Fogalmam sincs, hogy mi vitt arra, hogy sütni kezdjek, viszont borzalmas egy ötlet volt. Anyu szakácskönyvét pontról pontra követtem és mindent gramm pontosságra kimértem, de ez az édesség valahogyan nem úgy nézett ki, mint ahogyan a képen. Halvány lila gőzöm sem volt afelől, hogy hol és hogy mit ronthattam el az egészben, mivel még az íze sem klappolt. A sütőben még nézett is ki valahogyan, hogy olyan baromi termetes tésztája volt. Ismétlem, csak volt, mert amint kiszedtem a tűzhelyből úgy összement, hogy még egy palacsinta is röhögve nézett volna lefelé a tepsi alján kuksoló desszertre. Ezt jól elszúrtad, Sasha! Leakasztottam a nyakamból az összemaszatolt, koszos kötényt és ráhajítottam a szék támlájára. Szerintem a sütést egy jó időre mellőzöm az életemből, mert a végén felégetem a konyhát. Mit ne mondjak cseppet sem voltam elájulva magamtól és tudtam, hogy keményebben kellett volna igyekeznem. Ha anyu is meg tudta csinálni, akkor kész gyerekjáték lenne az egész, mégis valami miatt az összes erőlködésem hasztalanná vált.

– Min ügyködsz ilyen serényen... és ilyen ideggyenge állapotodban? – slattyogott be a konyhába apu a star wars-os mamuszában a szemeit dörzsölgetve, viszont amit meglátta a hatalmas felfordulást a mondat végére aggodalmas hangszínt vett fel velem szemben.

– Nem vagyok ideges, csak szimplán felbasz a puszta ténye annak, hogy alkalmatlan vagyok egy egyszerű süti elkészítésére. Ennyi. Feküdj vissza nyugodtan, bocsi ha felkeltettelek! – raktam a mosogatóba a koszos edényeket és vizet engedtem rájuk. Megmostam a lisztes és ragacsos kezemet, majd a nadrágomba kentem vizes tenyeremet. Aztán egyesével elkezdtem visszapakolni a helyükre a hozzávalókat.

– Dehogy keltettél fel, ilyenkor szól az ébresztőm. Jobb lenne, ha te is lassan készülődnél a suliba. Megint anyád receptjével próbálkoztál egész éjjel, igaz? – érdeklődött és feltett egy kis vizet a tűzhelyre forralni a kávéjához.

– Aha, nem tudtam aludni megint. – vallottam be őszintén, kiszedtem a vitrinből a kedvenc kávés csuprát, majd felé nyújtottam. Egy kis habozással el is vette tőlem a rénszarvasos bögrét, megköszönte és beleszórta a három az egybenes kávéját.

Miután rendet raktam magam után és a pultot is áttöröltem nedves konyharuhával, elindultam a szobámba készülődni. Hét óra múlt alig pár perccel, pont időben voltam. Még volt időm egy gyors zuhanyzásra is és közben megmostam a fogamat is. Kilépve a párás kabinból magam köré tekertem a vérvörös törülközőmet és betipegtem a szobámba, hogy felvehessem a mai szettemet. Mivel az idő ma sem volt a legnyáriasabb így egy melegebb felsőt választottam és egy szűkebb fazonú, magas derekú farmer nadrágot. Amint sikeresen magamra rángatnom a darabokat, átfésültem a szőke tincseimet és felkötöttem egy szoros copfba a fejem tetejére. Egy minimális sminket is feldobtam az arcomra, ami csupán a szemceruzámból, szempillaspirálomból és a markánsabb színben meglévő matt rúzsomból állt. Készen is voltam, a hátizsákomat a pántjánál fogva lehurcoltam magammal, aztán hangosan elkurjantva magamat köszöntem el aputól és kiléptem az ajtón.

Kellemesen langyos volt a levegő, a szél meg csak állt és nem mozgott. A tegnapi időhöz képest ma nyár lehetett szerencse, hogy nem fáztam meg még az előző napi elázásom miatt. Jókedvemben a járda szélén ugráltam a fekete köveken és közben a fülemben zene szólt.

,,...Mine
Hands on your body, I don't wanna waste no time
Feels like forever even if forever's tonight
Just lay with me, waste this night away with me
You're mine
I can't look away
I just gotta say

I'm so fucking happy you're alive..."

