Ki akarnak engesztelni téged egy "vita" után💕

Hjajjj Móóóni, de rég volt ilyen rész. Gomen! Most beleadtam apait-anyait, hogy minél előbb láthassátok a részt! UwU remélem tetszik nektek!~

[K/A]=Kedvenc Anime

Hinata Shoyo

Az iskola utolsó napja volt, te pedig éppen lyukas órádon üldögéltél, ugyanis a tanár szabad foglalkozást osztott ki, lévén hogy már szinte nyári szünet van. Te egyből elővetted a telefonodat, hogy megnézd, írt-e valaki, mivel az ezelőtti percekben azt érezted, mintha rezgett volna a készüléked.

Mikor megnézted a képernyőt, azonnal elpirult az arcod.

Napboi💕: [Név], még mindig haragszol rám?:( Nem akartalak megbántani. Kérlek szépen, gyere suli után a mi közös helyünkre.

Én: Rendben.

Csak ennyit válaszoltál. Kíváncsi voltál, vajon miért akarta Hinata, hogy pont ott találkozz vele.

Mikor kincsengettek utolsó órádról, te azonnal arra a helyre sétáltál, mikor pedig ott megláttad a barátodat, azt hitted, menten elájulsz.

Hinata ugyanis ott állt, egy hatalmas plüssmacival a karjai között, amely szinte akkora volt, mint ő maga. A háttérben pedig egy piknikkosár foglalt helyet.

-Shoyo~.-Léptél közelebn hozzá. Arcon pusziltad, mire a feje teljesen vörössé változott, de te csak kuncogni tudtál rajta.-Olyan aranyos vagy. És mikor volt időd elrendezni mindezt?

Hirtelen vakargatni kezdte a fejét, majd hablatyolni kezdett mindenféléről, össze-vissza, így sajnos nemigen tudtad követni, a kis kalandját. Mikor úgy tűnt, végzett, vagy legalábbis ő is éppen úgy elveszett a sztorijában, mint te, csak elmosolyodtál.

-Köszönöm, Shoyo.

Kageyama Tobio

Mogorván meredtél az előtted ülő hátára, aki történetesen a barátod volt, Tobio. Tegnap nagyon összekaptatok, és azóta sem vagytok valami kellemes hangulatotokban, ezt pedig a körülöttetek levők is érzékelik.

Szomjás lettél, így gondoltad előveszed az innivalódat. Ezt meg is tudtad tenni mindenféle gátlás nélkül, ugyanis jól tudtad, hogy ez a tanár, akivel most van órátok megengedi, még kérdezés nélkül is azt, hogy igyatok. Legalábbis, üdítőket meg ilyesmit...

Amikor benyúltál a táskádba, hirtelen érzékeltél valami kis dobozkát. Összevontad a szemöldöködet, hiszen nem emlékeztél arra, hogy bármi ilyen jellegű dolgot elraktál volna. Mikor láttad, hogy senki sem figyel, gyorsan az öledbe vetted a dolgot.

Amint realizáltad, mi van a lábaidon, a szíved gyorsabban kezdett verni, és jóleső melegség terítette el a mellkasodat.

"[Név], ne haragudj rám a tegnapi miatt. Nagyon fáradt voltam és ideges. Remélem, ezzel kiengesztelhetlek valamennyire..."

Állt a kis cetlin, ami a dobozkára volt ragasztva. A műanyag eszköz belsejében pedig nem más volt, mint a kedvenc csokoládéid, édességeid, és sósságjaid egymásra sorakoztatva.

Elmosolyodtál, és azonnal a fiú felé fordultál, aki pont abban a pillanatban kapta el tekintetét rólad. A füle hegye vörösödött, amitől csak még édesebb volt, te pedig alig álltad meg, hogy el ne nevesd magadat.

-Szóval...-Morogta az éjfekete hajú, esetlenül lengetve maga mellett a karjait. Immár az óra után voltatok, szünetben.-Meg...Megbocsájtasz?...

