UnsolvedThings69 kérésére, REMÉLEM TETSZIIIIIIK!!!!!!~

[B/Név]=Becenév
[K/J]=Kedvenc Játék
[K/Sz]=Kedvenc Szereplő

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

Sosem voltál kifejezetten az a beszédes típus. Ha egy kisebb, vagy nagyobb csoportban beszélgettetek, akkor te inkább némán, visszahúzódva a saját falaid mögé figyelted őket, és csak néha-néha szólaltál meg, akkor is olyan rövid, és halk szavakat kieresztve, hogy a társaid alig hallották.
Tanórákon is csak akkor beszéltél, ha felszólítottak, netán feleltettek. Nem igazán szeretted hallani a saját hangodat, ezért is maradsz mindig a napjaid 90%-ában csendben.

Legalábbis, ez eddig így volt. Ugyanis egy nap, megismerkedtél valakivel, aki 'rákényszerített' arra, hogy többet s többet beszélj egyszerre.

Na de, kezdjük az elején...!

November vége felett járhatott az idő, a hűvös levegő sem mutatott mást. A fagyos szellő kíméletlenül fújt ruháid közé, ezzel kissé megborzongtatva a már amúgy is fázó testedet.

A szemeid alatt halvány karikákkal lépkedtél a Nekoma Középiskola kapujához, le sem tagadhattad volna, hogy előző este még órákon át fent voltál, a bizonyos 'takarodód' után. De hát mit volt mit tenni? Imádtad a videójátékokat, arról pedig nem tehettél, hogy a kedvencednek pont azokban az órákban kellett kijönnie...Neked pedig muszáj volt minél előbb megvenned.

És kijátszanod úgy...A feléig.

"Francba az iskolával..."-Morogtad magadban, hiszen ha nem lenne, akkor tovább is folytathattad volna a megkezdett játékodat.

-[B/Név]!-Hallottad meg Lev hangját magad mögül. Mindenki, aki ismert téged és megtudta, hogy te el tudod viselni őt, még az idegesítő viselkedése ellenére is, elismert téged.

-Lev, ne hívj így.-Motyogtad alig hallhatóan, amin csodálkoztál, hogy a nálad majdnem, hogy negyven centivel magasabb fiú egyáltalán meghallhatta.-Az egy dolog, hogy meghallgatlak, de attól még nem vagyunk puszi pajtások.

-Woow, [B/Név] majdnem fél percig folyamatosan beszéltél hozzám!-Csillogott fel Lev szeme, mire te összeráncoltad a szemöldöködet, majd egy jól irányzott mozdulattal -amit még Yaku tanított neked, mondván szükséged lesz rá- gyomorszájba vágtad a fiút, aki ennek hatására felnyögve összeesett előtted.

Sötét tekintettel néztél le rá, amitől végig futott a hátán a hideg.

-Soha ne-

-Yo [Név], Lev!-Hallottátok a fiú csapat kapitányának hangját. Mindketten oldalra fordítottátok a fejeteket, Kuroo pimaszul elvigyorodott, mikor meglátta hogy hol van az elsőévese.-Mit csináltál már megint?

-Csak meglepődtem, mert-

Ezúttal -bár kissé gyengédebben-fejbe rúgtad, mire csendbe maradt.

-Azért ne rúgd szét, szükségünk lesz rá a meccsen.-Röhögött fel a fekete hajú. Halványan elmosolyodtál, de csak ekkor vetted észre, hogy nem egyedül volt.

Mikor mellé tekintettél, a szemeid egy aranybarna szempárral találkoztak, melyek olyanok voltak, mintha csak egy macskával néznél farkasszemet.

-[Név], Kenma. Kenma, [Név].-Hallottad meg Kuroo igencsak részletes bemutatását.

Félénken közelebb léptél, a számodra még igencsak ismeretlen fiú felé, aki csak összezavarodott tekintettel figyelt téged. Nem tudhattad, de kissé kényelmetlenül kezdte érezni magát, hiszen, ismeretlenekkel sosem kommunikált jól. És nem is akart.

Még is, valahogy...Te más voltál.

