Utolsó emléke az volt, hogy a folyosó gyéren megvilágított fényében állt, valaki pedig erős ütést mér a tarkójára, majd minden elsötétült. Igazi horrorfilmes jelenet, bár ahol magához tért, inkább hasonlított kórházhoz, mint zárkához vagy cellához, és az ajtó is nyitva volt. Tehát mégsem horrorfilm.

Óvatosan ült fel, ügyelve a fejsérülésére. Kibújt a takaró alól, mezítlábas végtagjával a padlóra lépett. Lassan állt fel, nehogy elájuljon a hirtelen lendülettől. Miután meggyőződött róla, hogy biztos lábbal áll a talajon, az ajtóhoz sétált, majd kilépett a folyosóra.

Alig néhány lépést tett meg, amikor....

- Hová, hová ilyen sietősen?

Hayden száznyolcvan fokos fordulatot vett, és úgy nézett farkasszemet a rá meredő zöldeskék szempárral.

- Maga Brannan?

- Igen, ezek szerint nem emlékszel rám. Dr. Stanley Brannan - nyújtott kezet a férfi.

- Hayden Gilles - rázta meg kissé zavartan a fiú. - Maga ütött le?

- Micsoda? Nem, Odell volt, a személyi testőröm. Kötelességének érzi, hogy megvédjen, pedig te, fiam... Bármikor szívesen látott vendég vagy itt.

- Mi ez a hely? - nézett körbe. - Kórház, vagy szekta? Az épület különböző pontjain máshogy érzékelem.

- Egyik se - nevette el magát dr. Brannan, bár kissé idegesen. - Megkérdezhetem, hogy jutottál be?

- Bemásztam a szellőzőn.

- Ó - vonta fel a szemöldökét a férfi. - És mégis honnan tudhat, hogy ide kell jönnöd? Vagy csak úgy szokásod bemászni szellőzőkön?

- Körbekérdeztem a városban, miután leszálltam a buszról, és azt mondták, hogy itt találom Brannan-t.

- Buszt mondtál? - ráncolta a szemöldökét dr. Brannan.

- Igen, Chepstowból Thornburybe, onnan pedig Bristolba gyalogoltam, ott pedig felszálltam a buszra.

- És ki is mondta, hogy engem keress?

- Esőcsepp. Illetve, ő azt mondta, ne keressem - javította ki Hayden.

- Esőcsepp? Te... Találkoztál Esőcseppel? - Dr. Brannan levette a szemüvegét, megdörzsölte a szemét, majd visszavette azt.

- Nem, cseteltünk a neten - nézett rá unottan Hayden.

- És mond csak... Mit is csináltál Chepstowban? - tapintott rá a lényegre a tudós.

- Őőő... - akadt el egy pillanatra Hayden. Mit is kellene rejtegetnie? Egyenlőre fogalma sincs, kiben bízhat, és hogy melyik oldal akarja megölni, így akár őszinte is lehetett. - Az Uffern-nél voltunk. Frances, Esőcsepp és a harmadik lány bizonyítékokat kerestek, amik arra az esetre utalnak, amikor... Amikor leestem a szakadékba.

Dr. Brannan elfordult, talán hogy elrejtse az arcán átsuhanó érzelmeket.

- És találtak... Bizonyítékokat?

- Csak egy pendrive-ot, és néhány kacatot.

- Pendrive?

- A sárban volt, nem valószínű, hogy bármit is fognak találni rajta.

- Azt én sem hiszem - mondta halkan a férfi, ám mégis nyugtannak tűnt. - Gondolom, sok kérdésed van.

- Igen.

- Akkor üljünk le - mutatott a kanapéra dr. Brannan, amit Hayden eddig észre sem vett, de végül vállat vonva helyet foglalt.

*****

- Szia.

A lány biccentett, majd néhány percig csendben ültek egymás mellett.

- Hogyhogy ide jöttél? A legutóbbi találkozásunkor azt hittem, le akarsz koptatni.

