Luka090 kérésére, remélem tetszik!❤

Zene: The Greatest Showman-Never Enough

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

—I'm trying to hold my breath...

A gitárom szélét fogó ujjaim egy pillanat erejéig olyannyira megszorítják a fekete faanyagot, hogy bőröm csaknem elfehéredik. A tekintetem elhomályosul, s a torkom kaparni kezd, de még ez sem állít meg abban, hogy kiöntsem a szívemet.

—Let it stay this way...

''—Bocs' fiúk.-Nyitok be a tornaterem ajtaján, ahonnan eddig labdák esésének ezreit hallhattam. Az ottani emberek közül minden egyes tekintet rám szegeződik, engem mégis csak egyetlen egy fog meg-Tsukishima Keit keresem.

—Whoaaa mi az Tsukishima becsajoztál?-Néz féltékenyen egy kopasz srác az említett szőkeségre.

—Pfff, dehogy. Soha nem járnék egy ilyennel.-Nézek végig a fiún egy mosoly mellett, majd biccentek, hogy jöjjön közelebb.

—Ugye fogalmad sincs, kinek szóltál be az imént?-Gúnyolódik, de csak megrántom a vállamat.

—Na, az ofő küldött, hogy jó lenne, ha bepotólnád a matekdogádat. El akart kapni téged óra után, de olyan gyorsan eltűntél, hogy csak engem tudott utánad küldeni, mert neki mennie kellett.

—Az az öreg...-Cicceg idegesen-Ok. Kösz.-Azzal rám sem pillantva, visszalépdel a terembe, ezzel engem magamra hagyva. "

Sosem gondoltam volna, hogy minden így fog elkezdődni nálunk.

—Can't let this moment end...

"—Yamanaka-san jöjjön ki a táblához.-Meglepettségemben a szemeim a kétszeresükre nyílnak, de csak kábultan bólintok egyet.-Végezze el ezt az egyenletet.

—Öh...-Az összes, amit ki tudok préselni magamból. Az ujjaim közé ragadom a hófehér krétát, és magamban elkezdek imádkozni, hogy hirtelen hadd értsem meg az anyagot, hogy ne tűnjek idiótának. Azonban mikor percek múlva sem megy semmi a fejembe, sóhajtva visszarakom a krétát.-Nem tudom.

—Rendben, üljön le. Egyes.

Megforgatom a szemeimet, majd a padomhoz sétálok. Útközben a tekintetem megakad egy bizonyos szőkeségen, aki csak egy gúnyos vigyorral fogadja az előbbi történéseket.

—Haha, mi az, beszólni megy de a matek feleannyira sem, Hercegnő?-Suttogja vigyorogva, úgy, hogy csak én halljam meg kérdését. A becenévtől automatikusan elpirulok, de az összes többitől felmegy bennem a pumpa.

—Tsukishima Kei-t kérem a táblához helyette.-Halljuk meg a tanárt, mire egy kárörvendő mosolyt ragasztok magamra.

—Meglátjuk, kire igaz ez leginkább, Hercegnő.-Kacsintok, majd visszaülök a helyemre. Azonban ahelyett, hogy Tsukishima arcára a félelem ült volna ki, netán a legyőzöttség jele, egy vigyor telepszik ajkaira. Még gyorsan hátranéz a válla felett, pontosan rám, majd lazán kisétál a táblához, s egy perc alatt megoldja a feladatot, mindenféle segítség nélkül.

MI A?!

—Úgy látszik rád, Hercegnő.-Tátogja el nekem, mielőtt leülne a helyére. Magamban,fortyogva ülöm végig az ezt követő perceket, órákat."

-You set off a dream in me...
Getting louder now...

"—A hülye matektanár megbízott engem, hogy korrepetáljam a hülye seggedet.

Álmosan nyitom ki a szemeimet, majd félve nézek körül a termen.

—Jó ég, mennyi az idő?-Majd észreveszem a szőke fiút magam előtt, aki semleges tekintettel néz rám-És te miért állsz itt előttem, mint egy nagyon béna stalker? Jesszusom-

—Idióta, nem hallottad amit az előbb mondtam?!-Mordul fel.

—Bocs' de nem. Választanom kellett, hogy vagy ügyelek a szépségemre és alszok, vagy végighallgatok egy idiótát. Nos, tudod melyiket választottam.-Mosolyodok el gonoszan, miközben egyik kezemmel megtámaszkodok az államon. Tsukishima is leutánozza a mozdulatomat, miután odahúz egy széket magához, majd ennyit szól.:

—Akkor szerintem mégis végighallgattál.

