*Haruto szemszöge*

Már este 8 óra felé járt az idő ,mikor meghallottam az ismerős csengőhangot. Mire nagyon nehezen kiszedtem volna a táskámból a mobilomat, addigra lerakták. Vissza akartam hívni az ismeretlen telefonálót, mikor üzenet érkezett tőle. Ismét egy ördögűzéssel kapcsolatban. Most egy régi lánykoleszbe kellett mennem, ami minden fiú álma lenne, csak nem ebben a helyzetben. A kollégiumnak mindig is rossz híre volt, mivel több diákja is vagy öngyilkos lett, vagy furcsa módon meghaltak, amit mai napig nem nyomoztak ki. Összepakoltam a cuccaim és elindultam az úti célom felé. Elég félelmetesnek tűnt, viszont egy férfi nem lehet beszari. Különösen én nem , így átmásztam a kerítésen és bementem az épületbe. Az egész kihalt volt és hátborzongató.

Ráírtam a telefonálóra, de nem jött válasz, hiába vártam. Felkerekedtem megnézni mindenhol a szellemet, ami lehet, hogy csak átverés volt. Természetesen nem első alkalom lenne. Mivel én is csak fiú vagyok és én is beletartozom abba a 80%-ba, akik lusták, ezért a második szintre inkább lifttel mentem. Mikor jelzett, hogy megérkeztem, kiléptem a szerkezetből és elindultam a hosszú folyosón. Mindenhol csak mocsok és pókhálók lepték el a plafont és minden mást is. Ha csak civil ember lennék, már rég a túlvilágon kergetőznék magam után. Egyszer csak egy kezet éreztem a csuklómon, amint beránt egy szobába. Rögtön felismertem,hogy egytúlvilági lény, így az volt az első gondolatom, hogy ő az, akit a túlvilágra kell küldenem egyszer, s mindenkorra. Megragadtam és nekivágtam a padlónak. Csuklójánál fogva hátratekertem a kezét és vártam, hogy mit szól kiváló harcművészetemhez.

-Hogy lehet ekkora féregnek lenni? Hogy verhetsz el így egy ártatlan lányt?-szólalt meg nyöszörgős hangon a földön fekvő lány.

-Te akkor is csak egy szellem vagy és nincs olyan törvény, hogy szellemlányokat nem bántunk. Jah, és míg el nem felejtem: jó pénzt fizetnek érted.-válaszoltam kicsit sem finomkodva és még jobban rászorítottam a kezére.

Ő csak nyöszörgött és mocorgott. Tehetetlen volt, ennek köszönhetően tudtam jobban szemügyre venni. Középderekig érő barna haja van és kifejezetten pufi arca, bár ő maga nem valami telt.

-Fejezd már be a menőzést és eressz el. Nem érted, hogy nem én vagyok az, akit el kell kapnod?

*Miri szemszöge*

Nem vártam meg a válaszát,csak ki teleportáltam magam és rögtön a háta mögött termettem. Nem is figyeltem rá, hogy hol ütöm, csak hagyva, hogy szellem ösztöneim vezéreljenek rugdostam, ahol tudtam, de így is előnyben voltam vele szemben. Mikor már biztonságban éreztem magam hagytam, hogy mondjon valamit. Nem is kellett sokat várni.

-Mi a fenét képzelsz te magadról?-kérdezte felrepedt ajkakkal.

-Azt, amit te is. Csak segíteni akartam neked, te meg jól helyben hagytál.-mondtam szemébe az igazságot.

*Haruto szemszöge*

-Te csak nekem ne akarj segíteni. Most nyertél,de még visszajövök. Ezt még nagyon meg fogod bánni-figyelmeztettem.

Elindultam most inkább a lépcső felé, amire ő mögöttem termett. Nem is figyelve ráléptem az első lépcsőfokra, amikor ő kitette a lábát és zuhantam, viszont megfogtam a kezét időben és ő is gurult. Ahogy földet értünk, fölötte találtam magam és megrémülve vettem észre, hogy az ajkaink összeértek. Én rögtön felpattantam, de ő becsukott szemekkel feküdt egy helyben.

-Jól vagy?-érdeklődtem, csak azért, hogy ne legyek bunkó.

Nem válaszolt. Még mindig feküdt mozdulatlanul. Már kezdett a dolog kínos lenni, úgyhogy megkapartam a torkom, majd tettem egy megjegyzést, amit később meg is bántam.

-Csak nem ez volt az első?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel és egy huncut mosollyal, mire ő egyből felugrott.

-Persze, hogy nem, te idióta-dadogott

-Vagyis igen, de miért érdekel ez téged?-nézett rám kérdően

-Csak, mert úgy feküdtél ott, mint aki halott-nevettem saját szar poénomon.

-Ez nagyon rossz vicc volt-jelentette ki egy jobb-egyenes kíséretében, majd olyat rúgott rajtam, hogy kiestem az ajtón.

-Még hallasz felőlem-fenyegetőztem, majd leléptem.

-Nagyon megijedtem-kiáltotta utánam.

"Majd én megmutatom neki!"