- Tervben volt - biccentett Matthew. - De most... Azt hiszem, szükségem van a társaságodra.

- Á, én lettem a menedéked. Ez tetszik - vigyorgott a lány, de látva a férfi komor tekintetét, leolvadt a mosoly szép arcáról. - Bocsi. Mi a baj? Felkerested végül Hurrikánt?

- Igen - sóhajtott. - Ő valahogy nem az a fiú, akire számítottam. Igaz, Natashánál sem ment mindig minden zökkenőmentesen, de Hayden egy valóságos forgószél.

- Úgy érted, hurrikán - mosolyodott el a Szőke.

A férfi megforgatta a szemét.

- Tudod, mire gondolok. Borzasztóan makacs, és nem bízik senkiben, csak saját magában. És nem tudja eldönteni, melyik oldal akarja megölni, ezért most nagy valószínűséggel elment Brannan-hez őt is megkérdezni.

- Micsoda?

- Jól hallottad. Ha pedig Brannan a markában tartja Hurrikánt, nekünk annyi. Hiszen te is tudod, hogy ötük közül Hurrikán számít a legerősebbnek.

- Igen, ha az erejét nézzük - tette hozzá a nő. - Viszont a legtöbb dolog fejben dől el... És ebben viszont szerintem Esőcsepp jobb, kiegyensúlyozottabb, és ez sokat jelent.

- Neked legyen igazad - sóhajtott Matthew. - Tulajdonképpen miért is beszélünk erről? Jelenleg semmit sem tudok tenni, úgyhogy hagyom, hogy az idő oldja meg a dolgokat.

- Jól mondod - mondta halkan, majd összefűzte ujjaikat.

- És... Neked milyen heted volt? - mosolyodott el halványan dr. Frances.

- Kevésbé mozgalmas, mint neked - vonta meg a vállát mosolyogva a lány. - Annak ellenére, hogy Glasgow-ban voltam, és négy teljes napon keresztül esett az eső...

- Jön az ősz - vont vállat a férfi.

- Jó, de teljesen begöndörött tőle a hajam, nézd meg! - Panaszkodott a lány, azzal a szándékkal, hogy elterelje a férfi figyelmét.

- Semmi baj nincs a hajaddal - simított egy (valóban begöndörött) szőke hajszálat a lány füle mögé Matthew.

- Legalább te így látod - mosolygott rá a Szőke, majd szembe fordulva közelebb hajolt a férfihez. Matthew felvonta a szemöldökét, de nem tudott sok mindent tenni, szinte izzott köztük a levegő. A lány lélegzete elakadt, ahogy találkozott a tekintete a könnyben úszó égszínkék szempárral.

- Ne csináld ezt - kérte halkan a férfi, amire a nő kérdő pillantással felelt. - Nem akarok újra beléd szeretni.

******

Natasha jócskán félálomban vánszorgott ki a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésére nem egyedül volt, hanem a helyiségben tartózkodott még Lauren is, méghozzá a laptopja felett görnyedve.

- Szia - köszönt kissé gyanakodva.

Lauren egy pillanatra összerezzent, biccentett, majd újra visszafordult a számítógéphez.

- Mit csinálsz?

- A pendrive-on ügyködöm.

- Hajnali négykor?

- Nem bírtam aludni, úgyhogy igen.

- És nem gondolod, hogy meg kellene várnod dr. Frances-t?

- Nem igazán, azt mondta csinálhatom, csak vigyázzak - vont vállat Lauren. - Egyébként sincs itthon, még éjfél körül ment el.

- Oké. - Natasha egy széket húzott oda Laurené mellé. - És kiszedted a sarat?

- Igen, órákon keresztül csináltam, nem rég lettem kész. Most pedig bedugom a pendrive-ot.

- Nem gondolod, hogy vírus van rá telepítve?

