Aznap úgy esett az eső, mintha cseberrel öntötték volna. Pufók, fekete felhők ütköztek egymásnak, ezzel feszültséget gerjesztve és rémisztő morgást hallattak. Ruháimból két tengert is ki lehetett volna csavarni. A tankönyveim az átázott táskámban vált kacsaúsztatójában strandoltak. Fürtjeim a bőrömre tapadva pöndörödtek be a víz hatására és a szemfesték bizonyára a fél arcomon elkenődve csordogált. Igyekezve, hogy legalább a zoknim szárazságát megőrizzem, idétlenül ugráltam a pocsolyák között egészen a gimi ajtajáig. Nem haboztam, hamar feltéptem azt és végigszlalomoztam a nyüzsgő diákok között majd kettesével szedve a fokokat küzdöttem fel magamat a második emeletre. A folyosókon a hófehér csempe, most vizes volt és sáros cipőtalp nyomokkal körbejárt. Brad az esernyőjével vacakolva szitkozódott és lekapta magáról a vizes kabátját, amit aztán gyorsan a szekrényébe is gyűrt. Valósággal beestem a mosdóba és a tükör elé lepakolva kiöntöttem a tatyómból egy fél óceánt. Könyékig beletúrva kutattam a sminklemosóm után, ami végül pár perc szenvedéssel meg is lett. Viszont a vattapamacsaim szétázva fittyentek le a kis dobozom oldaláról. A pudingszerű összekocsonyásodott papírdarabot a kukába vágtam és helyette kapkodva letéptem egy sort a kéztörlőből. Fél tubussal rányomtam a sminklemosómból és kis idő után viszonylag egy vállalhatóbb kinézetet tudtam varázsolni magamnak, a hajamból pedig a vizet a mosdókagylóba csavartam ki. A tesicuccom maradt egyedül száraz a vízlepergető batyu miatt, így át tudtam vedleni a sport felszerelésembe. Összeszedelőzködve kirohantam a mellékhelyiségből és konkrétan elcsúsztam a számítógépteremig, majd sietve löktem be az ajtaját a vállammal és visszarúgtam a lábfejemmel magam után. Szúrós tekinteteket kaptam a többiektől a késés és a már tartó megbeszélés zavarása miatt. Lepakoltam a cuccomat az egyik székre és összébb kapva magamat a prédikáló Kaylee mellé álltam. A lány megkönnyebbülve ellépett tőlem és felpattant velem szemben egy padra. Mindenki engem figyelt.

- Bocs a késésért és köszönöm Kay, hogy átvetted a helyemet a távollétemben. Nos, mint tudjuk Rob kilépett a csapatból mittudjamén milyen kifogással, viszont ettő...

- Igazából kirúgtad, nem kilépett. - szúrta közbe Victor hevesen, mire egy mozdulattal leintettem őt és elcsendesedve visszadőlt a szék háttámlájának. Victor tizedikes - azaz egy évvel fiatalabb nálam - emelt biológia szakon van, viszont az érdeklődési köre a suliújságig is kiterjedt. Vicces srác, aránylag népszerűnek számít a sok barátja miatt, de eléggé szeret belekontárkodni az emberek magánéletébe.

- Édes mindegy. A lényeg, hogy az igazgató megkövetelte a minimum hat fős létszámot, különben az egész tanévre beszünteti az iskolaújságot. Jó hír, hogy kaptunk két hetet. Tehát az eheti főcímlapon az ide való jelentkezés hirdetése fog szerepelni, amelyet majd kinyomtattatunk és szórólapként is reklámozni fogunk a gimiben. Mi több, minden olyan diákok értesítsetek, akiknek egy minimális írói véna is szorult a kisujjába. Holnap hetedik óra után ugyanitt, mára ennyi. Na oszolj, mert órám lesz a fafejjel! - hadartam el egy szuszra a szemeimmel ide-oda cikázva a többiek döbbent arca között. A nyelvem minden szóba belefutott és a nem túl szép kiejtéssel is eltorzítottam a beszédemet. Idegesen a hajamba túrtam és a táskámat a vállamra dobva szapora léptekkel távoztam.

Matthew Bendon kapott utánam, amikor már a lépcső első fordulójában jártam és karomnál fogva megállított.

