Mikor kiléptem az enyhe hóesésben megborzongtam a hidegtől és útközben reménykedtem benne, hogy nem kint tervezi tölteni a délután nagyrészét, mert meg fogok fagyni. Időm már arra nem volt, hogy visszasiessek egy pulcsijért, figyelmen kívül hagyva a gondosan kiválasztott ruhámat. Vacogva léptem be a fűtött helyiségbe és egyből a pulthoz sétáltam, ahol kértem magamnak egy forró italt és a kezem közt szorongarva vártam a csodát és azt, hogy melegedjek fel. Míg én a kávémat szürcsölgettem a srác sietett felém kabátban.

-Hello, idegen. - köszöntem neki mosolyogva a gőzőlgő ital felett.

-Idegen? - kérdezte oldalra biccentett fejjel.

-Valahogy szolítanom kéne téged. Ha már nem árultad el a nevedet. - utaltam arra, hogy eléggé megmakacsolta magát és nem akarta közölni ezt velem.

-Jeon Jungkook vagyok. - hajolt meg mosolyogva. Innentől kezdve, ha jól sikerül a nap, még randi is lehet.

Miután én is bemutatkoztam neki el is indultunk. Én elég rendesen szedtem a lábaimat, mert fáztam, ellenben Jungkookkal, aki ráérősen sétált. Amikor már rázkódtam a hidegtől, ő is egyel gyorsabbra kapcsolt és a plázába siettünk. Már itt is javában folyt a karácsony. Felszídített lépcsők, karácsonyfa, alatta ajándékok, amikbe nincs is semmi. És az elkerülhetetlen Télapó, aki csokit osztogatva kívánt már előre is boldog karácsonyt mindenkinek, aki meg merte közelíteni. Főleg a gyerekeknek és a szüleiknek, mert hát a Télapó ölébe kell ülni és ajándékot kérni tőle. Minden évben el kell jönnöm ide a nővérem lányával. A mellettem sétálóra pillanatottam és megállpítottam magamban, hogy némelyik Mikulás ölébe én is ülnék.

-Hova is megyünk? - kérdeztem, mielőtt a gondolataim túl messzire kalandoznának és egy télapó jelmezes Jungkookot képzelek el.

-Filmezni, pihenni. - fogta meg a csuklómat, mert majdnem elvágódtam a mozgólépcsőn felfelé menet.

Kiderült, hogy az öccse itt dolgozik diákmunkán a moziban és tegnap még hirdette is, mert csak karácsonyi filmeket fognak vetíteni néhány napig, szóval lehet, hogy sokan lesznek. Ezt nem bántam, mert legalább a várakozás közben kicsit tudunk beszélgetni, mert a film alatt elég nagy bunkóság lenne, ha a semmiből kérdezgetném őt.

-Taehyung, ő az öcsém Minho. - mutatott a pult mögött álló fiúra, aki nekem valahonnan nagyon ismerős volt.

Mikor rájöttem, hogy Jungkook öccse az a gyerek, aki tegnap a nappalim közepén állt, képtelen voltam megszólalni, mert rendesen égett a fejem, amiért látott úgy, ahogy. És ezen nem csak én lepődtem meg, hanem Minho is, mert a kezében tartott papír poharat összeszeszorította és a tartalma a földön landolt. Mind a ketten csak néztük egymást, mint valami idióták.

-Ismeritek egymást? - kérdezte Jungkook, látva a reakciónkat.

-Láttuk már egymást. - fogalmaztam meg inkább így, mert azért az túlzás, hogy ismerem őt. - Szia, Taehyung vagyok. - mutatkoztam be, mert így illett. Az már más kérdés, hogy el akartam futni onnan, minél előbb.

Jungkook öccse csak félénken átadta a jegyeket és szigorúan csak a bátyát kémlelte. Szívem szerint megkérdeztem volna tőle, hogy ennyire szörnyű voltam tegnap vagy mi a baja de inkább hagytam szegényt, mert tényleg traumákat fog átélni miattam.

-Az öcséd mindig ennyire félénk? - kérdeztem rá óvatosan.

