Hiába telt az idő, pörögtek a cselekmények, a film nem lett sem izgalmasabb, sem jobb. Az igazat megvallva egyáltalán nem volt semmi értelme. Beka pedig vissza sem jött a terembe. Késtél-Geri körülbelül tíz perc múlva újra belépett az ajtón, és morcos tekintettel (már amennyire a sötétben láttam) a helyére sétált, de a lány kint maradt. Elgondolkoztam rajta, hogy kimenjek-e hozzá és igazából nem is tudom, hogy mi tartott vissza, de maradtam. Talán úgy gondoltam, szeretne kicsit egyedül lenni. Vagy csak erre fogtam.

A Hullócsillag egy brutálisan jó dal, ott van zeneileg és szövegben is a csúcson, pontosan ezért most és még egy jó ideig azzal fogja zaklatni, hogy miért nem tartja meg. Ami megjegyzem, jogos kérdés, hiszen rajta kívül senki sem érdemel egy ilyen erős dalt, főleg én nem. De úgy döntött, nekem adja, és ha valamit, azt nagyon jól a fejembe véstem a lánnyal kapcsolatban, hogy ha elhatároz valamit, esélytelen meggyőzni. És nem is kell, mert az úgy van jól. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne érezze azt, hogy hiába adta nekem a munkáját.

Maradtunk, ameddig muszáj volt, de alig kezdődött el a stáblista, Körte felállt, és a fejével jelezte, hogy tűnjünk el még a többiek előtt. Nem mintha elég jó film lett volna ahhoz, hogy bárki megvárja a stáblistát. Talán csak azért maradtak, hogy tudják kinek a munkáit kell a továbbiakban elkerülni. A menedzsernek csak ekkor tűnt fel, hogy Beka nincs is a teremben, így motyogott néhány szót az orra alatt, majd elindult a kijárat felé.

 – Hová szaladsz, Avokádó? – szólt be Pí nyilván azonnal kapva az alkalmon.

 – Sietnem kell, anyád vár – intett a menedzser általánosságban, majd kiterelt minket maga előtt a teremből. Végre.

Ki másnak, ha nem Varga Tamásnak volt lefoglalva a legjobb hely? Nagyobb csoportok alakultak ki körülötte, egyesek a film közepén döbbentek rá, hogy ő is itt van, és muszáj volt köszönniük neki. Ő pedig persze élvezte a helyzetet, hisz miért ne tenné? Talán engem is csak azért zavart a jelenléte, mert ha nem baszom el, most velem történne mindez. Bár jelenleg Beka dalát semmiért nem cserélném el. Varga Tamást viszont még csak hamisan mosolyogva sem tudom elviselni.
Az előtérben Beka csatlakozott hozzánk, és igyekeztünk a lehető leghamarabb kiérni, egy riporter azonban elkapta a lányt, és a filmről kérdezte, amiről még csak azt sem tudta elmondani, hogy ki játszott benne. De ha jól emlékszem, októberben már beszélt ezzel a sráccal, és az ő oldalán hülyének van beállítva, szóval hogy őszinte legyek, leszartuk. Én Varga Tamás miatt akartam kiérni, Beka Lexi miatt, Nádor és Mónika élete csodálatos, Körte meg izgatott a Hullócsillag miatt. A lényeg, hogy kijutottunk.

 – Az a szemét Varga Tamás – dünnyögtem, amikor már a parkolóban voltunk. – Elvette tőlem a döntőmet.

 – Hogy én mennyire utálom azt a zsűritagot – rázta a fejét Késtél-Gyerek dühösen.

A zsűritag, aki engem a döntő előtt az égig dicsért minden alkalommal, Nádort kevésnek találta a műsorba. Hah! Valamiért ez nagyobb örömet okoz, mint amilyet kellene.

 – A hétvégén felvesszük a Hullócsillagot – tervezgette Körte, összedörzsölve a két tenyerét.

 – Lexi biztosan rólam magyaráz. Mindjárt csuklani fogok – motyogta Beka.

 – Milyen jó volt a film! – pislogott mellettem nagyokat Mónika, mire mindannyian kérdő tekintettel fordultunk felé. Úgy néz ki, ő figyelt a vetítés közben.

 – Mivel jöttetek? – fordult felém Körte, miközben a kocsi kulcsát próbálta előhalászni a zsebéből.

 – BKV? – kérdeztem, mintha nem lenne egyértelmű.

 – Ne viccelj, miért nem taxizol? – rázta a fejét.

 – Mert le vagyok égve – vontam vállat, jelezve, hogy leszarom. Azt a néhány percet kibírom. Vagy néhány órát. Forgalomtól függ.

