Egyedül maradt, de a férfi csak nem hagyott neki nyugtot: ott volt gondolatai között, befurakodott a fejébe, és amikor rövid időre elszunnyadt, akkor is Aizenről álmodott és hevesen dobogó szívvel kelt fel, mintha a shinigami spirituális energiája a mellkasára nehezedett volna. Amikor magához tért, már esteledett, hosszú, narancsos fénykéve esett a szobába.

Yve kénytelen volt eleget tenni Aizen korábbi utasításának és felkeresni őt, bár fogalma sem volt, ezek után még mit akarhat tőle. Egy nagy csarnokban, Ichimaru Gin társaságában találta, ez utóbbi érdeklődve fordult felé, amikor belépett és ahelyett, hogy megállt volna az ajtóban, egyenesen a két férfi felé tartott.

Aizen megfordult, enyhén összeráncolt homloka kisimult. A szó, amit Ichimarunak mondott volna, elhalt az ajkán, amikor meglátta őt, és türelmesen várta, hogy Yve odaérjen hozzájuk.

– Korán jöttél – üdvözölte a nőt. – Várj meg a szobámban, Gin majd odavezet. – Ichimaru arcán meglepetés tűnt fel, de hamar rendezte a vonásait és kérdés nélkül elindult egy másik ajtó felé, ami mögött lépcsősor kezdődött.

Yve szótlanul, feszülten sétált a shinigami mögött, aki nem kezdeményezett vele beszélgetést. Érzékelte a döbbenetét, majd látta, hogy ölti fel ismét kifürkészhetetlen, gunyoros mosolyát, ami nem sok jót ígért. Sejtette, milyen gondolatok járhatnak a fejében, és egyetlen tettél vagy meggondolatlan szóval sem akarta őket erősíteni.

Senki sem tudta pontosan közülük, Aizen hol tölti az éjszakákat, mert egyetlen espadát sem volt oka a lakosztályában fogadni. Az egy szinttel feljebb lévő, nagy ablakos terem tényleg inkább lakosztály, mint szoba benyomását keltette, de a berendezése egyszerű volt. Egy alacsony asztal, egy közepes méretű szekrény, az ablak alatt két szék, távolabb egy bevetett ágy állt. Minden bútor fehér és valahogy hideg volt, mintha a gazdájához hasonlóan kevés szeretet élne benne.

Gin kinyitotta a kétszárnyú ajtó egyik felét, és beeresztette a lányt, de ő a folyosón maradt és szó nélkül becsukta az ajtót a belépő Yve után. A hallgatása kellemetlen volt, de még mindig jobbnak számított, mintha bármilyen megjegyzést tett volna.

Yve, aki egyébként jól látott a sötétben, nem kapcsolta fel a világítást az alkomyszürke szobában. Leült az egyik székre az ablak alatt és kinézett a mesterséges ég lassan sötétedő, keskeny szeletére. Még felhőket is látott, amit sosem pillantott meg azelőtt Hueco Mundo egén. Sokáig nézte, mielőtt a fénytől elvakultan ismét a helyiség belseje felé fordult volna, összekulcsolva ujjait az ölében.

Aizen asztala érintetlen volt, egyetlen toll vagy papír sem volt rajta. Az ágy, ha aludt is benne, azóta rendezett volt, mintha egy ideje hozzá sem értek volna, és a szekrény is be volt csukva. Ez a rendezettség Aizent is jellemezte: bár látni lehetett őt, képtelenségnek tűnt a felszín alá hatolni; ezt Yve a szobája látványa előtt is megállapította.

Akkor először járt ott, mert bármilyen késő volt, Aizen sosem magánál, még csak nem is Yve hálószobájában fogadta. Figyelt rá, hogy semleges helyen találkozzanak, aznapi látogatása és akkori utasítása különös kivételt jelentett.

Yve lassan lélegzett és várt. Az orra megtelt a férfi illatával, ami megült odabent és észrevétlenül körülölelte; megzavarta a gondolatait és újra zaklatottá tette a korábbi találkozó után. Yve össze akarta szedni magát, hogy Aizen semmilyen fogást ne találhasson rajta, de minél jobban igyekezett, ez annál nehezebbnek bizonyult.

Amikor a férfi végül megérkezett, Yve összerezzent az ajtó halk hangjára. A bőrébe mélyesztette a karmait, hogy nyugalmat erőltessen magára, és remélte, hogy képes lesz eltitkolni kétségbeesett igyekezetét a férfi elől.

*

Aizen először észre sem vette Yve-et, csak akkor pillantotta meg halványan megvilágított alakját az ablak alatt, amikor a szeme hozzászokott a benti homályhoz. Yve ugyanazt a kivágott felsőt és sortot viselte, mint napközben, a haja fésületlenül, laza hullámokban omlott a hátára. Az arcát keretező frufru még tovább göndörödött a sós könnyektől, egy vékony tincs Yve sokat gyötört ajkához, egy kósza hajszál a maszkja szemréséhez tapadt. Yve továbbra is az ölében kulcsolta össze a kezét és maga elé nézett, lehajtott feje így oldalról látszott. Holdfény csillogott a hajában és sápasztotta el sérült arcát, különös, irizáló fényt adva a bőrének, ami lesiklott csupasz válláról, amikor a karját megmozdította.

Aizen végül nem szólította meg őt, csak alaposan megnézte magának, amíg odaért hozzá és leült a vele szemközti székre. A térdük közel volt egymáshoz, de Aizen nem bánta. Ha akarta volna, kinyújtott kézzel eléri őt, de akkor egyelőre megelégedett a látvánnyal. Yve megtörtnek és nagyon fáradtnak látszott, drasztikusan eltért attól a pimasz, keserű nőtől, amilyennek délután mutatkozott. Talán ez közelebb állt a valódi lényéhez, de Aizen, aki már annyi különböző arcát látta, nem volt biztos benne. Egy újabb töredékes maszkra számított, miután egyiket a másik után hántotta le róla: kíváncsi volt, aznap este milyen Yve fogadja majd, mert némelyik társaságát igazán nem tudta megunni.

