Bekával a beszélgetés nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam volna. Akármit kérdeztem tőle, mindig úgy válaszolt, mintha egy kihallgatáson lenne. Nem osztott velem meg semmit, csak olyan dolgokat, amiket már alapból is tudtam. Amik annyira „titkosak" voltak, hogy még Körte is beszélt róluk - és neki sosem csúszik ki semmi olyan a száján, aminek nem kéne. Reméltem, hogy valami újat is hallhatok tőle, de tartotta a távolságot, és ezzel az őrületbe kergetett.

– Úgyhogy velünk minden rendben. Lili sulizik, Anti barátnőzik, Aszádék továbbra sem csinálnak semmit – sorolta összefoglalva azt, amit eddig el mert mondani nekem. Vagyis konkrétan a semmit. Ezeket mind tudtam. Elvégre Lili miért ne sulizna? Anti barátnőjéről való áradozását lehetetlen volt elkerülni, Aszádék pedig eddig sem csináltak semmit.

– És te? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn, mivel egy szóval sem említette, vele mi lesz.

Szeretne új albumot? Bár még csak most jött ki a másik, ez baromság. De eddig ontotta magából a dalokat, csuklóból össze tudna rakni még legalább két albumot az eddig meglévőkből. Vagy akár írhat újakat is. Persze nem kötelező nekem elmondania semmit, talán nem is kéne ennyire bántania, hogy engem nem akar beavatni abba, ami történik vele. Már a duettdöntő hetén is tisztában kellett volna lennem azzal, hogy köztünk talán még barátság sem lehet, úgy meg főleg, ha én totálisan belé esek. Mégis képes voltam csak ennyit tenni, hogy ne veszítsem el. Ha tudtam volna, hogy teljesen mindegy, mit csinálok, akkor talán nem is fogadom el őt duettpartnernek. Bár nála jobb partnert elképzelni sem tudtam volna, inkább megkíméltem volna magam az összes kétségtől, ami hozzá kötött.

– Én? – gondolkozott el Beka. – Azt hiszem, én jól vagyok – biccentett végül.

– Örülök – mosolyodtam el óvatosan, figyelmen kívül hagyva a szúró érzést a szívemben. Késtél-Geri boldoggá teszi, csak vele lehet igazán jól. – És akkor most írsz egy szöveget a spanyol számra, felénekeled, aztán eldöntik, hogy melyik a legjobb? – pillantottam a dohányzóasztalon heverő papírokkal. Még az érkezésem után Körte büszkélkedett el azzal, hogy milyen felkérést is kapott Beka.

– Igen – bólogatott, miközben ő is a papírokra pillantott. Barna haja a füle mögül előre csúszott, és eltakarta az arcát, mire én késztetést éreztem, hogy a helyükre toljam a tincseket, de végül sikeresen megállítottam magam. Nem hiszem, hogy örült volna neki.

– Klassz – köszörültem meg a torkomat. – Hol fog menni ez a sorozat? – Ha ő énekli fel a dalt, akkor már csak azért is megnézem az elejét minden nap.

– Az egyik kereskedelmi adón – vont vállat hanyagul, feszengve.

– Ezek titkos dolgok, vagy mi? – ráncoltam a homlokomat, megelégelve a zárkózottságát. Mintha nem én lennék az a személy, akinek odaadta a dalszöveges füzetét, vagy akinek lejátszotta az Offline-t a megjelenés előtt és elmesélte, hogy milyen lesz a klip.

– Nem, miért? – lepődött meg.

– Mert olyan szűkszavú vagy, mindent úgy kell kihúzni belőled – dőltem hátra válaszolás közben.

– Nem, én normálisan válaszolok – rázta meg a fejét, én pedig fintorogva bólintottam. Aha, persze.

– Figyelj, nem kell tekintettel lenned a nyomorult helyzetemre – mondtam arra gondolva, hogy az albumát sem hozta még szóba, pedig talán az az egyik legmeghatározóbb dolog, ami az elmúlt időszakban történhetett vele. Talán azért nem említi, mert nem akarja, hogy jobban fájjon?

– Nem vagyok – csattant fel kissé hangosan, majd gyorsan Lili ajtaja felé fordult. Egyikünk sem szerette volna felkelteni őt.

– Basszus, elszúrtam, tudom, viszont egy szerencsém van – gondolkoztam. A régi Nagy Márkra van szükség. Muszáj. Így hát nyeltem egyet és folytattam – Hogy állatira jól áll az önsajnálat. Nézd – mutattam az arcomra, és tettetett szomorúsággal lesütöttem a szemem.

– Örülök, hogy még mindig imádod magadat – nevetett fel halkan.

