- Jó hír - lépett be a szobába dr. Frances, ahol a két lány elég érdekes látványt nyújtott. Natasha hanyatt feküdt a kanapén, és valószínűleg úgy akart tenni, mintha olvasna, de mivel a könyv a fején volt, ezt elég nehéz volt elhinni. Lauren az asztalnál ült, a laptopja előtte volt, de közbe valamit ügyködött, ami leginkább a körömreszelésre hasonlított. - Őőő... Mindegy. A lényeg, hogy kész a ház felújítása, bármikor beköltözhetünk.

- Ilyen hamar? - ült fel Natasha. - Nem múlthéten szakadt le a lépcső?

- Az három hónapja volt, kedves - dörzsölte az arcát Lauren. - Akkor pakolunk és megyünk?

- Pontosan - biccentett dr. Frances, majd látta, hogy egyik lány sem mozdult. - Mármint, most! Konkrétan semmi cuccotok nincs, ráadásul bármikor visszajöhetünk ide. Csak menjünk és nézzük meg, gyertek már!

- Nem arról volt szó, hogy ezt a házat eladja?

- De, de végül nem adom el, menedéknek bármikor jól jöhet - vonta meg a vállát a férfi. - Sőt, tudjátok mit? Semmit se hozzatok, először csak megnézzük, és utána pakolunk.

- Nagyon meg akarja nézni - motyogta Natasha. - Az probléma, hogy nem is fésülködtem ma?

- Nem szépségversenyre megyünk - varázsolt egy olyan mosolyt az arcára dr. Frances, ami azt tükrözte, hogy lassan kezdi elveszteni a hidegvérét.

- De éhes is vagyok, nem reggeliztem.

- Most direkt tartotok fel? - tárta szét a karját Matthew kissé idegesen.

- Nem - intett Lauren. - Tud róla, hogy üres a hűtő?

- Igen, mert ti nem mentek el vásárolni, és mert soha nem csináljátok meg, amire kérlek titeket - dünnyögte a férfi nem kicsit rosszalóan.

- Várjon, hallok valamit - torpant meg Lauren az ajtóhoz vezető után.

- Ha az a cél, hogy felidegesítsetek, közlöm, hogy sikerült... - motyogta dr. Frances.

- Nem, ezt én is hallom - hagyta abba a cipője kötését Natasha, majd felegyenesedett.

Matthew megrázta a fejét, de ő is hallotta azt a furcsa hangot. Mintha valaki az ablakot kaparta volna, vagy...

- Helló! - lépett ki az árnyékból Hayden Gilles, közvetlenül az ablak mellől, majd hadarni kezdett. - Bocsi, hogy bemásztam, kopogtam az ajtón is, de senki nem nyitotta ki, és hallottam, hogy itt bent beszélgetnek, ezért gondolta...

Ami Hayden mondatát félbeszakította, az nem volt más, mint Natasha tenyerének nagy erejű csattanása az arcán.

- Áu! - jajdult fel, majd felháborodottan nézett a lányra.

- Ne tegyél úgy, mintha nem érdemelted volna meg - fonta össze mellkasa előtt karját Natasha, amolyan „ez van" stílusban. - Mégis mi a francot műveltél, miután kiszálltál a kocsiból? Elgyalogoltál Londonig, valami James Bond halhatatlan módon nem haltál éhen, nem fagytál meg, és jézusom, még most sem tűnsz fáradtnak se! És mégis mi történt, miután odaértél Brannan-hez, hm? Rájöttél, hogy végig nekünk volt igazunk, megszöktél és most jöttél megbánni a bűneidet?

Hayden néhány másodpercig pislogás nélkül meredt a lányra.

- Komolyan az zavar a legjobban, hogy nem látszom fáradtnak?

- Látom, felfogtad a lényeget - sóhajtott a lány. - Nem, engem az zavar, hogy egy idióta vagy. De persze az is, hogy még mindig így nézel ki. Én is szeretnék olyan testet, ami újrahasznosítja magát, vagy a franc tudja, és nem néznék ki úgy harminc óra ébrenlét után, mint egy használt felmosórongy!

- Most közölted, hogy jól nézek ki? - gondolta végig az emelkedett hangvételű monológot a fiú.

- Szeretnél még egy pofont? - emelte fel a kezét fenyegetésképpen Natasha.

