A lámpa halványan pislákolt a szoba homályában, teljes csend honolt. A nő szótlanul tűrte, hogy a férfi összevarrja a sebét, egy arcizma sem rezdült, látszott rajta, hogy nem először éli ezt át. A férfi érintése sem zavarta, az sem volt épp különleges alkalom.

- Megvagyunk – mondta a sok óra csend után kissé rekedten dr. Brannan. Még egyszer átkötötte a sebet. – Felülhetsz, de néhány hétig nem kellene erőltetned.

- Nem először lőttek meg, Stanley, kibírom – rázta le magáról a férfi kezét. – Mennem kell, muszáj elszámolnom Tom holttestével.

- Nem teheted, akkor sokkal hosszabb lesz a gyógyulás...

- Én nem vagyok a beteged – ült fel Willa.

- Dehogynem. Összevarrtam a sebed, szóval már az vagy. És orvosi utasítás, hogy nem mehetsz sehova. Tudom, hogy te sem akarod azt az elszámolást.

A nő sóhajtott, beletúrt szőke hajába, majd körbenézett.

- Hol vagyunk egyáltalán?

- Ez a lakásom – tárta szét a karját Stanley.

- A lakásod?

- Mivel elperelted tőlem a közös lakásunkat, nem volt más választásom, mint a költözés.

­- Egész szép, ahhoz képest, hogy te rendezted be – tekintett körbe a bútorokon Willa. – És még mindig Londonhoz ragaszkodsz...

- Ez az otthonom.

- Tudom – sóhajtott a nő, majd összerezzent. – Hé, tudsz róla, hogy nincs fűtés a lakásodban?

- Van, csak tizennyolc fokra van beállítva.

- Még mindig borzasztó a vérkeringésed.

Egy pillanatra összemosolyogtak, majd elkapták a tekintetüket. Ez a jelenet kísértetiesen hasonlított azokra az időkre, amikor még együtt éltek.

- Bele tudsz gondolni, hogy hány ember hiszi azt rólad, hogy képtelen vagy érezni? – kérdezte hirtelen Willa.

- Mert te aztán olyan melegszívű vagy – nézett újra egykori feleségére dr. Brannan.

- Fogd be – sóhajtott, majd megdörzsölte a szemét.

- Inkább mesélhetnél arról, hogy mi történt az Uffernél. Vagy egyáltalán mit kerestél ott – vonta fel a szemöldökét Stanley, szándékosan terelve a témát. Willával valahogy mindig is könnyebb volt munkáról beszélni, mint érzésekről.

A nő vette a lapot, majd bele is kezdett.

- Nyomokat kerestem, amik a Hurrikánnal történt esetre vezethetők vissza. Viszont találtam frissebb vérfoltokat is, amik nemrég kerülhettek oda. Te mit tudsz ezekről?

- Nem sokat, de arról hallottam, hogy Frances néhány hónapja járt ott. Ők viszont csak Neil Norman pendrive-ját találták meg.

- Ki a fene az a Neil Norman? – vonta fel a szemöldökét a nő.

- Egy elég eltökélt fiatalember, Hullócsillag egykori fiúja. Rengeteg adatot szedett össze a Nightmare-ről, ráadásul közösen dolgozott Frennel. Felvettem a laborba, nem rossz munkaerő, és így könnyű rajta tartanom a szemem.

- Értem – bólintott Willa szinte oda sem figyelve. – Hányan ismerik a címed?

- Ne legyél már paranoiás – húzta fel az orrát enyhén megsértve érezve magát dr. Brannan. – Néhány ember csak, de tizenöt éve lakom itt. Ha valaki nagyon akarná, megtalálhatná.

- Oké, akkor te alszol elsőként – tápászkodott fel, majd visszavette az ingét.

Stanley néhány percig pislogás nélkül figyelte.

- Elfelejted, hogy én nem vagyok a beosztottad.

- Akkor elmegyek – meredt rá a nő, félbehagyva az ing gombolását.

- Ha nem akarod az egészségedet kockáztatni, nem mész sehova.

- Hagyjál már az egészségemmel! – csattant fel Willa. – Ha nem jelentkezem pár órán belül, a keresésemre indulnak!

- És? Akkor eljutnak ide.

- Sosem érezted a helyzet komolyságát – nézett a volt férjére szikrázó szemekkel a nő, és ez az egész vita már nem csak az aktuális, hanem egy nagyon réginek a folytatása is volt.