– Szóval azért, mert most nekem nem alakulnak jól a dolgaim, attól még mondd, ami veled van, mert érdekel, meg örülök neki – mosolyodtam el halványan.

– Tényleg? – szaladt fel a szemöldöke.

Anti azt hiszi, hogy tudok neki tanácsokat adni szerelem terén, Beka meg azt, hogy nem érdekel. Hol basztam el ennyire? Bár, lehet az egyszerűbb kérdés, hogy hol nem.

– Miért ne örülnék? Nekem attól nem lenne jobb, hogy másnak is rossz. Azt akarom, hogy nekem ne legyen az. Nem ugyanaz a kettő – magyaráztam. Mellesleg bármikor lennék szarul, ha cserébe Ő jól érzi magát.

– Hű – nézett fel. – Hihetetlen, de okos dolgokat mondasz. – Haha, kösz.

– Figyelj, nekem is nehéz volt feldolgozni, hogy azon túl, hogy nézek ki – mutattam végig magamon magabiztosan. –, még jó gondolataim is vannak – hoztam a formámat.

– Azért nem lettél sokkal szerényebb a történtek ellenére sem – jegyezte meg szórakozottan.

– Csatát vesztettem. Meg pár ezer rajongót. Meg kocsit. Lemezszerződést. Utazást. Pénzt – mondtam, majd így nem éreztem helyesnek, ezért kijavítottam magam. – Sok pénzt. Fellépéseket...

– De – vágott közbe a lány keserűen. Mi az, Beka? Most esett le, mi is fáj ennyire? – jól nézel ki! – mondta visszafojtott nevetéssel. Talán ha így gondolná ő is...

Már nem egyszer buktam bele abba, hogy elképzeltem valamit, aztán nem úgy alakult, ahogyan azt vártam. A Pop/Rock, Beka, Beka, és... megint Beka! Mily' meglepő. Gyakran a képzeletem irányított, és annyira hittem benne, hogy mennyire megtörténhet valami. Aztán minden olyan volt, mint a képzelgéseim szöges ellentétje, én pedig kiakadtam. Ez egy olyan körforgássá vált, amit nem tudtam megszakítani. Ki gondolta volna, hogy az ember legnagyobb gyilkosai a saját gondolatai lehetnek?

– Látod, Beka – biccentettem, miközben próbáltam az általa ismert Márkhoz hűen viselkedni. –, te igazán megértesz engem.

– Kellene neked egy sláger – szólalt meg hirtelen. Igen, tudok róla.

– Elég sok minden kellene nekem – nevettem fel keserűen. Kezdve mondjuk például vele.

– De elsősorban egy dal – gondolkozott az egyik hajtincsét tekergetve.

– Körte intézi – vontam vállat tehetetlenül, mire Beka még jobban elkomorodott, mint amennyire akkor, amikor eszébe jutott, hogy dalra van szükségem.

– Rendben – köszörülte meg a torkát. – Drukkolok.

– Kösz – biccentettem hálásan, mivel ez őszintének tűnt.

– Tényleg farkaskutyákkal akartak megkergettetni a műsorban? – temette az arcát a tenyerébe.

Az egyik pénteken érkezett a felkérés e-mailben. Teljesen meglepett az üzenet tárgya, így meg sem néztem a feladót, hanem azonnal megnyitottam. Aztán ahogyan haladtam szépen sorban, úgy lettem egyre csalódottabb. Annál a műsornál nagyobb baromságot még nem is hallottam. Nagyon kétségbe lehettek esve azok a celebek, akik vállalták a rájuk bízott feladatokat. Képtelen voltam megérteni, hogy az ilyeneknek egyáltalán honnan van bevételük, azt pedig végképp, hogy miért nincs a műsor betiltva a fenébe. Bár az emberek szeretik nézni, ha a sztárokkal/netes celebekkel szórakozik valaki, de hogy egy egész műsort lehet erre építeni, az már durva. Persze annyira szarul nem voltam, hogy egy ilyet gondolkodás nélkül bevállaljak, így továbbítottam az üzenetet Körtének, aki remélhetőleg elküldte a szervezőket a picsába.

A többi elsüllyedt sztárral ellentétben nekem volt valamim. Valamim, ami még sok jelenleg ismert előadónak sem adatott meg. Bár nem csak az enyém. Én, Beka és Aszádék rendelkezünk a világ legjobb menedzserével. Bár ezt a világért nem mondanám meg Körtének, mert előbb kezdene gyanakodni arra, hogy csináltam valamit, mint arra, mégis mennyire hálás vagyok neki.

– Ja. De kaptam volna védőruhát. Olyan pufit – vontam vállat, nem hagyva, hogy még jobban elkalandozzanak a gondolataim.

– Jézusom. Hogy viseled? – nézett rám, és aggodalmat fedeztem fel a szemében.

