Hadd mondjam ki kertelés nélkül, hogy mi fogadott, amikor reggel hazamentem. Sőt, mi nem? A ruháim, a lehető összes ruhadarabom eltűnt az egész házból még szárítóról is. Mindegyiknek hűlt helye volt, először azt hittem álmodok és csak később esett le, hogy ez a csúf valóság. De mégis, hogy lophatták el, amikor apám végig itthon volt? Az ablak, jutott eszembe és rögtön ki is nyitottam azt. Hát persze, mikre nem képes a cseresznyefa. Idegesen túrtam a hajamba, amikor is az egyik ágra feltűzött kis cetli visszavonzotta a fára a figyelmemet. Óvatosan kinyúlva, letéptem onnan a papírt.

,,Csakhogy érezd a törődést, nézz az ágyad alá, cicám."

Olvastam el a gyöngybetűkkel írt, névtelen üzenetet. Habár név nélkül is tudtam ki az, aki ilyen rossz tréfát űzött ma velem. Mivel az ágyam alatt a fekete, csipkés tangám feküdt, amit sose vettem fel, csupán egy felelsz vagy mersznél kellett kilopnom egy drága, márkás üzletből.
Mérgesen trappoltam le a lépcsőn és még csak fel sem fogtam, hogy mi történt. Egy fél óráig járkáltam a házban és nem sikerült lenyugodnom, nagyon nem. Becsórtam egy felsőt apám szekrényéből, aki mit sem sejtve elsiklott a dolog felett és tovább lapozgatta az újságot. A nadrág, pedig maradt ugyanaz tegnapról, viszont azért mégis le kellett tusoljak, ami azt jelentette, hogy... A tekintetem a tangára révedt és savanyú ábrázattal törődtem bele Nolan ,,választásába". Meg fogom őt ölni az már biztos.

A fürdőbe beslattyogva megnyitottam a vizet és ledobva a törölközőt magamról, azonnal a tus alá álltam. Idegesítő volt, hogy a fejem majdcsak szétment amiért kétfelé is koncentráltam. Egyrészt a tegnapi estén Braddel, ami még mindig egy felfoghatatlan, csodás élménynek tudtam be. Másrészt meg Nolan akciózása, amit nem hagyhatok büntetlenül. A büszkeségem nem engedi meg, hogy egy ilyen felett elsiklassak, de úgy érzem, hogy mostanában minden kicsúszik a kezemből és már nem vagyok ugyanaz az ember, csupán egy szétszórt, megcsappant valaki. Itt van kezdetnek a két fiú, azután apu és a barátnője na meg a suliújság is. Nem megy, hogy ennyi helyre koncentráljak egyszerre és ha belegondolok, hogy könnyebb lenne, ha visszalépnék a főszerkesztői pozíciómból csak rontanék a helyzetemen. Ezzel értem el az alap tekintélyemet és nem dobhatom el, csupán amiatt mert most kezdek szétesni. Akkor fogok végleg szétesni, ha hagyom magam és Sasha Maxwell nem egy ilyen ember. Muszáj lesz megtennem néhány lépést ennek érdekében és be kell osztanom igazságosan az időmet és ha elsimítottam a Nolanes ügyemet, már egy gonddal kevesebb lesz a listán, ami fejfájást okozna. A legelső pont, amit ki szeretnék húzni, hogy ma reggel összehívom az iskolaújság tagjait és tartunk egy kisebb fajta konzultációt. Délután pedig mindenképpen leülök apuval beszélgetni és elmondani, hogy Braddel mi is van közöttünk. Teljesen kiment a fejemből, hogy őt is beavassam és ezért még jobban emésztett a gondolat, miszerint nem igazán foglalkoztatott a dolog.

Pár perc elteltével észbe kaptam és kinyúlva a törölközőmért elzártam a vizet. A kilépőre taposva vetettem egy gyors pillantást a tükörképemre és egy újabb ténnyel szembesültem, amit szintén elfelejtettem. Ugyanis a nyakam jobb oldalán, pontosan a kulcscsontom felett két véraláfutásos, pirosas-lilás folt éktelenkedett. Baszki, ezt mégis, hogy fogom kimagyarázni? Ezen még az alapozó sem tud segíteni, és mivel nincsenek meg ruháim, ezért a garbós felsőmet nem tudom felvenni. Komolyan, pont ma, amikor végre kellene? Azt hiszem, hogy van egy pár régi sála apunak, amiket nem is hord és tökre uniszex stílusúak.