- Én? Én nem érzem? Bármikor kiszállhatnál, de te mindig csak mész utánuk vakon, még ha tudod is, hogy rossz.

- Te is tudod, hogy miért nem szállhatok ki – mondta halkan Willa, egy fakószőke tincset tűrve a füle mögé.

- Ne kezdjük ezt már megint elölről, kérlek – hagyta el mély sóhajtás Brannan ajkát.

- Ne kezdjük? Miért ne? Sosem lesz vége, ha nem beszéljük meg.

- De ezt nem tudjuk megbeszélni, mert két ellentétes álláspontot képviselünk. Willa, ha lassan harminc éve nem tudjuk ezt megbeszélni, most sem fog menni!

- És akkor szerinted mi lenne a megoldás, Stanley? – tette fel halkan a kérdést néhány perc csend elteltével a nő.

- Itt maradsz, és én vigyázok rád, rendben?

- Rendben – sóhajtott Willa elpárolgott dühhel, majd hagyta, hogy a férfi átölelje.

********

- Jó, gondolkodjunk egy kicsit – masszírozta az állát dr. Frances. – Azt tudjuk, hogy Doe egy szellem, és Lindsay Olsenről is csak a száraz tényeket tudjuk, jobban bele kell ásnunk magunkat mindekettőjük életébe.

- Oké. – Natasha felült az asztalra, majd kivett egy szem sós mogyorót a zacskóból. – Mivel nincs aktánk, kénytelenek vagyunk old school módszerekhez folyamodni.

- Azt tudjuk, hogy Doe a főnök – mondta Hayden.

- Igen, Lindsay csak beosztott, de ő végzi a piszkosmunkát – bólogatott Natasha. – Talán egyszerűbb lenne nála elindulni.

- Gondoljuk végig a megjelenését, mozdulatait, gesztusait, amikor találkoztunk vele – vélekedett dr. Frances. – Mire emlékeztek?

- Nagyon magabiztos – tűnődött Natasha. – Nehéz kibillenteni. Jellegzetes amerikai akcentusa van, erősebb, mint Haydennek.

- Colorado-i – biccentett a fiú. – Legalábbis ez állt az aktájában. És azt is tudjuk, hogy remek késdobáló.

- Mi?

- Tök messze állt tőlünk, és tökéletesen célzott a késsel.

- Ez igaz. Akkor nem jutott eszembe – tűnődött Natasha. – Dr. Frances, ön mit gondol?

- A késdobálás nem olyan hobbi, amit az ember munka után végez – bámulta a plafont a férfi. – Bár lehet más is, ha az ember tud célozni, bármilyen eszközzel megy.

- Akkor miért nem lőtt?

- Kést egyszerűbb beszerezni, mint fegyvert – vélekedett Natasha. – Azt adnak a boltban.

- Igaz, de Olsen nem kispályás – vitte tovább a gondolatot Hayen. – Nem hiszem, hogy olyan nagyon bonyolult egy fegyver beszerzése.

- Tényleg nem, nekem is van – bólintott dr. Frances, mire a másik kettőnek a haja tövéig szaladt a szemöldöke. – Amikor még Brannan-nel dolgoztam, sokszor előfordult, hogy akár tűzharcba is belekeveredtünk. Én pedig nem akartam lelövetni magam, ennyi az egész.

- Aha – bólintott Natasha továbbra is gyanakodva vizslatva a férfit. – Vagy lehet az első ötlet, hogy Lindsay cirkuszban dolgozott egykor.

- Ahhoz viszont kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat.

- Igen.

- Azt javaslom, hogy csekkoljuk a lakását – dőlt hátra Hayden, mintegy mellékesen megállapítva.

- Normális vagy? – nyelte félre a vizet Natasha, majd miután néhány másodpercnyi köhögés után újra tisztává vált a légcsöve, folytatta. – Azt sem tudjuk, hol lakik. Lehet, hogy közösen bérelnek egy villát Hawaiin, éppen valami hollywoodi sztár mellett.

- Biztos, hogy nem – rázta a fejét dr. Frances, Haydenen viszont látszott, hogy elgondolkozik a dolgon. – Háromszáz fontért kuncsorogtak, ha Hawaiin lenne villájuk, annyi pénzt zsebből kiráznának.

- Ja, azt hittem, a pénz csak elterelés volt – ráncolta a homlokát Hayden.

- Nem, szerintem arra valóban szükségük volt.

- Lindsay ismert arc a városban is – tűnődött Natasha. – Ha tényleg meg akarjuk kockáztatni a betörést némi lehetséges információért cserébe, valaki biztosan tudja, hol lakik.