- Egészen biztos vagyok benne - vágta rá a lány, de mivel látta, hogy barátnőjét nem nyugtatja meg a válasz, elmagyarázta. - Kivéve, ha egy turista zsebéből esett ki, de mivel arrafelé nem igazán járnak turisták, kicsi az esélye. Ezért a laptopért nem kár, úgyis a végét járja. A kollégiumi szobámból hoztam el, tegnap voltam ott.

- És amúgy... Ezt már egy ideje meg akartam kérdezni, de téged nem rúgnak ki azért az egyetemről, mert nem jársz be?

- Nem, orvosi igazolást adtam le. Senkinek sem kell tudnia, hogy nem igazit.

- Oké. Hé, valami történik - mutatott a laptop monitorjára Natasha.

- Basszus - motyogott Lauren, megpróbálva küzdeni a vírus ellen, de néhány perc után a laptop egyszerűen... Kikapcsolt.

- Mi történt?

- Kinyírta. Persze, lehet meg lehet még csinálni, de nem éri meg. Na, jöhet a második próba - vett elő még egy laptopot a lány.

- És ezt nem fogja kinyírni?

- Nem, mert már tudom, mi fog történni, és így könnyebb védekezni. Sétamenet lesz, nem olyan erős ez a vírus - dünnyögte, majd néhány percig sebesen gépelt és kattintgatott. - És bent is vagyok.

Natasha elismerően bólintott.

- És most már látjuk is, mi van rajta?

- Igen, dokumentumok - nézegette Lauren. - Egész pontosan harminc darab. Akkor osszuk el, te átnézel tizenöt doksit, és én is tizenötöt.

- Tíz mindenkinek, háromfelé osztjuk - lépett be az ajtón dr. Frances, bár kissé megviselten. - Ügyes vagy, Lauren, köszönöm, hogy megcsináltad. Jó, akkor átnézzük a dokumentumokat, és ha valami érdekeset találunk, szólunk.

Mindhárman leültek, egy-egy kávéval a kezükben, és sorban nyitották meg a dokumentumokat.

MINDENKI IGAZSÁGOT ÉRDEMEL
A bűnözés a tetőfokára hágott, TENNÜNK KELL valamit, hogy megfékezzük a fertőzést. TE is így GONDOLOD? Akkor JELENTKEZZ az alábbi telefonszámon.

Natasha legörgetett a telefonszámig, de semmi különöset nem látott sem abban, sem a szövegben, így megnyitotta a soron következő dokumentumot. Az egy időjárás-előrejelzés volt Bostonról, méghozzá 2008 februárjából. Most, közel 2013-hoz, furcsa ezt látni, de semmit sem tudott kezdeni az információval.

- Itt van valami - szólalt meg hirtelen Lauren. Natasha és dr. Frances is közelebb húzódott, majd együtt kezdték olvasni a dokumentum tartalmát.

[SCOTT]

NATASHA MAYLIEN

LONDON, 17. 02. 1990.

ZOE BRANNAN, LUCAS SCOTT

QUEENS PARK ÁLTALÁNOS ISKOLA

PATCHAM KÖZÉPISKOLA

BRIGHTON, 07. 07. 2007.

- Ezek az adataim - mondta ki Natasha a nyilvánvalót. - Név, születési hely, születési idő, szüleim neve, iskoláim, és az állítólagos halálom napja. Mégis ki gyűjti ezt össze, rakja rá egy pendrive-ra, és hagyja egy szakadék szélén?

- Nem hiszem, hogy szándékosan hagyta ott - rázta a fejét Lauren.

- Ezt mentsd le, és nézzük tovább - indítványozta dr. Frances, majd folytatták a keresést.

[GILLES]

HAYDEN JOHN

SEATTLE, 28. 12. 1989.

ROSA GILLES, JOHN GILLES

EVEN SWINDON ÁLTALÁNOS ISKOLA

KINGSDOWN SCHOOL

SWINDON, 22. 06. 1996.

- Ugyanez az adatlap megvan Haydenről is - szólt Natasha.