- ...mert te is szép vagy, ha ezt szeretnéd hallani - vigyorodott el a fiú, Natashának pedig elakadt a lélegzete. Egészen addig, ameddig Hayden nem folytatta a mondatot úgy, ami már sokkal inkább illett hozzá. - Legalábbis általában, most tényleg nem vagy a toppon, a használt mosórongyos hasonlatod nagyon találó volt...

- Te bunkó rohadék - közölte Natasha erőltetetten mosolyogva.

- Most miért? Azt mondtam, általában szép vagy.

- Tudod, az általában szócska nélkül még bóknak is venném...

- Oké, most, hogy túl vagytok a házastársakhoz méltó vitán, Hayden, akár el is kezdhetnéd mesélni, miért gondoltad meg magad - szólt közbe dr. Frances, félbeszakítva a bájcsevejt.

- Oké - bólintott a fiú. - Le is ülhetek, vagy végig állnom kell?

Natasha már szólásra nyitotta a száját, hogy közbe szúrjon valami csípős megjegyzést, de végül inkább csak a székre mutatott.

- Oké, honnan kezdjem?

- Talán onnan, amikor kiszálltál a kocsiból - mondta unottan Lauren.

- Ó, világos. Tehát, kiszálltam a kocsiból - kezdett bele.

- Remek, erre magunktól nem jöttünk volna rá - dünnyögte Natasha, Hayden pedig figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, folytatta.

- Thornbury-ig gyalogoltam, ott vettem ételt, italt és ruhát, majd onnan Bristolig szintén gyalog mentem, és onnan Londonig buszoztam. Ott némi kérdezősködés után bejutottam a laborba, ahol leütöttek, felébredtem, találkoztam Brannan-nel, majd pár órán át beszélgettünk, az apámról, a szakadék balesetről, az ex-feleségéről, majd...

- Bocs, a kijéről? - szólt közbe dr. Frances.

- Az ex-felesége - felelte Hayden, mintha mindez magától értetődő lenne. - Willa... Valami s betűs a vezetékneve. Stevens talán?

- Spencer - mondta dr. Frances halkan.

- Eddig azt mondta, hogy nem tud arról, hogy Brannan-nek valaha is lett volna barátnője vagy felesége - szaladt fel Natasha szemöldöke a haja tövéig.

- Igen, arról nem is tudtam, ezt a nevet viszont már egész biztosan hallottam - gondolkodott dr. Frances. - Meg is van, hol. Ha valaki nem beszökik a laborba, hanem látogatóként, legálisan a kapun jön be, a bejáratnál meg kell mondania a nevét annak, aki be akar jönni. Egyszer volt, hogy arrafele járkáltam, és hallottam, ahogy egy nő ezt a nevet mondja a recepciósnak.

- És nem lehet, hogy a Willa Spencer igazából csak álnév?

- Mégis ki emlegetné az álnevén a volt feleségét? - tette fel a kérdést jogosan Hayden.

- Egy pillanat, dr. Frances - szólt közbe Lauren. - Azt nem látta, hogy nézett ki ez az állítólag Willa Spencer?

- Csak hátulról láttam, de magas és szőke volt - gondolkodott a férfi.

- Nem lehet, hogy az a szőke nő volt, aki megmentett, amikor Fren elrabolt? - támadt egy elvetemült ötlete Natashának.

- Nem - vágta rá azonnal dr. Frances, és hevesen rázta a fejét. - Rengeteg szőke nő létezik, és...

- De nem minden szőke nő hozható kapcsolatba Brannan-nel - szállt vitába Natasha.

- De Willa Spencer akkor sem azonos azzal a szőke nővel, aki téged megmentett.

- Azt hiszem, elvesztettem a fonalat - motyogta Hayden, de Lauren csendre intette, majd mindketten feszülten figyelték a jelenetet.

- Maga nem ismeri azt a nőt, aki megmentett! - folytatta Natasha. - Lehet, hogy ugyanaz a két nő!

- Nem, Willa idősebb - érvelt dr. Frances. - Legalábbis, te fiatalként festetted le a megmentődet...

- Jó, de - vágott közbe Natasha. - Miért tiltakozik ennyire? Ez egy baromi jó nyom lehet! Áltatlában odáig van az ilyesmi nyomokért.

- Jó, de ezt nem tartom reálisnak.

- Tehát miért igyekszik ennyire az ellenérvekkel? - dőlt a falnak Natasha.

- Mert nem akarom, hogy hamis nyomot kövessünk.

