Néhány hetet kaptam, aztán a saját hibám miatt ment minden a kukába. Vége. Már öt hete - tehát 35 napja. Meg volt az esélyem arra, hogy olyanná tegyem az életem, amilyenné szeretném és elbasztam. Máshogyan kezdtek alakulni a dolgok, mint ahogyan szerettem volna, ez pedig bekavart. Nem Hajnal Brigitta jutott tovább velem a döntőbe, hanem Varga Tamás, aki nem lett volna annyira hatalmas nagy ellenfél. Én pedig ezzel tisztában voltam és teljesen elszálltam magamtól. És aki visszaránthatott volna a földre, az lelépett. Még csak fel sem hívott. Egyáltalán nem figyeltem oda semmire, mentem a saját fejem után, csináltam sorra a faszságokat. A legnagyobbakat akkor, amikor eszembe jutott Ő.
Egyszerűen beleőrültem a helyzetbe. Amikor velem volt Ő, visszafogott. Amikor mellettem volt, nem voltam akkora seggfej. Csak hogy ez nem tarthatott örökké. Azután a bizonyos szombat este után egész héten egy szót sem szólt hozzám. Ezzel akaratlanul is olyan csalódást okozva nekem, amilyet csak nagyon régen éltem át. Majd miután elbasztam mindent, felhívott. Akár egy robot, közölte, hogy számíthatok rá. Ekkor azonban még a döntő hatása alatt voltam, utáltam az összes embert, aki lélegezni mert körülöttem. Akkor jutottam eszébe, amikor már mindegy volt. Úgy volt, hogy barátok maradunk. Úgy volt, hogy beszélni fogunk. Én pedig megelégedtem ennyivel, mert több volt a semminél. A közelében lehettem volna, tudhattam volna pontosan, mi van vele, ahelyett, hogy a cikkeket figyeltem volna, amikben nem biztos, hogy az igazság van. A duettdöntő hete megerősítette bennem mindazt, amit Bekáról gondoltam. És... Teljesen belé estem. Egyenesen szerelmes vagyok. Ámulva figyeltem minden mozdulatát, minden mondatát mélyen a fejembe véstem, és minden hozzá kötődő pozitív emlékemet megőriztem a szívemben. Annak ellenére is, hogy pontosan tudtam, mennyire szereti még mindig a volt barátját.
Aztán cserben hagyott. Szükségem volt rá, ő viszont nem volt ott nekem, pedig megígérte. Én pedig először dühös voltam. Elmondhatatlanul dühös. Ez az időszak pedig a döntő hetét jelentette. Én pedig teljesen elszálltam magamtól, a lehető legnagyképűbb megjegyzésekkel untattam mindenkit, balhéba keveredtem egy random csaj miatt, akit csak Beka elfelejtésére próbáltam használni. Sikertelenül. Majd magát a döntőt is elbasztam. Az összes létező módon. Nem akartam a választott dalt énekelni, mert Bekához kötött. Így inkább meg sem tanultam a szöveget. Az előadás közben hanyag és hamis voltam, majd az - akkor életükben először - igazságosan értékelő zsűriket is elküldtem a francba. Ezzel beletaszítottam magam egy olyan gödörbe, ahonnan valószínűleg már sosem mászok ki. Csak egy olyan ember segítségével, akit szintén elküldtem melegebb éghajlatokra. Mert úgy éreztem, hogy kihasznált, hogy átvert.
A dühömet a döntő után néhány nappal átváltotta a csalódottság. A műsorral, Bekával, a Márkerekkel és saját magammal kapcsolatban. Csettintés alatt változott meg ismét az életem úgy, mintha nem 3, 6 vagy 12 óra telt volna el a döntő után, hanem egy egész év. Amilyen hirtelen kaptam mindent, olyan hirtelen veszítettem el.
A műsor helyett újra a saját életemet kell élnem. A jövőm nem az éneklés, hanem valami más, amit nagyon gyorsan ki kell találnom. Májusban érettségiznem kell, ugyanúgy, mint a többieknek. Nem külön, dehogy. Ez a műsorral együtt elúszott. A posztjaim rengeteg lájkot kaptak, a kommentekben mindenki azt ecsetelgette, mennyire imád. Ezeknek a helyét felváltotta a maximum 10 lájk, és a szemét kommentek.

