Felix izgatott volt, hisz hosszú idő után végre újra láthatta párját. Fel-alá rohangálva dobálta be hátizsákjába a szükséges dolgokat miközben két ugrással farmerjában termet. Csúszásban volt – mint mindig – hisz sosem volt tehetsége az időbeosztás és már így is öt perces késésben volt. Haját már nem is volt ideje rendbe szedni, össze-visszaálló szőke tincsei lenevettek rá ahogy kikötőt fűzőivel kapkodva bakancsba bújtatott lábait. Táskája ugrált a hátán enyhe fájdalmat okozva neki, de nem igazán törődött vele, csak ki akart érni az állomásra és végre barátjának karjai közé vetni magát.

A vasútállomáson sokan megbámulták a fiatalt zilált külseje miatt, de nem igazán foglalkozott vele. Kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé a peronra majd kissé botladozva szaladt a vonat elejéhez, hisz tudta; párja mindig a legelső ajtón száll le utolsó emberként – udvarias, mindenkit maga elé enged. Felix a tömeggel szemben rohant, olyan volt mintha a tenger hullámaival kellett volna szembe szegülnie viszont ő jött ki belőle nyertesként. Már látta Hyunjint, zsebre dugott kézzel ballagott leghátul, ahol már senki nem volt. Az ausztrál felsikkantott örömében, még gyorsabb tempóra kapcsolt majd teljes erővel a fiúba csapódott. Az idősebb nevetve tartotta meg a golyóként érkező fiatalt és csak hosszúra nyúlt percek után engedte el.

- Megint késve indultál el, igaz? – nevetett továbbra is ahogy letérdelt, hogy beköthesse párjának cipőit. Felix csak elpirulva bólogatott majd amint a fekete ismét felegyenesedett nyakát átkarolva húzta magához egy köszöntő csókra.

- Nagyon hiányoztál – suttogta a vörös amikor újból visszatért belé a lélek. Remegve bújt szerelmének nyakhajlatába, aki erősen tartotta a kicsit. Hosszú ideje nem találkoztak már, egy hónap mégiscsak egy hónap volt; mindkettejük számára megterhelően teltek a napok a másik nélkül de hát az iskola sosem gondolt a szerelmesekre – sokkal inkább ellenük dolgoztak.

- Te is hiányoztál nekem, kicsi, de most itt vagyok és az egész hétvége a miénk.

- Igen, igazad van – szipogott egy kicsit Felix majd kibújva rejtekhelyéről nézett párja arcára újból mosolyt varázsolva magára – Mehetünk? – Hyunjin mosolyogva bólintott így ujjaikat összefűzve indultak meg az időközben kiüresedett peronról.

A vörös képtelen volt abbahagyni a vigyorgást, szerelmesen vizsgálta szívének birtokosát, aki csak elmerengve figyelte a kivilágított várost. Mindenfelé fényfűzérek lógtak, a levegőben gyermek kacajok szálltak – imádta a nagyvárost, mindig is varázslatosnak tartotta, különleges hangulatot hordozott magában véleménye szerint. Fogalma sem volt arról a kisebb hová vezeti viszont tudta, hogy imádni fogja; mindent imád, ami hozzá köthető.

- Tudod, még hónap elején említetted, hogy mennyire szeretnél ide eljönni... – Felix elpirulva pillantott fel párjára amikor megállt egy hatalmas épület előtt. Hyunjin nem bírta abbahagyni a vigyorgást, szoros ölelésbe vonta a kisebbet és lágyan ajkaira hajolva, szavak nélkül hálálta meg az ajándékot.

- Megígérem, hogy végig fogni fogom a kezedet – nyomott még egy utolsó puszit a puha ajkakra majd összefűzve az ujjaikat indult el befelé. A korcsolyapálya annak ellenére, hogy a leghíresebb volt a városban egész üres volt. A két fiatal sietve vette meg a jegyet majd magukra rángatva a korcsolyát – az ausztrál kissé botladozva ugyan – mentek a jéghez. Hyunjin lépett fel először a csúszós területre majd kedvesét is felsegítve kezdte el lassan lökni magát.

Egy ideig csak csendben tették a köröket, Felix folyamatosan lábait figyelve, hogy még véletlenül se ismerkedjen meg közelebbről a talajjal viszont egy idő után, amikor már belelendült, nem volt szüksége erre. Mosolyogva, csillogó íriszekkel pillantott fel az idősebbre, aki büszke görbülettel ajkain irányította magukat.

- Tudod, ez nem is olyan rossz!

- Látod? Mondtam én, hogy ügyes leszel benne – Hyunjin, párjának derekára fogva állt meg a támaszfalnál és szorosan magához húzva pillantott fel az égre. A színek különösen szépek voltak abban az időben, a mennybolt arany és rózsaszín színekben pompázott, néhány ponton már a csillagok is felbukkantak mégsem ez volt az, amely olyan különlegessé tette. A hó szállingózni kezdett, néhány pehely Felix szeplőin pihent meg ezzel enyhe csillogást kölcsönözve nekik – Gyönyörű vagy, kicsi.

- Jinnie... – a vörös arca enyhe pírba borult a bóktól és ezt rejtegetve bújt el szerelmének nyakhajlatába, de ő ezt nem hagyta annyiban. Távolabb csúszva fogta két tenyere közé az égő arcot ezzel elérve, hogy tekintetük összeakadjon.

- Boldog karácsonyt, Felix.

- Boldog karácsonyt! – a kisebb átkarolva Hyunjin nyakát húzta le magához és egy hosszadalmasabb csókba invitálta. Ennél szebb karácsonyi ajándékot kérve sem kaphatott volna, szerelmének karjai között töltheti az ünnepeket.

Boldog karácsonyt szabadmintanapfeny, nagyon szeretlek és remélem neked jobban fog tetszeni ez a cuccli, mint nekem♥♥