Visszapörgette az elmém a tegnap estét és amikor Brad ajkai az én számat érintették és amikor lejjebb haladva a nyakamra tért át, beleborzongtam az érzésbe, amit ezáltal újra átélhettem.

Egy fél óra elteltével már a gimnázium irányába tartottam. Apum felsője úgy állt rajtam, mintha a fiúmtól kapott pólóval villognék mindenki szeme láttára. És persze az a szürke selyemkendő, amit találtam iszonyúan ment a szettemhez, pedig azt hittem, hogy szörnyen fog állni. Az ajtót kivágva olyan magabiztosabbnak éreztem magamat, mint még eddig soha.

Sasha Maxwell: Victor, értesítsd a többieket, hogy azonnali megjelenést kérek a szokásos helyen.

Elküldve az üzenetet a számítógépterem ajtaját is feltépve libbentem be, azután pedig felkapcsoltam a LED-es lámpákat a fejem felett. Nem sokkal később már az egész csapat beérkezett.

– Remélem iszonyat fontos, hogy úgy iderángattál, mint valami kutyát. – morogta az orra alatt Matt, amit csak egy lenéző pillantással értékeltem.

– Íme a következő cikk. – dobtam eléjük egy vékony dossziét és az egyenesen Kaylee elé csúszott, aki szótlanul vette a kezébe a tárgyat. Néha azt érzem, hogy ők semmit nem csinálnak soha és mindent nekem kell kitalálni. De hát ezért vagyok én a góré.

– Sasha, muszáj kimondanom, kérlek értsd már meg végre, hogy mi is a suliújsághoz tartozunk és nem a csicskáid vagyunk. És ne csak a saját magad munkáját nézd magad előtt, nekünk is van sok, színes ideánk. – kezdett bele a szokásos mondókájába Victor.

– Nem tökmindegy? – lökte vissza nekem a mappát Kay és egy fáradt sóhajjal felpattant az egyik pad tetejére, mire mindannyian kérdő tekintettel meredtünk a lányra. A megnyúzott arckifejezéséből levehető volt, hogy koránt sincsen minden a legnagyobb rendben és ez beszéltetni kényszerítette őt.

– Az igazgató eltörli a suliújságot, mert lejárt a kiszabott határidő. Hiszen, mint ti is látjátok, nem lett meg a hat fős csapat. – válaszolta Kay és bennem abban a percben egy világ omlott össze, konkrétan megzuhantam és a falnak kellett támaszkodjak, hogy ne essek össze a sokktól. Ennél váratlanabb nem érhet még ezen a napon, ezt előre lekopogom. Lehetne ennél is rosszabb ez a nap, de most komolyan? Ahogy a többiek arcát elnéztem, ők is valami hasonlót érezhettek, mert a két fiú Kay mellett teljesen lefehéredett.

Ezt nem engedhetem meg, igenis tenni fogok arról, hogy a munkám vagyis a munkánk ne tűnjön el. Eme mondatot hangosan is közöltem a többiekkel, viszont mielőtt bármelyik is felszólalhatott volna, folytattam.

– Intézkedni fogok, megígérem nektek. Ma meglátogatom a mi drágalátos igazgatónkat és holnap reggel újra itt. – szántam el magamat, amit a csengő éles hangja szakított félbe. Rémülten kaptam a táskám után és szitkozódtam, mint a kocsis, a többiekkel egyetemben. Mindenki elrohant az órájára és szerencsére én még fafej előtt beértem. Intettem a hátul ülő Bradnek és levágtam magamat Hailey és Nolan közé, előre.

Elcipzározva a hátizsákom kipakoltam az asztal tetejére a füzetemet és a tolltartómat. Azután a táskát leraktam a lábam mellé a pad támasztásában és megkönnyebbülve nekivetettem a hátamat a szék kényelmetlen háttámlájának.

– Remélem, hogy az a csinos kis darab van rajtad. – hajolt az arcomba Nolan. Egy hajszál választott el attól, hogy behúzzak a nagy, önelégült arca közepébe. A kezem ökölbe szorult és csupán annyi állított meg, hogy Frau Dietrich megérkezett az órára.