 – A francba. Adok pénzt taxira, ne buszozz, sokan nem kedvelnek – sóhajtott a menedzser gondterhelten.

 – Nem, nem. Nem fogadom el – léptem hátrébb egyet ösztönösen.

 – Akkor elviszlek – piszkálta a szakállát.

 – Nem kell. Eddig csak kétszer szóltak be – gondolkoztam. – És egyszer leköptek, de az közvetlenül a döntő után volt. Mostanában csak néznek – mondtam.

 – Hazadoblak. És a barátnődet is – nézett a mellettem álló lányra, majd újra a szemembe nézett, tekintetével jelezve, hogy erről még beszélünk.

 – Á, Mónikát nem kell – legyintettem. Majd hazajut, ahogy akar. Én őszintén elmondtam neki, hogy ennél több nem lesz.

 – Márk! – szólt rám Beka azzal a tipikus hangsúllyal, amivel mindig, amikor szerinte seggfej vagyok. Megajándékoztam egy „mi az?" pillantással, mire ő csak megforgatta a szemét. – Mónikát is hazavisszük – közölte.

Nos, talán kicsit fura volt, hogy Beka beült előre Körte mellé, én meg Késtél-Gerivel és Mónikával ültem hátul.

 – Gyerek, először téged raklak ki, mert anyád így is engem nyüstöl, hogy nem tanulsz. Nem akarom, hogy későn érj haza – pillantott rá a menedzser.

Úgy látszik, van ami a duettdöntő óta sem változott. Ezek szerint Beka továbbra sem Gyuri bá' szíve csücske. Mondjuk tényleg ijesztő kicsit az a bácsi, de velem például tök jófej volt.

 – Rendben – bólintott a lány, Körte pedig kikanyarodott a parkolóból, és elindultunk a tömött utakon Bekáék felé.

A csend, ami az elején ránk telepedett, eléggé zavart, ezért elkezdtem beszélni. Leginkább arról, hogy milyen szar helyem volt. Igazán megérdemeltem volna egy jobbat. Hetekig odáig volt értem az egész ország!

 – Érted. A legrosszabb helyen ültem. És Varga Tamás? Naná, hogy ő kiemelt helyet kapott a moziban – magyaráztam sértetten.

 – Örülj neki, hogy tudtam neked jegyet szerezni – morogta Körte a visszapillantóba nézve.

 – De a legszélére? Elzsibbadt a nyakam. Harmadrangú helyet kaptam – dünnyögtem tovább.

 – Márk, így is könyörögnöm kellett a jegyedért, mivel senki az égvilágon nem akart meghívni – emlékeztetett. Akkor is rohadjanak meg.

 – Remélem, hogy a Hullócsillag után ez megváltozik – tervezgettem. – Kiemelt helyet érdemlek! – mondtam magabiztosan.

 – Ez mindig ilyen fárasztó? – dünnyögte Késtél-Geri mellettem. Ha nem tetszik valami, szállj ki, seggfej!

 – Többnyire – felelte Körte és Beka egyszerre.

 – Remélem, hogy jól sikerült a fotó – gondolkoztam tovább, figyelmen kívül hagyva őket.

 – Neked melyik képed nem sikerül jól? – kérdezte Körte szórakozottan. Ugye? Én is pontosan így gondolom, de...

 – Nem is magamról beszélek – vontam vállat. – De négyen voltunk a fotón, érted... Az, hogy én jól nézek ki rajta, teljesen egyértelmű. Bekáról is egész jó felvételek születnek – dicsértem meg a magam módján a lányt.

 – Kösz. Ez igazán hízelgő – nevetett fel a lány.

 – De a Késtél-gyerek meg Mónika már nem biztos –töprengtem.

 – Geri – szólalt meg a srác, kisegítve a nevével. Mintha nem tudnám nagyon jól.

 – Mindegy, megnézem az Instán, hogy mi a helyzet, három szelfit is feltöltöttem a moziból, hátha van rá reakió – vettem elő a telefonomat a zsebemből.

 – Tedd azt, Márk – bólintott Beka.

Megnyitva az alkalmazást a profilomra nyomtam,majd megnéztem az utolsó képeimet. Elvétve érkezett rájuk néhány lájk, de még így is több, mint amennyi a döntő után megszokott volt. Aztán amikor áttértem az utolsó képre, észrevettem egy kommentet alatta.

,,Jó szarul nézel ki!" - És még néhány tucat röhögős fej.

– Ezt nem hiszem el! – kaptam a szívemhez.

 – Mi az? – vonta fel Beka a szemöldökét, és hátrafordult hozzám.

 – Hagyjuk – legyintettem szomorúan.

 – Na, mondd már! – riadt meg a lány. – Valami baj van?

