*Miri szemszöge*

Nem bírtam tovább nézni,ahogy együtt enyeleg az a kettő. Mardosta a lelkem a fájdalom. Féltékeny voltam. Szörnyen féltékeny,ahogyan még eddig sosem. Elhatároztam magam:nem érdekel az sem,ha örökre itt fog kóborolni a lelkem,de nem tartom többé vissza Harutot. Meg van a saját élete,amiben én csak feltartóztatom. Nem leszek senki terhére. Lehet,hogy szeretem,de akkor is el fogom engedni. Legalább ő legyen boldog.

Oldalról szomorúan néztem,ahogyan vidáman beszélgetnek. Elhatároztam magam és bármennyire is fáj,de akkor sem hátrálok most meg. Jobb lesz így neki.

Felrohantam a szobájába,majd lerepesztettem egy darabot az általa vásárolt ruhámból. Letettem az anyagdarabot az ágyára,majd vissza lementem a kertbe,ahol ők ugyanúgy cseverésztek. Észrevehetetlenül Haruto hátához mentem,majd egy utolsó puszit lehelve az arcára továbbálltam.

*Haruto szemszöge*

Ahogy beszélgettünk vidáman egy fagyos szellőt éreztem a hátam felől,ami eszembe juttatta Mirit. Teljesen megfeledkeztem róla. El sem tudtam képzelni,hogy mennyire fájhatott ez neki.

Mivel sehol nem láttam a kertben,így felszaladtam a szobámban. Kétségbeesve kiabáltam a nevét...fölöslegesen. Megláttam az anyagdarabot az ágyamon és máris tudtam,hogy elment,méghozzá örökre. A szívem sajgott az általa hagyott űrtől. Mintha az egész világ lefagyott volna körülöttem. Már nem érdekelt az,ha őrültnek néznek,csak őt akartam. Kétségbeesetten kiabáltam a nevét néhány könnycsepp kíséretében. Már nem tudtam neki elmondani azt,hogy mennyire szeretem vagy,hogy mennyire hiányozni fog. Megbántam minden ellenséges dolgot,amit ellene tettem. Még csak elbúcsúzni sem tudtam vagy csak elmotyogni egy bocsánatot mindenért,amivel néhol megbántottam. Sajnos ezt most csúnyán elrontottam. Ez is miattam van,mert bosszantani akartam azzal a lánnyal,de arra nem gondoltam,hogy talán az ő szíve is sajogni fog.

Ki gondolta volna,hogy az a lány,akivel anno annyit veszekedtünk és,akivel csupán utálatot éreztünk egymással szemben,most azt mondom,hogy tiszta szívemből megszerettem. Ő volt a napsugaram,aki megvilágította szánalmas kis életemet. Vajon ő valaha érzett így irántam? Ezt már nem hinném,hogy megtudom valaha vagy mégis?

Már három hét telt el. Három hosszú hét nélküle. Szerencsére egy régi barátom velem volt a nehéz időkben. Ő volt Kirito,akivel már gyerekkorunk óta jól kijöttünk,mert ő is ugyanolyan fura,mint én. Igen,ő is ördögűző,csak ő a gyenge pontot is látja. Elmondtam neki,hogy beleszerettem valakibe,de azt nem,hogy egy szellem volt az... Talán,ha elmondom,akkor nem úgy halok meg,hogy azt mondjam:megérte.

Sziasztok olvasók ^-^ Már csak két rész és befejeződik ez a történetem,de viszont nézzetek be a többi könyvemhez is,hátha tetszenek.Sok puszi nektek *-*