Natasha arcán egy könnycsepp gördült le, ahogy besütött a felkelő Nap a szűk cella ablakán. Lassan lejár az idő...

Egy horkantás hallatszott, mire a lány ijedten rezzent össze, de csak a rendkívül szimpatikus külsejű, nagydarab cellatársa volt az. Lassan kifújta a levegőt. majd tovább számolta a perceket.

Mit fog fizetni ezért? Doe nem az a kispályás, aki csak úgy fenyegetőzik, Natasha biztos volt benne, hogy a férfi be is fogja tartani az ígéretét. És valaki meg fog halni... És ő lesz a felelős.

Gondolni sem mert arra, hogy ki tartozhat bele a „barát" kategóriába. Doe valószínűleg elég rendesen képben van a múltjával, figyelteti őt, tud minden lépéséről... Azt viszont még mindig nem értette, hogy miért éppen őt szemelte ki. Nem utalt semmiben a Nightmare-re, és nem Brannan embere, ő sosem végzi ilyen alattomosan a dolgait, és sosem fenyegetőzik. Jó, igaz, Fren-t megölte, de ő más kategória volt.

Ha Doe nem Neil Norman, akkor a jelen tények szerint pillanatnyilag két olyan ember is van, aki élénken érdeklődik a Nightmare után. Nem... Doe csak róla, Natasháról beszélt, Hayden-t egyszerűen „fiúként" emlegette, Neil Norman pedig az összes alanyról gyűjtött adatokat, őt a Nightmare érdekelte. De ha ez egy állítólag nagyon titkos kísérlet, mégis hogy lehet, hogy ennyien tudnak róla...?

Az egész napot a börtönben töltötte. Ez elég lehangoló volt, főleg a saját, baljós gondolatai miatt, és az, hogy kifutott az időből, nem hagyta nyugodni.

Már este nyolc volt, amikor kiengedték. Biztos, ami biztos, egyedül hagyta el a rendőr örsöt, és indult haza. Kissé aggódva lépett be a ház ajtaján, de a szoros ölelés miatt, amivel Lauren fogadta, máris sokkal jobban érezte magát.

******

- Nem jött el.

- Tudom, magamtól is tudom, nem kell rá emlékeztetni minden tetves pillanatban! - csattant fel a férfi, mire Lindsay visszakozva hátrált. - Ami azon kívül, hogy meg kell ölnöm valakit, azt is jelenti, hogy nincs meg a pénzünk. Minden felesleges volt, ráadásul Natasha Scott már tud rólunk, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk már biztonságban. Nem bízhatunk meg benne.

- Valóban nem - értett egyet Lindsay, aki úgy tűnt, nem mer ellenkezni, talán mert félt, hogy a Doe kezében forgatott pisztoly az ő irányában sül el. - Akkor most mit teszünk?

- Semmit, várunk - vont vállat a férfi, majd kivonult a szobából kezében megcsörrenő telefonjával.

Néhány perc után visszajött, arcán pedig ezerwattos vigyor terült szét, kivillantva fogkrémreklámba illő fogsorát.

- Mi történt? - kérdezte Lindsay gyanakodva.

- Remek hírem van, Lin - csapta össze a tenyerét Doe, és a lehető legsunyibb nézést produkálta. - Esőcsepp most hívott, hogy állítólag a rendőrségen volt őrizetben az idővonal kerete alatt, és most lefixáltunk egy találkozót, hogy megbeszéljük a történteket, és hogy hogyan tovább...

- És ettől mégis miért vagy olyan boldog?

- Ugyan, Lindsay, ez mindent sokkal élvezetesebbé tesz. Esőcsepp szemtől szembe fogja nézni a barátja halálát...

******

- Oké, mit tudunk róla? - dörzsölte a szemét idegesen Natasha.

- Gyakorlatilag semmit - tárta szét a karját dr. Frances, és látszott az arcán a csalódottság. - Ez a pasas egy szellem, senki sem ismeri. Olsenről viszont tudok pár dolgot mondani.

- Az jó lenne - bólogatott Lauren.

- Lindsay Hannah Olsen, született 1985. február 17-én, Denverben, Coloradóban...

- Február tizenhét? Nekem is akkor van a szülinapom - tűnődött Natasha hangosan, majd kissé zavarba jött. - Bocsánat, folytassa.