-Nem. - vágta rá, ami meglepett. - Csak tetszel neki. - fordult felém a teremben, a még felkapcsolt lámpák alatt.

-Ezt honnan veszed? - nevettem fel, mert szeritnem téveszmében él.

-Onnan, hogy tegnap, amikor eljöttünk egy háztól, jó sokat mesélt egy fiúról, aki csak egy pulcsiban és egy alsóban volt. A reakciójából ítélve te vagy az. - mosolygott végignézve rajtam és szerintem elképzelte, hogy miképp nézhetek ki a pizsimben, mert elég sokáig bizonyos helyeken maradt a szeme.

-Az a pizsim volt. - suttogtam, mert az előzetesek már elkezdődtek.

-Szerencsés kölyök. - dőlt vissza a helyére. - Elég részletes leírást adott rólad. - nézett még utoljára rám.

Őszintén örültem neki, mikor a film elkezdődött, mert már megint kellőképp zavarba hozott engem. Egy angol filmet néztünk meg, koreai felirattal, aminek külön hálás voltam, mert az angol tudásom nem egy csiszolatlan gyémánt. Ezt a filmet már láttam - mint minden karácsonyi filmet, és örülök neki, hogy Jungkook ezt választotta, mert a főszereplő pasiról minden alkalommal megállapítom, hogy rohadt jól néz ki és számomra ő az a tipikus "filmsztár szerelem". Igaz, ennek a végét sem láttam még, mert bealudtam rajta de most minden rezdülését úgy néztem végig, mint első alkalommal. A végén a könnyeimet már úgy próbáltam meg visszatartani, hogy megettem a nasit, amit vettünk. Nem akartam tisztára kisírt fejjel mutatkozni előtte, az túl gyors lenne. Így is biztos szép fejem lehetett, mikor felkapcsolták a sötét után vakító fényeket, én meg elkezdtem hunyorogni. Amikor már feltűnően sokáig bámult engem, megforudltam és az enyhén könnyes szemeibe néztem.

-Te sírtál? - kérdezte kicsit közelebb hajolva hozzá.

-Csak, annyira jól nézel ki, hogy bekönnyesedtem. - törölte le a nem létező könnyeit, mire én elnevettem magam és elkezdtem magamra aggatni a kabátomat, amit időközben csöndben szenvedtem le magamról. Legalább megérte megfagynom.

Eddig egy hatalmas piros pontot adok neki, igaz még sok mindent nem tudok róla de már a puszta megjelenése valahogy magával ragadja az embert, amihez társul az aranyos mosolya is. Ha karácsonyig vagy talán soha az életemben nem sikerül komolyabbra fordítani a még alig elkezdődött kapcsolatunkat, minden bizonnyal barátja szeretnék maradni.

Most, hogy már nem fagytam halálra, nyugodtabban sétáltunk a plázában és a filmet vitattuk meg, mint, ahogy ezt ilyenkor szokták csinálni az emberek. Ez az igen fontos beszélgetés után betértünk egy ruha boltba, olyan alapon, hogy miért ne? Aminek az ott dolgozók nem hiszem, hogy örültek, mert semmit nem vettünk de mindent is felpróbáltunk és elhülyéskestünk a teljesen idióta kinézetű cuccokkal.

-Ez nagyon jól áll neked. - mondtam nevetve, mikor kilépett egy csúnya karácsonyi pulcsiban és pluszban a fejére húztam egy szintén csúnya sapkát, hogy teljes legyen a szett.

-Te sem panaszkodhatsz. - nézett végig az én ruhámon, ami minden évszakból egy ruhát tartalmazott. Egyedül a nyakkendő tetszett, amin pingvinek voltak mikulás sapiban. Ezért még lehet vissza is jövök később.

Még néhány közös képet is csináltunk, amit el is küldtem Namjoonnak. Válaszul csak egy kinyújtott nyelvű és egy kacsintás emoji kaptam. Miután kiszórakoztuk magunkat sietve távoztunk, mert már nem csak az eladók de még a többi vásárló is elég csúnyán nézett ránk. Jobb a békesség, mert tényleg vissza akarok ide jönni.