A nő gyakran volt tartózkodó, gunyoros, már-már szemtelen vele, mégsem lépett át egy határt, amivel komolyan megsértette volna. Aizen tudta, hogy nem tisztelte őt, csak óvatos volt, ezért mutatott alapvető udvariasságot vele szemben, de nem is próbálta direkt módon a tiszteletér kivívni. Kedves, figyelmes és elnéző volt vele, amivel, jól tudta, mennyire összezavarta őt, aki támadást sejtett minden gesztusában. Aizent szórakoztatta feszült várakozása, de az elcsigázott Yve-nek addigra lankadt a figyelme és nem tudta fenntartani a falait vele szemben. Megadóan várta, hogy megérkezzen és nem mutatott érdeklődést, mintha a jelenlétét sem érzékelte volna.

Aizen még egy rövid ideig hallgatott, aztán előre dőlt a széken és a kezét Yve bal arcára simította. A bőre hideg volt a kezében, de hamar felforrósodott tőle. Aizen, aki érezte Yve haját a tenyerében, elgondolkozva simogatta a rózsaszín mintát az arrancar szeme alatt.

– Nem teszel semmit? – kérdezte aztán, hüvelykujjával lekövetve az estigma halvány kanyarulatát Yve arccsontján. Yve rásandított, a szeme ismét mélyvörösnek tűnt a gyenge fényben.

– Talán vágjam le a karodat? – szólt halkan, anélkül, hogy a kezét megmozdította volna az ölében.

– Mindig ilyen kedves gondolataid vannak, Yve? – Aizen mosolygott, ahogy tovább cirógatta, a keze visszatért a szeme alá, Loly ujjainak már halványuló nyomához.

– Veled kapcsolatban igen, gyakran jutnak eszembe. Vagy szeretted volna, ha nem vagyok őszinte? – Yve oldalra döntötte a fejét, ezzel kissé eltávolodott Aizentől, de ő továbbra is rajta tartotta a kezét, csak a rövid hajtincseket engedte kicsúszni a markából.

– Tehát rám gondolsz – mosolygott Aizen hidegen. Tenyerét Yve arcán nyugtatta, míg a cirógatás lejjebb vándorolt, és Yve összezárt ajkát érintette meg. – Értékelem az őszinteségedet, kérlek, ne hagyd abba. Mondd, Yve, most mi jutott eszedbe?

– Teljesen komolyan az, hogy leharapom az ujjad – villantotta ki a fogát Yve –, de tudom, hogy semmit sem nyernék vele, így nem fogom megtenni.

– Csodálatos az önfegyelmed – cirógatta tovább az ajkát Aizen, kitapintva a kis, szúrt sebeket rajta. Elidőzött a harapások felett, amitől Yve megmerevedett és a szíve hevesebben kezdett dobogni, olyan zajt csapva a fejében, hogy attól tartott, Aizen is meg fogja hallani. Őt azonban teljesen lekötötte, amit művelt, közben Yve sápadt arcát figyelte a sötétben. Kezdte megszokni a gyenge fényt, és egészen jól kivette Yve arcvonásait. Érezte, milyen merev a teste, és mégis, milyen nehezére esik Yve-nek, hogy nyugton maradjon, mikor legszívesebben marcangolni kezdte volna. – Hamarabb elengedlek, ha tűrsz, ugye, ezt gondoltad? De hidd el, semmi rosszat nem fogok tenni veled, nem kell ilyen feszültnek lenned.

– Mégis mit akarsz most tőlem? – Yve beszéd közben többször az ajkán nyugvó ujjhoz ért, amitől elektromosság cikázott végig a gerince mentén. Az érzés lélegzetelállító volt, tovább fokozta bosszantó szívdobogását, amitől a saját gondolatait sem hallotta tisztán többé.

– Fogalmad sincs? – Aizen végre eltávolodott a szájától és engedte beszélni, de Yve kifogyott a szavakból. Remegő kezét szorította a combjára, közben próbált bármit is leolvasni a férfi arcáról, de Aizen tekintete, ami épp árnyékban volt, kifürkészhetetlen maradt. Yve nemet intett, hátha így le tudja rázni a kezét magáról, mert beláthatatlan következményei lettek volna, ha megragadja a férfi csuklóját, hogy elhúzza az arcától. Nem akart hozzáérni, mert csupán az, amit ő tett, bénítóan hatott rá, nem akarta még egy érintéssel tetőzni. Aizen halkan sóhajtott. – Pedig olyan okos vagy, Yve – mondta halkan, ahogy a keze az álla alá siklott és maga felé fordította az arrancar fejét, hogy különös színben játszó szemébe nézzen.

– Te is épp elég okos vagy, hogy ilyesmivel ne próbálkozz nálam. Loly szívesebben tenné szét a lábát neked – mondta Yve színtelen hangon –, de én nem vagyok hajlandó.

– Hagyd azt a kislányt – villant meg a férfi szeme, mielőtt a pillantásra újra megszelídült, legalábbis látszólag. – Igazán nyersen fogalmazol, és nincs is igazad, ezt nem várom el tőled. Beszélgetni akarok veled valamiről, nem gondoltam, hogy ez a semmiség ekkora zavart fog okozni.

– Ha neked semmiség, amit művelsz, igazán nem tudom, mit lehetne valaminek nevezni. – Yve nem tudta tovább türtőztetni magát, és odanyúlt, hogy Aizen kezét eltolja magától. – Ne érj hozzám, kérlek – mondta halkan, de amikor eleresztette volna, Aizen összekulcsolta az ujjaikat és a kezét szorosan a tenyerébe zárta.

