Hiába tömtem magamba sorban a gyógyszereket vagy pihentem bármennyit is, nem lettem jobban és, ha lehet még rosszabbul is éreztem magam. Reggel a fejfájás és orrdugulás mellé egy enyhe hányinger is társult, így munka előtt nem sok minden került a gyomromba, talán egy fél szendvicset tudtam legyűrni és ennyi. A könyvesboltban sem voltam a legaktívabb, inkább csak csöndben meghúztam magam mielőtt valakit telibe találok a kevés reggelimmel. A lányok is békén hagytak ma, amit élveztem, mert ők aztán előszeretettel faggatnak engem a szerelmi életemmel és szívesen adják ki nekem a gondjaikat, néha még sírva is. Ez nem lenne annyira zavaró, ha ezt akkor tennék meg, ha nincs itt senki de volt már rá példa, hogy az egyik vevő segített megoldani az egyiknek a gondját. Soha nem gondoltam volna, hogy az ikrek tudnak ennyire problémásak lenni.

-Tae, biztos, hogy rendben vagy? - kérdezte a rövidebb hajú iker lány.

-Igen. - dünnyögtem, mert ez már a hatvanadik ilyen jellegű kérdés a mai nap folyamán.

-Nyugodtan menj haza. Menj el orvoshoz, mert eléggé rosszul nézel ki. - szállt be a beszélgetésbe a másik.

Azonnal megráztam a fejem, ami picit hiba volt, mert egyből bele nyilalt a fájdalom. Nem fogok szabadság után még táppénzre is menni, mert a főnököm a végén páros lábbal fog engem innen kirúgni. Így is még megyek szabira karácsony előtt egy héttel. Ezt a pár napot ki fogom bírni, elvégre nem halálos beteg vagyok, hanem csak náthás. A kedvesebbik iker - mert hiába mind a kettő egy szeretet bomba, kettejük közül is van egy kedvesebb.. Gyors elszakadt egy közeli kávézóba és hozott nekem egy forró teát, ami miatt rettenetesen hálásan néztem rá, mert erre nagy szükségem volt. Valószínűleg, ha nem lennék náthás még meg is ölelgettem volna őt. Míg a teámat iszogattam a telefonon játszottam és hirtelen rengeteg új értesítés jött. Felvont szemöldökkel néztem meg őket, majd egy hatalmas mosoly terült el az arcomon, amit próbáltam a forró ital mögé elrejteni, mert, ha ők ketten észreveszik addig nem állnak le, amíg meg nem tudják mi a mosolyom oka. Történetesen Jungkook volt az. Az összes létező közösségi oldalon bejelölt, ahol megtalálható voltam és még egy "remélem jobban vagy" üzenet is fogadott. Egyből visszaírtam neki, hogy ennél jobban már nem is lehetek, ami egy hatalmas kamu volt de ilyenkor mindenki ezt kamuzza a másiknak, hogy az ne aggódjon.

-Mi ez a hirtelen nagy mosoly? - kérdezte Mina. Ő a kedvesebbik.

-A barátod az? - csillant fel Miran szeme.

-Lányok, nekem még mindig nincs barátom. - sóhajtottam.

-Tényleg? - vigyorgott folyamatosan Miran. - Akkor ki az a Jungkook? - pillantott a telefonomra, amin pont jött egy értesítés Jungkooktól.

Itt egyfajta lavina el is indult. Úgy éreztem magam, mintha egy kihallgatáson lennék, pedig csak annyit kellett elmesélnem nekik, hogy ő ki. A nap végére már inkább menekültem a vevőkhöz és próbáltam valamilyen formában közölni velük, hogy meg kéne menteni engem tőlük de senki nem vette a lapot. Alapból szeretem a munkámat de most hálát adtam az égnek, mert nem bírtam volna ki a további faggatást és lehet még a végén elsírtam volna magam kínomban. Amint betettem a lábam a lakásba, futottam is a mosdóba, mert az egész napos hányinger megtette a hatását és a reggelim már nem akart bennem maradni. Ha lehetséges ezután még rosszabbul éreztem magam és még sápadtabb is lettem. Kezdem úgy érezni, hogy hallgatni kellett volna a többiekre. Még pénteken sem voltam jól, ezért amikor haza mentem inkább írtam Jungkooknak egy üzenetet, hogy nem a legjobb állapotban vagyok, ezért a hétvégét passzolom. Az üzenetet meg sem mertem nézni, fogalmam sincs, hogy mitől féltem de jobb volt, úgy, hogy nem lestem meg. Aztán amikor az ismerős zene felcsendült és megláttam, hogy Jungkook hív, egy kisebb szívinfarktust kaptam, mert ilyen állapotban nem láthat meg. Mikor azt hittem, hogy este nézek ki vállalhatatlanul, nem tudtam, hogy betegen még annál is rosszabb az egész kinézetem. Nehezen rávettem magam, hogy a kamerába nézzek, mert már másodszorra hívott engem.

-Szia. - köszönt mosolyogva, a hangján még mindig hallani lehetett, hogy meg van fázva. - Nagyon rosszul érzed magad?

-Szia. - köszöntem én is. - Szerintem egyre rosszabbul vagyok. - nevettem el magam, ami köhögésbe fordult. - De, ahogy hallom te is náthás vagy.

-Ez nálam tényleg csak egy nátha. De te már akkor meleg voltál, mikor a hét elején megnéztem. És most nem az alap beállítottságodra gondolok. - tette hozzá gyorsan.

-Majd meggyógyulok. - vontam meg a vállam.

-Az előbb még azt montad, hogy rosszabbul vagy. - vonta fel a szemöldökét.

-Nem mondtam, hogy a betegség miatt. Inkább azért, mert le kellett mondanom a hétvégét.

-Taehyung. - gondolkodott el Jungkook. - Tudsz várni tíz percet? Nagyon maximum tizenötöt?

-Persze. - vágtam rá. - De mire? - kérdeztem tőle, mert nem esett le, hogy mire kéne nekem várni.

-Csak.. Csak várj. - mondta és bontotta is a vonalat.

Én addig adtam Yeontannak kaját és magamnak is csináltam teát, amíg vártam. Hogy mire? Azt még én magam sem tudom de kitartóan vártam azt a tizenöt percet. Gondoltam arra is, hogy lehet zavartam de hiszen ő hívott fel. Ha zavartam volna bármiben is csak mem hívott volna fel. Kezdem már megint túlgondolni a dolgokat.

-Nyugi Taehyung, majd kiderül. - nyugtattam magam és próbáltam nem elaludni a várakozásomban.

12.08