A szemeimet összeszűkítem, ugyanis nem sokszor szoktak nekem így visszaszólni. Végül csak cöccögök egyet, majd elmormogok egy 'idióta'-t.

—Elmondod akkor most, miért is vagy itt? Várj inkább ne. Csak minél előbb köszönjünk el egymástól, mert nem akarom tovább bámulni a pofádat.-Nyújtom ki a nyelvemet, azonban egy egyáltalán nem várt reakciót kapok. Mikor felállok a helyemről, a fiú halk, rövid kuncogását hallhatom meg.

—Jól felvágták a nyelved.-Néz végül rám egy gúnyos mosoly mellett, miután ő is felállt.

—Erről vagyok híres. Na, majd írd meg, mit akartál, csá!-Azzal pedig kirohanok a teremből."

—Can you hear it echoing?

"—Nem hiszem el, hogy komolyan, pont téged kellett megkérnie a tanárnak.-Temetem arcomat tenyereimbe, mire ő csak " Csak oldd meg a feladatot, idióta!"-val válaszol-DE NEM ÉRTEEEM!

—JESSZUS, MIT NEM ÉRTESZ EZEN?!

—AZ EGÉSZET MONDJUK?! MERT OLYAN ROSSZUL MAGYARÁZOL HOGY AZ NEM IGAZ!?"

Azt hittem, gyűlölni fogom. De ahogy teltek a hetek, egyre jobban elviseltem őt. Sőt, ha nem tudta megtartani valami miatt az órát, már az volt furcsa. S egyre többször feledkeztem bele az arca tanulmányozásába is...

"—Oi, idóta. Ne engem, hanem a könyvet nézd."

—Take my hand...
Will you share this with me?

"—Ajjajj Tsukishima, tán csak nem elfelejtetted elhozni a dínós falataidat, és azért nem eszel?-Gügyögök neki, mikor lecsapódok mellé a székre, ebédnél. Megforgatja a szemeit.

—Ahogy látom, te nem felejtetted otthon a pónis ételhordódat.-Vigyorodik el, mikor látja, hogy elvörösödök. Csak elfordítom a fejem, egy " Idióta"-t elmormogva."

—'Cause darling, without you...
      All the shine of a thousand spotlight...

"—Jurassic Park?

—Jurassic Park."

—All the stars we steal from the night sky...
     Will never be enough.

"—Oi idióta, gyere el velem egy randira.-Néz a szemembe, mire köpni-nyelni nem tudok. Egy pillanat erejéig azt hiszem, csak poénkodik, de amikor ezt meglátja a tekintetemben, újból megszólal.:-Tch. Nem viccelek.

—O-Oké."

—Will never be enough.

A randijaink emléke hasító fájdalomként mar végig rajtam, s tudom, hogy mostantól újból jó pár napig nem fogom tudni elereszteni. Erősebben pengetem meg a gitárt, miközben a falhoz dőlök, s összeszorítom a szemeimet.

—Towers of gold are still to little...

"—Tudom, hogy nem sokszor mondom ki, de...Szer...Szeretlek."

—These hands could hold the world but i'll...

"—É-Én is szeretlek, Tsukki.

—Ne hívj így...-Fordítja el az egyre vörösödő fejét."

—Never be enough...

"—Tsukishima Kei! Miért kerülsz engem mostanában?-Motyogom miközben rápillantok. Az utca közepén állunk, az idegen emberek kíváncsi tekintete előtt, de nem érdekel. Válaszokat kell kapnom-Már pár hete furcsán viselkedsz, nem hívsz, nem válaszolsz...Minden randinkat lefújod...-A földet kezdem el pásztázni a tekintetemmel.

Hallom sóhajtani. Végül csak a vállamra helyezi a kezét, érintésétől égni kezd a bőröm.

—Sajnálom. De én már nem akarom ezt.

Az volt az a másodperc, amikor éreztem, hogy a szívem darabjaira zuhant."

—For me...

"—Mondd el, mit hibáztam!"

—Never, never...

"—Tsukki, kérlek...

—Mondtam, hogy ne hívj így!"

—Never, never...

"—Még mindig szeretlek, Tsukishima..."

—Never, for me...

"—Sajnálom."

—Never enough...
      

Never enough

Never enough

A könnyeim megállíthatatlanul folynak le arcomon, miközben csalódottan ölembe hullajtom a gitáromat, s a falnak támasztom fejemet.

—For me...

"—Tsumishima Kei. Még mindig szeretlek."