- Sasha az egy dolog, hogy mi kerül a főcímlapra. De mi a jó büdös francot kezdjünk a többi oldallal? Nem írhatunk a szelektív gyűjtésről megint, ahogyan az állatvédelemről sem, sőt a ,,Ne légy tüdőbajos, ne dohányozz!" lapra is piszok nagy kritikát kaptunk két héttel ezelőtt. - fröcsögte a képembe Matt a gyenge felhozatalainkat, miközben arrébb tolt, hogy elférjenek mások is mellettünk.

- Akkor találjatok ki valami normálisabb cikket az isten szerelmére, mert a suliújság hamarabb fog csődbe menni emiatt, mint az emberhiány okozta szűkölködés által. - rivalltam rá ingerülten és a mellkasához nyomtam egy vastag paksamétát, majd otthagytam őt a diákok sűrű masszájában.

Öt ujjamon meg tudtam volna számolni, hogy Mattnek eddig hány ötlete volt az újsághoz. Ennek fejében viszont fantasztikusan használta a szavait a papírra vetve és igen nagy volt az idegennyelvi szótára is. Több millió könyvet olvasott az évek során, hírességek folyóiratait követte szemmel és a későbbi felnőttként való munkáját komoly íróként képzelte el. Mindig nekiálltam, hogy a fantáziája a könyvekhez igencsak csekély, de a szívem mélyén bíztam abban, hogy kemény megdolgozással akár egy sikeres könyvet is összehozhat. Talán.

Úgy nézhettem ki, mint egy háromgyerekes, szétszórt, egyedülálló anyuka. A probléma csupán az volt, hogy nem volt három gyerekem, mégis úgy festettem, mint akinek egy szabad perce sincsen önmagára. Valójában sokszor így éreztem, de igyekeztem hozzászokni, hiszen felnőttként ennél már csak nehezebb lesz.

Frau Dietrich vékony vonallá préselte ajkait, hogy még véletlenül se mondjon valami illetlent. Hegyes állát a magasba emelve intett, hogy foglaljak helyet minél hamarabb. Ezért még tuti megfeleltet a fafejű némber. Andrea Dietrich, a német anyanyelvű tanárom. Habár ő az óráját szívesebben nevezi konversationnak(társalgásnak), mint deutschnak. A hátsó padsorba telepedtem le és hamarkodva előkotortam a tankönyvemet, a szótáramat és a füzeteimet.

- Na, endlich. Ich will eine Auflageflaeche, alsooo Sasha! Komm! Mach Schnell! (Na, végre-valahára. Akarok egy ültetést, szóvaaal Sasha! Gyere! Siess!) - szólított fel az öreg banya, mire megugorva kitoltam a széket és két másodperc alatt a tanári asztala előtt álltam készen az ültetésre. Pedig szerettem hátul ülni, odáig nem ért el a nyála, amikor kiabálva fröcsögte a szavakat az első két sorra.

- Wohin muss ich sitzen, Frau Dietrich? (Hová kell üljek, Dietrich asszony?) - tudakoltam meg a tanárnőtől kíváncsian, de az lecsitított és végig az osztályra meredve kereste nekem a helyet.

- Brad, geh nach hinten! Sasha, geh zwischen Nolan und.. Entschuldigung, ich vergesse deinen Name. Wie heißt du? (Brad, menj hátra! Sasha, menj Nolan és.. Bocsánat, elfelejtettem a te nevedet. Hogy hívnak?) - kérdezte gúnnyal teli hangjában, ami azt jelentette, hogy igazából egyáltalán nem kíváncsi Hailey nevére. Sőt ezáltal az ő jelentéktelenségét mutatta ki és ezt dühtől forrongó Hailey is felfogta, aki egy robbanni készülő vulkánként szívesen le olvasztotta volna most a tanárnő arcáról a vigyort a lávájával.

Szóval a lényeg, hogy Nolan és Hailey közé ültetett a harmadik padsorba.

Ez volt az egyetlen óra, amikor az évfolyam diákjait összekeverve rakták össze egy csoportba. Ugyanis az idegennyelvből nem mindenki választotta tizenegyedik A-ból a németet, de például a tizenegyedik D-ből is voltak még jó néhányan, akik ebből szerettek volna felsőfokúzni. Így jött, hogy összeszedték az évfolyam osztályaiból, hogy ki szeretne angolt, olaszt, franciát, illetve németet tanulni és összerakták a csoportokat. Példának okáért se Hailey, se Nolan nem volt az osztálytársam.