– Kérlek? Ez új a soha többé ne merészeld és hasonlókhoz képest. Mi történt veled, Yve? Igazán örvendek a változásnak. – Aizen hangja szelíd, de árnyékba borult arca csúfondáros volt. Látta a pánikot Yve arcán, amióta megfogta a kezét, és csak azért sem engedte el; amikor Yve bal keze a kardja felé siklott, lustán oldalra döntötte a fejét. – Azt a helyedben nem tenném. Légy jó kislány és beszélgessünk.

– Előbb eressz el.

– Hiszen én nem foglak, te kapaszkodsz belém. – Aizen tovább mosolygott, érezve Yve döbbenetét, és hagyta, kirántsa a kezét a tenyeréből, amibe olyan görcsösen kapaszkodott, mintha a sajátja volna. Az illúziók megzavarták őt, ami szórakoztatta, de sokáig nem foglalkozott a lány zavarával. – Mindenesetre hallgass végig, mert van egy új feladatom számodra.

– Akkor... Semmi furcsát nem szándékozol tenni velem? – Yve karmait a combjába mélyesztette, kis véres félholdakat hagyva maguk után.

– Nem tudom, mire gondolsz, Yve – adta az értetlent a férfi, majd, mintegy megszánva őt, folytatta. – Ha teljesíted, amit várok tőled, szabad vagy. Esküszöm – mosolygott –, ezek után már semmit nem kívánok tőled.

– Ki vele – mondta Yve ellenségesen, igyekezve elnyomni a gyanakvását. Aizen a korábbi cirógatásokkal összezavarta a fejét, és olyan gondolatokra ragadtatta, amik neki talán meg sem fordultak a fejében. Mégsem tetszett neki, amit mondott, a szavai és a környezet is nyugtalanságot keltettek benne.

– Segíts nekem egy kísérletben – mondta a férfi –, mert nincs nálad alkalmasabb. Ígérem, hogy nem fog fájni.

– Nem hiszek az ígéreteidben – mondta Yve kitérően. Aizen számított erre a feleletre, így nem üközött meg rajta.

– Nem kell hinned nekem, de az igazat mondom. Csak feküdnöd kell egy kicsit, Yve, és minden kellemetlenség elmúlik magától.

– Elmondanád, hogy mégis miről beszélsz? Világosan. – Yve-nek remegett a szája. Aizen felsóhajtott, mint aki valami kellemetlen dolgot kényszerül végrehajtani, majd, immár egészen hidegen, azt mondta:

– Azt akarom, hogy teherbe ess egy shinigamitól. Neked igazán semmit sem kell csinálnod érte.

Yve, aki úgy érezte, fordult egyet vele a szoba, maga elé meredt, majd halkan megszólalt:

– Miből gondoltad, hogy bele fogok ebbe egyezni?

– Abból, hogy jobb engedelmeskedned, mintha kényszerítenem kell rá – felelte a férfi. – Megmondtam, Yve, hogy nem akarlak téged bántani.

– Nem éled túl, ha kezet emelsz rám – mondta halkan, még mindig maga elé nézve. Aizen nem rémült meg, ugyanolyan hidegen, mint Yve, válaszolt.

– Egy ujjal sem érek hozzád, Yve, anélkül is tudlak bántani.

Yve elsápadt a fenyegetésre, addig üres tekintetébe fény költözött, ahogy a szemét Aizen arcára kapta. A szája remegett, a keze ökölbe szorult a férfi mosolya láttán.

– Mégis mit tettél vele?!

– Édes Yve, mégis kire gondolsz? – Az értetlen hangsúly miatt Yve majdnem felrobbant. Addigi zsibbadt közönye elmúlt, a teste magától mozdult, ahogy rávetette magát Aizenre, és kardjáról megfeledkezve puszta kézzel nekiesett.

– Mi a faszt műveltél Grimmjow-val?! – rángatta meg a ruháját olyan erősen, hogy egy darab leszakadt a kabátjából. Elvesztette a hidegvérét és végleg kiadta magát Aizennek, aki előtt már régen nyilvánvaló volt a gyenge pontja; kötődött a hatos espadához, és az élete még a sajátjánál is jobban foglalkoztatta. Aizen engedte, hogy cibálja, de amikor Yve körme végigszántott a mellkasán és azzal fenyegette, hogy a következő mozdulattal a szívét veszi célba, megállította. Egyetlen ujjal fékezte meg lesújtani készülő karját és a ziháló Yve szemébe nézett a félhomályban.

– Semmit nem tettem vele, és semmit nem is fogok, ha nem adsz okot rá. Mégis mit képzelsz rólam? – Eltolta a lábai között álló lányt és felállt. Fölé magasodott, miközben lenyomta a karját maguk közé és összekulcsolta az ujjaikat, lefogva ezzel a kapálózó Yve-et; addig szorította, amíg a zihálása csillapodott és hajlandó volt rá odafigyelni. – Hallottad, amit mondtam, Yve. Tedd meg, amíg várok és szabad vagy. Ellenkezz tovább és össze fogod magad törni.

Yve levegő után kapkodott. Gyűlölte, amiért nő, gyűlölte, hogy Aizen előnyt próbált ebből kovácsolni, és gyűlölte, hogy Grimmjow-t használta fel hozzá. Belátta, hogy másképp nem tudja megtörni az akaratát, és Yve, aki egyszer már látta, Aizen milyen szenvtelenül intézte el a hatos espadát, az életénél is jobban féltette tőle. Irracionális rettegést érzett, ha kettejükre gondolt és nem akarta, hogy bárki ártani merjen Grimmjow-nak miatta. Az járt a fejében, hogy meg kell ölnie Aizent, valamiképpen ki kell iktatnia ezt a fenyegetést, ami a fejük felett lebegett, de amikor a kardjához közelítette a kezét, Aizen nemet intett és még szorosabban lefogta. Yve tehetetlenül felnyögött, a fogait csikorgatta. Aizen csapdába csalta őt, képtelen volt neki nemet mondani, ahogy arra is képtelen volt e percben, hogy a szorításából szabaduljon.