-Persze, hogy meg!-Ugrottál a nyakába-Legalábbis, egy picit nyugodtabb vagyok most màr.-Tetted hozzá ördögien, mire Tobionak egy másodpercig elkerekedett a szeme, de gyorsan vissza is változott.

-Hm...Hívjalak meg még vacsorára?

Csak bólintottál, és elröhögted magadat.

Nishinoya Yuu

-[Név].

-[Név]!

-[Néééév]!

-Mi van már?-Mordultál rá a barátodra, akire most kicsit jobban haragudtál, mint ahogyan az szokott lenni néha a kisebb vitáitok után, ugyanis most egy viszonylag érzékeny pontot érintett a fiú. -Nishinoya, órám lesz. Két perc és becsengetnek szóval-

A következő pillanatban azonban az ajkait a tiedre nyomta, halvány pírral az arcán. Mikor eltávolodtatok, összevontad a szemöldöködet.

-Sajnálom a tegnapit. Túltoltam a dolgot...-Motyogta, miközben a cipőjét vizslatta. Ebben a pozicíóban teljesen hasonlított egy duzzogó kisfiúra, a te szívedet mégis megmelengette a látvány, ugyanis láttad rajta, mennyire komolyan gondolja a dolgot.

Elmosolyodtál, és közelebb hajolva, a fiú ajkaira nyomtál egy gyors puszit. Elsuttogva egy "semmi baj"-t pedig azonnal rohanni kezdtél, ugyanis pont abban a pillanatban csengettek be a következő órátokra.

Noya pedig csak elvigyorodott, majd öklözött egyet a levegőbe.

Sugawara Koshi

Barátod ágyán üldögéltél, próbálva ignorálni őt. Az elmúlt fél óra azzal telt, hogy veszekedtetek, és hát, Suga is egy ember, sajnos mondott ki olyan dolgokat a száján, amiket nem szeretett volna, de ezt is csak akkor, amikor már nagyon ideges volt. Mivel, az elején még próbálta higgadtan kezelni a dolgot, mint egy anyuka-khm szóval igen.

Meghallottad, hogy kinyílik a fiú szobájának az ajtaja, és csak Suga távolodó alakját pillanthattad meg, ahogy elgondolkodó tekintettel néz maga elé.

"Hova megy?"-Kérdezted magadban."Biztos a wcre..."-Forgattad meg a szemeidet.

Azonban erre rácáfoltak a hangok, amiket ezután hallhattál. Edények csörömpölése, Koshi hümmögése pedig épp elég okot adott neked ahhoz, hogy kíváncsiságból megnézd, mit művel a barátod.

Kibujtattad a fal mögül fejedet, és csak annyit vettél észre, hogy a szürkés hajú a receptkönyvet figyeli, miközben valamit próbál elkészíteni. Azonban fogalmad sem volt arról, hogy mit.

-Koshi...?-Motyogtad, mire azonnal rád kapta a tekintetét, és bűnbánóan elmosolyodott.-Mit csinálsz?

-Gondoltam...-Kezdte el vakarni a tarkóját.-Elkészítem neked a kedvencedet, bocsánatkérés gyanánt.

A szívedet melegség töltötte el, és rögtön odaugrottál a fiúhoz, majd egy gyors puszit nyomtál az arcára.

-Oké...Miben kell segíteni?

-Mi?-Lepődött meg-[Név], neked nem kell-

-De szeretnék!-Jelentetted ki magabiztosan, amin Suga csak elmosolyodott, miközben próbált nem elolvadni az aranyosságodtól.

Tsukishima Kei

-Még mindig nem tetted túl magad rajta, [Név]?-Cukkol barátod, mikor meglátja hogy még mindig méregtől összehúzott szemöldökökkel pásztázod a telefonodat-csak azért, hogy ne tűnj elesetnek. Ugyanis semmi érdekes nincs a képernyőn.-Hmmmm?~

-Fogd már be, Tsukishima!-Morgod, miközben még erőteljesebben koncentrálsz a telefonodra.

