal régebb óta beléd voltam esve, minthogy mi megismerkedtünk volna.

- És eddig miért nem hoztál el ide?

- Mert féltem, hogy mit reagálnál.

- Ugyan, tudhatnád, hogy mindent imádok, amit te találsz ki – kuncogott fel a kisebb végig simítva a másik mellkasán, fel a nyakához. Csillogó íriszekkel figyelték a másikat, vártak, hogy ki lesz az, aki előbb megfog törni és szünteti meg a távolságot. Végül Minho bizonyult a gyengébb félnek, vágyakozón kapott barátja ajkai után majd egy lágy, szerelmes csókban forrtak össze. Iszonyatos szinten nyálas volt az egész helyzet amiben voltak annak és annak ellenére, hogy egyikőjük sem volt az a túl romantikus ember odáig voltak a dologért. 

Klisés, cringe én mégis imádom, kövezetek meg. Mostanában elég sok ilyen fájdalmasan fluff dolgokat írok... kell a lelkemnek, bocsi