– Mégis mióta készülsz erre? – suttogta lehajtott fejjel. A hangja, akárcsak az egész teste, remegett, hideg verejték gyöngyözött a homlokán.

– Nos, édes Yve – mondta Aizen vidáman, de az arca rezzenéstelen maradt –, mondhatjuk úgy, hogy amióta először megpillantottalak, te pedig idővel csak megerősítetted az elhatározásom.

Összefogta Yve két kezét és az egyetlen állva maradt székhez vezette, majd lenyomta és megállt szorosan előtte, hogy képtelen legyen felpattanni. Ahogy lenézett rá, alakja árnyékba vonta Yve-et, aki folyamatosan gondolkodott, de csak összefüggéstelen foszlányok cikáztak a fejében.

– Legalább megválaszthatom, hogy kivel? – kérdezte egészen halkan. Aizen, aki újabb szitokszavakra számított, egy pillanatra csak bámult rá, mielőtt felelt, ajkán újabb, lágyabb mosoly tűnt fel, mintha elégedett lett volna a fordulattal.

– Persze, ennyi engedményt adhatok. Kit szeretnél? – Olyan könnyedén beszélt, mintha valami egészen más lett volna a téma, nem épp Yve élete tönkretételének részleteit készülne megvitatni.

– Téged, shinigami – mondta Yve fáradtan, minden szót különös éllel ejtve. – De hidd el, bárki más szívesebben tenné ezt nálam.

– Sajnálattal hallom – mondta Aizen rövid csend után, amíg a választ emésztgette magában.

Reális eshetőség volt, amit mondott, de nem gondolta, hogy Yve ilyen hamar rá fog állni. Úgy beszélt, mintha nem volna egészen magánál, tetteit pedig valamilyen ösztön-én irányítaná, aki csak minél előbb, minél kevesebb sérüléssel igyekszik kilépni a helyzetből. Aizen mindenesetre nem bánta, mert az arrancar valóban felkeltette az érdeklődését. Az, hogy arrancarokat keresztezzen shinigamikkal, régi vágya volt, és a Hogyokuval a kezében igazán semmi akadálya nem volt a kísérletnek. Korábban a hollow-ok és shinigamik összeolvasztása nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért más irányból igyekezett megközelíteni a kérdést: mindenekelőtt kíváncsi volt, e két faj képes-e szaporodni és ha igen, mégis milyen utódot hozna világra.

Yve erre tökéletes jelölt volt, mert a legerősebb, legfejlettebb, egyben a leginkább emberszerű arrancar volt Hueco Mundóban. Alkalmas rá, hogy átvészeljen egy ilyen terhességet, amire egy shinigami asszony valószínű képtelen lett volna. Hueco Mundo felhozatala ígéretesebb volt, de sokáig tartott, mire Yve-et kiválasztotta és meg is nyerte magának. Jobb és kifizetődőbb volt a bizalmába férkőzni, ennek hiányában pedig megtörni az ellenállását, mint elrabolni és erőszakkal kísérletezni rajta; épp szívóssága miatt veszélyes ellenfél volt, és az összecsapás halált ígért. Valószínűleg Yve az utolsó csepp véréig küzdött volna, ami egy tesztalany és az emberei elvesztését egyet jelentette volna. Aizen, aki számolt ezzel az eshetőséggel, a lassabb és biztosabb utat választotta.

Terve mellékessé vált, amíg az Ouken létrehozására irányuló céljait mozgásba hozta, de, mert részét képezte, nem mondott le róla, és épp ideje volt vele törődni. Az Yve-vel töltött idő alatt eléggé kiismerte és felmérte őt. Hamar megismerte eszét és tehetségét, és csupán intellektuális képességei miatt megérte figyelmet fordítani rá. Aizen élvezte a társaságát, és csupán személyes érdeklődésből is hajlandó lett volna hozzá közelebb kerülni. Yve, mint nő, vonzotta, és amikor azt mondta, akarja őt, kellemesen megborzongatta.

Yve, aki lehajtotta a fejét és már nem próbált a férfira nézni, újra kis nyomást érzett az állán, amikor Aizen lehajolt hozzá, Yve arcát pedig maga felé fordította.

– Nem érdekel, ki lenne a helyedben, rád van szükségem – mondta halkan, közel a szájához, és mert Yve makacsul hallgatott, folytatta: – Nem foglak bántani, Yve. – A nő nem reagált és szorosan zárva tartotta a száját, amikor Aizen megcsókolta.

A férfi eleresztette az állát, helyette Yve haját fogta és simította meg, miközben lassan végignyalta Yve sebes alsó ajkát, hogy valamilyen reakciót csikarjon ki belőle. Yve félig hunyt szemmel ült előtte, a kezét felemelte, hogy eltolja magától, de félúton mégis megállt és nem ért Aizenhez, mintha meggondolta volna magát, a kezét újra az ölébe ejtette. Amit művelt, hasonló volt sok korábbi alig-csókjához, amit Grimmjow-val váltott, de helyesebb lett volna egymás felfalási kísérletének vagy ellenpólusaként gyengéd simogatásnak nevezni.

Grimmjow még adjuchasként szokott rá, hogy olykor, törődőn végignyalja Yve-et, ahogy a macskák szokták. Enyhítette vele Yve sérülései miatti fájdalmát, kifejezte a ragaszkodását, ami apránként alakult ki benne, és a gesztus később sem szűnt meg. Néha, amikor együtt feküdtek, Grimmjow magához szorította és végignyalta az arcát vagy a száját, amit Yve, mióta képes volt rá, viszonzott, de általában csak a szájába harapott, morranásra késztetve őt, hogy hasonlóan, nem túl erősen, de dominánsan viszonozza. Tépték és csókolták egymás száját, amíg csak ki nem fogytak a levegőből, de egyikük sem tudott felülkerekedni a másikon, a felfalásra tett gyenge kísérletek minden alkalommal annyiban maradtak.