-Most merre szeretnél menni? - kérdezte. Mielőtt még bármit is mondhattam volna, feltartotta a mutató ujját és megállított a cselekedetemben. - Ne szólj semmit! Kitalálom. - nézett rám mosolyogva, aminke hatására én is elmosolyodtam. - Forró csokit akarsz inni.

-Ennyire kiszámítható vagyok?

-Nem, csak elárultad, hogy mit akarsz csinálni. - vonta meg a vállát.

-Mégis hogyan? Meg sem szólaltam. - kérdeztem kicsit furán nézve rá.

-A szemeddel. Szinte láttam bennük, hogy a lelki szemeid előtt már iszogatod. - nevetett, mire finoman meglöktem.

Fogalmam sincs, hogy most tényleg ennyire kiszámítható vagyok vagy valóban ennyire jó emberismerő lenned de minden esetre ez kicsit fura volt és ijesztő. Persze rögtön elfelejtettem ezt és örültem az édes lötynek, amit iszogattam, miközben beszélgettünk.

-És miért költöztetek ide fel? - kérdeztem rá, mert ahogy mesélt Busanról, ahol született és leélte az eddigi életét egészen idáig, az jött le nekem, hogy szeretett ott élni. Biztos nem volt annyira könnyű ott hagyni minden olyan dolgot, ami a gyerekkorához volt köthető és az ottani barátokat. Legalábbis én nem bírtam volna ki, ha Namjoont itt kellett volna hagynom ennyi év barátság után.

-Különösebb oka nincs. Én már külön akartam költözni a szüleimtől és ezt a helyet szemeltem ki magamnak. A családom döntött úgy, hogy jönnek velem.

-Ez aranyos volt tőlük. - mosolyogtam a történeten.

-Igen. Valószínűleg, ha anya nem nyaggatott volna azzal, hogy keressek munkát, akkor még mindig otthon ülnék. - sóhajtott.

Ezután még rengeteget beszéltem vele és egy csomó dolgot megtudtunk a másikról, többek között azt is, hogy húszonkét éves, tehát nálam egy évvel fiatalabb. Újra a hidegben sétáltunk a havas és egyben csúszós úton, ezért nem is siettünk, mert már nem egyszer estem volna hátra. Engem a tél nem szeret, ahogy látom. Épp a különböző ízű szaloncukrok között válogattam, mikor a semmiből valaki eltalált egy hógolyóval. Felvont szemöldökkel fordultam a mögöttem álló Jungkookhoz és persze, hogy nem tudta ki dobott meg. Bármennyire is nézett rám ártatlanul, hamar egy kisebb - nagyobb hógolyó csata alakult ki kettőnk közt. A piactér körül dobáltuk egymást az éjjel lehullott hóval és még a kisebbek is csatlakoztak hozzánk, ami miatt még izgalmasabb volt, mert ők aztán tényleg nagyon komolyan vették az egész "háborút". Néhány szülő mosolyogva nézett minket és magukban nyugtázták, hogy addig legalább lesz idejük nyugodtan vásárolni, amíg mi lefoglaljuk a kölyköket, más szülő pedig mérgesen próbálta elcipelni onnan a kitartó fiúkat vagy lányukat. A végére már a cipőnk is átázott, vizes volt a kabátunk, a hajunk is és mindenki szipogva dobálta a másikat. Mikor Jungkook elvágódott a jégen folyamatosan nevettem rajta.

-Szerinted ez vicces? - nézett fel rám mosolyogva.

-Igen, ez innen határozottan vicces. - nevettem tovább a földön ülőn.

Jungkook a bokám közé rakta az egyik lábát és kirúgta a helyéről őket, így én is a földön kötöttem ki mellette.

-Igazad van, ez tényleg vicces. - nevetett mostmár ő is.

Szemforgatva löktem a vállán picit, mire ő vissza lökött, én pedig megint vissza. Olyanok voltunk, mint a civakodó ovisok, azzal a különbséggel, hogy egy ovis nem terít el engem a hóban és a csuklómat sem nyomja a fejem mellé. Visszafojtott levegővel figyeltem, hogy egyre jobban közeledik és hiába próbáltam távolabb kerülni tőle, sajnos a földön feküdtem és egyelőre még nem tudok eggyé válni a hóval.