- Hullócsillagról is - nézegette a laptopja monitorját Lauren.

[DAREWILL]

JORDAN KATHERINE

SYDNEY, 08. 04. 1990.

JOANNA PORTER, JASON DAREWILL

ST. MARY'S KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SOUTH SYDNEY KÖZÉPISKOLA

MELBOURNE, 09. 11. 2009.

- Fagyról és Hollóról is - mondta dr. Frances, majd nyugtalanul néztek össze. - Nem véletlenül pont az Uffern szakadéknál találtuk meg ezt a pendrive-ot, ez egészen biztos.

- Ez mégis mit jelenthet? - kérdezte aggódóan Natasha.

- Valaki nagyon képben van az alanyokkal, és ez nem Brannan, hiszen ő sosem írna be a halál dátumát, és ezek kényesebb adatok, nem lehet első ránézésre megállapítani, ehhez komoly utána kérdezés szükséges, itt a szülők leánykori nevei, meg általános iskola is van! Ez a valaki komolyan utána nézett a dolgoknak, és a szakadéknál is járt.

- És fogalmunk sincs, hogy ki ez - tette hozzá Natasha.

- Igen - sóhajtott dr. Frances.

*****

- Nightmare - ízelgette a szót Hayden eltűnődve. - Miért nem választott valami bizalom gerjesztőbb nevet? 

- Nem azt mondom, hogy szeretem ijesztgetni az embereket... De a félelem tekintélyt sugároz, ezt nem tagadhatjuk, nekem pedig ahhoz, hogy sikeres legyek, szükségem van tekintélyre. Ha nem tisztelnek, nem lehetek vezető. 

- És hogyhogy dolgoznak magának? Hiszen megfélemlíti őket. 

- Tekintély, fiam - tárta szét a karját dr. Brannan. - Az emberek nem azért dolgoznak nekem, mert megfenyegettem őket, semmi ilyet sem tettem. Ők tudós emberek, az pedig tény, hogy a tudomány csak egy bizonyos szintig végezhető legálisan. 

- Ó... Ezt nem is tudtam - ráncolta össze a szemöldökét Hayden. - És hogy találta ki a Nightmare-t? 

- Mondjuk azt, hogy dr. Albert Frances... megihletett. Ő Matthew idősebb testvére, jelenleg börtönben ü, én jutattam oda, nem jogtalanul, azokat a bűnöket, amiért ül, valóban ő követte el, még sok évvel ezelőtt... Én csak rásegítettem azzal, hogy közzétettem a dokumentumokat... 

- Miért akarta maga börtönbe küldeni dr. Frances bátyját? 

- A bűnösöknek bűnhödniük kell - mosolyodott el kissé tenyérbe mászóan a férfi, majd megmagyarázta a valódi okot is. - Albert Frances kiváló tudós, remekül érti a dolgát, és kevésbé forrófejű, mint az öccse, egyszóval komoly veszélyt jelenthet a munkámra... Persze Albert valóban nagyon okos, igazán kár, hogy abbahagyta a kutatást, persze meg tudom érteni... De ne is haladjunk előre, mindent csak szépen sorjában. 

- Hallgatom. 