Yve ilyenkor könnyűnek érezte a testét, de amit Aizen művelt vele, elnehezítette a végtagjait. Képtelen volt hozzáérni, pedig szeretett volna: már nem volt benne biztos, hogy eltolni vagy belekapaszkodni akart, mert szédült és félni kezdett, hogyha a férfi elereszti őt, le fog zuhanni a székről.

Aizen ujjai eltűntek Yve hajában. A tarkóján időzött a keze, úgy húzta a fejét közelebb magához és folytatta a csókot, ismét végignyalt Yve sebes száján, aki, hogy szabaduljon, Aizen ajkába harapott. A férfi meglepődött, de nem hagyta abba; kihasználva Yve válaszát, mélyítette a csókot, eközben kiszabadult a hegyes fogak közül, nem törődve azzal, hogy vér serkent az ajkán. Yve halk hangot adott, amikor a szájában érezte Aizen nyelvét, és finoman a nyelvéhez ért, újabb harapástól tartva.

Ösztönösen utána akart kapni, hogy a fájdalommal távol tartsa magától, de uralkodott a vágyon; nem bánthatta ennél is jobban Aizent, ha nem akarta, hogy bosszút álljon miatta. Leejtette a vállát és engedte, hogy tovább csókolja, de egyetlen mozdulattal sem bátorította őt. A szája nyitva volt, a nyelve ernyedt maradt, csak a levegőt vette gyorsabban a testét elöntő különös zsibbadás miatt.

Aizen, belátva, hogy hiábavaló, amit tesz, végül eleresztette őt, de továbbra is közvetlen közelről nézett rá. Yve a száján érezte minden kifújt lélegzetét, ami tovább borzongatta. Az érzés ismerős, de a helyzet kellemetlen volt számára. Nyomokban emlékeztetett azokra a harapásokkal tűzdelt csókokra korábbról, amitől felforrósodott a teste, de akkor hűvös maradt, csak a végtagjait elgyengítő zsibbadás volt ugyanolyan, ami nehézzé tette a légzést és ködössé az agyát. Üres tekintettel nézett Aizenre, akinek az arcát olyan közelről képtelen volt egészben szemlélni.

– Elégedett vagy? – kérdezte halkan, végignyalva duzzadt alsó ajkán. A mozdulat hívogató volt; Aizen mérlegelt, végül nem ért hozzá. Yve zaklatottnak tűnt, de az arca rezzenéstelen volt, mintha a benne lévő túl sok érzelem közül egyik sem tudott volna rá tartósan kiülni.

– Igen – felelte –, de tudnál még elégedettebbé tenni. Gyere, Yve. – Megfogta a kezét és felhúzta a székről, hogy a pár lépéssel távolabbi ágyhoz vezesse.

Yve némán követte őt, közben hevesen vert a szíve. Nem akarta, ami történni készült. A keze merev volt Aizen kezében, a férfi érezte, milyen kelletlenül megy utána és mennyire feszült az egész teste.

Leültette őt a takaróra és mellé ereszkedett, de a kezét továbbra sem engedte el, Yve kézfejét cirógatta, ahogy korábban a hajával és az arcával tette, hogy egy kicsit megnyugtassa.

– Nem kell ilyen elutasítónak lenned. Ez csak egy csók volt, nem lett semmi bajod tőle. Látod? – Odahajolt és röviden ismét szájon csókolta, amit a meglepett Yve tiltakozás nélkül elfogadott, a nyelvül röviden egymáshoz ért, mielőtt Aizen újra elhajolt tőle. – Nem akarlak bántani – mondta –, szóval ne tiltakozz.

– Nem tesz boldoggá, amire készülsz – mondta Yve halványan. Aizen megfogta és megcsókolta a kezét, újabb elektromos töltetet kisütve Yve bőrén, ahol az ajka megérintette.

– Engem sem tesz boldoggá a viselkedésed, de változtathatunk rajta. Figyelj ide, Yve – engedte el a kezét Aizen, ami élettelenül nyugodott Yve combján ezek után –, meg akarlak csókolni. Engedd meg – kérte –, előbb szabadulsz.

– Sosem fogsz elengedni, ugye? – Yve lehunyta a szemét, nem tudott tovább a férfira nézni. Előre dőlt, oldalra hajtotta a fejét és várt. Hagyta, hogy Aizen ismét az ajkához érintse az ajkát, de mielőtt megtette volna, egy forró lélegzettel együtt a választ érezte a száján.

– Megmondtam, hogy igen – suttogta –, de most ne foglalkozz ezzel.

Yve kételkedett benne, mert bármit tett is, egyetlen vég felé tartott. Aizen egészen magához láncolja őt a teste elvételével, és akár jól szerepelt, akár nem, nem tudott tőle megszabadulni. Ha engedelmes volt, megszerettette magát, és kilépett az eldobható arrancar státuszból, Aizen később nehezebben akart volna megválni tőle; ha nagyon elutasító és ellenséges maradt, azzal a saját életét rövidíttette volna meg, egyszersmind Grimmjow-nak is ártott, és tudta, Aizen nem szokott üres fenyegetésekkel vesződni. Amit mondott, egyértelmű volt: Yve mindkettejük sírját ásta az iránta érzett ragaszkodással, és már hiába próbált volna minden köteléket elvágni maguk között.

Menteni akarta a menthetőt, amikor engedte, hogy megcsókolja, utóbb pedig felkínálta neki az ajkát. Kinyitotta a száját, hagyta, hogy Aizen nyelve utat találjon az ajkai között, de hosszú ideig nem viszonozta a csókját, csak sodródott az érzéssel, ami az egész testét lebénította.

