Reggelre olyan válaszaim érkeztek a D-sektől, hogy azt hittem ott hagyom az egészet a francba. Fogalakozik velük majd az édes jó anyjuk és menjenek el a búsba.

,,Mit jelent a közvélemény-kutatás?"

,,Igen."

,,Te egy suliba jársz a húgommal?"

,,Ne merj még egyszer a pasimra írni, te cafka!"

,,Csajok, dugás, pia. Benne lennél, mi?"

,,Lol, te meg ki a fasz vagy?"

,,Te vagy az érdeklődési köröm, cicám. Megyünk egy kört?"

,,Érdekel alig használt vasaló? Olcsón adom."

,,Fejezd már be a baromságaidat! Most akkor tőlem van a gyerek vagy a bátyádtól?"

Ezekkel az üzenetekkel leptek meg a D-s kategóriájú osztályok diákjai és még sok más hasonlóval, amit inkább el sem olvastam. Kész, ennyi én itt és most ebben a percben feladtam. Akkor csinálunk majd egy iskolaújságot az értelmesebb felhozatallal. Remélem, hogy a többiek jutottak valamire és össze tudtak hozni valami használhatót. Kikapcsoltam a telefonomat és rádobtam az ágyamra, majd dörzsölgetve a fájó halántékomat baktattam be a fürdőszobába. Letámasztottam a kezeimet a mosdókagyló széleire és fáradtan a tükörbe néztem. Az arcom nyúzott volt és agyonhajszolt, látszott a sötét karikákból a szemem alatt, hogy az alváshiány sem került el az utóbbi időben. Tejföl szőke hajam most szétziláltan állt mindenféle lehetséges irányba, volt olyan fürt is amely holtsápadt arcomra tapadt. Ráadásul a szeplőim is megszaporodtak az utóbbi időben fogalmam sincs, hogy hogyan.

Első óra. Jól tudjuk, hogy kivel. Azzal akinek nem mondjuk ki a nevét, na jó ez elég elcsépelt volt. Kimerülten vágtam le magamat a kényelmetlen székbe és fektettem rá a fejemet a pad tetejére. Ah, nem bírom ezt a gyűrődést.

- Szia Sasha. - rántott ki egy érdes hang a félálomból, mire egy kissé megemeltem a fejemet és elsöpörtem az arcomba hulló tincseket.

Nolan Blackburn, teljes életnagyságban. Hozzám szólt, a valóságban. Biztos csak álmodtam, mégis ki állna le egy ilyen lúzerrel, mint amilyen én is voltam? Argh, még képzelődök is. A biztonság kedvéért újra felnéztem és Nolannal találtam szembe magamat, aki levakarhatatlan vigyorral az arcán vizslatott.

Basszus, ez nem álom!

- Honnan tudod, hogy ki vagyok? - pislogtam rá nagyokat és elemelve a fejemet a padtól kihúztam magamat. Gyanúsan méregetni kezdtem őt a szememmel, hátha így erőteljesebb hatást tudok felé sugározni annak érdekében, hogy őszintén feleljen.

- Öhmm.. évfolyamtársak vagyunk már három éve, ha nem tűnt volna fel. Mindig is tudtam, hogy hívnak. - vakarta meg zavartan a tarkóját. Kínosan elmosolyodott. Mindig is tudta a nevemet? Ezek szerint észrevett engem, pedig a nagymenők általában még a tanáraik létezéséről sem tudnak, mivel full leszarják.

- Nem válaszoltál tegnap a kérdésemre. - jelentettem ki a leplezetlen nyilvánvalót.

- Nocsak ez azt jelenti, hogy nem tudtalak százszázalékosan kielégíteni, akkor javaslom, hogy orvosoljuk helyzetet. Hogyan tehetném szebbé a napodat? - duruzsolta egy pajzán, bujkáló mosollyal az arcán és teljes testtel felém fordult a székében. Minden figyelmét nekem szentelte és ez egyenesen megszédítette az amúgy is rendíthetetlen önbizalmamat. Sóvárgó nézéssel szemeztem vele és úgy éreztem magam, mint tészta a forró vízben. Kituszkolva a fejemből Nolan Blackburn tenyérbemászó vonzerejét, megembereltem magamat és ismét feltettem neki azt a kérdést, amit tegnap is leírtam neki üzenetben.

