Idegesen vártuk, hogy Sasha-val a visszatérésüket. Irigy, féltékeny voltam. Én akartam vele menni, én akartam minden percben mellette lenni. Mégis Mikasa volt akit választott maga mellé.

-Sasha, szerinted én egy megbízhatatlan ember vagyok?

-He? (Név)-Chan miért kérdezel ilyet?

-Levi hadnagy mindig csak Mikasa-t választja maga mellé. Én pedig már már utálom, hogy...

-Mielőtt kiválasztja ki megy vele, felméri mennyire kockázatos az egész.

-Akkor a képességeimben nem bízik?

-(Név)-Chan szerintem csak...

-Visszatértek!

Ugrottam fel, Levi Hadnagy sérülten jött be. Mikasa és a többiek is nagyon ki voltak. A Hadnagy válla erősen vérzett.

-Hadnagy! Kérem engedje meg, hogy ellássam a sebeit.

-Sasha jobban varr.

Mondta Mikasa, de Sasha maga elé kapta a kezeit.

-(Név)-Chan tanított engem is.

-Legyen kölyök.

Emelte végül rám acél tekintetét. Felült az asztalra, én pedig oda pattantam segítve lehámozni a szíjakat. Sasha barátnőm pedig megfogta Mikasa karját és kihúzta a többiekhez. A Hadnagy semmit sem szólt hozzám. A kabát majd az ing után elém tárult kidolgozott testétől enyhe pír szaladt át az arcomon. Próbáltam lenyelni ezt az érzést ahogy a szívem zakatolt. A fertőtlenítős vattát először a szeme feletti vágáson vezetett végig, minden erőmmel megpróbáltam csak a feladatra koncentrálni. Megvallva nem sokat segített, hogy a tekintettem kereste. Elláttam az apróbb sebeket, majd minden figyelmem a mély vágásra összpontosítottam. Minél szebben és minél gyorsabban szerettem volna végezni vele. Meg se rezzent egész idő alatt. Feltűntek a millió seb és heg ami a hátát borították. Mielőtt észbe kaphattam volna már finom mozdulatokkal simítottam meg őket egymás után. A sóhaja rántott vissza a valóságba.

-Bo-bocsásson meg Levi Hadnagy! Izé...remélem megfelel ahogy...

Szembe fordult velem, az arcomra helyezve kezét a számat befogva a hüvelykujjával. A tekintetében olyan sok volt az ismeretlen. A kezére helyeztem a sajátom, de nem reagált nem szólt hozzám.

-Örülök, hogy visszatért Hadnagy.

Apró mosolyra rándultak az ajkai.

-A tudat, hogy vársz rám segít (Név)-Chan.

Elpirultam, nem tudtam kiigazodni rajta. Hiszen sohasem tesz ilyen megjegyzéseket.

-Hadnagy?

-Nem akarok magyarázkodni a döntéseimért.

A derekamnál szorított szorosan magához, az ajkaim pedig a sajátjához. A kezeim remegtek, vigyázva a sebre de a vállaiba kapaszkodva tartottam magam. A csókja olyan volt mint a manna, csak a mesékben létezett egészen eddig. Elváltunk és néztük egymást. Mérlegelni akart, de én nem csak még többet és többet akartam belőle. A férfiból akiért remegtem. Végül Ő is hasonlóan érzett. A karjaiba zárt attól az éjtől minden éjjel. Pedig tudtam...tudtam, hogy nem vagyok egyedül ezzel még is én voltam az a sokból aki még azon az évben a gyermekével lett várandós. Ahogy pedig az várható volt egy kapcsolat lezárult egy pedig kezdetét vette ami nem szakad meg. Mer egy anya a gyermekéért él. Én pedig senkinek nem magyarázkodom a döntésemért mikor megtartottam a gyermekem. A fiam az apja szakasztott mása lett s bár nem akarok rá gondolni, de tudom hogy az Ő nyomdokaiba fog lépni.