1 évvel később:

  Cementosz tanár úr, ahogy kilépett az osztályból, a lányok megsoroztak.

     - Hé, Moga-san, te érted a tananyagot? - állt az asztalom elé Mino. - Nem értem.

     - Persze, segít...

     - Moga-chan! - ugrott hátulról a nyakamba Hite.

  Hite-nek nem ez volt az igazi neve, de azért nem örült volna, ha mindenki 'Esumi Ichiho Chifumi'-nak hívja és valójában mindig is kedvelte ezt a lánynevet.

     - Akkor? - zökkentett ki Hiroge Asumi hangja, srégen. Sötétzöld haja lassan mozgott és sziszegett is. Épp a ceruzájának végét ütögette az állához.- Indulunk a közeli fagylaltozóba?

     - Ahhoz előbb bínod kéne a hideget - gúnyolódott vele Mino.

  Hiroge haja megmoccant és a kígyófejek a tincsei végén rásziszegtek. 

     - Hé, Moe, te jössz? - ordított rá Hite a kifelé siető fiú felé, akinek a fején füles volt.

  A fiú ránk nézett, majd szó nélkül továbbindult. Tudtam én, hogy nem akar egy csapat lánnyal együtt lenni, még ha az osztálytársai is. Aika is indult utána. Szokása szerint a 2A-s csodacsapattal: Hotaru-val, Kairy-vel és Asuka-val találkozik meg a volt menedzser szakos Kaida Ryou-val.

     - Kiter-san, te? - szóltam az előttem lévő padból felálló lányra.

  Kiter-san hátrapördült, álla magasságáig vágott lila haja az arcába csapott.

     - Nem is tudom... - böködte mutatóujjaival az orrnyergét Kiter-san, sötétlila szemei félénken csillogtak. - Nem igazán értem a tananyagot és igazán lemaradtam, szóval szeretnék kisit tanulni... - Alig hallottam valamit a motyogásából.

    - Oh, komme-komme, nem érdekes - legyezgettem fülig érő vigyorral az arcomon. - Legyen előrébb mindig a tanulás. 

  Félénken bólintott, majd a kezében tartva a táskáját kiszaladt. Szóltam a lányoknak, hogy még le kell adnom valamit az egyik tanárnak, majd kint találkozunk. Elszaladtam az egyik általános szárnyú fordulóba és kihúztam a tárolóból az Monji esernyőjét. Megráztam a fejemet. Apa túlaggódja magát. Megfordultam, miközben leporoltam. Felnéztem és védekező pózban felvisítottam. Fél lábon könnyen kibillentem az egyensúlyomból és a fenekemre estem.

    - Sajnálom, megijesztettelek! Amúgy... merre van az ebédlő?

  Egy fiú nyújtotta felém a kezét. Biztos, hogy most kezdte az első évét, de ki volt zárva, hogy általános tagozatú legyen, hisz akkor tudná, merre találná az ebédlőt. Lenéztem a segítő jobbra és engedtem, hogy felhúzzon (nehezen ment az én 58 kg-mal). Balra elböktem, a mellékfolyósóra, de a fiú még mindig bizonytalanul bámult.

    - Gyere, inkább elkísérlek - fogtam meg a kezét és elhúztam, egészen az ebédlőig. - Amúgy biztos menedzser vagy támogatú szakos vgy, ha onnan nem találtál ide - csúszott ki a számon, de már késő volt.

    - Nem. 1A-s. Midoriya Izuku vagyok, de a Deku-t könnyebb megjegyezni.

  Bólintottam.

     - Thesuna Mogami, 2B-s. - És akkor jutott eszembe, hogy a lányok várnak. Szó nélkül elindultam, de a fordulónál visszanéztem. - Hé, Deku-kun! - A fiú felnézett. - Sok szerencsét! - mosolyogta rá, majd továbbindultam. - Hali, Deku! - ordítottam vissza még utoljára.