- Mondanál pár, számodra fontos, dolgot ami benne van az érdeklődési köreidben? Lehetőség szerint a felesleges szószaporítást hanyagold vagy tartogasd annak, akit ez érdekel és van is elég moderációja végig hallgatni az időfecsérlő locsogásodat. - a kezemben tartott toll alá csúsztattam a jegyzet füzetemet, miközben a szememet végig Nolanen tartottam és türelmetlenül vártam a válaszára közben pedig a tollamat kapcsolgattam ki és be.

- Már megbocsáss, de ezt a szájat a legtöbben szívesen hallgatnák, másabb esetben pedig a.. - nem hagytam, hogy befejezze és közbeszóltam. Bele sem akartam gondolni, hogy hogyan végződhetett volna a mondat, ha nem reagálok rá ilyen gyorsan. Elegem volt belőle, nem fogok én senki után futni, főleg nem egy olyan után, mint Nolan Blackburn.

- Tudod mit!? Ez az koncepció is csak a diákok szuboptimális szintjét eredményezi, úgy tűnik több reményt fűztem ehhez a cikkhez, mint kellett volna. Belátom, hogy hatalmas hiba volt. Te pedig egy... Mindegy. - vágtam az asztalra ingerülten és bedobtam a füzetemet a táskám legmélyére. Visszafordultam az asztalomhoz és a telefon-fülhallgató kombinációt rángattam ki az második zsebből, mire egy kéz agresszíven elkapta a karomat.

- Én egy..., mi vagyok, Sasha? Mondd ki! Én is tudni szeretném és egészen nyugodtan valld be, hogy neked is jobban esne, ha kimondanád. - kényszerítette, hogy a szemébe nézve felé nézzek. Az ujjai fájóan nyomultak a bőrömbe. Most más volt, már nem mosolygott és minden kétséget kizáróan határozottabb, valamint rémisztőbb hatást gyakorolt attól, akit még pár másodperce mutatott. Le akartam rázni a kezeit, de amikor nem engedett egy erőteljes ütést mértem rá. Nem engedett.

- Hát jó. A gyomrom is forog tőled, azt hiszed jobb vagy mindenkinél és mindennél, mert te vagy Nolan Blackburn. Nolan, a legnépszerűbb ebben az egész gimnáziumban. Lehet itt az vagy, de ha valamilyen csoda folytán leérettségizel, ezzel a viselkedésformával úgy elküldenek az állásinterjúról, mint a sicc. Ha mégis kapnál munkát valaha akkor majd azt hiszed, hogy rávigyorogsz majd egyet a főnökre és tiéd lesz a cége, mert a fiaként fog szeretni. Baszd meg magad, mégis mi a francot fogsz csinálni tíz év múlva, ha jön a következő generáció és felvált téged? Kihasználod a tested minden apró porcikáját, hogy nők bugyijába juthass. Szerintem nem vagy tisztában azzal, hogy a mostani kinézeted nem örök. Ne merj még egyszer alábecsülni engem, mert soha nem voltál még az én szintemen, hogy csak úgy elítélj! És az ég szerelmére, vedd már észre, hogy mindenki azért a barátod, mert fél az ellenséged lenni! Önző módon azt a parányi érzelmet is, ami beléd szorult mind magadra szánod és a külvilág részére egy érzéketlen szörnyeteget adsz. Szerintem saját magadat kellene feleségül venned, szóval dugd fel magadnak a nagy pofádat! - észre sem vettem, hogy mennyire felemeltem a hangomat és hogy minden szempár kíváncsian rám tapadt. A fiú mintha meg sem hallotta volna faarccal bámulta minden rezdülésemet. Égett a tenyerem azért, hogy lekeverhessek egyet ennek a cirkuszi bohócnak. De nem tettem.

- Was ist passiert, Kinder? Warum schreit Sasha? (Mi történt, gyerekek? Miért ordítozik Sasha?) - támadt le Frau Dietrich és halál nyugodtan lepakolta a cuccait az asztalra.

- Da muss wohl ein Missverständnis vorliegen. Seien Sie mir nicht böse, dass ich störte! (Nézze, világos, hogy itt valami félreértés van. Ne haragudjon, hogy zavartam!) - Andrea Dietrich híres volt a rideg kegyetlen és lekezelő személyiségéről és a diákok rettegtek tőle, viszont ebben a pillanatban, mintha kicserélték volna őt. Halványan elmosolyodott, ami önmagában is félelmetes volt, mert nem lehetett tudni, hogy mi járt a fejében, majd azután válaszolt. Nem csökkentette le a Nolan iránt érzett gyűlöletem és nem is javított a fiú személyiségén, de elgondolkodtató, bölcs választ adott, amit mindketten mélyen elraktároztunk a szívünkbe. Vagyis én biztosan, mivel szerintem egy D-s szintű tanuló már az első három szót nem tudta lefordítani az ő anyanyelvére. Bár, ha le is tudták volna fordítani, sem értették volna meg. Sőt, a csoport háromnegyede csupán sutyorgott a hátam mögött, hogy mégis mit mondott a tanárnő.

