– Körte! – kezdtem bele, amikor a menedzser felvette a telefont. – Jaj, de örülök neked! – sóhajtottam, miközben igyekeztem elővenni a legaranyosabb hangnememet. Ha itt állt volna velem szemben, akkor még cukin pislogtam is volna neki.

– Mit műveltél már megint? – kérdezett vissza azonnal.

– Nem hívhatom fel csak úgy a kedvenc menedzseremet? – sértődtem meg a feltételezésén, miszerint valamit megint elcsesztem és kell a segítsége. Ami azt illeti, jelenleg csak készültem a káoszra, nem benne voltam.

– Én vagyok az egyetlen ember a zene iparban, akit még érdekelsz, valamint az egyetlen menedzsered is, de mindegy – lombozott le pillanatok alatt röhögve.

– Szóval azért hívtalak... – váltottam témát, mire Körte újra röhögni kezdett.

– Jól kezdődik – szakított félbe ismét, azonban a megjegyzéseit figyelmen kívül hagyva folytattam.

– Tudsz nekem jegyet szerezni erre a szerelmes vetítésre? – nyögtem ki röviden és egyszerűen.

– A szerelmes vetítésre, amire a Gyerek hivatalos? – lepődött meg.

– Aha – bólintottam, miközben idegesen a számban lévő rágót csattogtattam.

– Márk, az egy celebeknek rendezett premier előtti vetítés. Habár te is az voltál, nem hiszem, hogy szívesen látnának ott – gondolkozott.

– Nem érdekel, hogy szívesen látnak-e. Csak el szeretnék menni – ragaszkodtam hozzá.

– Nem tudom, megnézem mit tehetek. Nem ígérek semmit – sóhajtott. – Ez egy páros vetítés, ugye azt vágod?

– Ja, tudom – bólintottam egyszerűen.

– Jó, és kivel akarsz jönni? Nyögd már ki mi a francért szeretnél pont idióta celebek között megjelenni a Pop/Rock után! – csattant fel végül a legrosszabb lehetőségeket fontolgatva.

– Kedvem támadt elunni az életem egy romantikus filmen a moziban – vágtam rá frappánsan.

– Márk! – szólt rám, mire az ajkamba harapva azon gondolkoztam, vajon mit fog reagálni.

– Ez az egész szituáció valahogy nem tetszik nekem. Az, hogy Beka a Késtél-Gerivel megy. Szeretnék ott lenni. Végszükség esetére – motyogtam.

– Hidd el, én sem örülök neki – sóhajtott némi hallgatás után.

– Akkor megpróbálsz szerezni nekem jegyet? – puhatolóztam.

– Komolyan el akarsz menni?

– Igen – feleltem gondolkozás nélkül.

– Ez lenne a Pop/Rock után az első megjelenésed – folytatta.

– Tudom – bólintottam.

– Megoldom – mondta végül, én pedig elmosolyodtam.

– Köszönöm – hálálkodtam.

– Hé, Márk! – szólt, még mielőtt letettem volna.

– Hm?

– Értékelem amit a Gyerekért teszel – kezdte. – De ne szólj bele a párkapcsolatába. Én sem vagyok odáig Nádorért, de megvannak a határok, amiket jobb, ha nem lépsz át, különben soha nem bocsátja meg – utalt Bekára. – Talán még örülnék is a párosotoknak, de jobb, ha most a háttérben maradsz. Legalább ha az a seggfej késik vagy nem is jön el, ott leszel, hogy segíts – gondolkozott.

– Erre én is gondoltam – bólintottam.

– Ha tudok szerezni jegyeket, majd szólok. Most épp a Gyerekért tartok, fellépése lesz – mondta.

– Tudom – feleltem azonnal.

– Nem tudom, kit terveznél magaddal hozni, de szedj össze valaki vállalhatót. Vagy próbálj meg – gondolta át.

– Van pár ötletem – hazudtam. Konkrét személyek nem voltak a fejemben, csak a kismillió telefonszám, amit még a műsor alatt mentettem el.

– Végszükség esetén elküldöm veled anyámat – röhögött fel jóízűen.

– Őt is le tudom venni a lábáról, ha kell – mosolyodtam el magabiztosan, mire Körte felröhögött.

– Inkább ne – felelt, bár alig hallottam, mert közben rátenyerelt a dudára. – Felveszem Aszádékat meg a Gyereket, szóval most lépek. Majd szólok, hogy mi van a jeggyel – kezdett elköszönni.

– Rendben. Köszönöm – mondtam, majd épp kinyomtam volna, amikor elkaptam Körte egyik nem éppen nekem szánt mondatát.

