Az erdő mélyén egy kis fakunyhó állt. Csendesnek magányosnak és nagyon... nagyon elhagyatottnak tűnt. A fiú berúgta az ajtót és bevonszolta a vörös hajú srácot. Majd lefektette az egyik kanapéra. A sebből az úton végig folyt a vér. Igen sápadt is volt.

-A nevem Dennis. De szólíts csak Dennek. Ő pedig a barátom, Red.

Ennyit mondott és nem szólalt meg többet. Láttam, hogy aggódik a barátjáért és biztos voltam benne, hogy nem lehet rossz ember, ha megmentett.

-A nevem Alea. És itt hideg van. Hozz be kérlek fát!

-A barátom lehet, hogy meg fog halni és te a hideg miatt aggodalmaskodsz!?- kék szeme dühösen villogott. Tényleg aggódott.

-És ha azt mondom nem hal meg? Ha kimész megmenthetem. De ha nem, nem fogom megtenni.

Ekkor felismerés suhant át az arcán. Bólintott és egy pillanat alatt eltűnt. Odaléptem a kanapéhoz. A sötétben is jól láttam az arcát, amin egyre többször hatalmas fájdalom nyomait véltem felfedezni. A homlokára tettem a kezem. A láza már magasra szökött. Nem volt magánál. Sietnem kellett. És csak remélni tudtam, hogy sikerülni fog. A sebre szorítottam a kezem, mire Red zihálni kezdett. Majd lehunytam a szemem.

-Félig ember, félig farkas, angyal varázsa reád is hat, hisz te is az erdő gyermeke vagy.-mormogtam a már rég megtanult szavakat.

A seb elkezdett keskenyedni a kezem alatt míg teljesen eltűnt. Én pedig mosolyogva vettem tudomásul sikeremet. De éreztem, ahogy a varázslattól elgyengülök. Tudtam, hogy ez fog történni, de azt nem gondoltam, hogy ennyire és hogy ilyen gyorsan. Red viszont kinyitotta a szemét. Vörösesbarna szeme volt, melyek kábán ragyogtak rám. Furcsa érzés kerített hatalmába, de gyorsan elnyomtam ezt az érzést. Nem szóltam semmit. Csak felkeltem és az ajtóhoz léptem.

-Hova mész? -kérdezte elég mogorván és felugrott. De ezt nem kellett volna, ő is gyenge volt. Egyből vissza is ült.

-Egy darabig még szédülni fogsz. -mondtam és velem is forogni kezdett a világ. Kinyitottam az ajtót és szóltam Dennek, hogy bejöhet. Majd össze kezdett mosódni minden. Halottam ahogy a kanapé megnyikordul mögöttem és még éreztem, ahogy a lábam felmondja a szolgálatot és valaki hátulról elkap. Utoljára vörösesbarna szemeket láttam, majd minden elsötétült.

Red szemszöge

Ahogy a lány összecsuklott nem bírtam megállni, hogy ne kapjam el. Pedig az eszem ezt súgta. Hogy hagyjam zuhanni. De őrajta láttam, hogy még küzd. Még nem adta fel. Még hisz abban, hogy visszajuthat oda ahonnan jött. És még valamit láttam a szemébe. Valamit, ami magával ragadott. De ezt soha nem vallottam volna be se neki, se senki másnak.

-Szép mentés volt. -vigyorgott rám Den.

-Fogd be. -vicsorogtam rá, majd felemeltem a lányt. És lefektettem a kanapéra. A fejem szinte zsibbadt a varázslat hatásától. Vagy nem is tudom mit tett velem. A kezembe temettem az arcomat.

-Most tényleg azt hittem véged.

-Kérlek. Ne legyél lány.

-Haha. Nagyon vicces. -mondta Den és tüzet gyújtott.

Ránéztem a lányra. Nem mozdult. A fények lassan játszadozni kezdtek az arcán. Fekete haja apáméra emlékeztetett. Olyan nyugodtságot sugárzott mintha a világon semmi gondja se lenne. Pedig tudtam, hogy nem így van. Brett a legrosszabb dolog ami valaha is történhetett vele.

-És most? Mihez kezdünk? -kérdezte Den.

-Hm.. Talán haza kéne mennem.

-Miért?

-Nem láttad a levelet? A bátyám meghalt.

-Biztos vissza akarsz menni?

-Nem. De mi mást tehetnék.

-És őt, hogy akarod elhurcolni? Arra van ötleted?

-Ezt most miért kérded? Fél karral is elbírom...

-Te azt hiszed csapdába ejtetted. Pedig mi csücsülünk csapdában.

-Tessék!?

-Nem ő van biztonságba miattunk, hanem mi őmiatta.

-Elárulnád végre mi a francról beszélsz?

-Hát.. Csak arról, hogy Brett ne férjen hozzánk gyakorlatilag egy jó pár méter széles sövény vesz körül.