*Haruto szemszöge*

-Haruto-sírt Miri, miközben fejét a nyakamba fúrta.

-Semmi baj-mosolyogtam halványan, majd gyöngéden megöleltem a lányt.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan szellem lesz belőlem, mint amilyen Miri is. Szeretem a lányt és végre neki is elmondhatom, mert már semmi akadálya nincs, hogy ne lehessünk együtt.

-Miri-emeltem meg az ujjammal állát.

-Mondd Haruto-mosolyodott el a lány, bár a szeméből még mindig potyogtak a könnyek.

-Szörnyen utáltalak és azt akartam, hogy tűnj el örökre az életemből, viszont most-álltam meg egy pillanatra-Szeretlek és kérlek, hogy soha ne hagyj el.

-Haruto, én azt hittem, hogy mára már gyűlölsz is és nem mondtam el, ami már rég nyomja a szívem-mosolygott, majd a fülemhez hajolva bele suttogta, hogy-Én is szeretlek.

A világ legboldogabb embere, akarom mondani szelleme lettem abban a percben. Végre én is megéreztem a sok kicsi pillangót a hasamban, amelyet még sosem. Volt mégis valaki a világon, aki szeret. Ott volt az orrom előtt én viszont mégsem vettem észre. Ki gondolta volna, hogy az, akit a legjobban utáltam egykor a világon, most az számomra, aki a világot jelenti. Úgy öleltem a lányt, hogy tudja: soha nem engedem el.

-Mindig melletted maradok-fogtam meg Miri kezét.

A kezünk pillanatok alatt fényleni kezdett, bár okát nem értettük.

-Mi történik?-néztem kétségbeesetten a lányra.

-Most, hogy te elmondtad a tiszta és őszinte érzéseid felém, én is ember lehetek-gurult végig egy könnycsepp ismét kerek arcán.

-Akkor most azt mondod, hogy...?

-Igen-mosolygott-Örökre együtt lehetünk emberként.

Egy hónappal később...

Végre úgy tudom érinteni Miri-t, hogy mások is látják és nem tele haraggal és megvetéssel, hanem szeretettel és gyöngédséggel. Ő az, aki a fényt hozta az életembe. Többé ördögűzősdit sem játszok, mert akit kerestem, azt meg is találtam.

*Miri szemszöge*

Most már tényleg nincs semmi akadály köztünk és nem is lehet. Bármit hoz az élet, ketten mindent megoldunk azzal, akit szeretek.

Visszatértek az emlékeim is. Egy autóbalesetben haltam meg, mikor mentem át felé a zebrán. Az életem már nem tudták megmenteni, de talán jobb is így, mert különben sosem találkozom Haruto-val. Felkerestem a családomat. Kicsit meglepődtek, de sikerült beadni nekik egy jó kis mesét, amit el is hittek. Haruto segít, hogy be tudjam fejezni a tanulmányaimat és érettségi után családot alapítunk.

Nála jobb emberrel még soha nem találkoztam. Örülök, hogy végre egy életre hozzá leszek kötve.

Vége

Ne ennek is vége...Örülök, hogy figyelemmel kísértétek végig ezt a kis történetet és köszönöm a vote-okat és a hozzászólásokat. Nézzetek be a többi könyv közé is ^-^ Puszi