- Hé, van egy ötletem - szólalt meg Lauren, Natasha és dr. Frances pedig a vitába belefeledkezve elfelejtették, hogy ő és Hayden is a szobában vannak. - Ahelyett, hogy letépik egymás fejét, inkább szerezzük meg Willa aktáját, megnézzük a fotóját, és akkor eldöntjük, kinek lesz igaza.

- Mégis hogy...? - kezdett bele a kérdésbe Hayden, de Lauren leintette.

- Dr. Francesnek csodás képességei vannak. És ha iróniát érzel, akkor az úgy is van - forgatta a szemét a lány, majd a férfi felé fordult. - Tehát?

- Megpróbálhatom - adta be a derekát sóhajtva a férfi. - De nem lesz egyszerű...

- Oké, csak próbálja meg.

- Nem tudom, mikor jövök, be kell ugranom a börtönbe is, de sietek - motyogta dr. Frances.

- Miért?

- Meg kell beszélnem valamit a bátyámmal - dünnyögte, és úgy gondolta, ennyi magyarázat bőven elég, majd kiment a lakásból.

Natasha néhány percig a bezáródott ajtót nézte, majd megszólalt.

- És ez a nap úgy indult, hogy ma csak lakást nézünk.

*****

Matthew Frances arcát a tenyerébe temetve ült a börtön látogató részlegén.

- Szóval minden pocsék - összegezte Albert.

- Igen - sóhajtott az öccse meggyötörten. - Natasha szerint Willa Spencer, aki mint kiderült, Brannan volt felesége egyenlő a Szőkével... Náluk nem létezett két különbözőbb ember.

- Ami téged nagyon sért, mert annyira szerelmes vagy az egykori barátnődbe, hogy semmit nem látsz a rohadt rózsaszín ködtől...

- Ő nem volt a barátnőm - sietett kijavítani Matthew a bátyját, mint mindig, amikor elejtette ezt a mondatot.

- Jogos, a szeretőd volt - közölte unottan Albert. - Akibe évekkel ezelőtt akkor annyira beleestél, hogy azóta sem tudod kiverni a fejedből.

- Na látod, ez igaz - sóhajtott fejét az asztalra hajtva a férfi.

- Tudod mit? - dőlt hátra Albert, és összekulcsolta a tarkóján az ujjait. - Semmi kedvem veled lelkizni. Én közel egy éve vagyok bezárva egy rohadt börtönbe egyedül, összezárva a gondolataimmal, ez tudod milyen lehangoló? Úgyhogy szedd össze magad, mert ennél sokkal rosszabb is lehetne. Egy lány, komolyan, Matt? Ki vagy és mit csináltál a testvéremmel? A depresszió nem áll jól neked, csak mondom. Felejtsd el. Vagy mondd el neki, hogy mit érzel. Nekem aztán teljesen mindegy. De annak jobban örülnék, ha inkább Brannan ex-feleségének az aktájáról mesélnél, azt sokkal érdekesebbnek tartom, mint Voldemortot.

- Mi van? - nézett fel dr. Frances.

- Voldemort. Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, vagyis a Szőke. Semmi popkultúra nem szorult beléd?

- Oké, ezt fel kell dolgoznom - nézett maga elé sokkos állapotban, de nevetve Matthew. - A Szőkét Voldemorthoz hasonlítod, láttad vagy olvastad a Harry Pottert, és engem piszkálsz a popkulturális visszamaradottságommal. Oké, tuti, hogy álmodok.

- Ha nem tűnt volna fel, zsenikém, azért mondtam, hogy kirántsalak a depressziódból - veregette meg az öccse vállát Albert, előbbi pedig még mindig rázkódott a nevetéstől.

- Most őszintén - helyezkedett inkább üléshez hasonlatos pózba Matthew. - Tényleg láttad a Harry Potter-t?

- Igen, a börtönben, de a könyveket már korábban is olvastam. Ez mégis miért olyan meglepő? - értetlenkedett Albert. - Miért gondolod rólam azt, hogy komoly zenét hallgatok és a hatvanas években készült filmeket nézem? Ha nem tudnád, csak nyolc évvel vagyok idősebb nálad, ne nézz már vénkisasszonynak!

- Bocsi - csóválta a fejét még nevetve a fiatalabbik. - De a Harry Potter... Nem igazán illik hozzád.

- Most miért? Az egy klassz könyv.

- Mi lesz a következő, amit megtudok rólad, Star Trek? Marvel képregények? Narnia krónikái? Alkonyat?