Halkan dúdolgatva a számot már azon kaptam magamat, hogy a citromsárga iskolabuszra szállok fel és már előre hangosan köszönök a sofőrnek, Mr. Hartmannek. Az idős férfi egyhangúan biccentett egyet és helyet foglaltam a második ajtó melletti ülésen. Bazzi Mine című zenéje fokozatosan elhalkult a fülemben és egy újabb dal indult el. Biztos voltam abban, hogy már csak Frau Dietrich látványa kellőképpen lelombozza a jó hangulatomat, viszont addig még volt némi időm kiélvezni, hogy nincsen előttem a vitriolos, élettelen és zsibbadt ábrázata.

Széles mosollyal léptem át a német terem küszöbét és ösztönösen a hátsó sorba vettem volna az irányt, de Brad ült a helyemen. Azután rögtön leesett, hogy átültettek a tegnapi nap folyamán Nolan és a csodálatosan csodás Hailey közé. Remélem, hogy itt mindenki érzékelte az iróniát és felfogta a Hailey iránt érzett nem létező szimpátiámat. Brrr, még a hideg is kirázott tőle. Nesze neked Dietrich, elég volt, hogy annak a bérnősténynek a képe elrontsa a kedvemet.

Hailey totyogott be a minimum tízcentis magassarkújában és a combközépig érő szűk szerelésében. Te jó ég, inkább oda sem néztem többet, mert még a végén lehánytam volna valakit. Mondjuk őt, ami nem is lett volna olyan rossz. Sőt az is szerepelt a pakliban, hogy még az iskolaorvos haza is küldött volna. Rózsaszín szájfényes ajkait elhúzva tette le a seggét mellém és feltűnően arrébb húzódott a padjával együtt. És az óra még el sem kezdődött, hah..

Kínszenvedés volt az első óra, mintha az időt valaki megállította volna és csupán két óra elteltével indította volna újra. A második óra és a harmadik már pörgősebb volt a dolgozat és Mr. Hernandez miatt, aki lehadarta az óra anyagát, de cserébe tíz perccel hamarabb végezhettünk. Au, a csukóm kiállt a megszámlálhatatlan telejegyzetelt oldaltól és nekiálltam az ölembe ejtve körkörösen forgatni azt, hogy enyhüljön a feszítő érzés az izmaimból. Mindenki elfoglalta magát, a többiek vagy beszélgettek vagy telefonoztak. Én pedig magamban elmélyülve gondolkodtam és vártam a kicsengőre. Nem igazán voltak itt barátaim akikkel dumálhattam volna, szerettem volna szerezni, de a bátorságom ennek terén valahogyan egy vízcsepp méretűvé zsugorodott. Mindegy is, ezt az évet már kihúzom, aztán pedig úgyis az érettségire kell koncentrálnom a következő tanévben.

Miután lementek az óráim a ma megbeszélt suliújságos megbeszélésre kellett mennem.

– Sasha épp időben, támadt egy elképesztő ötletünk. – ugrott nekem Kaylee csillogó szemekkel, mire vetettem rá egy érdektelen pillantást és köhintve egyet visszább húzódott.

– Kukába vele. Nekem jobb ötleteim vannak. – dobtam az asztalra a tegnapihoz hasonló vaskos iratköteget, amiben összeszedtem a megfelelő témákat és amikről tudtam írtam is egy rövidebb cikket, amelyet majd Matt kiegészíthet az okos fejével. Kayen feltűnt az, hogy mennyire rosszul esett neki a visszautasításom, viszont figyelmen kívül hagytam az önsajnáltatását. Erre most nincs időm.

– Sasha, ezt most hogy értsük? Kaylee egész éjjel ezen dolgozott, azt sem tudod miről van szó és máris kidobnád, mert neked van jobb ötleted. Ez nem fair, azért mert te vagy a főszerkesztő, nem te körülötted forog a világ is. – esett nekem Victor idegesen és szemeivel szinte lyukat égetett a fejembe. Felvont szemöldökkel rámeredtem, hirtelen még a tenyerem is viszketni kezdett egy pofonért a pökhendi viselkedése okáért.

– Mindent kiadtál magadból? – tudakoltam meg higgadtan, mire fújtatva visszasüppedt a székébe és az orra alatt még morgott valamit. Istenem, úgy viselkedett, mint egy öt éves kölyök. Toporzékolni vajon nem akart a hisztis reklamációja mellé vagy azt majd a legközelebbi alkalomra hagyta?