Mire legközelebb kinyitotta a szemét, hanyatt feküdt az ágyon, Aizen pedig mellette volt, félig fölé támaszkodva csókolta az ajkát, majd az arcát az ütés nyomán, végül lejjebb, az álla alatt. Yve meglepetten felnyögött, amikor egy csók a nyakát érte és megragadta a shinigami vállát, hogy eltolja. A karja erőtlen volt, ujjai a férfi ruhájába martak, de nem taszította el magától.

Aizen elhajolt a nyakától és felnézett rá, arcán könnyű mosollyal. Látta Yve nyitva maradt száját, hallotta, hogy kapkodja a levegőt, és érezte, hogy remeg a köré fonódott karja, amivel megállítani próbálta, akkor mégis csak kapaszkodott belé, hogy felszínen maradjon.

– Nyugodj meg, Yve – kérte halkan, visszahajolva a nyakához, újabb csókot nyomva hideg bőrére, ami minden érintés után melegebbnek érződött. – Nem foglak megenni.

– Még az is jobb lenne – pihegte Yve és oldalra döntötte a fejét, hogy rá se kelljen néznie a másikra.

Aizen halkan elnevette magát és megharapta Yve-et, amiből a lány semmit nem érzett kemény bőre miatt, csak ezután folytatta a puszilgatását a válla felé, onnan tért vissza az arcához és fordította ismét maga felé. Yve haja szétterült a takarón, a madárkoponya eltakarta az arca jobb oldalát. A csőr fenyegetően meredt Aizen felé, aki oldalra hajtott fejjel kerülte el a szúrását, amikor újra megcsókolta Yve-et, miközben megtámaszkodott a feje mellett, lefogva őt, amikor a hajára nehezedett.

Yve mozdulatlanul feküdt, az ágyhoz szögezve Aizen fölötte lévő testével. Keze, amivel addig a vállába kapaszkodott, lecsúszott Aizen felkarjára és a ruháját szorította, amikor a férfi elmélyítette a csókot; szégyenkezett, amikor hallható sóhajt fojtott a szájába.

Utálhatta, ami történt, de nem volt olyan rossz, mint lehetett volna. Aizen csókjai felforrósították mindig hűvös bőrét, elgyengítették a testét és megzavarták az érzékeit. Néha, pillanatokra az egész kívánatosnak tűnt, de ezt igyekezett minél távolabb tartani magától, a férfi tettei azonban nem segítettél elő. Ellenkezőleg, amikor újra a száján érezte a csókját, Yve utána kapott. Nem azért, hogy megharapja, csak érezni akarta, felerősítve a gyomrában pattogó szikrákat, amiktől olyan nehézzé vált gondolkozni.

Ha lehunyta a szemét, minden olyan volt, mint régen, egy másik helyen, egy másik férfi karjában. Grimmjow és ő soha nem azért csókolóztak, mert bármi hasonlót akartak egymástól, csak egy szokás volt, ami kifejezte az összetartozásukat, és amit Yve senki mással nem csinált, mert senkit nem engedett olyan közel magához.

Ha Aizen addig harapja, amíg vérezni nem kezd a szája, utána erőszakosan az ajkai közé nyomja a nyelvét az övét keresve, kívánatosnak és otthonosnak találta volna, de amit műveltek, csak összezavarta. Volt benne valami jó, Yve mégis tudta, hogy a lehető legrosszabb dolog, ami történhet vele, az az, hogy Aizen gyengédséget mutat felé, amit ő nem tud viszonozni. Azonban csukott szemmel egészen tűrhető volt: amíg nem látta az arcát, nem kellett tudomást vennie a valóságról.

Yve, amint levegőhöz jutott, engedett neki, végül megcsókolta őt. Tétován ért a férfihoz, de a karját továbbra is szorosan fogta; ahogy a tépett kabát ujjára markolt, az anyag tapintása ismerős volt, mintha valaki máshoz tartozott volna, és ez megnyugtatta. Csak egy csók volt, és Yve túl tudta tenni magát rajta. Hagyta, hogy a férfi folytassa, közben átölelte őt, amikor a keze kezdett lecsúszni róla. Kapaszkodott belé, mint egy álomba, ami távol tartotta a valóságtól, holott, ha kinyitja a szemét és meglátja őt, a lehető legtávolabb menekült volna előle.

Aizen, aki felfigyelt a változásokra, elhajolt Yve arcától és újra a nyakának szentelte a figyelmét. Nem beszélt a lányhoz, finom puszijai, a kis, nyom nélküli harapások és az Yve oldalát simogató keze volt minden kapcsolat köztük, miután lefejtette kapaszkodó kezeit magáról és gyengéden lenyomta a teste mellett a takaróra. Nem ért Yve hollow-lyukához, amikor a kulcscsontját csókolta és akkor is elkerülte, amikor a mellére simította a kezét, ami addig Yve derekán nyugodott. Megpróbálta levenni Yve felsőjét, de a lány képtelen volt megmoccanni alatta, hogy kibújtassa belőle, így végül egy rántással félbetépte a mellei között, a karját így már könnyedén ki tudta szabadítani. Yve erre felnézett. Kipirult arca elvesztette a színét, amikor a tekintetük találkozott. Kiszakadt az ábrándokból és újra ott volt a sötét hálószobában, Aizen alatt: először rémültnek tűnt, aztán a félelme csillapodni kezdett. A tekintete ismét kiüresedett, Aizen pedig halkan sóhajtott.

– Semmi baj, drágám – mondta csendesen, eleresztve Yve mellét, hogy megsimogassa az arcát. Yve tűrte az érintést, és még mindig hevesen szedve a levegőt, visszavágott:

– Baszd meg a drágádat!

– Épp azon vagyok – nevette el magát Aizen, de, mert Yve mozdulatlanul feküdt, mégis remegett alatta, elkomolyodott. – Nyugodj meg, Yve, most semmit nem fogok tenni veled.