– Á, senki sem szereti, ha kutyákat uszítanak rá – legyintettem.

– Nem azt, hülye – nevette el magát óvatosan. – A csendet. Hogy vége. Hogy nulláról kell indulnod mindazok után, amit átéltél – fejtette ki.

– Beka, nem nulláról indulok – ráztam meg a fejemet csalódottan. – Mínuszról.

– Ó. Értem. De mi a francot képzeltél? Hogy szúrhattad el így? – akadt ki. Ezzel kicsit elkésett. Már akkor felkereshetett volna, amikor a döntő hetén elkövettem az első hibámat. A hétfői legelső interjún.

– Nem tudom – húztam el a számat. Nem örültem neki, hogy vissza kell emlékeznem, de nem akartam olyan szűkszavúan válaszolni neki, ahogyan ő tette. – Azt hittem, megvan. Elfogott egy érzés, hogy már nem veszíthetek.

– De miért viselkedtél ekkora seggfejként? Beszóltál mindenkinek, elrontottad a dalt, veszekedtél, ott volt a balhéd valami lány barátjával a döntő hetében... – sorolta, mire legszívesebben rákiabáltam volna, hogy fogja be.

– Mit mondjak erre? Könnyen jött, könnyen ment – vontam vállat, jelezve, hogy nem érdekel, bár mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz.

– De ennyire? – fürkészte az arcomat szomorúan.

– Úgy látszik – biccentettem lassan.

– Kiálltam volna melletted... – kezdett bele komoran, kicsit talán zavartan, ugyanis nem nézett a szemembe. – De...

– Ártott van az imidzsednek, tudom – bólintottam. Tisztában voltam vele, hogy egy album előtt nem a legjobb ötlet kiállni egy olyan balhékkal rendelkező ember mellett, mint én. Mostmár tisztában voltam vele.

– Ez nem igaz, vagyis... Márk, lezártuk a showt-t egy csókkal, bekajáltattuk mindenkivel, hogy lehet, hogy van köztünk valami, utána pedig elmész szórakozni, ott keversz valami lánnyal, akinek barátja van, lökdösődés, megütöttek... Ezek a balhék nem vállalhatók. Nekem nem voltak azok. És elmentem volna döntőre, szurkoltam volna neked élőben, ott lettem volna... De nem! Nem tehettem. Ezek után nem. Egy hetet kellett volna nyugton maradnod, kivárni, hogy megnyerd. Annyira közel volt – hadarta, én pedig ugyanazt a tehetetlenséget láttam rajta, amit éreztem.

– Mit mondjak erre? Beka, ismersz – sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.

– Az a baj, hogy igen – húzta el a száját, miközben bólintott egyet.

– Ott kellett volna lenned velem – mondtam hirtelen.

– Hol? – lepődött meg.

– Ott. Végig. Azon a héten! – löktem oda a szavakat, majd lehunytam a szemem.

– De véget ért a közös munkánk, Márk. Bejutottál a döntőbe, én addig szerepeltem a tervben – értetlenkedett.

– Nem, az enyémben nem – csattantam fel, majd eszembe jutott az alvó vagy aludni próbáló Lili, és halkabban folytattam. – Tudod, milyen érzés volt, hogy a show után leléptél? Egy szó nélkül? – néztem rá a szemöldökömet felvonva.

– Márk, az élet ment tovább, nekem dolgom volt, ez egy munka volt – magyarázta a hajába túrva.

– Egyedül hagytatok. Te eltűntél, Körte azt mondta, jelentkezzek nála a műsor vége után, és ennyi – tártam szét a karomat.

– És ezért meghülyültél? – nézett rám kissé talán idegesen.

– Nem tudom. Lehet. Franc tudja. Túl akartam lenni azon a héten. Becsúszott pár hiba. Onnantól mindent felnagyítottak. A lánynak amúgy nem volt barátja. Vagyis nem tudtam róla – hadartam.

Beka sajnált és mérges is volt rám, de ezzel az információval majdnem mindent elmondtam neki, amit a döntőről tudnia kellett. Ahogyan távolodunk az eseménytől, annál homályosabbak és zavartabbak az emlékeim. Talán egyszer, ha nem sikerül kivernem ezeket a fejemből, elmesélem neki. Az egészet. És talán ha úgy alakul, akkor azzal kezdem, hogyan találtam meg őt Facebookon és jelentkeztem egy műsorba részben abban a reményben, hogy egyszer lehetőségem lesz találkozni vele. Hogy hogyan követtem szinte mániákusan a munkásságát, hallgattam és olvastam el az összes vele készült interjút. Ha pedig megőrülök, akkor valószínűleg azt is hallani fogja, hogyan estem belé teljesen kevesebb, mint egy hét leforgása alatt.