Matt a kezébe vette az üvegasztalon heverő papírjaimat és olvasgatni kezdte, közben Kaylee is odahúzódott mellé. A besértődött Victor is lopott pillantásokkal belenézett a sorokba, de végül feladta és átfutotta az egészet, amit én végig karba tett kezekkel vártam ki.

– Az a javaslatom, hogy ne vágjunk bele rögtön a lecsóba. Kezdjük csupán egy szimpla közvélemény-kutatással is, ahogyan itt leírtad. – támasztotta meg az állát az öklével Matthew, mire rábólintva kérdőn többiekre néztem. Kaylee is egyetértett, míg Victortól egy hümmögés jelezte, hogy elfogadja az ideát.

– Ma interneten mindenkinek megüzenjük, úgyhogy válogassuk ki azt, hogy ki melyik osztályt vállalja be. – szólt bele Kay is és elővett egy lapot amire felírta mind a négyünk nevét.

– Enyém a kilenc C, tíz C, tizenegy C és a tizenkettő C. – stoppolta le Victor az összes C-s osztályt a gimiben, mivel maga is C-s volt, pontosabban tizedikes.

Kaylee a B-s osztályokat választotta, mert ő is az volt. És mivel Matt is A-s, mint én ezért kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki kapja a legrosszabbakat, a D-seket. Én kaptam őket. Jesszusom, komolyan a szabadidőmet egy olyan véleményére kell ráfecsérelnem, akit egész nap kerülök!? Ráadásul a suli legmenőbb arcai, mind D-sek, mármint az idejáró diákok szerint és ő szerintük. Az én véleményem szerint biztos, hogy nem menő az egeket verdeső egoizmus, pofátlanság és még sorolhatnám. Harcoltam a többiekkel, hogy őket úgysem érdekelné az iskolaújság és az én álláspontom szerint azt sem tudják, hogy egyáltalán van-e olyan. De erre azt kaptam meg, hogy eggyel több okot adok erre, mert így akkor megismerhetik. Viszont arra már nem tudtak semmit érvelni, amikor kijelentettem, hogy olvasni sem tudnak. Na jó, valószínűleg enyhén túloztam, de a lényeget ők is leszűrhették. Próbáltak biztatni engem, bár inkább úgy tűnt mintha saját magukat akarták volna inkább meggyőzni, hogy sikerülni fog. Kaylee leírta nekem külön, hogy kiknek a legfontosabb a véleményük és belőlük feltétlenül húzzak ki legalább egy szót.

Julio Thornton tizenkettő D, Hailey Davies tizenegy D, Jeff Hawkins tizenkettő D, Hilary Olson tizenkettő D, Nolan Blackburn tizenegy D.

Ők voltak a gimi legei, a legnépszerűbbek legnépszerűbbjei, minden srác és csaj álmai.

Egy pillanat. Nolan Blackburn? Vele közösek a német óráim, sőt ez a fazon a padtársam. Úristen, most esett le, hogy a gimnázium egyik legnépszerűbbnek titulált férfi egyede mellett ülök. Ez egyben izgató... de amúgy egy cseppet sem érdekel az a rosszmájú srác.

Huh. Otthon ültem, fent a szobámban és a listát szorongattam az izzadt markomban. A laptopommal az ölemben ültem az ágyamon a falnak dőlve és az előttem lévő villogó kurzort bámultam már vagy tíz perce. Mit írhatnék? Hogyan írhatnám egyáltalán le úgy, hogy megértsék és válaszoljanak is rá?

A világ legszimplább módszerét választottam, a kertelés nélküli lényegre térést. Így kerestem rá legelsőnek Sean Cordovara, tizenkettedikes és azt hiszem ő a legnormálisabb fajta az összes közül.

,,Szia, Sasha Maxwell vagyok, tizenegyedikes. Egy nagyon fontos közvélemény-kutatást végzek a gimnáziumban. Örömmel venném, ha rám szánnál pár másodpercet az idődből és válaszolnál egy egyszerű kérdésre: Mi tartozik az érdeklődési köreidbe, azaz mi az a megunhatatlan téma amiről tudnál beszélgetni akár egy egész álló napon át is?"