- Amerikai állampolgár, már az Államokban is körözték, menekülés céljával érkezett az Egyesült Királyságba. Eleinte meghúzta magát, majd 2008-től újra aktív, több gyilkosság és egyéb bűneset köthető a nevéhez. Különleges harcművészete van, nem okoz problémát, hogy hatvan kiló vasággyal. Rengeteg ellenséget szerzett az évek alatt, és évek óta az első tíz legveszélyesebb bűnöző között van bérelt helye, legalábbis ha Nagy-Britanniát nézzük. Meg kellene tudnunk, hogyan köthető Doe-hoz, mert az világos, hogy Lindsay végzi a piszkos munkát, de a legtöbb dolgot nagy valószínűséggel Doe találja ki, övék az ötletek. És ők nem azok a fajta bűnözők, akik szórakozásból teszik, nekik megvan erre az indokuk. Csak nem tudjuk, hogy mi.

- És hogyan tudnánk kideríteni? - kérdezte Hayden, aki egészen idáig csendben volt, ami viszonylag meglepőnek számít, ha róla van szó.

- Nincs más választásunk, elmegyünk erre a kétes hírű találkozóra - sóhajtott dr. Frances, és rövidre nyírt hajába túrt. - Mind.

*****

A hűvös novemberi levegő csípte az arcát, és miatta vörössé vált az orra és az arcbőre, az ajka pedig majd hogy nem színtelen volt. A kezét a zsebébe csúsztatta, a fülére sapkát húzott, de bélelt kabátjában, nadrágjában és bakancsában is szinte remegett. Bár talán nem csak a hidegtől.

Natasha igyekezett nagyokat nyelni, és tudomásán kívül hagyni a gombócot a torkában, illetve elnyomni azt a vágyat, hogy most rögtön térdre rogyjon és elkezdjen zokogni. Nyelte a könnyeit, és megpróbált pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, talán semmi sem lesz. Talán minden jóra fordul, mint a tündérmesékben...

Tudta, hogy ha valaki meghal, az ki lesz. Egyszerűen érezte, hogy ki lesz az, és valahogy az volt az érzése, hogy el kellene tőle búcsúznia, de nem tudta, mégis mit mondjon. És mi van, ha rosszul gondolja? Akkor meg még el sem köszön attól, aki valóban elmegy.

Nem tudta, mit kellene éreznie. Tudta, hogy ez az ő hibája, de valahogy mégsem volt bűntudata, egyszerűen szomorúnak érezte magát, már beletörődött. Mégis hogy törődhet bele egy barát halálába azelőtt, hogy egyáltalán meghalt volna?

- Jól vagy?

Natasha kinézett a sapka takarása alól, és Haydenre tekintett. Tudta, hogy csak udvariasságból kérdezi, úgyis tudja, hogy nagyon messze van az igazságtól. A lány némán megrázta a fejét, majd csendben sétáltak tovább.

- Ne hibáztasd magad már előre, oké? Attól kicsit sem lesz jobb. Mindben rendben lesz.

- Szeretném azt hinni - sóhajtott a lány. Levette a sapkáját, megigazította a haját, majd újra visszavette azt.

Hayden bizonytalanul megveregette a lány vállát, viszont beleakadt a keze a kabát kapucnijába, így végül átkarolta és úgy haladtak tovább.

- Itt vagyunk - suttogta Lauren.

A megbeszélt találkozóhely a Clifton függőhídtól nem messze helyezkedett el, így tökéletes rálátás nyílt a hídra és a völgyre, a városra, az Avon folyó szurdokára. A hídtestet láncok tartották, és Natashát valamiért kicsit emlékeztette San Francisco Golden Gate hídjára, bár azt még nem volt szerencséje élőben látni. Vagy csak nem emlékszik rá, nem tudhatta biztosan.

Doe és Lindsay Olsen nem messze állt tőlük. Mindketten metsző tekintettel néztek rájuk, de mivel egyenlőre egy szó sem hangzott el, Natashának volt ideje megfigyelni őket. Lindsay-t most látta először, és bár kissé egzotikus volt a külseje, az összhatás valahogyan egy gyönyörű lánnyá tette. Szőkésbarna, zöldre festett hajvégű lobonca kissé szögletes, sápadt bőrű arcát keretezte, a szeme pedig valahogy aránytalanul nagy volt pisze orrához és vékony, rózsaszín ajkához képest. Fűzöld bőrdzsekit viselt farmerrel és rongyos tornacipővel, és magabiztosnak hatott a megjelenése, legalábbis, ha nem veszünk tudomást a mellette álló Mr. Doe-ról. A férfi most talpig feketébe öltözött, a dzsekijétől a bakancsáig mindene az volt, így bőrszíne kevésbé ütött el a ruhadarabjaitól. A szél beletúrt szanaszét álló hajába, és elbizonytalanítóan magabiztosak látszott.

- Á, szia, Esőcsepp - vigyorodott el cseppet sem jóindulatúan. - Örülök, hogy látlak. Hogy érzed magad? Remélem, jól vagy, mert nem vagyok biztos benne, hogy még sokáig jól leszel...