„Ez még él? XD"

„De jó, hogy posztoltál! Eszembe jutott, hogy elfelejtettelek kikövetni."

„Ez a műsor alatt is ilyen szarul nézett ki?🤣"

„Ezzel csak még jobban lejáratod magad. Már nem érdekelsz senkit, fogadd el!"

Voltak „barátaim", de persze ők is kihasználtak. Senkim sem maradt Körtén, és egyszer-kétszer Aszádékon kívül. A duetthét alatt nem igazán találkoztam velük, csak szombaton futottunk össze. Ráadásul ők kezelték Beka oldalát, a posztjaikat látva pedig nem volt nehéz rájönni, hogy hatalmas idióták. De tökéletes barátok voltak. Még ha tanácsokat nem is tudtak adni, egy időre elterelték a figyelmem a faszságaimról. Volt, hogy Körte garázsában ültünk négyen - pontosabban öten, de Körte mindig elfoglalta magát valamivel, csak néha szólt ránk, hogy fogjuk be, viszont ez persze egyszer sem következett be. Szóval Körte elvolt magában, mi pedig videójátékoztunk. Bár a srácok állandóan összevesztek, amikor vége lett a játéknak, ugyanis csak egy győztes fél volt. Az egyik ilyen alkalommal Bogyó ráugrott Pepére, majd sikerült úgy esniük, hogy Pepének felszakadt a szemöldöke. Állítólag találkozott a dohányzóasztal szélével.
A hülyeségeik ellenére kiálltak mellettem, szóval ha ahhoz, hogy barátokat szerezzek, el kellett buknom a döntőt, akkor talán nem is fáj annyira. Vagyis de, borzalmasan, de a 100%-os fájdalmat sikeresen enyhítik 2-3%-kal.
És végül ott volt Beka. A duettdöntő hetén belépett az életembe. Számíthattam rá, megtett értem mindent, még úgy is, hogy állandóan egy egoista fasz voltam. Megbíztam benne, rövidebb idő alatt, mint bárkiben. Őt nem a döntő után vesztettem el. Őt már 7 nappal előtte. Majd a döntő után a hívása miatt véglegesen. Szart a fejemre, pedig szükségem volt rá. Jobban, mint gondolná.
Megvolt a düh és a csalódottság. Az utolsó fázis pedig az egyszerű szomorúság volt. De ez volt a legrosszabb. Ha a lányok szomorúak, sírnak. A fiúk csak ritkán sírnak. Leginkább elfojtják a szomorúságot, és tehetetlenek, így az a szomorúság átalakul rövid idejű dühbe. Ilyenkor legszívesebben szétvernénk valamit, és ha ez megtörténik, megnyugszunk. Egy időre. Ha nem, akkor is sikerül megnyugtatni magunkat, de sokkal több időre van hozzá szükségünk.

Amikor jelentkeztem a műsorba, meg akartam szabadulni a régi életemtől. Az unalmas Márktól, aki nem érdekel senkit. Jó úton haladtam ahhoz, hogy ez így is legyen. Aztán elbasztam. És nem a régi Nagy Márkot kaptam vissza. Nem, jött egy új, és ezerszer rosszabb. Mert nem csak nem érdeklem az embereket, hanem utálnak is. Megaláznak és gúnyolódnak rajtam, mintha ők annyival jobbak is lennének bármiben.
Az új Nagy Márk élete tehát ezerszer rosszabb, mint a régié. Mindez pedig azért van, mert elbasztam. És mert olyas valakibe szerettem bele, akibe nem kellett volna.