Rögtön látta és válaszolt is. A szívem a torkomban dobogott és mielőtt megláthattam volna az üzenetet körbeküldtem az összes D-s osztálynak. Lecsuktam a laptopom fedelét és egy nagy sóhajjal kiugrottam az ágyból, már csak várni kell a válaszokra és addig szupergyorsan megvacsorázok. Apu még nem ért haza a munkából, amíg én az üres asztalnál megettem a pirítósomat rántottával és benyakaltam egy pohár narancslét is, csakhogy teljesen megteljek. Szomorú dolog volt egyedül lenni egy üres házban, ahonnan elévült a nevetés és a derű.

Ezt nem hiszem el, a második ember aki visszaírt a legnépszerűbb diák volt a sulinkból. És még azt hittem kemény dió lesz, csak úgy dagadt a mellkasom a büszkeségtől és egyből vele is kezdtem a sort. Megnyitottam a chat-fejet és máris feldobta a beszélgetésünket.

Nolan Blackburn: Lehetnél te a megunhatatlan témám akár egy egész álló napra is, babám.;)

Hogy micsoda? Hogy van ekkora arca és mit képzel magáról ez a senkiházi gyíkféreg? Még ráadásul kacsintós szmájlit is tett a végére. Azonnal leolvadt a mosoly az arcomról és sebesen gépelni kezdtem. Tudhattam volna.

Sasha Maxwell: Felesleges időtékozlás a gyenge csajozási dumáddal törni magad, engem más érdekel. Úgyhogy lennél szíves válaszolni értelmesen a kérdésemre?

Nolan Blackburn: Ugye tisztában vagy azzal, hogy a hírnevem nem igazán tűri meg, hogy szóba álljak olyanokkal, mint te?

Sasha Maxwell: Unalmas vagy, Nathaniel.

Igazából tudtam az igazi nevét, de ha ő húzhatta az agyamat akkor én is jogosan megtehettem ugyanezt vele. A fülem mögé gyűrtem egy rakoncátlan fürtöt és ujjaimat újra a billentyűzet fölé emeltem. A számítógépem feldobta a kis buborékot, amiben három pont hullámzott, azt jelezve, hogy Nolan újra gépelt és remélhetőleg előrukkol végre a kérdésemre való normálisabb válaszával. Naiv remény volt.

Nolan Blackburn: Szívesen adnék rá okot, hogy ne élj többé ebben a tévhitben, Sarah.

Argh, képes lettem volna széttörni a fejemmel a billentyűzetet. Vagy az ő fejébe húztam volna a gépet, tökmindegy. Egyszerűen képtelen voltam szavakba önteni azt a dühöt amit a mellkasomban éreztem felgyülemleni, ekkora taplót még tizenhét évem alatt nem láttam ezen a Földön. Már ott tartottam, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ő direkt csinálja ezt velem vagy ő így önmaga, ahogy van. Ha az utóbbi, akkor meg sem lepődök, hogy D-s, ámbár az első opció a gyerekességére és az éretlenségére mutatott. Miért pont egy tizenegyedikesnek kell a legnépszerűbbnek lennie az egész suliban, ez illogikus. A tizenkettedikesek a legidősebbek, ők uralják a legtöbb ideje ezt a helyet, mégis az uralkodójuk egy náluk fiatalabb kölyök. Ebből látszik, hogy mennyi eszük is van valójában. Egy borsószemnyi.

Sasha Maxwell: Válaszolj a kérdésemre rendesen!

Nolan Blackburn: Abban mi lenne olyan szórakoztató?

___________

Heeey drágáim, mi újság? Megy az online oktatás, ugye? Én személy szerint majd' meghalok, nagyon letaglóz ez az egész. Ti milyen online felületet használtok a tanuláshoz?

És az a kérdés, ami szerintem igencsak fontos, hogy a karantén alatt netflix&chill vagy a workout emberei lettetek/maradtatok?

Na de a sztorira rátérve, kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy mit gondoltok erről a fejezetről/történésekről/szereplőkről. Hiszen Sasha vállalta el a legrosszabb rémálmát, de vajon kisülhet ebből valami jó is?

Szerintetek mi fog kiforrni ebből a közvélemény-kutatásból?

Vote, ha tetszett a rész és komment, ha meg szeretnél lepni engem.