 – Aha – bólogattam, miközben még mindig teljesen le voltam fagyva.

 – Mi az? Márk? Mondj már valamit! – szólt rám Körte is.

 – Láttam valamit neten – dünnyögtem. Úgy döntöttem, szép lassan avatom be őket a drámai hatás érdekében.

 – Mit? – kérdezgetett Beka. – Cikket? Lehoztak valami negatívat? Írtak valami rosszat? A Hullócsillagról van szó? – faggatott idegesen. Nos, ezek a kérdések ráébresztettek, hogy lehetne valami rosszabb is. De akkor is! Igenis jól nézek ki!

 – Nem, az Instámra jött egy komment. Azt írta a mozis szelfim alá, hogy... nem akarom kimondani. De muszáj lesz. Szóval, azt írta valaki, hogy jó szarul nézek ki – avattam be őket.

 – Ennyi? – sóhajtott fel Beka. – Márk, te egy barom vagy, a frászt hoztad rám! – temette a tenyerébe az arcát.

 – Ez hülye – rázta meg a fejét Körte is.

 – Nem értitek a helyzet komolyságát? – kérdeztem hangosan.

 – Nem – felelték egyszerre.

 – Mónika, nézd már meg a képet – nyomtam a lány képébe a telefonomat.

 – Szerintem cuki – mosolyodott el a lány.

 – Persze hogy az! Miért írnak ilyet nekem? – sóhajtottam szomorúan.

 – Mert a neten mindenki azt ír, amit akar – dünnyögte Beka fáradtan.

 – Hé! – szóltam rá. – Írhatják, hogy utálnak, hogy nulla vagyok, hogy elbuktam, hogy indokolatlan volt a felkapottságom... Ez mind oké – kezdtem. Ezeket mind megkaptam, nem lett volna újdonság. – De hogy SZARUL nézek ki? Azért mindennek van határa, na! – hadartam.

 – Ó, hála az égnek, itt vagyunk – sóhajtott Beka, mire én is kipillantottam az ablakon, és szembetaláltam magam az ismerős utcaképpel.

A duettdöntő előtti este a lépcsőház bejáratánál vártam Bekát, aki legalább annyira izgult, mint én, aztán beültünk a török barátjához, Kemálhoz gyrosozni. Az éjszaka közepén. Itt láttam először Késtél-Gerit. Töltöttem egy napot Bekáéknál. És az összes alkalommal rohadt jól éreztem magam. Most pedig itt ülök tehetelenül a kocsiban, miközben Beka egy elköszönés után kiszállt az autóból, a Késtél-Gyerek pedig vele egy időben nyúlt az ajtó felé. Na azt már nem!

 – Te mit művelsz? – nézett rám Beka, és Késtél-Geri is vetett rám egy flegma pillantást, miközben én kipattantam az autóból.

 – Oké. Most komolyan – nyújtottam feléjük a telefonomat. Jobb ötletem nem volt. – Szerintetek milyen a feltöltött képem?

 – Márk, Körte rád vár, és egyébként nem akarok bunkó lenni, de mi éppen elbúcsúznánk egymástól – mutatott Beka a mellette álló srácra. Na nem mondod! Szerinted miért szálltam ki?

 – Búcsúzzatok – vontam vállat, magamban vigyorogva.

 – És elmennél? – túrt Beka idegesen a hajába.

 – Persze, de megnézitek a képemet? – mutattam feléjük továbbra is a mobilomat.

 – Nagyon jó fotó – motyogta a lány mellett Gergő.

 – Szerintem is – értett egyet Beka. 

 – Mennyire? – húztam tovább az időt.

 – Ez nem igaz! – nézett az égre unottan Késtél-Geri.

 – Márk, ez a legjobb képed a világon! Gyönyörű a fotó, annyira, hogy mindjárt sírok! – magyarázta Beka dühösen.

 – Jó, azért ne túlozz. Szerintem ez például jobb lett – lapozgattam a galériámban, majd felé mutattam a telefonomat.

 – Márk, húzás innen! – unt meg Beka, és felemelte a hangját. – Töröld ki a kommentet, és menj haza!

 – Jó, értem – dünnyögtem. – Szeretnétek kettesben lenni...

 – Nem, dehogy – nevetett fel szarkasztikusan Gergő.

 – Akkor még egy dolog és már megyek is – bólintottam. Késtél-Geri arcát látva megérte.

 – Márk, én komolyan itt hagylak, mit csinálsz már? – üvöltött ki nekem Körte az ablakon. Hé! Pedig azt hittem, ő velem van.