Ekkor azonban hirtelen kikapja a kezeid közül az eszközt, de még mielőtt megszólalhatnál, az ajkait a tiedre nyomja, miközben tekintetével a tiedet ejti rabsága.

-Na, még mindig ideges a kisasszony?-Kérdez rá pimasz mosollyal az arcán, mikor pedig nem válaszolsz, elterít az ágyadon, és feléd magasodik.-Ugyan már, nem kellene ennyire felkapnod a vizet~.

-De igen..-Morgod továbbra is, habár mostmár teljesen vörös a fejed. Mikor pedig felfedezed, hogy Tsukki apró puszikkal kezdi el behinteni a nyakadat, azonnal összepréselef az ajkaidat.

-Naaa...-Igencsak nehezére esik kimondani azt az egy szót, de végül, a füledhez hajol, és még így is alig hallhatóan suttogja az említett helyre-Sajnálom, jó?

Éppen, hogy meghallod, s szavaitól egyből jobb kedved lesz. Átkarolod a nyakát, és egy csókba hívod, amit ő annak vesz, hogy sikerült téged megbékítenie.

Yamaguchi Tadashi

Szomorúan nézted a tv-t, miközben a tegnapi vitátokon rágódtál, amit a barátoddal vezettetek le. Rádtört a bűntudat, hiszen, már mindketten eléggé fáradtak voltatok és alapból is idegesek, ezért utólag nem is lepődtél meg azon, hogy a feszültebb beszélgetés követkeménye egy veszekedés lett.

Hirtelen kopogtak az ajtón. Nem voltál benne biztos, hogy ki lehet az, bár egyből Tadashira gondoltál, mikor meghallottad a hangot.

Kinyitottad az ajtódat, de amit ott láttál, attól majdnem elolvadtál belülről. Helyesbítek, el is olvadtál belülről.

-Y-Yamaguchi?-Lepődtél meg, alig jutottál szóhoz. A fiú kezében egy hatalmas plüssmackó pihent, míg másikban egy szatyorni édesség, a kedvenceid.

-Nézd [Név], s-sajnálom a tegnapit...Elég rossz napom volt és...-Nem is kellett neked több ennél, azonnal a nyakába vetetted magadat, és egy hosszas puszit nyomtál az arcára, amitől persze azon nyomban paprikavörössé változott.

-Én is sajnálom. Feszült voltam és nagyon könnyen dühbe gurultam...-Motyogtad, majd ránéztél az ajándékokra.-Tadashi...Igazán nem kellett volna ezeket megvenned...

-D-De igen...Ez a legkevesebb...

Azt hitted, ott ugrik ki a szíved a helyéről, attól a szeretethullámtól, amit a fiú -bár az elején kissé ügyetlenül és zavartan, de- rád uszított.

Tanaka Ryuunosuke

-Ehh?

-[Név], sajnálom, nem kellett volna olyan dolgokat mondanom, amiket nem is gondoltam komolyan...-Vakargatta a tarkóját Tanaka, miközben dühös tekintettel meredt a padlóra. Jól tudtad, hogy ez az érzelem nem rád irányul, sokkal inkább önmagára.

-Nem is haragudtam rád. Csak utólag rájöttem, hogy valószínűleg nem a rossz pillanatodban kellett volna elkapjalak azzal, hogy mi volt az a múltkori eset, azzal a lánnyal.

-Ő amúgy csak volt osztálytársam. De mindegy is...A lényeg, hogy-Előszedett egy hatalmas csokor virágot a háta mögül, és halvány pírral az arcán, kinyújtotta a kezét feléd.-Tényleg sajnálom a tegnapit, nem kellett volna olyan indulatosnak lennem veled. Megbocsájtasz?

Csak elnevetted magadat. Nagyon aranyosnak találtad a fiút, aki immár kérdő tekintettel figyelt téged. Nem tudta megmondani, hogy most miért is nevetsz, és kezdett kissé bepánikolni.