– Akkor mi ez az egész? – A lánynak remegett a hangja. Rekedten beszélt, mert még mindig pihegett az addigi csókoktól.

– Közelebbről akartam megismerkedni veled. – Aizen Yve egyik hajtincsét csavargatta, mielőtt megsimogatta az arcát. Az ujja ismét az ajkára siklott, és amikor megérintette, Yve akaratlanul felnyögött. A szája túlingerelt volt, a legkisebb érintés is felizgatta, amivel nem tudott mit kezdeni. – Úgy látom, nincs ellenedre.

–Kérlek... ne beszélj. – Yve elfordította a fejét, de az ajkán nyugvó ujjat és a férfi pillantását sem tudta lerázni magáról. Igyekezett higgadtan beszélni, de a hangja elcsuklott, ezzel más értelmet adva a szavaknak. Aizen direkt vagy sem, csak ezt a másodlagos jelentést értette meg, és lehajolt, hogy újra megcsókolja.

Yve nem tiltakozott, azt is engedte, hogy Aizen megfogja a kezét, megragadja a csípőjét és úgy húzza közelebb magához. Az oldalára hengerítette Yve-et, egymással szemben feküdtek az ágyban. Aizen fél keze a csípőjén volt, másik az arcán nyugodott és a fejét tartotta, hogy Yve ne forduljon el tőle, akkor azonban már eszébe sem jutott; a csók felforrósította, és csak hagyta, hogy történjen, amit tenni akar vele. Attól sem rezzent meg, amikor Aizen megfogta a mellét, ami fekve a férfi mellkasának nyomódott.

Félt, de nem annyira, mint a szobába lépve, vagy Aizen szavait hallgatva. Undorodnia kellett volna, de az érzés elmaradt, a csók ismerőssége és ereje kisöpörte a fejéből az összes helyénvalónak tűnő érzést, csak ösztönös reakciók maradtak benne, amik még többet kívántak ebből. Úgy kapott a férfi ajka után, mint egy utolsó lélegzetért, amikor Aizen megsimogatta a mellét és olyan közel húzta magához, hogy Yve combja a hasának ütközött.

Akkor először Yve vezette a csókot; Aizen szájába harapott, amikor úgy érezte, távolodni próbál tőle, és erősen belekapaszkodott, két karja szorításával bírta maradásra. Amíg ott volt, semmi mást nem tehetett vele, így Yve szorosan tartotta, ujjaival a kabátot, majd a hosszú ujjú felsőt tépve, amikor az előbbit lesodorta a válláról.

Aizen halkan felnyögött, a hanggal elpattintva valamit Yve-ben; egy sokat hallott, kellemes nyögés hasonmása volt, ettől még hevesebben szorította és kezdte csókolni.

Nem volt magánál, nem tudott volna számot adni a tetteiről a következő rövid időben. Aizen és ő kifulladásig csókolóztak. A férfi ujjai sötét árkokat hagytak a bőrén, ahol a derekát, csípőjét vagy a mellét szorította, és Yve, mire észhez tért, ismét alatta találta magát, Aizen pedig a fejét a mellkasára hajtotta, amíg apró puszikat hintett a mellére. Egyszer meg is harapta őt, de Yve csak tompán, messziről érezte a fájdalmat.

Élesen felnyögött, amikor Aizen a lábai közé nyúlt és hánykolódni kezdett, amikor megszorította. Az arca kipirult, szájon át kapkodta a levegőt és hiába nyúlt Aizen keze után, ő szabad kezével az ágyra szorította. Szenzációs volt, amit tett vele, Yve-nek csillagok táncolta a szeme előtt. Egyszerre próbált szabadulni és belesimulni az érzésbe, amit nem tudott egyértelműen jónak vagy rossznak nevezni. Észre sem vette, amikor Aizen felhúzta a csípőjét, hogy levegye róla a nadrágot; a bugyijával együtt a földön végezte, nem messze széttépett felsője maradványaitól.

Aizen széttett lábai között térdelt, Yve félig lehunyt szemmel, pihegve nézett rá. A tekintete ködös volt, elhagyta az erő. Nem tudott tiltakozni, amikor Aizen megérintette, a teste pedig elárulta: olyan jelzéseket adott, amik szembementek a józan eszével, reszketett és vonaglott a keze alatt.

Aizen figyelte a reakcióit, de hamar megunta a játékot az arrancarral. Amikor késznek ítélte, kioldotta az övét és elhelyezkedett a lábai között. Yve hangosan felnyögött, Aizen összepréselte a száját, és fölötte volt ismét, Yve reszkető combja az oldalának ütődött. Mindketten szokták az érzést, amit a másik teste okozott. Aizen végül megmozdult benne, még hangosabb nyögést kiváltva a nőből, aki félrehajtott fejjel, ziláltan feküdt alatta és a takarót markolta, amikor újabbat lökött rajta.

Aizen a füléhez hajolt, megcsókolta az arcát. Bőre keménysége ellenére is igazán kellemesnek bizonyult hozzáérni, közben folytatta, amit elkezdett, és kibontotta a takarót Yve ujjai közül. Engedte, hogy a karmos kéz az ő kezével fonódjon össze és véres árkokat hagyjon a kézfején, amikor mélyebbre került benne. Yve nem volt gyengéd szerető, de a tettei csak ösztönösek voltak, Aizen nem tudott miatta haragudni rá. Hangos volt, de nem hallgattatta el, minden rezdülése és nesze érdekelte.

– Ragyogó vagy – suttogta neki, amikor egészen mélyre merült benne és Yve teste összerezzent alatta. Olyan szorosan ölelte körül, hogy Aizen egy pillanatra meg sem tudott moccanni, Yve végül elernyedt, ő pedig folytathatta.