*****

- Szóval, újra itt.

Matthew biccentett

- Hogy vagy?

- Ugyan már, neked mindig több mesélni valód van – támasztotta állát összekulcsolt ujjaira Albert. – Milyen volt Galway?

- Nagyon jó. És főleg stresszmentes.

- Azt meghiszem. Gail-nél voltál?

- Igen. Elég rég láttam.

- Tudom. Ő hogy van?

- Üdvözletét küldi – húzta félmosolyra a száját a férfi. – Egyébként egész jól, már. Tudtad, hogy a férje egy éve halt meg? Most egyedül neveli az ikreket.

- Oh, ez sajnálatos – bólintott Albert, ám mintha már elvesztette volna az érdeklődését. – És Júlia hogy van?

- Hogy ki?

- A Szőke – forgatta a szemét.

- Ja, hogy ő. Nem találkoztam, mióta elmentem.

- Ó, ezt most szomorúan mondod? – gúnyolódott az idősebb.

- Nem... Nem tudom. Mostanában sok más dolgom volt.

- Oké, halljam – hajolt közelebb az idősebb Frances érdeklődve.

- Meddig vagy tisztában a sztorival?

- Lauren meghalt, Natasha lelépett, aztán meg te is.

- Oké, szóval Natasha visszajött, Brightonban volt a családjánál. És... megtudta, hogy Brannan hazudott neki a nyakláncról.

- Oh, mondtam én, hogy ki fog derülni – dőlt hátra „én megmondtam" kifejezéssel az arcán Albert.

- De mégis mi a fenét mondhatnék neki? Te is tudod, hogy semmit sem tudna kezdeni vele, hiszen ez az egész csak mese.

- Aha, te azért eléggé hiszel benne – méregette. – Persze, hogy csak mese. Csak Brannan ezt máshogy hiszi.

- Igen.

- Ó, egyébként mondtam, hogy tett nálam egy látogatást? – jegyezte meg csak úgy mellékesen Albert.

- És ezt csak most mondod? – húzta fel a szemöldökét Matthew.

- Már megbocsáss, de ameddig te nem vagy szíves iderángatni a hátsódat, nem igazán tudok veled beszélni.

- Oké, oké, térdre borultam, most már mondhatod – türelmetlenkedett a férfi.

- Helyes. Tehát, kiderült, hogy Brannan hagyta Natashát megszökni.

- Mi? – szaladt ráncokba Matthew homloka. – De akkor meg minek erőlködött még az elején, elraboltatta többször is, még téged is bebörtönöztetett... Minek kellett a hercehurca, ha eleve ez volt a célja?

- Brannan olyan típusú ember, aki mindent előre megtervez.

- Azt honnan tudhatta előre, hogy el fogom árulni?

- Ezt volt a legegyszerűbb kiszámítania – vélekedett Albert. – Elég volt lehallgatnia a telefonod, és egyből megtudta, amikor idegességedben felhívtad Gail-t, mert láttad, ahogy megkínozta Esőcseppet.

- Igaz – mélázott el a férfi. – Az hülye ötlet volt. De mivel veled akkoriban nem igazán kommunikáltam, kénytelen voltam őt hívni.

- Jó, el van felejtve. Tehát, ezek után nem volt bonyolult kitalálni, hogyha arra kerülne a sor, te lazán elárulnád.

- Ebben van valami. De azt honnan tudhatta, hogy Natasha ki fog ugrani az ablakon?

- Azt csak sejthette, de rásegíthetett a dologra. Abban viszont majdhogynem biztos lehetett, hogy Esőcsepp bárhogyan is szökik meg, te segíteni fogod.

- Eddig értem. Azt viszont még mindig nem tudom, hogy ez Brannan-nek miért volt jó.

- Azt mondta nekem, hogy így Natasha többre vitte, most a Nightmare bábjaként valaha is vihette volna.

- Ennek akkor sincs értelme. Odáig van a Nightmare módszereivel, akkor mégis miért hagyta meg nekem a piszkos munkát?