-Butus, most mondtam, hogy nem is haragudtam rád.-Átvetted tőle a virágot, majd rögtön utána csókra hívtad az ajkait, amibe örömmel bele is csatlakozott.-De köszönöm a virágokat. Nagyon tetszenek.

-Szeretlek.

-Awh, én is szeretlek téged.-Olvadoztál, mire a fiú is olvadozni kezdett, az aranyosságodon.

Kuroo Tetsuroo

-Ha azt hiszed, hogy egy szenvedélyes éjszakával megbékítesz engem, akkor nagyon tévedsz, Kuroo.-Jelentetted mi, mikor megérezted a mögötted ülő, fekete hajú fiú lélegzetét a nyakadon. S bár nem tudtad tagadni, nagyon is jól esett, hogy ilyen közel van, de tartanod kellett magadat.

-Ugyan baby.-Motyogta, miközben egy puszit nyomott a füled mögé, amitől megborzongtál.-Akkor mik ezek a reakciók?-Szinte hallottad a hangján, hogy elvigyorodott.

-Az, hogy nem tudsz megbékíteni ezzel még nem azt jelenti, hogy nem élvezem...-Motyogtad alig hallhatóan, de a kapitánynak több se kellett. Maga felé fordított, és egy csókot lehelt ajkaidra, amibe tetőtöl taplig beleremegtél.

A váratlan fordulat azonban az volt ebben az egészben, hogy miután elváltatok egymástól, Kuroo nem támadott le, mint ahogyan azt eddig szokta. Nem, helyette a homlokát a tiednek döntötte, és mélyen a szemedbe nézett, halálosan komoly tekintettel.

-[Név], tényleg sajnálom. Nem akartalak megbántani.

-Kuroo, ettől még nem fogok lefeküdni veled, itt és most.

-Nem azt akarom elérni!-Morogta, a hangjában levő feszültségtől pedig kezdted elhinni, amit mondd.-Kérlek, bocsáss meg. Nem akarom, hogy haragban legyünk, érted?

Csak bólintani tudtál, ugyanis kissé megdermesztett téged, Kuroo ezen oldalának hirtelen felmutatása. Az a tekintet, mellyel rád nézett, teljes mértékben tükrözte a valódi érzéseit, melyek a szavai jelentését hordozták magukban.

-Jól van...-Nyeltél egyet.-É-én sem akarom, Kuroo...

Csak elmosolyodott, majd újból csókot kezdeményezett, amibe te minden hezitálás nélkül belementél.

Kozume Kenma

Tegnap volt egy kisebb vita köztetek Kenmával. Igazából egyikőtök sem őrjöngött, csupán sokkal feszültebb volt a légkör, mint eddig bármikor. Kenmánál pedig kicsúszott egy szó, amit ugyan halkan mondott ki, te mégis meghallottad.

Másnap pedig egész nap kerülted őt. Direkt nem akartad látni, hisze az a pár szó, amit akkor mondott, igencsak mély sebet ejtett benned. Hiszen, az mondta, kit mindennél jobban szerettél, akitől nem vártad volna, hogy ilyen hagyja el az ajkait, szavait neked címezve.

A fiú pedig teljesen tanácstalan volt. Nem tudja túlságosan is jól kezelni az emberi kapcsolatokat, ezért is pánikolt be kissé, mikor még a negyedik órátok után sem látott meg téged. Most mit kellene tennie? Ez az egy kérdés motoszkált a fejében.

-Vegyél neki csokit, majd kerülj elé. Ennyi a történet.-Vágta rá Kuroo, mikor meglátta Kenma arckifejezését.

-Nem hiszem, hogy [Név] ennyitől megenyhülne..-Motyogta a fiú. Szemeiben látszott az elkeseredettség. Igazán nagy bűntudata volt attól, amit mondott neked, hiszen egyáltalán nem gondolta komolyan a dolgot, és amikor meglátta a fátyolos tekintetedet, egyből legszívesebben odament volna hozzád, és megölelt volna. Még, hogyha nem is az a nagyon ölelgetős típus.