– Remélem te is élvezed, hogy senki nem akar veled lefeküdni. Milyen a szifilisz? – sziszegtem egy ezerwattos mosoly kíséretében, az idegtől már remegni kezdett a kezem, így inkább lent tartottam a pad alatt, amíg le nem nyugtattam magamat. Lehet, nem ártana Braddel ezt az egész Nolenes dolgot megbeszélnem. De még mielőtt Dietrich belevágott volna a lecsóba, kopogtak és a matek tanárom nyitott be.

– Bocs a zavarásért. Gyerekek, gyors infó érkezett, és nem tudok itt lenni, hogy ezt még a mai nap folyamán később közölni tudjam veletek. Mint tudjátok, mint minden évben megrendezésre kerül az év legfontosabb versenye, itt most az A-s osztályaimhoz szólok, hogy átnéztem a jegyeiteket matekból. Evidens, hogy mindenkinek ötös átlaga van, de a városi matekversenyhez a legjobbak legjobbjait kell elküldenem, amelyre másfél hónap múlva kerül sor a nagy könyvtárban. Sajnálom, de erre muszáj mennetek, szóval íme a jelöltek: Hunter Smith és Sasha Maxwell. A részleteket később elmondom és persze megkapjátok a megfelelő felkészítést is tőlem. Na de nem is zavarok tovább. Sziasztok. – amint ledarálta rögtön fel is szívódott. Amikor eljutott a tudatomig, leírhatatlan érzés kerített hatalmába és hirtelen nem jutottam levegőhöz. El kellett tűnjek most azonnal.

– Frau Dietrich, kann ich...? – pattantam fel hirtelen a helyemről, viszont a mondatot már nem tudtam befejezni ugyanis megszédülten visszazuhantam a székembe. A tanárnő azonnal kiutasított az órájáról, hogy szedjem össze magamat holnapra én meg hálásan megköszönve összepakoltam. Már nem csak a kezem remegett, hanem minden porcikámban éreztem, hogy mindjárt pánikrohamot fogok kapni. Hailey mit se törődve ezzel tovább nézegette a körmeit, viszont vele ellentétben Nolan arcán mintha egy másodpercre sajnálat suhant volna át. Biztos csak hallucináltam, mivel utána ismét az érzelemmentes arcát vette fel. Mielőtt tovább bámulhattam volna Blackburnt a háttérben feltűnt, hogy Brad is felállt a helyéről. Leintettem őt és kisuhantam a német óráról.

A szívem nagyon gyorsan verdesett és a levegőhiány mardosni kezdte a mellkasomat, mintha kiszáradtam volna. Kiérve a mosdóba bevágtam magam egy fülkébe és lecsúsztam a földre, ahol magam elé meredve próbáltam elnyomni a folyamatos hidegrázást és reszketést. Teljesen lezsibbadtam és nem tudtam irányítani a saját testemet, a gondolataim pedig pánikszerű vészjelzőként szirénáztak a fejemben. Kiszökött belőlem az összes önkontroll és teljesen összeestem a rám nehezedő súlyok alatt. Émelyegni kezdtem és amikor megéreztem azt a bizonyos feljövő ízt a torkomban, a vécé felé hajolva adtam ki magamból a tegnapi vacsorámat.

Nem tudom meddig kuksolhattam a mosdóban, de nem sokkal a hányásomat követően sikerült felkaparnom magamat a padlóról és eljutnom a következő órámra, ami hála az égnek lyukas volt, mivel a tanár beteget jelentett. Amúgy sem tudtam volna koncentrálni, habár már sokkal jobb volt a közérzetem az előbbi kis pánikrohamhoz képest. Így ezt a szabad negyvenöt percet kihasználva felküzdöttem magamat a következő emeletre és bekopogtattam a legelső ajtón, ami a lépcsőhöz legközelebb volt. Nem vártam sokat és benyitottam az irodába, ahol már fogadtak is.

– A lényegre térek, a suliújságot nem törölheti el. Adjon még egy esélyt és jövő hétre összehozzuk a hat főt. – ajánlottam fel az igazgatónak.