-Győztem. - suttogta mosolyogva.

A meleg levegő, amit kifújt a számat csikalndozta és szívesen szüntettem volna meg az a pár centit, ami köztük van de nem tettem meg, mert nem teperhetem csak úgy le a semmiből és így is van elég nagy közönségünk. Bizonyára neki is egészen más dolgok jártak a fejében, mert egyre jobban komolyodott meg és a levegőt is gyorsabban vette. Mielőtt még bármit is tett volna, elfordítottam a fejem. Tényleg nagyon nem akarom, hogy közönség előtt vesse rám magát. Miután felpattant rólam, nekem is segített felkelni és elkísért haza. Biztos vagyok benne, hogy megfáztam, mert alig kaptam levegőt az orromon és már tüsszögtem is, csak úgy, mint Jungkook. Már javában sötét volt, mikor a házam elé értünk.

-Igen, határozottan rólad mesélt az öcsém. - mondta, miközben a házamat nézte.

Én ezt a témát minél előbb hanyagolni akartam, mert nem jó emlékként gondolok arra vissza. Utólag bánom, amiért nem érdekelt, hogy hogyan nézek ki. Vagy csak az élet nem szeret engem és azert kellett összesodorni engem és Jungkook öccsét tegnap.

-Karácsonykor mit csinálsz? - kérdezte hirtelen. Értetlenül néztem rá, mert az nem lehet, hogy nem esett le neki, hogy ilyenkor eléggé magányosan töltöm az időmet.

-Egyedül unatkozok. - mondtam inkább ezt az eredeti "Valószínűleg sírok" válaszom helyett.

Ő ezt tudomásul vette és mosolyogva bólogatott, miközben a cipője orrát tanulmányozta. Mivel engem elég rendesen hajtott a kíváncsiság, rákérdeztem, hogy ez pontosan miért is érdekli őt.

-Egyezzünk meg. - bólintott határozottan. Ez az egész az én értetlenségemet tovább fokozta, mert halvány lila gőzöm sincs, hogy miről akar ő velem megegyezni.

-Miben? - kérdeztem picit félve.

-Bármi legyen, töltsük együtt a karácsonyt. - nézett rám. - Akár úgy, mint, akik halálosan szerelmesek a másikba, akár úgy, mint a barátok. Csak töltsük együtt.

Alaposan átgondoltam ezt az egészet és nem hangzik hülyeségnek, amit mond. Elvégre nem kötelező egy pártként együtt tölteni a karácsonyunkat. Lehet most az egyszer nem leszek teljesen magányos ezen az ünnepen és még anyuék idegeire sem megyek, hiába mondják, hogy szeretik, ha ott vagyok. Nekik is ki jár a külön ünnep.

-Rendben, benne vagyok. - jutottam dűlőre magamban.

-Viszont. - kezdte és én figyelmesen hallgattam. - Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, jobban meg kell ismerni egymást. És jó sok időt kell töltened velem.

-Nincs ellenemre. - húztam fel a szemöldökömet.

Hát akkor ez az egyezség is megkötetett. Ezt követően elég gyorsan elbúcsúztunk egymástól,mert ő is és én is megfagytunk jóformán ott kint. Még gyorsan felhívtam Namjoont, aki mindent hallani akart és én el is mondtam mindent, amihez elég sok hozzáfűzni valója volt. A legtöbb olyan volt, hogy ő tudta, hogy nem fogom a kanapén tölteni a karácsonyt, hanem valaki ágyában és ehhez hasonló beszólások. Egy forró fürdőt is vettem, hogy a megfagyott végtagjaimat újra élesszem.

-Yeontan, idén hárman ünneplünk. Mit szólsz hozzá? - vakargattam a kutyám fülét, mikor már az ágyamban voltam elterülve.

Elég komolyan elhatároztam, hogy ezt az idei ünnepet biztos Jungkookkal fogom tölteni. Legyen a barátom vagy csak egy haverom, mert többet én nem fogom magányosan álomba sírni magamat.

12.06

Ez jó hosszú rész lett 😂 remélem tetszik nektek.❤️

Boldog Télapót mindenkinek 🎅