- Azért meghúzunk egy határt - közölte Albert komolyan. - Tehát, mi van az aktában?

- Nem sok, a nagy része titkosítva van - vette el a kabátjából Willa Spencer aktáját a férfi, majd az asztalra helyezte.

- Willa Emilia Spencer, született 1972. június 10-én, Edinburgh-ben...

- Semmi extra, tudom - bólintott Matthew. - De nem értem, Brannan mit látott benne...

- Én azért el tudom képzelni - nézegette a fotót Albert. - Negyven múlt, de még mindig elég szép, ezt te is elismered.

- Idősebb nálam, nem ismerek el ilyesmit! - rázta a fejét mosolyogva. - Nem arra gondoltam, sokkal inkább arra, hogy mégis hogy találkozhattak.

- Te is összefutottál a Szőkével, ugyan már, véletlenek nincsenek- legyintett Albert. - Ami nekem eszembe jutott, az sokkal inkább az, hogy Brannan tényleg ilyen egyszerűen megmondta Hurrikánnak, hogy volt egy ex-felesége, sőt még a teljes nevét is? Nem gyanús ez neked?

- De, ez nekem is eszembe jutott - bólintott Matthew gondterhelten. - És én sem értem. Brannan mindig szinte betegesen figyel arra, hogy véletlenül se mondjon többet a kelleténél, nem hiszem, hogy véletlenül elejtené ezt a megjegyzést. És igazad van, véletlenek márpedig nem léteznek...

- Arra gondolsz, hogy talán direkt mondta? - támasztotta az állát összekulcsolt ujjaira az idősebb fivér.

- Minden lehetséges.

- De miért tette volna? Általában abban leli élvezetét, hogy hátráltat másokat... Vagy ez is hátráltatás, és ez az egész csak...

- ...figyelem elterelés, tudom - bólintott Matthew. - De valahogy ez nem annak tűnik. Segélykiáltásra asszociálok.

- A zsarolóra gondolsz?

- Imádom, amikor olvasunk egymás gondolataiban - vigyorgott Matthew. - Igen, ő jutott az eszembe.

- Gondolod, hogy Willa az?

- Nála nem hiszem, hogy bárki is ismeri jobban Brannan-t, nyilván tudja a gyengepontját is...

- Rá gondolsz?

- Ki másra?

- Oké, azt hiszem lett egy Voldemort 2. 0-ánk - sóhajtott Albert. - Egyébként értem. De Willa mégis miért zsarolná meg?

- Nem tudom - gondolkodott Matthew. - De az volt az alku tárgya, hogy Natashának el kell tűnnie a városból.

- És az mégis miért lenne jó Willának?

- Ezt én sem tudom.

- A legegyszerűbb az lenne, ha beszélnél vele - javasolta Albert.

- Az nem fog menni - tolta az aktát a bátyja elé Matthew.

- Micsoda? - futotta át Albert. - Meghalt? 1999-ben? Bristolban? Az bezzeg nincs itt, hogy hogyan.

- Nincs, de nincs is rá szükség. Beszéltem a halottkémmel, aki már akkoriban is itt dolgozott, és ő boncolta Willa Spencert. Azt mondta, hogy nem volt jele külső beavatkozásnak, Willa elvileg magára ejtett egy súlyzót, és eltört a légcsöve.

- Na, ő is megérdemelne egy Darwin-díjat - morogta Albert. - De most őszintén, ez most mégis mennyire reális?

- Semennyire, de attól még nem tudok mit kezdeni vele, kivéve, ha véletlenül összefutok vele a közértben - forgatta a szemét Matthew. - Ez az ügy zsákutca.

****

Sziasztok!

Elkezdődött a suli.... Ami a keserű szájízen kívül azzal is jár, hogy sajnos a szabadidőm elég jelentősen lecsökken (értsd: kábé csak a buszon lesz időm írni), ami miatt nem tudom, milyen gyakorisággal fogok tudni új fejezeteket produkálni. Ezenkívül még három teljesen, és egy félkész megvan draftban, azokat majd feltöltöm, utána pedig majd meglátom, előfordulhatnak hosszabb kihagyások (egy-másfél hónapnál biztosan nem több, esetleg lehet csak január fele). Igyekezni fogok, de ez a tanév, főleg az első félév elég fontos a számomra, remélem megértitek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

További szép napot mindenkinek,

Eszti