Megcsókolta Yve halántékát, belélegezte a haja enyhén sós illatát, majd nyakon harapta. Nem maradt nyoma, de Aizen a magáénak akarta tudni őt, minden mozdulattal ezt erősítette, Yve pedig megadóan ringatózott alatta. Olyan erősen fogta a férfi kezét, hogy egy mélyebb lökésnél megroppantak benne az inak, de ő mintha meg se érezte, Yve pedig meg se hallotta volna. A bőrébe mélyesztette a körmeit, Aizen a kezén támaszkodva lefogta őt, később azonban eleresztette, amikor felhúzta Yve lábát, ő pedig a csípőjére kulcsolta, így még mélyebbre került benne.

Yve átölelte a fölötte támaszkodó férfi hátát és olyan közel húzta magához, hogy a mellkasuk egymáshoz préselődött. Yve nehezen kapott levegőt, a tekintete mereven egy ponton nyugodott, a szeme olykor megrebbent, ha Aizen megfelelő pontot ért el benne, és olyan hangosan nyögött fel, hogy visszhangot vert a szobában. Aizen továbbra sem csitította el, de amikor közeledett a végéhez, durván megcsókolta. El sem eresztette az ajkát, amíg tartott, csak akkor hagyta abba a csókot, amikor lefejtette magáról Yve reszkető lábát és kihúzódott belőle.

Egymás mellett feküdtek a takarón. Yve csukott szemmel pihegett, Aizen, akinek kezdett rendeződni a lélegzete, félig hunyt szemmel, a feje alá tett kézzel nézte őt. Bal karja szabad volt, óvatosan kisimított egy kócos tincset Yve arcából, mire a nő felnézett rá.

– Feküdj még egy kicsit – mondta a férfi halkan, ahogy felkelt mellőle és elkezdte rendbe szedni az öltözékét. Yve meztelen volt, a ruhái szétdobálva hevertek az ágy körül, de Aizennek csak a nadrágját és a felsőjét kellett megigazítania; menet közben levette magáról a félig lerántott hosszú kabátot. Ezt vette fel a földről, és a gyűrött takarón fekvő Yve-re terítette.

A nő lehunyta a szemét és nem válaszolt. Tele volt a feje Aizennel, még akkor is őt látta maga előtt, ha a szemét csukva tartotta, és ez nem segített gondolkozni, de nem is akart igazán. Ha megteszi, gyűlölni kezdi magát, pánikba esik, dühöt érez és megpróbál Aizenre támadni. Egyik sem volt jó, így visszasüppedt a csendes öntudatlanságba, amit az együttlét váltott ki belőle.

Nem akarta elemezgetni a cselekedeteit vagy az érzéseit. Túl sok és egymásnak ellentmondó volt, Aizen mindenért összezavarta.

Yve nagyon fáradt volt, testileg és mentálisan egyaránt. Megfogadta a férfi tanácsát és fekve maradt. Tompán érezte, hogy melegség folydogál a combján, de nem törődött vele.

Aizen eközben felöltözött és összeszedte Yve ruháit a földről. Csak a nadrágját és a bugyiját adta vissza, a félbetépett felsőt nem tudta újra felvenni. Lerakta őket Yve mellé, aki csukott szemmel feküdt az ágyban, és amikor nem reagált, mellé ereszkedett.

– Itt vannak a ruháid, Yve – mondta. – Fel tudsz egyedül öltözni?

Megsimogatta Yve fejét, mert az arrancar nem válaszolt. Aizen mosolytalanul figyelte kipirult arcát, rezzenéstelen vonásait.

– Ne aludj – szólt rá, mire Yve kinyitotta a szemét. A tekintetük találkozott, de Aizen semmit nem tudott belőle kiolvasni. Yve lassan, csendben felkönyökölt, a kabát az ölébe csúszott. A mellén táncolt a holdfény, amikor előre dőlt, hogy elvegye a bugyiját és öltözködni kezdett. Aizen végignézte, ahogy kimászik az ágyból és felvette a nadrágját, a nedves folt száradni kezdett a combján. – Vedd ezt fel – mondta, a vállára terítve a kabátját. Yve furcsálló pillantást vetett a férfira, de tiltakozás nélkül belebújt, fél kézzel összefogva a kabátot a mellkasa előtt.

– Ennyi volt? – kérdezte színtelen hangon. Kezdett magához térni, a teste már nem volt olyan gyenge, csak a fáradtság nehezítette el. Aizent váratlanul érte a kérdés, de bólintott.

– Elmehetsz, Yve. Reggel várlak.

– Mostantól mindig ezt fogod velem csinálni? – Yve felhúzta a csizmáját az ágy végében és nem nézett ismét a férfira. Elhasználtnak érezte magát és meggondolatlanságokat beszélt, nem tudott uralkodni a tettein, amire olyan nagy szüksége lett volna Aizen mellett.

– Nem, de előfordulhat. – Aizen nézte Yve karcsú alakját, amint felegyenesedett; a hosszú kabát csaknem egészen eltakarta. Újra hozzá akart érni, de türtőztette magát. Yve ismét bezárkózott, nem volt tanácsos tovább bolygatni.

– Nem vagyok kurva – mondta halkan, nem nézve a férfira többé.

– Senki sem mondta, hogy az vagy, Yve. Senki mással nem is kell ezt tenned.

Yve válasz nélkül hagyta ott, de Aizen nem bánta. Engedte a madárkát kiröppenni a szobájából, tudta, hogy úgyis vissza fog térni hozzá. Lehúzta az összemocskolt lepedőt, félretette, majd ő is kiment. Yve a saját hálószobájába, Aizen pedig fürdeni ment. Az arrancar lefeküdt és igyekezett mindent kitörölni a fejéből, ellenben a shinigami minden mozzanatát az emlékezetébe véste és akkor is gondolkozott rajta, amikor már egyedül feküdt az ágyában.