Végül úgy tett, ahogy Kuroo mondta neki. Habár nem volt biztos a terv sikerében, már volt egy kisebb ötlete, hogy mivel engeszteljen ki téged. Azt csinálja most, amit abban a pillanatban tett volna, mikor megpillantotta könnyáztatta szemeidet.

Órák után volt, így Kenma kissé bátrabban szólított meg, hiszen senki más nem volt már a teremben, rajtad kívül.

-[Név]...

-Oh, Kenma.-Néztél fel rá. Nem tudtad, hogyan reagálj rá, ezért esetlenül felálltál a helyedről, és a fiú elé léptél-Mit szeretnél?

Nagy levegőt vett, majd olyat tett, ami egyszerre rugasztotta ki majdnem a szívedet a helyéről, melengetett meg teljes testedben, és ijesztett me kissé téged. Közelebb hajolt hozzád, és két kezét kissé esetlenül, de hátadnál összekulcsolta. Nem gondolta volna, hogy hogyan is kellene megölelnie téged, de nagyon remélte, hogy ez megfelel neked.

Ahogy rád nézett, a meglepettség teljes valóját vélte felfedezni arcodon.

-K-Kenma?!

-Sajnálom, amit akkor mondtam...-Motyogta alig hallhatóan, te mégis megértetted minden szavát-Egyáltalán nem gondoltam komolyan...V-Vettem neked csokoládét is...-Gyengéden eltolt téged, és áthelyezte a te kezedbe a kisebb ajándékát.-Kérlek, ne haragudj rám...

Majdnem felsikiltottál, olyan aranyosnak találtad őt abban a pillanatban (is), de uralkodtál magadon. Legalábbis, még. Biztos voltál benne, hogy amint hazaérsz, vagy fél órán keresztül sikítozni fogsz a párnádba, barátod cukiságán áradozva.

-P-p-persze, nem haragszok...-Motyogtad teljesen visszafogva magadat, de az arcod elárult téged. A végső döfés az volt, mikor Kenma halványan elmosolyodott, és egy óvatos puszit nyomott az arcodra.

Ekkor kéretőztél ki a mosdóba, de mindketten tudtátok, hogy miért. És hamarosan, az egész iskola tudtára adtad, hogy milyen aranyos a barátod...

Miközben Kenma úgyszint vörös fejjel próbálta kibírni azt a pár percet, amíg fangörcsöltél rajta.

Haiba Lev

-Most...Haragszol rám?-Lev értetlen tekintetét látván bólintottál egyet.

-Szerinted?

-Oké...-Közelebb bújt hozzád, és két kezével hátulról átölelt téged.-Mivel engesztelhetlek ki?-Motyogta a hajadba, amitől kissé elpirultál, de nem hagytad, hogy ez a cselekedete kibillentsen téged.

-Jöjj rá te magad.-Morogtad, ekkor pedig meghallottad Lev halk kuncogását-Most min nevetsz, hm?!

Felé fordultál, mire abbahagyta a nevetést, de egy mosoly még mindig ott bújkált az arcán.

-Nagyon édes, ahogy morcoskodsz. Még jó, hogy készültem valamivel számodra.

Kissé érdeklődve néztél rá, mire előhúzott a háta mögül egy csomag mangát, a kedvenc animédből. A szemeid elkerekedtek, és azonnal rájuk is vetetted volna magadat, ha Lev nem állít le.

-Először is...Szent a béke?-Mosolygott rád angyalian, mire te csak ugyancsak mosolyogva megforgattad a szemeidet, és válaszképpen ajkaira hajoltál.

