A Nap lefelé "síelt" a színváltós égen. Hiroge-vel ültünk egy padon abban a parkban, amit nagyon szerettünk a lányokkal, mivel közel volt az étterem, a fagylaltozó meg egyéb étellel roskadozó bódék. Minden nap máshol ettünk, ha volt rá lehetőség és a hét végén visszamentünk a szerintünk legjobb helyre, hogy újra puffadásig falatozzunk.

  Lehunyt szemmel barnultunk (bár nem igazán sikerült).

     - Van valami, amit el kellene mondanom... - szólalt meg Asami.

  Ránéztem.

     - Igen? Mi az?

  Hiroge Asami, hősnevén Gorgó Girl, most kissé zaklatottnak tűnt. A cipőjét bámulta, zöld szoknyájának szélét gyűrögette. 

     - Ajánlást kaptam... Aomori-ban.

  Elmosolyodtam. Egészen fellelkesültem. Azon kevesek egyike voltam, aki tudta, hogy a Hiroge család eléggé szegény, vésztartalékaikat élték fel. Minden fizetett ajánlat növelte a családi kassza bevételét.

     - Tényleg? Ez nagyszerű! És mennyi időre?

  Asami felemelte a fejét, az eget bámulta kifejezéstelen tekintettel.

    - 2 évig. És egy ottani hősiskolába is szívesen beajánlanának, így nem maradnék le...

    - De akkor... nem járnál többet ide.

  Asami bólintott, a szája szélét rágta.

     - Igen... De gondolj bele. A szüleim 8 km-re élnek, az itteni albérletet is alig bírtuk fedezni, bár sokat segített, hogy nálatok lakhatok most egy ideig. De ezt nem lehet hosszú távra fektetni... Az aomori-i lakást is fedeznék! Havonta 60-80 jen-t fizetnének! Miért ne fogadnám el? - Próbált mosolyogni.

  De én már nem tudtam figyelni az indokaira. Hiroge volt az egyik ember, akinek minden nyűgömet elnyavalyoghattam, nem támadott hátba, mindig adott tanácsokat. 

     - És... Mikor indulsz?

     - Az év végén - vonta meg közömbösen a vállát, de a téma egyáltalán nem volt az.