– Magának is jó napot, Ms. Maxwell. Adok maguknak még egy hetet, de csak mert a legutóbbi cikküknek nagy sikere volt. Jut eszembe, ugye nem ön írta azt a sértő lapot Mr. Blackburnről, hogy szifilisze van? – majdnem felnevettem, amikor egy mondatban használta a szifilisz és Nolan nevét, viszont nem kockáztattam a lebukás veszélyét, így rögtön le is léptem egy nemleges válasz után. Egy üggyel könnyebb, nyugtáztam és úgy döntöttem, hogy írok a többieknek.

Sasha Maxwell: Kaptunk egy hetet, az emberhiány kitöltésére.

Amint elküldte a telefonom az üzenetet, megnyitottam a jegyzetek mappát a telefonomban, ahová bepötyögtem az összes elintéznivalót és – ha volt – a hozzá tartozó határidőt.

Matthew Bendon: Végre valami jó hír, kösz.

Victor Moses: Máris van egy jelentkező, a holnapi napon majd bemutatom reggel.

Kaylee Anderson: Ez jó hamar el lett intézve, köszi Sasha.

Jöttek egymás után az értesítések, mire rájöttem, hogy másra is rá kellene írnom, mert elfelejtettem valamit... már megint.

Sasha Maxwell: Mellékesen mondom, hogy kérem vissza a ruháimat.

Ahogy elment a kis szöveg annak a világi seggfejnek, azonnal jött is rá a válasz. Nem is számítottam másra, hiszen róla volt szó. Amikor elsőnek írtam rá sem volt értelmesebb válasza, mint most.

Nolan Blackburn: Nem tudom, hogy miről beszélsz.

Elsötétítettem a telefont, szóval ez azt jelentette, hogy nem fogom visszakapni őket bármennyire is erőlködnék. És ez egy az egyben azt is kimondta, hogy be kell vásároljak pár ruhát. Lehet elhívom majd Bradet is magammal, viszont még meg kell kérdezzem erről őt is. Hát ha már Nolan mocskosan játszik, akkor én is. Máris megvolt a következő ötletem és ezt is egy gyors telefonhívással elrendeztem. Remélem nem lesz ellenére, ha aznap kicsit megzavarom az idilli hangulatot nála a családi vacsoránál. Nolan tudta, hogy nem leszek otthon, de én meg tudtam, hogy szerdánként családi vacsorát tartanak, ahol meg szokták beszélni a dolgokat, ami a múlt héten volt és ami lesz még a héten. Hogy honnan tudtam ezt? Három éve évfolyamtársak voltunk, Nolan a legmenőbbnek titulált egyed a gimnázium falai között és rám ragadt pár infó, amelyet értékesnek találtam elraktározni későbbre. Megérte.

Osztályfőnökire beérkezve leültem a szokásos helyemre, az ofő természetesen szokásosan késett minimum húsz percet. Biztos a nőjével enyelgett, pfuj. Kócos haja és a félrebillent szemüvege igencsak árulkodó jelei voltak a késés okának, ez teljesen elborzasztott. Megigazítva az ingét beszélni kezdett és rövid idő alatt lecsitította a nyüzsgő osztályomat.

– Fontos hírem van.. – kezdte, mire hitetlenkedve forgattam meg a szemeimet, hogy most is lehet még rosszabb a mai napom, akár egy utánozhatatlanul megszervezett összeesküvés ellenem. – Szóval, rossz hír van. A sítábort eltolják későbbre, mert a helyszínen történt egy kis baleset, amit egy hóvihar okozott. Ezáltal csak később tudnak fogadni minket. – közölte a tanárom az ajkait lebiggyesztve és egy egész szikla leesett a szívemről, de ahogy körbenéztem a többiek is inkább jó hírként fogadták, mintsem rosszként. Mivel ez azt jelentette, hogy a D-sekkel szervezett ,,kirándulásnak" beállított szenvedés még várhatott.

_______________

Áhh, embik fantasztikusak vagytok. Meglett a több, mint 1K megtekintés és a vote-ok száma is nagyon kecsegtető. Köszönöm drágáim.

Na de, itt is a megígért rész. Mit szóltok? Kicsit túl gyorsak lettek az események vagy...?

Mentek nyaralni valahova? Hogy telik a nyári szünet?

Hamarosan jövök a kövi résszel, pusszancs.