- Wenn wir Glauben ausüben und uns demütig ihren Antworten öffnen, werden wir von den Beschränkungen befreit, die uns unsere Missverständnisse und falschen Annahmen auferlegen, und können uns den Weg nach vorn zeigen lassen. (Amikor gyakoroljuk a hitünket és alázatosan fogadjuk a válaszaikat, megszabadulunk a félreértéseink és feltételezéseink korlátaitól, és megláthatjuk az előre vezető utat.) - mondta a tanárnő, minthogyha valamiféle filmből idézett volna vagy könyvből, igazából én magam sem tudtam. Csak ámulatba ejtett, hogy Dietrich ennyi éven keresztül rejtegette egy titkos, jóindulatú szikráját.

- Danke schön, Frau Dietrich und Entschuldigung! (Köszönöm szépen Dietrich asszony és elnézést) - gördültek le a nyelvemről automatikusan azok a szavak, amiket legelsőnek képes voltam kinyögni, ő pedig egy bólintással jelezte, hogy már ideje lezárnunk a témát és elkezdenünk az órát.

Nem is emlékeztem arra, hogy Nolan mikor engedte el a karomat, de most megéreztem, ahogy a szorításának helyén egy zsibbadó érzés kerített hatalmába. Megdörzsöltem a kissé pirosas foltot a bőrömön és utána a tanárnő nekivágott a tananyagnak.

Alig figyeltem az órára. Lekötött az, hogy éppen valami teljesen más dolgon agyaljak és ezt pedig a kicsengő éles hangja szakította meg. Vége volt a mai szokásos németnek. Egy emberként pattant fel az összes diák és kezdett el pakolni a táskájába, mindenki igyekezett a következő órájára vagy hogy még tudjon menni a büfébe is.

Semmit nem csináltam a szünetben. Zenét hallgattam és az instagramot lapozgattam unaloműzés gyanánt. Ahogy a telefonom képernyőjére meredtem a fejemben újra és újra visszajátszódott a jelenet, amikor kiosztottam Nolant. Az már biztos, hogy kicsit sem sikerült meghatnom őt. De nem tudtam az arcáról leolvasni semmi jelét annak, hogy akkor mit érezhetett vagy gondolhatott. Egy nagy ürességhez tudtam volna őt hasonlítani. Lényegtelen. Elhessegettem a Blackburn srác gondolatát is a koponyámból és tovább görgettem lefelé az instát.

- Jó napot mindenkinek! Egy gyors közérdekű közlemény és folytatjuk a tananyagot ott ahol múltkor abbahagytuk. Sítábor, fogjátok fel úgy, mint egy osztály- vagy jutalom kirándulást. Az utazás költségeit majd megbeszéljük, de nem lesz olyan drága, hogy még egy pénzügyileg hátrányos helyzettel rendelkező diák se tudja befizetni. Időpontilag pedig egy hét múlva csütörtökön utaznánk, négy napot töltenénk az észak-amerikai Whistlerben, ahol majd szeretettel vár minket a Momentum tábor. A többit majd később részletesebben megbeszéljük. - köszöntött minket az osztályfőnökünk és máris vágott volna bele a tananyagba, de előtte még Mandy a magasba lendítve a kezét függőben tartotta az órát.

A tanár biccentett neki.

- Tanár úr, ezt már elmondta múlt órán és azt is mondta, hogy majd ezen az órán beszéljük meg a sítábor részleteit. - értesítette Mr. Gomezt a lány a tévedéséről.

- Bocsánat, kicsit össze vagyok kavarodva mostanság. Akkor ezek szerint, még a D osztálynak nem szóltam a kirándulásról, nem baj a következő órám úgyis velük lesz. - legyintett egyet és félre tolta a könyveit az asztalon, miszerint nem lesz szüksége rá.