Oikawa Tooru

Oikawa elég nehezen ismerte be, hogy ez ezúttal az ő hibája volt, és, hogy te teljesen jogosan sértődtél meg, de Iwaizumi ütései csodákra képesek. Főleg akkor, hogyha egymás után kap az ember belőle vagy hármat, és közben fenyegetőzik is vele a tüskés hajú.

Végül kissé siránkozva vette tudomásul, hogy igenis megbántott téged. Abban a percben viszont, mikor ezt realizálta, és eszébe jutott a kissé szomorkás tekinteted, bűntudat költözött a lelkébe, és egyáltalán nem akart eltűnni onnan.

Azonban jól tudta, hogy te a csokoládék miatt és a plüssmackók miatt nem fogod semmissé nyílvánítani a dolgokat. Nem, neked tettekkel kell bizonyítani azt, hogy mennyire is szeret téged a fiú, és, hogy sajnálja a dolgot.

Ezért elment hozzád. Na jó, talán a tudtod nélkül lépett be a házadba. Jó...Talán az ablakon keresztül jutott el hozzád, mert be volt zárva az ajtó, de...A lényeg a szándék, nem?

-[Név].

Majdnem szívinfarktust kaptál, mikor meghallottad a barátod hangját. A szobádban üldögéltél, és éppen a házidat csináltad, amikor megjelent mögötted.

Mérges tekintettel figyelted a barna hajút, nemcsak a tudtod nélküli bejövetele miatt, hanem a tegnap este történteke miatt is.

-TRASHYKAWA, HOGY MERÉSZELED HOGY CSAK ÍGY BETÖRSZ AZ OTTHONBA, EGYÁLTALÁN HOGY JUTOTTÁL BE-Kezdted volna kioktatni elég rendesen, de ekkor Oikawa nemes egyszerűséggel felrakott téged a vállára, és az ágyadra fektetett téged. Feléd kerekedett, ám még mielőtt bármit is szólhattál volna- újból, az ujjait ajkaidra nyomta.

-Nem, nem azèrt jöttem, hogy lefeküdjünk. Bár be kell valljam, hogy még mindig szívdöglesztően csinos vagy, [Név]-chan~-Kacsintott, majd újból komolyra vette a szót-Igazság szerint tudom, hogy nem ajándékokkal kell elhalmoznom téged, hogy megbocsájts. Szóval...-Sóhajtott-Nézzünk meg egy részt a [K/Anime]-ből.

-Most ez sem válik be.-Mosolyodtál el gonoszul, habár már megbocsájtottál neki. Oikawa ekkor ujjai helyett ajkait nyomta a tieidre, mire elvörösödve sóhajtottál bele a csókba.

-Akkor...-Lemondóan sóhajtott.-Egy évadot.

-Ez a beszéd.-Nevetted el magadat, majd átölelted a nyakát.-Egyébként már egyáltalán nem haragudtam, de azért jó, hogy megnézed velem~!

-Miiii? [Név]-chan tök gonosz vagy!!-És itt, vissza is tért a régi Oikawa.

-Nyugi, biztos vagyok benne, hogy tetszeni foooog!

Iwaizumi Hajime

Még mindig kissé szomorú voltál, amiért néhany órával ezelőtt Hajime elég durva dolgokat mondott neked. A fiú jelenleg melletted feküdt, s bár nem láttad, de éberen figyelt téged. Tudta, hogy a bajod, csak éppen azt nem, hogy hogyan kellene felhozni azt.

Végül, halkan felült az ágyon melléd, és izmos karjaiba zárt téged, amitől kissé megugrottál, de rögtön tudtad, hogy ki az. Már csak a jól ismert, igazán kellemes illatáról felismerted az illetőt.

Gyengéden a nyakadba csókolt, majd a füledhez hajolt.

-Tudom, hogy még mindig szomorú vagy. Én tényleg sajnálom azokat, amiket mondtam...Nem akartalak megbántani téged...-Suttogta.

-Én pedig tudom, hogy nem gondoltad komolyan őket...Csak...-Sóhajtottál-Akkor is nehéz elfelejteni őket...