- Nem kell a rizsa, csak mondja, amit akar! - kiabálta túl a szelet Hayden.

- Á, te is itt vagy, medencés fiú? - mosolyodott el gúnyosan Lindsay, és eléggé érezhető volt beszédén az amerikai akcentusa.

- A medencés fiú, aki mindjárt eltöri a nyaki csigolyádat - vágta rá Hayden, ám nem tűnt úgy, mintha Lindsay-t meghatotta volna a fenyegetés.

- Lassan a testtel, Hurrikán! Most mi diktálunk, úgyhogy szerintem jobb, ha csendben maradsz - villantotta rá ezerwattos mosolyát a lány. - Főnök, nem is húzom tovább az időt, tied a szó.

- Köszönöm, Lindsay - biccentett Doe. - Tehát, Esőcsepp, közöljük a tényeket. Én megkértelek valamire, amire te a füled botját se mozdítottad, és...

- Ez így nem teljesen igaz, elmondtam, hogy miért nem tudtam teljesíteni - vágott a szavába Natasha.

- ...nem teljesítetted a feladatot, így kénytelen-kelletlen be kell váltanom a fenyegetésemet ahhoz, hogy komolyan vegyél - vont vállat Doe, mintha ez a lépés feltétlenül szükséges lenne.

- Nem lehetne valahogy megbeszélni? - próbálkozott dr. Frances. - Muszáj egyből gyilkolni?

- Fenyegetve érzed magad, öregem? - vigyorgott tenyérbe mászóan a férfi. - És figyelj, talán ezt neked nehéz felfognod, de ahhoz, hogy jól végezzem a... a munkám, szükségem van arra, hogy hallgassanak rám az emberek. Ha nem váltom be, amit mondok, senki se venne komolyan.

- De...

- Egyébként pedig rajtatok múlik, hogy ki hal meg a mai napon - mondta ki halkan Doe, ám mielőtt bárkinek is lett volna ideje végig gondolni a mondat jelentését, már meg is történt.

Tizedmásodpercek alatt, szinte lassított felvételként zajlott le a jelenlévők szeme előtt. Egy kés pengéje villant Lindsay Olsen kezében, majd eldobta a levegőbe. Natasha fel sem fogta, hogy Lindsay valóban eldobott egy minden kétséget kizáróan éles kést, ami egyenesen az ő mellkasát célozza. A pengét nézte, ami felé repült, és az utolsó századmásodpercben, amikor végre megértette, mi volt Doe terve, már késő volt cselekedni, a kés hegyét eltakarta egy nagy lendülettel vetődő test, és az ő mellkasába fúródva megmentette Natasha életét.

Itt állt le a lassított felvétel, és csapott bele a lányba a valóság kegyetlen villámja. Azonnal földön fekvő lányhoz ugrott, és zavartan pislogva próbálta felfogni, mi történt.

- Ne mozdulj - reagált először dr. Matthew Frances, és gyengéden félrelökve Natashát, Laurenhez lépett. - Kiveszem a kést, oké? De fontos, hogy ne mozogj.

Lauren a fűben fekve bólintott. Arca falfehérré vált, ajkai lilás színben pompáztak, kócos, barna haja szétterült a sáros talajon. Nehezen vette a levegőt, lélegzetért kapkodott, ruháján vörös vérfolt terült szét. A mellkasából pedig kiállt Lindsay Olsen éles kése.

Dr. Frances óvatosan kivette a pengét, mire Lauren köhögve ült fel. A férfi visszanyomta a vállát a földre, hogy maradjon fekve, majd Natashára pillantott. A szemében megcsillanó könnycsepp elég volt ahhoz, hogy a lány megértse, nincs mit tenni. Ez itt a vég.

Tompán érzékelte a külvilágot. Szédült, rosszul volt, sípolt a füle. Leguggolt Lauren sebesült teste mellé, és hirtelen nem tudta, mit mondjon. Búcsúzzon? Mondjon valami vicceset, hogy szépek legyenek a lány utolsó percei? Vagy nem is kell semmit mondania?

- Fáj? - kérdezte végül.

- Baromira - ismerte el a lány. - De hidd el, tudom, hogy jól döntöttem. Te sokkal értékesebb van nálam.

- Úgy sajnálom - suttogta Natasha, és észre sem vette az első legördülő könnycseppeket az arcán. - Ennek nem szabadott volna így történnie.

- De, megtörtént, nincs mit tenni - mondta erőtlenül, elhaló hangon Lauren. - Megígérsz nekem valamit?

- Persze - bólintott kissé meglepődve a lány.

- Ne add fel.

Natasha könnyei homályos függönyén keresztül nem volt biztos benne, hogy Lauren még látta a beleegyező bólintást, a lány ugyanis üveges szemmel meredt a semmibe.