-[Teljes Név], Lev barátja. Kuroo is onnan ismer engem.-Eresztesz meg újból egy halvány mosolyt, ahogy lassan, kissé remegve odanyújtod neki a kezedet.

-Kozume Kenma..-Hallod meg a fiú motyogását, majd érzékeled, hogy egy -meglepően- nagyon gyengéd érintéssel elfogadja a kézfogásodat.-Kuroo a gyerekkori barátom...

-Várvárjvárj [Név], az előbbivel te most kijelentetted, hogy én nem vagyok a barátod?!-Lepődött meg Kuroo, mire ti mindketten felé fordultatok.

-Kuroo, kuss.-Motyogtátok mindketten. Kuroo feje felett pedig pontosan ebben a pillanatban jelent meg az a bizonyos villanykörte...

-Hmmm, most jutott eszembe. Még van egy kis időnk fogadásokat gyakorolni. LEV!-Kiáltott rá szegényre, akinek ezután megragadta a karját, felhúzta a földről, és maga után kezdte vonszolni a fiút, aki ezernyi kérdőjellel a feje felett engedelmeskedett neki.

Ekkor pedig, beállt köztetek a kínos csend. Mindketten némán a másikra néztetek, majd összepréselt ajkakkal fordítottátok el a másik irányba a fejeteket.

-A-az...-Akadt meg a tekinteted, a táskáján levő kulcstartón. Az ő szemei is oda tévedtek egy pillanat erejéig, majd kíváncsi tekintettel fordultak vissza hozzád.-[K/J]-ból [K/Sz]?

A kérdésed már azelőtt kibukott belőled, mielőtt teljesen átgondolhattad volna, hogy tutibiztos-e, hogy fel akarod tenni a kérdést, habár abban biztos voltál, hogy az, az a szereplő.

-Ah...Igen. Tehát ismered.

-Kedvencem.

Mintha Kenma szeme ekkor felcsillant volna, de nem biztos, hiszen még nem ismerted annyira, hogy ezt felismerhesd rajta. Mindenesetre, a halvány mosolyt, amit megejtett, felismerted.

-...Végre valaki a közelemben, aki ismeri...

Halkan elkuncogtad magadat, ami -bár ezt ugyancsak nem tudhattad- de igazán gyors utakra térítette a fiú pulzusát.

///

Már három hónap telt el, amióta megismerkedtél Kenmával. Jelenleg éppen az ágyán fekszetek, mindketten hason, s egy-egy kontroller van a kezetekben. Mosollyal az arcodon olvasod el a "Victory!" feliratot, amely megjelenik a képernyőn, és el is szólod magad.

-Hahh, Kenma, egészen jó csapat vagyunk!-Mikor felé fordítottad a fejedet, ő már téged figyelt. A szemeiből valamiféle kedvesség áradt, már koránt sem volt olyan zárkózott a közeledben, mint az első hetekben. Ez pedig, rólad is elmondható. Természetesen eltekintve attól, hogy még mindig nagyon keveset beszélsz. Ez Kenmának is feltűnt.

Legnagyobb meglepetésedre, közelebb húzódott hozzád, halvány pírral az arcán.

-...Tudod, nagyon megnyugtató a hangod.-Motyogja, immár a takaróját szemlélve.-Miért nem beszélsz többet?

-Gyűlölöm a hangomat...Szerintem egyáltalán nem szerethető, hanem inkább idegesítő.

-Én szeretem.-Válaszol rögtön, amitől a fejed vörössé válik. Feléd fordítja a fejét, újból.-Ez is...-Pirul el ő is.-...Egy dolog amit annyira szeretek benned...-Egyre jobban halkul el a hangja, de éppen, hogy meghallod az utolsó szavakat, és közelebb hajolva az arcához, nyomsz rá egy puszit.

-É-én is szeretlek...Kenma...-Suttogod mosolyogva, mire Kenma lerakja a kontrollert, és egyik kezével eltűr egy hajszálat a szemed elől, majd halványan elmosolyodik.-A...Akkor ezentúl, megpróbálok többet beszélni...Ha...Ha ezt akarod.

Most ő ad egy puszit, az arcodra, amin újból elmosolyodsz.

-Ezt. És segíteni fogok benne.