Cassy1997 kérésére, remélem tetszik!:)

Nekem kell egy Kuroo:(((

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

-[Név]...

-Oi...[Név]...

Nem válaszoltam semmit sem. Ez a pillanat, hogy hallhattam a szíve egyenletes dobogását, mindennél többet ért számomra. Ahogy megéreztem, hogy egyik karját hátamhoz szorítja, s úgy von magához közelebn, erősen s egyben mégis úgy, mintha porcelánból lennék, halványan elmosolyodtam, s belefúrtam homlokomat a mellkasába. A csodás illata így csak még inkább az orromba futott, nem, mintha valamennyire is bántam volna.

Imádtam őt. Imádtam mindenét.

Azokat a gyönyörű mogyoróbarna szemeit, melyek huncutságot, kedvességet s egyben még aggódást is sugároztak.

Az éjfekete tincseit, melyekbe élvezet volt minden egyes alkalommal beletúrni, s amiket mindig olyan nagy odafigyeléssel állított be. (Igaz, hogy csak a párnájával, de mindegy.)

A jobb lábamba kisebb fájdalom nyilalt, mikor közelebb akartam húzódni hozzá, s megéreztem, ahogy lemondóan sóhajt egyet. Karjaival még közelebb vont magához.

-[Név]...Sajnálom.

Erre már felnyitottam a szemeimet. Picit elhúzódtam tőle, hogy feljebb emelhessem fejemet, mikor pedig ezt megtettem, a szívem egy szomorúat dobbant.

Ugyanis Kuroo éppen az én szemeimbe nézett, azokkal a gyönyörű íriszeivel, melyek most aggódva csillantak fel, ahogy rám pillantott. Fél arcát ugyan valamelyest eltakarta a hófehér párna, de még így is tisztán kivehető volt minden.

-Kuroo...

Olyan halkan mondtam ki, mintha ráijeszthetnék azzal, hogyha normál hangszínen beszélnék vele.

-Erről nem tehetsz.

-De igen. Ha egy kicsit jobban vigyáztam volna, akkor...Akkor nem kerültél volna ilyen helyzetbe.-A szorítása kissé erősödött, ahogy visszagondolt a tegnap előtti eseményekre, melyekre én magam sem emlékszek vissza szívesen.

-Mondtam már, hogy nem a te hibád. Te mindent megtettél.-Egyik kezemet felemelem, és végigsimítom arcát. Annál a szeménél, melyet teljes egészében látok, egy sötétlila folt van, mintegy árulkodó jel mindkettőnk számára, hogy az az este, bizony megtörtént. Nem tudjuk eltörölni.

-...Azok a seggfejek...Legszívesebben megölném őket...-Morogja, a hangjában érzem, milyen sebezhető ezekben a percekben. Ezt az oldalát is csupán nekem mutatja meg, én pedig nagyon, de nagyon hálás vagyok neki ezért. Soha, de soha nem fogok hátat fordítani számàra. Nem fogom őt magára hagyni.

-Héy...Minden rendben lesz. Fél év és kutya baja sem lesz a lábamnak, rendben?-Félmosolyra húzom ajkaimat, miközben tenyeremet legeltetem arcának oldalán, amibe alig érezhetően, de belesimul.

-Nem akartam, hogy ez legyen...Sosem akartam, hogy megsérülj, [Név]...

Mielőtt még bármit mondhatnék, azzal a kezével, mely eddig a hátamon pihent, tarkómat fogja meg, és lehajtja a fejemet, a mellkasára. Nem tudattja velem, nem is akarja, érzelmeit mégis elárulja az az egy, folytott szipogás, melyet meghallok, mikor állát a fejemre támasztja.

Úgy döntök, ezúttal jobb csendben maradnom. Ki kell adnia magából ezt, s ha itt, a most van rá szüksége, legyen. Én itt leszek neki. És ezt ő is tudja. Ezt mindketten tudjuk.

Oldalára teszem a kezemet, s gyengéden simogatni kezdem hátát. A percek, melyeket így töltünk el, teljesen némaságban mindkettőnk számára felejthetetlenekké válnak, tudjuk ezt jól. Amikor pedig megérzem, hogy kissé enyhül a szorítása, ajkaimat halványan eltàtom egymástól.