– Megkérdezzem, miért szállt be az autómba három Mikulás, és a ribijük? – lepődött meg, mire először elkerekedett a szemem, majd röhögve kinyomtam őt.

Az Instára belépve rögtön megértettem a néhány perccel ezelőtt elhangzott mondatot, ugyanis az első poszt, ami feljött, Bekáé volt. Ezen a három Aszád áll mögötte Mikulás sapkában és műszakállban, Beka pedig egy kissé... durva ruhában mosolyog. Nem éppen az iskolába való, ahol fel fog lépni, de valljuk be, elég dögös volt. Mázlisták. Az ágyamon elterülve próbáltam elterelni a lányra irányuló gondolataimat. Néha úgy érzem, megőrülök. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire jól állt neki az a ruha. Bár magától tuti nem venné fel, szerintem nem meglepő, ha azt gondolom, hogy Aszádék keze van a dologban. Pillanatokkal később a Pop/Rockos ruhapróbánk jutott eszembe, és az a bizonyos piros ruha, amit a stylist először ráaggatott. Egyáltalán nem a lány stílusa volt, de az egész ruhapróbát feldobta a stylist és Körte veszekedése.

•

Az egész hülye páros vetítés koncepció miatt szükségem volt valakire, akit elrángathatok magammal a moziba. És mivel egyáltalán nem voltak Bekán és Lilin kívül lány barátaim, így még csak szívességet sem tudtam kérni senkitől. Össze kellett szednem egy csajt. A Pop/Rock óta kommunikálni sem kommunikáltam sokat, alkalmi barátnőszerzéssel pedig végképp nem próbálkoztam. De nem toppanhattam be oda egyedül, a döntő után végképp nem. Ráadásul ott lesz Bekával a Késtél-Gyerek is, jobb, ha látják, hogy külön vagyunk. Hogy mindkettőnknek van valaki más.

Sóhajtva ültem fel az ágyamon és a pillantásom a telefonomra esett, amit még akkor dobtam le az íróasztalomra, amikor megláttam Beka képét. Keresgélni kezdtem az elmentett telefonszámok között, majd találomra rányomtam egy számomra nem túl sokat mondó lánynévre. Nem is tudtam meg, hogy kihez tartozik, ugyanis nem vette fel a szám tulajdonosa. A harmadik próbálkozás után pedig már hívni sem tudtam. Mennyi esély van rá, hogy tiltotta a számomat? A második és harmadik lánnyal is hasonlóan jártam. Aztán a negyedik már kicsit izgibb volt.

– Halló? – vette fel a lány, elvileg Anett. Kb. olyan hangja volt, mint egy macskának. Vékony és idegesítő.

– Szia! – vidultam fel, amikor eljutott az agyamig, hogy végre valaki felvette.

– Nagy Márk? – lepődött meg.

– Az egyetlen – húztam széles vigyorra a számat.

– Te féreg – sziszegte a lány, majd egyszerűen kinyomott.

Nem tudom mit csináltam, hogy ennyire megbántottam, de valahogyan nem is tudott érdekelni. Jóízűen röhögtem fel, amikor tudomásul vettem, hogy visszahívni sem tudom, aztán töröltem a számát - csakúgy, mint ahogyan előtte a másik három lányét. Csak reménykedni tudok, hogy egyszer eljön az a nap, amikor megbánják ezt az egészet.

Egy halom nevet ugrottam át, amik azokhoz a rokonokhoz tartoznak, akiket nem igazán izgat, hogy élek. A műsor alatt párszor felhívtak, érdeklődtek a körülöttem történő dolgokról vagy valószínűleg csak úgy tettek, mintha érdekelné őket. Gratuláltak a sikereimhez, aztán amikor elbuktam, ők is eltűntek. Nem lepett meg, sokan megtették ezt körülöttem az elmúlt néhány hétben. Csak tudnám, hogy miért mindig a legmenőbb emberek találnak a legnehezebben barátokat. Végül megakadt a szemem egy néven, aminél még nem próbálkoztam. Mondanám, hogy az volt az utolsó, de az igazság, hogy nem igazán emlékszem mindenre, amit a Pop/Rock alatt csináltam, így annyi felesleges telefonszám van elmentve, hogy akár csuklóból megváltoztathatnám a számomat, mert az gyorsabb lenne, mint törölni mindent, ami felesleges.

– Halló? – vette fel a lány. A semleges hangnemből arra következtettem, hogy vagy nem voltam elmentve neki, vagy már egy ideje kitörölte a számomat.

– Khm... Szia! – motyogtam, próbálva kedvesen beszélni vele. Bár mehetnék Bekával! – Márk vagyok – mutatkoztam be kissé tanácstalanul.