Hailey D-s volt, akárcsak a felfújt műmellei. Nolan pedig szintén D-s, - Hailey osztálytársa - nos rá inkább jobb, ha nem mondok semmilyen jelzőt. Igazából nem túlzok, ha kijelentem, hogy egyik D-s tanulót sem zártam a szívembe. Magyarázatként legyen annyi, hogy még a reggelim is hamarabb megcsinálja magát, minthogy azoknak egy minimális ész repüljön a koponyájukba. Ez az elit gimnázium úgy lett kialakítva, hogy az ábécé sorrendben legyenek tudás szerint besorolva az osztályok és azok diákjai. Büszke voltam, hogy A osztályosként, a legokosabbak közé tartozhattam. Na, de megvan a hátulütője is, mégpedig az, hogy minden év végén és félévkor át lehetett bukni a nálunk rosszabb évfolyamokhoz vagy végső esetben le lehetett csúszni, akár egy osztállyal is. Furcsa egy rendszer, a legelején még én is belegabalyodtam a rengeteg információba.

- Na de tanárnő, miért pont egy lúzer strébert kell elviselnem magam mellett? - nyújtotta fel kecsesen a karját a levegőbe Hailey és mérgesen csattogtatta a rágóját a szájában. Frau Dietrich összehúzta a szemöldökét és nagyot sóhajtva letolta a szemüvegét az orra hegyére.

- Ich verstehe nicht, ich spreche kein Ungarisch. Auf Deutsch, bitte! (Nem értem, én nem beszélek magyart. Németül, kérem!) - közölte lenéző stílusban Haileyvel, hogy éppen egy német óra közepén van és nem az ő anyanyelvét gyakoroljuk. Valami csoda folytán Hailey megértette a tanárnőszavait, vagyis gondolom kivett belőle pár szót.

- Sasha eine herzlos Tier und reizen ich sie. Ich sitzen nein Sasha will, weil sehr hassen ich sie. Capisce? ((Ha helyesen mondta volna): Sasha egy szívtelen állat és irritál. Nem akarok Sasha mellett ülni, mert nagyon utálom. Érti?) - próbálta összerakni a mondatot Hailey sikertelenül, mire a homlokomat dörzsölgettem a rémes német beszédétől. Jééézusom. Frau Dietrich nagyokat pislogva figyelt a lányra, aki egy cseppet sem értette, hogy most miért reagált így. Az utolsó szavaként el sem hittem, hogy még ráadásként olaszt is használt. Végül én szóltam hozzá:

- Ugyan, nem vagyok én szívtelen, csak kevésbé használom a olyan libákra, mint amilyen te is vagy, Hailey. - közöltem vele kedvesen és mosolyogva, mire a tanár még jobban összezavarodott és inkább hagyott minket a picsába. Fáradtan visszarogyott a kipárnázott székére és kiadta a feladatot egész órára. Páran felkuncogtak a megjegyzésemre, pedig egyáltalán nem szántam viccnek.

Hailey sértődötten hátravetette a derekáig érő platinaszőke loboncát és felcsapta a rózsaszín füzetét, hogy lemásolhassa az időközben táblára felkerült fontos vázlat pontokat, amiből majd gyanítom a szokásos prezentációt kell megírni. Úristen, te jó isten, Hailey mióta tud írni?
Az óra többi részében csendben és serényen töltögettük ki a munkafüzet feladatait, amelyet aztán a kicsengő előtt öt perccel a tanárnő be is szedett és otthon jegyet írt rá. Frau Dietrichet mindenki csak úgy ismerte, mint a Hóhér. Híres volt a kegyetlenségéről és hogy iszonyat módon képes egy diákkal bánni, habár még odáig a dolog nem fajult, hogy ki is rúgják, viszont többször is behívatta már az igazgató magához. Nem kedvelte a gyerekeket, ez köztudott tény volt. A legijesztőbb talán az volt, hogy a nő kortalan kinézetének senki sem tudta megtippelni sem, hogy húsz éves lehet vagy hatvan. Igazi boszorka, el nem tudtam képzelni, hogy mit érezhet a saját osztálya.

A második órám elmaradt, mert a tanár úr nem érezte magát jól ma és nem jött be az óráira, szerencsére senki nem gondolta úgy, hogy helyettesíteni kellene őt. Így nyugodtan böngészhettem az interneten, hogy mégis mi a jó francot tegyünk még hozzá az iskolaújsághoz. Egy rövid bekezdéshez azonban odaragadt a tekintetem és leírtam az ötlet füzetembe.