- Az is lehet, hogy ez is csak egy kísérlet – folytatta a gondolatmenetet Albert. – Kipróbálta, hogy működik a Nightmare befejezve, ez lett Hurrikán. Folytatta Esőcseppel, nála azonban nem működött minden úgy, ahogy kellett volna, így Brannan végre megértette, mi is a különbség két ember között. Tett egy próbát, útjára engedte Esőcseppet, és a te gondjaidra bízta, mert tudta, hogy vigyázni fogsz rá, és ebből a szempontból csak benned és a tudásodban bízhat. Az is tudta, hogy leszel olyan erkölcsös, és más módszerekkel próbálkozol, mint és lássunk csodát, bevált! Nem tudta, hogy fog működni, ezért időnként muszáj volt visszavinnie a laborba, illetve folyamatosan elterelni a figyelmed, és azt a látszatot fenntartani, hogy ellened van. Pedig sosem volt.

- Ez így mind nagyon szép és jó, de hogyan tudnánk biztosak lenni ebben az elméletben? Brannan már annyiszor bebizonyította, hogy nem lehet bízni benne. Folyton csak fájdalmat okozott Natashának, ezek után mégis hogy nézhetne a szemébe?

- Ne felejtsd el, hogy Brannan-nek sem volt könnyű, soha. Rossz gyerekkor, egy közeli barát halála, válás, majd újabb és újabb pofonok az élettől... Nézd, ő nem tökéletes, és sok hibát követett el az élete során – és még sokat fog – de nem tekinthetsz rá úgy, mint az ellenségre.

- Tudom – motyogta Matthew.

- Doe sokkal inkább ellenség, mint Brannan valaha is volt – mondta halkan Albert. – Inkább miatta kéne aggódnod.

- Arra kényszeríti Natashát, hogy dolgozzon neki – szólt a férfi a hajába túrva. – Vele együtt pedig Hayden-t és engem is. Doe azt állítja, hamarosan kapjuk első megbízást.

- Ki a franc ez a Doe, hogy itt játssza a titkos ügynököt? – fintorgott Albert. – Valakinek meg kellene mondani neki, hogy ő nem Ethan Hunt.

- Nem hiszem, hogy felfogná – vont vállat Matthew, majd a bátyjára kapta a tekintetét. – Ethan Hunt? Csak nem egy újabb filmes utalás?

- Ne hidd, hogy rendszer lesz belőle – húzta el a száját a férfi. – De rettentő unalmas a börtön. Nincs igazán jobb dolgom, mint ilyen filmeket nézni.

- Oké, de azért vigyázz az imidzsedre – figyelmeztette mosolyogva Matthew. – Komolyra a fordítva a szót, a gond az, hogy nem tudom Doe indítékait. Az elején határozottan úgy tűnt, hogy csak Natashára van rászállva, viszont nemrég beismerte, hogy tud a Nightmare-ről is, és figyeltet minket.

- Ha tud a Nightmare-ről, akkor vagy Brannan-hez, vagy valamelyik alanyhoz van köze...

- Valószínűleg Natashához – tette hozzá a fiatalabbik.

- Igen, felé érdeklődik a leginkább.

- Doe profi, nehéz megfogni, semmit sem árul el a magánéletéről. A piszkos munkát Lindsay-vel végezteti, így csak róla tud a rendőrség. Erősen úgy tűnik, hogy nem hibázik.

- Azt mondtad, háromszáz fontot követelt – támasztotta állát összekulcsolt kezére Albert. – És az nem említette, miért kell?

- Nem – rázta a fejét Matthew. – Hayden szerint csak elterelés volt, de szerintem nem. Kérhetett volna sokkal több pénzt is, hogyha eleve az lett volna a terve, hogy megöli Lauren-t, ha megszerezzük a pénzt, ha nem.

- De ő csak háromszáz fontot kért, vagyis egyértelműen kellett neki valamire, és abban reménykedett, hogy Natashától megkapja – tűnődött Albert.

- Pedig abból adódóan, amilyen profin intézi a dolgait, nem tűnik olyannak, akinek pénzre lenne szüksége, ez ráadásul nem is olyan sok...

- Ne feledd, hogy szegények is állhatnak bűnözőnek – mutatott rá Albert. – Azt pedig még mindig nem lehet tudni, hogy mi motiválja.

- Igen – felelt elmélázva Matthew.

- És most mi lesz?

- Nem tudom – sóhajtott a férfi. – Majd az élet kisakkozza. 

*****

Sziasztok! :)

Ezzel a fejezettel szeretnék boldog karácsonyt kívánni Nektek, még ha nem is játszódik éppen ünnepi környezetben. 2019-ben ez az utolsó fejezet, de természetesen 2020-ra is visszatérek. (fun fact: éppen tegnap fejeztem be a Hurricane-t).

Addig is élvezzétek a szünetet, kellemes ünnepeket és boldog új évet!

Nagy öleléssel,
Eszti