Ekkor, Iwaizumi elkezdett apró puszikat adni, az arcod minden pontjára. Mikor olyan részt akart megcsókolni, amit nem ért el oldalról, akkor lassan maga felé fordított téged, és úgy folytatta, amit elkezdett. Közben, néha megállva édes kis semmiségeket motyogott, szinte lehelte a bőrödte, hogy eltörölje minden egyes megatív gondolatodat, amely a fejedben keletkezett.

És valljuk be, egy idő után már azoknak a volt létezéséről sem tudtál...

Bokuto Kotaro

Bokuto aznap karikákkal a szeme alatt ment suliba, lelapult hajjal. Szinte semmihez sem volt kedve, egyedül az járt az eszében, hogy hogyan tudna megbékíteni téged.

A röpi edzésen sem teljesített túl jól, amit a többiek is észrevettek, és egyből hozzád fordultak segítségért. Amikor persze elindultak feléd, Bokuto megállította őket, mondván, hogy ő elrendezi a dolgait.

Természetesen mindenki elkerekedett szemekkel, hitetlenkedve nézett a bagolyra, hiszen eddig még sosem volt alkalom ilyet hallani tőle. Csak némán bólintottak, egyikőjük sem tudott mit mondani.

-[Néév]!-A háta mögött levő óriási bagoly plüsst csak ekkor vették észre mindannyian, ugyanis Bokuto hátat fordítva kezdett el rohanni feléd, mikor meglátott.

-Oh, Bokuto!-Mosolyodtál el halványan.

-[N-Név]?-Illetődött meg a fiú, mikor meglátta a szívből jövő mosolyodat.

-Baj van?

-[Név], s-sajnálom a tegnapit, é-én...

-Jajj Bokuto.-Közelebb léptél hozzá, és egy puszit nyomtál arcára.-Nem kellett volna ezen aggódnod. Hallottam, hogy ma nem szerepeltél túl jól az órákon. Ez is amiatt van?-Kérdeztél rá aggódva, a fiú pedig bólintott-Baglyom, nem vagyok mérges. Egy kapcsolatban mindig lesznek kisebb-nagyobb viták. De ez így van rendjén, és az a legfontosabb, hogy megbeszéljük. És ezt tegnap megbeszéltük.

Kotaro pedig gondolatban ekkor fejbe csapta magát.

-De köszönöm a plüsst.-Mutattál a háta mögött levő ajándékodra.-Hasonlít rád, épp olyan édes mint te.-Kacsintottál, mire a fiú arca felvett egy halvány pírt, miközben átadta neked a szóban járó tárgyat.

Akaashi Keiji

Akaashival megbeszéltétek, hogy a mai napon átmész hozzá, és megnéztek egy filmet. Bár legbelül kissé idegesített, hogy a fiú nem hozza fel a tegnap esti vita témáját, de úgy döntöttél, hogy akkor majd felhozod te.

Amikor viszont ajtót nyitott, te pedig beléptél, teljesen elállt a lélegzeted.

A kanapé előtt mindenhol a kedvenc édességed volt az asztalon, magán a kényelmes bútoron pedig plüssállatok díszelegtek. Akaashi felé fordultál, aki ekkor két keze közé fogta az arcodat, és gyengéden közelebb húzott magához téged.

-Sajnálom a tegnapit. -Motyogta-Tudom, hogy egész nap azt vártad, hogy felhozzam ezt, én viszont úgy gondoltam, hogy megleplek ezzel. Szóval...Tetszik?

Mosolyogva bólintottál, immár minden haragod elszállt, miközben a fiú lágy csókot lehelt az ajkaidra.

-Ezt az üdvözlő csókot kihagytam.-Mosolyodott el halványan-Ez pedig, a bocsánat kérő csókom.-Azzal pedig, újból ráhajolt a párnácskáidra, de ezúttal sokkal, de sokkal több érzelmet vitt a közös táncotokba.