- Tudod, én ismertem az apádat - kezdett bele, mire Haydennek a haja tövéig felszaladt a szemöldöke. - A családom szegény volt, és mivel a nővéremet mindig is jobban szerették nálam, így engem adtak örökbe, éppen Gillesékhez. Az apáddal, Johnnal jól megértettük egymást és együtt akartunk a tudomány útjára lépni, amin el is indultunk... 1995-ben tudomást szereztünk Albert Frances kísérleteiről, és hogy amin dolgozik, akár a hasznunkra is válhat. Albert akkoriban Torontóban élt, John pedig időről-időre kijárt őt ellenőrizni, eközben pedig hivatalos lakhelyének még mindig Toronto volt bejelentve, ugyanis talán nem tudod, de ő onnan származott.  Albert egy Dream nevű kísérleten dolgozott, aminek az volt a lényege, hogy áramenergiával ruházza fel az embereket. John azonban túllőtt a célon, és ellopta Albert jegyzeteit, ebből következett a bonyodalom. Egy nap Albert elkapkodta a dolgokat, és úgy indította be a gépezetet, hogy nem ellenőrizett mindent. Szörnyű baleset volt, tizenhét ember vesztette életét. John és én nem hagyhattuk, hogy valamilyen módon fény derüljön arra, hogy mi - legalábbis John is járt arra, Albert pedig jól tudta, hogy ellopták a tervrajzait. John rendőrnek öltözött, Albert előadta neki a történteket, John megírta róla a jelentést, Albert ment volna börtönbe, és ment is volna tovább az élet, ha az átkozott Frances testvérek nem kezdenek el szervezkedni és hamis dokumentumokat gyártani, mivel azzal ők is tisztában voltak, hogy ez az eset Albert karrierjének végét jelenti. John és én kaptunk a lehetőségen, John pedig megzsarolta, hogy ha Albert folytatja a kísérletet, akkor nem tesszük közzé a dokumentumoakt. 

- Azt mégis miért volt jó maguknak? 

- Nézd, mi nem voltunk valami tapasztaltak akkoriban, és fogalmunk sem volt,  mihez kezdjünk. Úgy gondoltuk, ha Albert folytatja a kísérletet, talán ihletet kapunk. 

- És azután mi történt? 

- Albert a bűntudata miatt nem tudta folytatni a kísérletet, mi pedig csüggedtünk, mert ihlet, na az továbbra sem volt. Közben a naptár lassan 1996-ra váltott, majd hamarosan... Az apád meghalt. 

- Hogy történt? - kérdezte rekedten a fiú. 

- Elgázolták, hivatalosan baleset, de valójában nyilván nem az. 

- Szóval meggyilkolták? 

- Biztos vagyok benne. 

- És tudja, hogy ki lehetett az? 

- Hová gondolsz? - értetlenkedett dr. Brannan. - Természetesen tudom, bár csak sok évvel később jöttem rá. 

- Oké, és hogyan folytatódik a sztori? 

- Teljesen magamba fordultam John halála után, sosem vesztettem még el előtte ilyen közeli barátot, nagyon megviselt. Azonban tudtam, hogy nem adhatom fel, így végül, egy szeles éjjelen egyszerűen megvilágosodtam, és kitaláltam a Nightmare-t. Te voltál az első alany. 

- Miért éppen én? 

- Mert ismertem a családodat, és miután elvégeztem néhány vizsgálatot, úgy láttam, alkalmas vagy a kísérletre. Ugyanis vannak olyanok, akik simán belehalnak. 

- És az oké, hogy az apám meghalt, és ebbe már nem volt beleszólása, de az... anyám mit szólt ahhoz, hogy maga bevett egy illegális kísérlet első alanyának? 

- Nos... Ő is meghalt, nem olyan sokkal apád után, és nem, nem tudom hogyan és miért. Tehát te voltál az első alany, minden tökéletesen működött, röpke nyolc év alatt be is fejeztem rajtad a kísérletet. Minden jól ment, majd volt egy ügy... A támadó egy kést dobott a hátadba, lezuhantál a szakadékba... És nem tudom, hogy élted túl. Én semmi esély sem adtam arra, hogy élsz, és tessék, öt évvel később is ülünk egymás mellett ugyanebben az épületben. Hihetetlen - kalandozott el kissé a férfi. 

- És őőő, dr. Brannan, azt meg tudja mondani, hogy ki volt az a pasas, aki a hátamba dobta a kést? - köszörülte meg a torkát Hayden. 

- Nem pasas volt, hanem nő - dőlt hátra a kanapén dr. Brannan, és összekulcsolta tarkóján a kezeit. - A neve Willa Spencer... És ő az ex-feleségem.