,,Írj olyanról, ami az odajáró diákokat érdekli és ne egy híradót működtess, annak a tévében is megfér a helye. Végezz közvélemény-kutatást, sok szerencsét!"

Ez még eszembe sem jutott. Ami a többieket is érdekli? De hisz annyi különböző ember jár ebbe a gimibe, hogy ebből nem is tudnánk összehozni egy normális cikket sem.

,,Általában, a legnépszerűbb diákokkal való interjú a legbeváltabb, de a smink tippek is elsöprő sikert arathatnak. Esetleg vicces történések a gimnázium falai között. Fontos a tabu témákon is átrágnunk magunkat, mert sok embert érdekel, de egyik sem vallja be. Tippek különféle problémákra, például szakítás utáni depresszió. De írhatsz össze egy olyan listát is, amire olyan segítőkész, okostojások nevei kerülnek fel, akik szívesen bevállalnának egy-két rosszabb teljesítményű diákot korrepetálni, ennek tetejében még pénzt is kérhettek a tanításért. Ne írj mások sikereiről, senkit nem érdekel!"

A tollam hegye szint már szikrázott a papíron, olyan sebesen jegyzeteltem és csoda, hogy nem szakadt át a lap sem. Ameddig a többiek csupán egy helyben toporzékoltak addig én vittem is valamire és legalább nem amiatt megy tönkre a suliújság, hogy nincs egy rendes cikkünk sem, amit ráadásul senki sem olvas. A legelső pont lenne a legjobb módszer arra, hogy ismét helyben lehessünk, mint régen. De a legnépszerűbb diákokkal szóba sem lehet állni, mert csak azt érném el vele, hogy felhívnám magamra a figyelmüket és a további egy évemben halálra szivatnának. Másik esetben pedig észre sem vennének engem hiába csápolnék a kis jegyzetfüzeteimmel a szemük előtt. Na igen, azt hiszem ezt a lehetőséget ki is lőhetjük azonnal.

Egy elit gimnáziumban tanulok, mégis agysejt hiányosabbnál agysejt hiányosabbak vesznek körül engem nap, mint nap. Hol volt az ész vagy mire épült fel az iskola dísze-virágja? Ennyi lenne ez a hely, egy apró bolha a porban, mert én azt hittem, hogy ez a gimnázium többre hivatott a ennél. Vagyis régen hittem ezt, mivel el kellett fogadnom, hogy félreismertem a sulit és az ítélőképességemet is egyaránt.

- Sasha Maxwell, kérem fáradjon az igazgatói irodába! Ismétlem. Sasha Maxwell, kérem fáradjon az igazgatói irodába! - hallottam Mrs. Castillo fülhasogató hangját a hangosbemondóból, megrezzenve a nő rikácsolására az utolsó szó utolsó betűjének kerekítését egy megzavarodott vonás formátlanította el. Miután Mrs. Castillot a pokolba is elátkoztam, amiért kizökkentett engem, belecsúsztattam a táskám szájába a könyveimet és ráhúzva a cipzárt a vállamra kaptam azt. Nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem az igazgató, biztos voltam abban, hogy nem követtem el semmi olyat, amivel még én is hozzájárulnék a gimnázium hírnevének roncsolásához. Az iskolaújsággal kapcsolatosan sem merülhetett fel semmi, mert pontosan ezt tárgyaltuk meg a tegnapi napon. Akkor mégis mi a lótúrót akarhat tőlem az a megfonnyadt vénember?

________

Istenem, hát el sem hiszem, hogy publikáltam már ma az első részt. Szeretnék mostantól több hangsúlyt belefektetni az írásba, hiszen így karantén alatt több időm is van.

Írjátok meg a véleményeteket komment szekcióban és ha tetszett a rész, hagyjatok nyomot magatok után. Építő kritikát is szívesen fogadok, sőt a legjobban annak örülök. Ugyanígy a helyesírási hibáknál is egész nyugodtan szóljatok csak rám.

Ha írsz te is époen egy könyvet/többet is vagy akár befejezett művel dicsekedhetsz, nyugodtan megemlítheted itt, amúgyis jó könyveket keresek. Persze olyat is ajánlhatsz, ami nem saját.

Nem sokára jelentkezem a második fejezettel is, addig is pihenjétek ki magatokat, mert itt a hétvége a nyakunkban.