Xuonis kérésére, remélem tetszik!❤️

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

"Hol lehet? Már elvileg vége van az edzésüknek..."

-[Név], te meg mit csinálsz itt?-Hallottál meg magad mögül egy ismerős hangot, melynek hallatán azonnal mosolyra görbült a szád, és a szíved sokkal gyorsabb, boldogabb ritmusban kezdett verni a mellkasodban.

-Ah, Kunimi!-Intesz, miközben -talán kissé túl nagy lendülettel- megfordulsz, s majdnem orra is buksz, de utolsó pillanatban megtartod magadat-Éppenséggel, pont hogy tèged kerestelek!-Mosolyogsz szüntelenül, mondatodra az ébenfekete hajú felvonja egyik szemöldökét.

-Miért kerestél?

-Nos, öhm, izé...-A korábbi zavartalanságod egyetlen egy pillantás alatt eltűnt, ahogy realizáltad, hogy most kell majd megtenned a szàmodra már kötelezőnek tűnő lépést-I-izé, ugye nem sietsz sehova sem? Mert lehet h-hogy ez el fog tartani egy-

-Csak bökd ki, [Név].-Vág a szavadba a fiú, làthatólag picit feszült hangján. Nem tagadod, kicsit rosszul esett, hogy így közbevàgott, s hogy így viselkedik veled, de mivel màr lelkileg felkészültél arra, hogy elmondd neki az érzéseidet, ezért nem hátráltál meg.

-O-Oké, szóval...-Nyeltél egy nagyot, érezted, hogy ahogy végiggondolod a következő néhány percet, mi történhet, s azt, hogy mit fogsz neki mondani, a fejed egyre vörösebbé válik-Kedvellek, Kunimi. Má-Már egy jó ideje...Csak eddig nem mertem elmondani...-A tekintetedet levezeted a földre, majd fél perccel később, mikor mèg mindig nem hallasz meg semmi választ, úgy döntesz, hogy elhagyod a helyszínt.
Felpillantasz a fiúra, akinek összepréselt ajkai, s halvány, tényleg csak alig látható pírja az arján àrulja csak el, hogy szavaid igenis elèrtek hozzá.

-Igazából csak ennyit akartam, nem akartalak ezzel terhelni, csupán úgy gondoltam, jobb, hogyha tudod.-Mosolyodsz el kissé keserűen, majd már éppen megfordulnál, amikor is egy kéz hirtelen az állad alá nyúl, majd már csak annyit érzékelsz, hogy egy bizonyos ajkak találkoznak a te párnácskáiddal. Azonnal elkerednek a szemeid s ha lehet, még jobban elpirulsz, főleg mikor meglàtod Kunimi lecsukott szemeit. Lassan, kicsit sután, de visszacsókolsz.

-Már vártam, mikor mondod el.-Hajol el tőled egy pici, pimasz mosoly kíséretében, amely szinte azonnal el is tűnik-Én is kedvellek.

Azon a napon, ténylegesen úgy érezted, mintha a világod teljesen kivirult volna. S a következő két èvetek a lehető legszebben alakult. Bár Kunimi mindig megtartotta a kissé faarcàt, de mèg a csapattársai is meglátták, hogy sokkal több érzelmet mutat ki, mióta vele vagy. Ezért is ők -Oikawával az élen- az első számú shippereitek.

De, mint minden kapcsolatban, itt is voltak hullámvölgyek. Ahogy az utoksó évetek közeledett, mindkettőtökre nagy teher szakadt, főleg a kapcsolatotokat illetően.

-Kunimi, te hova fogsz menni tovàbb tanulni?-Fordultàl barátod felé, aki szinte azonnal ràvágta a választ, miszerint egy, az ország tàn legtávolabbi pontján levő egyetemére jelentkezett. A gyomrod pedig ekkor görcsbe szorult.

-Mi az?-Vonja fel egyik szemöldökét-Valami baj van?-Húzódik közelebb, amely igaz jólesik, hiszen attól függetlenül, hogy ideges vagy, a gyomrodba megannyi pillangó költözik, de jelen helyzetben talàn még fàjdalmasabbá válik számodra, hogy elmondd, hova mész tovább.

-Én...Egy néhány kilóméterrel idébb levő egyetemre fogok menni, és ott fogom folytatni a röplabdát.-Motyogod kissé elkeseredetten.

Kunimi nem szól egy szót sem. Ehelyett teljesen mellèd telepszik, majd egyik kezével àtkarolja a válladat, s engedi, hogy fejedet az ő vállára hajtsd.

-...Nem lesz semmi baj sem.-Motyogja végül-Meg fogjuk oldani. Bízol bennünk, igaz?-Fordítja fejét a sajátja felé, te pedig bólintasz egyet. Egy csókot lehel ajkaidra, amitől úgy érzed, mintha hirtelen repülni kezdenél, ám amint elhajol, ez meg is szűnik-Szeretlek, [Név]. Soha senki sem fog tudni a helyedbe lépni, és nem is akarom, hogy megpróbálják.

-Én is szeretlek, Kunimi...-Motyogod.

Eljött a ballagásotok napja. Nem mondod, hogy nem hullajtottál könnyeket, főleg, mikor meglepetésként még a régi osztálytársaid, és a régi röpicsapat harmadévesei is megjelentek gratulálni. Bár Kunimi morcos tekintettel figyelte őket, mint mindig, te jól tudtad, hogy legbelül nagyon is örül a senpaiainak.