– Tudom, kiírta a telefonom a neved – felelt egyszerűen Móni. – Mit szeretnél?

– Elég szemét voltam mindenkivel a műsor alatt, és az nagyon bánt, hogy veled is, így szeretném kicsit jóvá tenni – kamuztam szomorú hangsúllyal, ha előttem állt volna, biztosan úgy néztem volna rá, mint egy kiskutya. Mindent a cél érdekében, nem igaz?

– Énekeltél nekem, miután szakítottunk, az cuki volt – vidult fel a lány, mire majdnem kinyomtam. Nevetséges vagyok. Képes vagyok egy ilyen idegbajnak kitenni magam, csak hogy lássam, Nádor letapizza-e Bekát.

– Igen, már akkor is bántam – lendültem bele. – És ha megengeded, akkor szeretnélek elvinni holnap egy premier előtti vetítésre – említettem neki a hívásom okát, bár az teljesen kiment a fejemből, hogy Körte még nem erősítette meg, hogy van jegyem.

– Milyen film? – kérdezte izgatottan.

– Romantikus – feleltem, de még végig sem mondtam, már el kellett tartanom a fülemtől a mobilt, mivel sikítozni kezdett.

– Uramisten, benne vagyok! – mondta természetellenesen vékony hangon. Addigra én már meggondoltam magam. Inkább eltöröm Nádor lábát, hogy ne tudjon Bekával menni. Vajon hol lakik?

– Szuper – mosolyodtam el, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az élesen sípoló jobb fülemet, és inkább áthelyeztem a bal oldalra a telefont.

– És... Egyébként nincs kedved átjönni? – ajánlotta fel hirtelen. – Tölthetnénk együtt egy kis időt, hisz a film alatt úgysem beszélhetünk majd – indokolta.

– Ami azt illeti... – gondolkoztam. – De, szívesen – feleltem végül, majd lehunytam a szemem és mélyen beszívtam a levegőt.

– Okés. Elküldöm a címet – felelt vidáman, majd egyszerűen lerakott.

– Milyen szarba keverem magam már megint? – temettem az arcomat a tenyerembe hatalmasat sóhajtva, majd amikor a telefonom rezegni kezdett, megnyitottam Mónika üzenetét.

Hatalmas „szerencsémre" elég messze lakott ahhoz, hogy taxit kelljen hívnom, de amint megszabadulok tőle, ez csak egy előny lesz. Így hát szereztem egy taxit, majd amikor beültem, lediktáltam a sofőrnek a címet. A férfi, még ha fel is ismert, nem szólt egy szót sem, csak bólintott és elindult. Útközben folyamatosan az ablakon bámultam ki, amikor is megláttam egy túlzottan is ismerős épületet. A zeneművészeti suli, ahová Beka járt. Vagy jár, fogjuk rá. Még régebben rákerestem, ugyanis egy-két embernek hatalmas számnak számított az a suli, én pedig kíváncsi lettem. Végül kiderült, hogy egyébként semmi extra. Hangszerek, kották és az olyan seggfejek, mint Késtél-Geri. Ekkor pillantottam meg a suli előtt egy túlságosan is ismerős autót, majd amikor elhaladtunk mellette, rájöttem, hogy az bizony Körtéé. A lány, aki kiszáll belőle, Beka. A srác, akihez odamegy pedig Geri. Pár másodperc alatt történt az egész, de sikeresen elvette az összes életkedvemet. Kb. 5 perccel később álltunk meg egy társasház előtt, én pedig gyorsan kifizettem az utat, majd kiszálltam és idegesen becsaptam magam után az ajtót, amit a sofőr egy szúrós pillantással díjazott. Csengetés után a csaj kinyitotta nekem az ajtót, én pedig felszaladtam a lépcsőn. Talán nem csak futottam, hanem egyenesen rohantam.

– Szia! – köszöntött vigyorogva a lány, miközben én idegesen az ajkamba harapva végigmértem. Áá, szóval ő az!

Mónika beinvitált a házba, miközben én a hajamba túrva néztem szét. Egy letisztult, kisebb lakás volt, habár a város ezen részén valószínűleg még ez is többet ér, mint nálunk az egész utca. Tanácstalanul fordultam a lány felé, aki mosolyogva figyelt. Akaratlanul is hasonlóságot kerestem volna közte és Beka között, bár már az első pillanatban rájöttem, hogy nem fogok találni. Az ajtó előtt a meglehetősen szűk téren Mónika mellett szorongva viszont elegem lett. Elküldtem magamban Bekát és Késtél-Gerit is a francba, majd minden figyelmemet a lánynak fordítottam, és hagytam, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Így a legkönnyebb.