- A D-sek is jönnek? - hüledezett az osztály és sorban mindenki kijelentette, hogy ő bizony kihagyja ezt az élményt és nem vesz részt egy kész öngyilkosságban. Én is így voltam vele, csak én magamban döntöttem el, hogy biztos nem fogok azokkal menni és nem jelentettem ki mindenki számára az amúgy is evidens szándékaimat. Az A-sok és a D-sek ősi ellenségek voltak a mi giminkben. Mr. Gomez próbálta csitítani az osztályt, viszont minimum tíz percébe telt.

Biztosan azért iktatták be a sítáborozásba az osztályok legalját, mert Mr. Gomez és a tizenegyedik D osztályfőnöke között egy pár hónapja tartó, bimbózó szerelem alakult ki. Egyértelmű, hogy ez véletlenül sem rólunk szólt, hanem arról, hogy a két galamb eltöltsön négy romantikázós napot együtt. Felháborító. Miért nem vesznek ki inkább szabadságot, hogyha össze szeretnék gyűrni végre a lepedőt? És két ember miatt szívjon negyven gyerek!? Na még mit nem!

- Nincs, itthon maradás. Mindenki jön és megpróbáltok nem összeveszni, mert ha egy aprócska összetűzés is lesz a két osztály között, akkor lemondhattok a szabad programról meg a külön szállóról és mindent együtt fogtok csinálni, ha tetszik, ha nem! - fenyegetett meg minket az osztályfőnök, mire páran felhorkantva közölték, hogy ők akkor sem mennek. Mr. Gomez felkapta a fejét erre a pár, merész diákra és savanyúan elmosolyodott.

- Ha nem jöttök, akkor félévkor egy jeggyel rosszabbat kaptok. Ugye nem akartok átbukni a B-sekhez? - ez már több a soknál, a tanár bekattant. És mi is, mert felhördülve kezdték a többiek felsorolni a jogaikat és becsmérelni azt, aki éppen az eszében volt.

Én eközben végig ültem, mozdulatlanul a székemen és belül tomboltam ki magamat. Általában, mindig a rendes gyerek voltam a tanárokkal szemben és illedelmesen, valamint tisztelettudóan viselkedtem velük szemben, még akkor is, ha nem mindegyik érdemelte meg. De ezzel a kirándulással én a mai napon kivételt fogok tenni, ugyanis bármit el fogok követni az ellen, hogy ne mehessek. És ezalatt tényleg bármit értek.

Hazaérve lehajítottam a táskámat az ajtóban, lerúgtam magamról a cipőmet és felfelé indulva a lépcsőn közelítettem meg a fürdőszobát. Apu kukucskált ki a dolgozó szobájából és levéve a szemüvegét érdeklődve végigmért.

- Téged meg mi lelt? - tudakolta meglepetten és a hátam mögé nézett a szét dobált cuccaimra.

- Bocsánat, most szeretnék előbb lefürödni. Utána megbeszélhetnénk? - néztem rá fáradtan és letépve egy hajgumit a csuklómról, összefogtam a hajamat egy keszekusza kontyba a fejem tetején.

- Természetesen. Csináltam vacsit, lent van az asztalon. Siess, ha nem akarod hidegen megenni. - gurult a székével vissza az íróasztalához én meg már addigra a fürdőben voltam, átkiabáltam neki egy ,,köszönöm"-öt és megnyitottam a csapot. A ruháimat a szennyeskosárba hajtogattam majd sietősen beálltam a forró vízsugár alá. Újra feltöltődtem energiával és el is felejtettem, hogy ki és mikor szívta le az agyamat ennyire. Éreztem, ahogy a víz lemosta rólam a mindennapok porát és nehézségeit. Azt hiszem mostantól többször fogok zuhanyozni.

___________

Húha kissé kezd forrósodni a levegő, ti nem érzitek?

Szerintetek Sashanak igaza volt vagy kissé elragadtatta magát? (Azért gondoljatok bele, nem csak úgy mondja ezeket, hisz HÁROM éve évfolyamtársak.)

És a sítábor? Szerintetek végül jó irányt vesz majd és sikerül összebarátkoznia a két osztálynak vagy kitör a káosz?

Na ezek a kérdések, amiket úgy gondoltam fontos lenns feltennem nektek, olvasóimnak. Köszönöm szépen az előző részekre a voteokat is, nagyon cukik vagytok.

Tehát, mint látjátok kicsit frissítettem a könyvön. De még mindig szeretném formázgatni.
Addig is sziasztok és nem sokára jelentkezem a negyedik résszel.