 – Itt ne hagyd! – kiáltott neki Beka riadtan. Szerintem igenis szórakoztató a társaságom. :)

 – Jövök már – szóltam, bár egyáltalán nem oda figyeltem. – Na, szóval. Szerintetek jobb volt a hajam régen? Mert valaki azt írta,

 – Márk, ugyanolyan a hajad, mint volt, menj szépen haza! – utasított Beka unottan.

 – Mi? Nem is ugyanolyan! Nézd meg, itt teljesen más – magyaráztam tovább, egy újabb képet keresve a galériámban.

Beka ekkor már tényleg mérges volt, és karomat megragadva húzott Körte kocsijához. Kinyitotta az ajtót, majd egyenesen belökött a kocsiba.

 – Jó éjt, Márk.

 – Nézd meg ezt. Itt zselés – mutattam felé a mobilomat, megtalálva a keresett képet.

 – Körte, vidd innen – szólt a lány a fejét rázva a menedzsernek, majd becsapta utánam az ajtót, a menedzser pedig elindult.

 – Ne már! – pillantottam kétségbeesetten Körtére.

 – Bocs, de már nem állhattam ott tovább – vont vállat. 

 – Azt hittem, te legalább velem vagy – fontam össze magam előtt a karomat.

 – Tudod, hogy ki nem állhatom Gergőt, de ezt még én sem tudtam megakadályozni – rázta a fejét idegesen.

 – Felhívom, a csörgés zavaró, nem? – gondolkoztam, és Körte válaszát meg sem várva a hívásra nyomtam.

Néhány másodpercen belül pedig Beka kinyomott. Szóval újra próbálkoztam, amikor is ismét kinyomott. Csalódottan felsóhajtottam, majd utoljára benyomtam a hívást.

 – Márk, te tényleg az agyamra tudsz menni. Mit akarsz? – szólt bele a lány idegesen. Felvette!!

 – Hű, de barátságtalan valaki – szóltam sértetten.

 – Komolyan, mit akarsz? – sóhajtott fel.

 – Bocs, zavarlak? – húztam az agyát.

 – Igen! – vágta rá azonnal. – Vagyis már nem, elszúrtad, amit lehetett – tette hozzá.

 – Mi történt? – érdeklődtem bájosan.

 – Éppen ez az! Semmi! Kösz – dünnyögte, a háttérben pedig hallottam, hogy a lépcsőn lépked felfelé.

 – Hah! – röhögtem fel megkönnyebbülten. – Késtél-Geri ennyi idő alatt nem tudott elbúcsúzni? Pedig még vártam is a hívással – jutott eszembe a párbeszéd, amit Körtével lezavartunk.

 – Tizenöt másodpercet? – kérdezett vissza Beka.

 – Beka... – kezdtem bele vigyorogva. – Ha tudnád, hogy nekem tizenöt másdoperc mire elég. Vagyis hopp, tudod, hiszen már tapasztaltad a műsorban – mondtam magabiztosan.

 – Tizenöt másodperc volt az egész karriered, összefoglalva – közölte indulatosan. Ez mondjuk kicsit durva. Volt az harminc is. :D

 – Milyen indulatos vagy,  ha lemarad a jó éjt csók. Visszakanyarodjunk, dobjak egyet én? – kérdeztem vidáman, Körte pedig hangosan felröhögött mellettem.

 – Mónika még mindig veletek van? – kérdezte hirtelen.

 – Persze, miért? – vontam vállat.

 – Te nem vagy normális – nevetett fel. Haladunk. – Elmondanád végre, hogy miért hívtál?

Nos, azt még magam sem tudom igazán. néhány másodpercig csendben kerestem az indokomat, majd eszembejutott, hogy válaszoltam a kommentelőnek. Már akkor, amikor elolvastam a kedves kis hozzászólását.

 – Ja, persze. Válaszoltam annak a kommentelőnek Instán. Annak, aki azt írta, hogy szarul nézek ki.

 – Aham.

 – Azt írtam neki... Figyelj, ez jó lesz. Figyelsz?

 – Márk, csak azt csinálom – dünnyögte.

 – Na, szóval azt írtam neki, hogy ,,ember, gondolkozzál már". Ez jó, mi? Jót írtam, nem? –kérdeztem izgatottan.

 – Aha. Nagyon megmondtad neki – motyogta a lány.

 – Oké, de most leraklak, megnézem, hogy válaszolt-e – mondtam, mielőtt ő rázott volna le.

 – Jó, de Márk, engem már ne hívj ma! – kérte, én pedig kinyomtam. A kezemet az ölembe ejtve sóhajtottam egy hatalmasat, majd viszonylag nyugodtan figyeltem a forgalmat.

 – Te nem vagy normális – rázta a fejét Körte röhögve.

Megeshet. És az is lehetséges, hogy elbasztam Beka estéjét Nádorral. Sajnálom? Még csak a legkevésbé sem.