Ho-chan kérésére, remélem tetszik!!💕

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

-Noya...

Elfordulás.

-Hé, ne már! Mondd, miért csinálod ezt?

A fiú ekkor csak megvonta a vállát, majd minden további nélkül végigfutott a folyosón, ezzel téged magadra hagyva, a magadban szinte ordító gondolataiddal, melyek csakis körülötte forogtak.

Pár hete, Nishinoya Yuu, a legeslegjobb barátod igencsak furcsán kezdett el viselkedni. Nem igazán beszélt már veled, ha a közelében voltál, akkor is próbált ignorálni téged, s a lehető legkevesebbet veled lenni, ami természetesen szíven ütött téged. Mindig, amikor megpróbáltál beszélni vele, vagy nem adott választ, vagy kitért a válasz elől, vagy egyszerűen csak elrohant.

Pont, mint most.

Egy vékony vonallá préselted az ajkaidat, miközben Yuu után pillantottál, majd a mellkasodhoz helyezted a kezedet. Nem csak az miatt fájt ez annyira, mert eddig elválaszthatatlanok voltatok. Hanem mert nem csak barátságot éreztél a fiú iránt, s bár ezt nem mondhattad meg neki, érzelmeidnek úgy látszik, elég volt az, hogy vele lehettél. Azonban most, hogy ez nem teljesülhet, szinte fájdalmas levegőt venned is.

-Miért?-Suttogod maga elé megtörten, majd a hátadat egy közeli falnak támasztod, és tenyereidbe temedet arcodat.

-Uh...[Vezetéknév]?-Tanaka hangja szinte villámcsapásként hatott rád, mikor pedig felnéztél a fiúra, annak aggódó tekintetével találtad szembe magadat-Minden rendben?

-Miért kerül engem?-Céloztál Noyára, s bár nem voltál benne biztos, hogy értette a célzást, amikor a fiú tanakodni kezdett, rögtön tudtad, hogy megértette, kiről volt szó-Eddig nem tudtunk meglenni egymás nélkül...Tettem valamit? Megbántottam?

-Jajj, dehogyis!-Nevette el magát kedvesen, amit nem tudtál mire vélni, ígyhát Tanaka a következő pillantásánál, amit rád intézett, a kérdő tekinteteddel találkozhatott-Csak...Öhm...Izé...

-Mizé?-Biccentetted oldalra a fejedet.

-Haveri titkok, nem mondhatom el.-Motyogja kelletlenül-De ne aggódj, holnap választ kapsz a kérdéseidre.-Mosolyodik el, azonban ahelyett, hogy megkönnyebbülnél, a hasadban hirtelen görcs keletlezik.

-Ugye nem fog tönkremenni a barátságunk? Ugye nem utált meg?-Kérdezed Tanakától aggódva, már-már könnyező hangon, ő pedig csak megrázza a fejét, válaszként.

///

Nishinoya...

Volt az első gondolatod, mikor másnap reggel felkeltél. Szinte villám gyorsasággal öltöztél fel, aminek meg is lett az eredménye, egy sms formájában.

Yuu: Kérlek, gyere ki a házatok elé!

Elkerekedtek a szemeid, hiszen akármilyen nagy haverok is voltatok Nishinoyával, sosem vártatok a másikra a háza előtt, suli közben. Aztán eszedbe jutottak Tanaka tegnapi szavai, és azonnal összébb húztad magadat.

Most fogja elmondani, hogy utál...Hogy megunt...Igaz?

Szinte csigalassúsàggal léptél ki az ajtódon, amikor pedig megláttad a kaputoknál levő fiút, aki még nem vett észre téged, s akinek idegesen járt a lába, érezted, hogy a könnyek csípni kezdik a szemeid. Csakis ez az egy magyarázat lehet arra, miért került téged ilyen hosszú ideje...Nem?

-[NÉV]!-Mondta ki a nevedef, amitől jóleső bizsergés futott végig a gerinced mentén. Kérdőn felvontad egy szemöldöködet, majd végül kiléptél elé, hogy egymással szemben legyetek.

-Szia...-Motyogod halkan, amitől Yuunak kissé bűntudata támad. Tudja, hogy nem ez volt a legjobb megoldása arra, hogy megérthesse az érzéseit, de időre volt szüksége. És arra, amire gyanakodott akkoriban, még nem akarta, hogy rájöjj. Mostanàig.

-S...Sajnálom, hogy eddig kerültelek. El kellett intéznem magamban pár dolgot veled kapcsolatban...És-Azonnal megállt a mondatában, amikor megpillantotta a könnyes szemeidet. Az ajkai még jobban elnyíltak egymástól, és kissé megremegett, ahogy az íriszeidbe pillantott.

-Utálsz, igaz? Valamiért megutáltál...

-Mi? Dehogyis! Pont az-az ellenkezője...-Telepszik kicsi pír az arcára-Nagyon...Szeretlek, [Név].-Lép közelebb hozzád, majd óvatos mosolyra húzza az ajkait-Nem úgy, mint egy barátot. És azért kerültelek, mert először nem akartam elhinni, hogy ezzel az érzésemmel tönkretehetem a barátságunkat. Nem akartam tönkrevágni mindent. Viszont mostmár itt vagyok...Nem...Nem akarlak elveszíteni...Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy továbbra is távol legyek tőled.

-Yuu...

-V-Valószínűleg nem érzed ugyanezt é-én csak szerettem volna hogy tudd-Nevet fel idegesen, miközben tekintetét az égre mereszti, azonban egész testében ugrik egy aprót, amikor megérez valamit, az ajkain.

-Én is szeretlek téged!-Mosolyodsz el még kissé könnyes szemeiddel, hogy aztán újból csókot kezdeményezhess, amibe a fiú vidáman, immár sokkal örömtelibben csatlakozik bele.