Aztán, az utolsó napon, a költözésetek előtt, az egész napot együtt töltöttétek. Elmentetek moziba, fagyizni, bár azt inkább te ettél, a nap végén pedig egy közeli park padjára ültetek le. Azonban arra koránt sem számítottál, mi fogna majd elhagyni a fiú ajkait.

-Jó volt ez a nap.-Mosolyogsz, miközben a fejedet a fiú vállára hajtod, ő azonban ahelyett, hogy átölelne, mint ahogyan szokott, csak csendben tűri a cselekedeted. Te ezt észre is veszed, s eltávolodsz tőle-Oké, mi a baj?-Kérdezel rá kedves hangnemben.

-[Név]...-Sóhajt egyet, majd szemeidbe néz-Gondolkodtam.

"Rosszul kezdődik..."

-I-Igen?-Szeppensz meg egy pillanat alatt.

-És szerintem ezt nem kellene folytatnunk.-Mondja ki kíméletlenül az igazságot. Az igazságot, mely alig néhány pillanattal később darabokra töri a szívedet, s rögtön elhomályosítja a tekintetedet.

-Mi...Miből gondolod ezt?-Motyogod, még éppen, hogy vissza tudod folytatni könnyeidet, s azt, hogy ne remegjen meg a hangod.

-Szerintem ez nem menne nekünk. Sajnálom, de-

-Nem te mondtad?-Vágsz a szavába-Hogy minden rendben lesz? Azt mondtad, hogy bízzak bennünk, és én ezt teszem! Akkor te...-Ereszted le a vállaidat keserűen-Akkor te miért nem tudod ugyanezt megtenni?

-Sajnálom.

-Elrontottam valamit, hogy nem vagy képes-

-Kérlek, csak fogadd el, hogy én így akarom ezt. Nem akarok semmit sem erőltetni. Most pedig...-Áll fel hirtelen, majd hátat fordít-Jobb lenne, hogyha elbúcsúznánk egymástól. Így lesz a legjobb, hidd el.

-Kunimi...-Állsz fel te is, s lefolyik az első könnycsepp az arcodon-Nem értem, miért döntöttél így anélkül, hogy megpróbáltad volna megbeszélni ezt velem. Én tiszta szívből szeretlek téged...-Teszed mellkasodhoz kezeidet-De úgy látom...-Keményedik meg kicsit a hangod, mikor látod, meg sem rezzen a szavaidra- hogy nem tudlak meggyőzni téged.

-...Viszlát, [Név].

Fogalmad sem volt róla, hogy miért gondolta azt Kunimi, hogy szakítanotok kell. De amint megláttad, ahogy visszafordul feléd, láttad a szemeiben az elhatároltság csillogását. Ezt már sajnos nem fordíthatod vissza.

Azóta egyetlen egy szót sem váltottatok. Az első éved szinte kibírhatatlan volt az egyetemen, az egyetlen, mely tartotta benned a lelket, s valamelyest kicsit el is tudta terelni a gondolataidat az exedről, a röplabda volt. Egyre jobbá s jobbá válltál, s kitartásodnak köszönhetően biztosítottál magadnak egy helyet a Japán Női Röplabdacsapat csapatában, amelynek hihetetlenül örültél. Bár akkorrá már valamelyest túltetted magad a fiún, mégis szinte rögtön a kezedben termett a mobilod, hogy felhívhasd őt.

A hívás gomb felett jutott eszedbe, mi is történt köztetek. Azóta pedig nem is randiztál senkivel sem, így a fiúról alkotott gondolataid egyre jobban kezdtek felfalni téged.

///

-IGEEEEEEN!!!

Az egész csarnok zsongott a kiáltozásoktól, mikor a győzelmi sípszó feljajdult. Egy emberként sikítottatok fel, mindenki téged vett körül és a feladót, hiszen ti ketten teremtettétek meg ezt az utolsó pontot, mellyek megnyertétek a Nemzetit.

A díjkiosztás után, büszkén viselve a medált mentél átöltözni, azonban megláttál egy igencsak ismerős alakot, a folyosón lézengeni.

-...Kunimi Akira.-Szólítod nevén, miközben lazán nadrágodba helyezed kezeid. Legszívesebben odarohannál hozzá, és megcsókolnád őt, de tudod jól, nem lehet.

-[Név].-Mosolyodik el, ami őszintén meglep téged-Szép meccs volt. Nagyon sokat fejlődtél a középsuli óta. És...-Pirul el-Sokkal szebb is lettél.

-Kösz'.-Biccentesz, habár a szíved a torkodban kezd dobogni, mikor meglátod, hogy közelebb kezd lépkedni hozzád. Mélyen a szemedbe tekint, amitől a fejed paradicsomvörössé változik.

"Ne, ne, ne! Mik ezek a reakciók?!"

-...[Név], nem...Kezdhetnénk előlröl?-Bűnbánó arckifejezésétől szinte azonnal megenyhülsz, habár nem mutatod ki-Egy hatalmas nagy tuskó voltam, és...Még mindig szeretlek tèged. Semmit sem változtak az érzéseim irántad. Kérlek...Csak adj még egy esélyt ennek a tuskónak, aki sajnálja, hogy hagyott elmenni téged...-Motyogja, egy pár pillanat erejéig meghallod hangjában a sebezhetőséget is.

S hogy mit válaszoltál neki?

Ezt csak te tudhatod, [Név]-chan.