-Tetsuroo...Én egyáltalán nem haragszok rád. Nem tudhattuk, kik lesznek az utcán, mikor elmentél.

Tegnap előtt, egy átbulizott este után ugyanis Kuroo hazafele kísért engem, mikor is meg kellett állnunk. Mindketten eléggé megszomjaztunk, de sima üditőt nem tudtunk inni a buliban, mivel csak alkoholos italok voltak. Kuroo felajánlotta, hogy bemegy, és vesz nekem is inni, mivel én kissé rosszul lettem, és nem akartam újra zárt térbe menni.
Félreértés ne essék, nem voltunk részegek. Mindketten alig ittunk, s szerintem látszatra nem is lehetett volna megmondani, hogy buliban voltunk.

Mikor viszont Kuroo bement, egy közelebbi sikátorból előbukkant három férfi. Beálltam a bolt ajtajának fényébe, hogy mindenki jól lásson engem, nehogy valami történjen.

Először csak ciccentettek felém, meg "cicusoztak", ám miután ignoráltam őket, egyre közelebb tévedtek felém. Ekkor már én is visszaszóltam, hogy hagyjanak békén, közben pedig egy sms-t küldtem a barátomnak, hogy siessen. Nem akartam tovább egyedül maradni ezekkel az idegenekkel.

Azonban az egyikük hirtelen megragadta a csuklómat, és ellenmondást nem tűrően húzni kezdett, az előbb említett sikátor felé. Ütöttem őt és rugdostam is, aminek az lett a következménye, hogy amikor a falhoz préselt, visszakaptam az összes kisebb rúgásomat, egy nagyba. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a sípcsontom eltört, a hatalmas erőtől.

Felkiáltottam a fájdalomtól, s rögtön utána segítségért kezdtem kiáltozni, hátha meghallja valaki. Elkezdtek levetkőztetni, ám alig értek hozzá a rajtam levő pólómhoz, mikor az előttem levő ember arcába csattant egy pofon.

-Eresszétek el őt, mocskos rohadékok!-Ordított Kuroo. Talán ilyen dühősen és feldúltnak még sohasem láttam, ahogy pedig az emberek elengedtek engem, a földre csúsztam, mivel nem tudtam ráállni a jobb lábamra. A látásom egyre homályosabbá vállt, nem tudtam mit csinálni, egy hang sem jött ki a torkomon, néhány reszketeg nyögésen kívül.

-[Név]...Úristen, jól...Jól vagy...?-Néhány perc után Kuroo odaguggolt elém. Mikor azonban meglátta a lábamat, összekoccantotta a fogait, s kidagadt a homlokán egy ér. Az utóbbi testrészét az enyémnek döntötte-Basszus...Figyelj, minden rendben lesz. Már kihívtam a zsarukat, és most felhívom a mentősöket is. Minden rendben lesz.

Nem tudtam nem észrevenni az egyre jobban vérző ajkait, s a kissé botladozó járását. Az embereket feljelentettük testi sértésért, jelenleg azonban még semmi sem biztos, a jövővel kapcsolatban.

Hál' istennek, Kuroonak nem lett semmi komolyabb baja. Az ajka felszakadt, azt össze kellett varni, de ezen kívül szinte semmi baja nem volt, pusztán kimerült. Egy biztos; soha többet nem akarom olyan állapotban látni őt, mint akkor.

Nekem csak a lábam sérült, de, mint mondtam, az fél év és mintha új lenne, szóval emiatt nem aggódóm. Jobban aggódók azért a fiúért, aki megmentett engem, azon az éjszakán.

-Nem vagyok mérges rád. Köszönöm, hogy megmentettél engem, Tetsu.-Óvatos, könnyed puszit nyomtam a nyakába, mire azt viszonozta számomra. Lehajolt, és belecsókolt a nyakamba, csakhogy ő ott is tartotta a fejét, így libabőrössé váltam, ahogy megéreztem a lélegzetvételeit, bőrömön-Te mondtad, hogy minden rendben lesz. És így is lesz, oké? Nagyon, nagyon szeretlek téged.

A szorítása újból erősödött, immár arcát fúrta bele a nyakamba. De egyáltalán nem bántam.

-Én is nagyon szeretlek téged.

A kezdeti feszült légkör egyre csak kezdett oldódni. Mindketten tudtuk, hogy ezen is túl fogunk lenni. Idővel biztosan.