Sietősen kapkodtam a lábaimat, nyomaimat a hóban hagyva, amiket szinte rögtön elleptek az éppen hulló hópihék. Anya már sokszor hívott, hogy merre késlekedek már, én pedig nem győztem neki válaszolni, hogy pár perc és ott vagyok.

-Na, lefeküdtetek már? - kérdezte Namjoon, amint eléértem.

-Én is nagyon örülök, hogy látlak. - sóhajtottam.

Nos, ő sose fog változni. Mire a szüleimhez értünk már a nővéremék is megéreztek és szerintem csak ránk vártak, alig volt időnk levetni a kabátot és a cipőinket de már az asztalnál ültünk és anyu szedte is a jó nagy adag kajákat. Hiába vagyok már felnőtt és eszek annyit, amennyit akarok.. Egy anya számára sose ehet eleget a gyereke. Ez volt a desszertnél is, amit már alig bírtam megenni de láttam magam előtt, hogy anya majd csalódottan néz rám és hiszi azt, hogy nem finom amit csinált. Ez érzelmi zsarolás! A következő beszédtéma után úgy éreztem, hogy inkább a süti legyen a legnagyobb probléma, mint ez. Azt követően, hogy legjobb barátom bemutatta a barátnő jelöltjét, valahogy elkeveredtünk rám és Jungkookra. Anya fel volt háborodva, hogy ő tudta meg legutoljára az ismerkedésemet, apu azt várta, hogy elbeszélgessen vele, a nővérem meg a férje szintén meg voltak őrűlve, hogy mikor mutatom már be nekik. Ezt az egészet tetőzte az, hogy Hyuna elmesélte, hogy ő már pontosan tudja ki ő és alaposan meg is nézte magának a képeit. Ezután anya és apu szeme felcsillant és nyaggatak, abban reménykedve, hogy átnézhetik a képeit. Természetesen nem egyeztem bele, mert miért akarnának már kémkedni utána és mivel a szüleim voltak, odaadtam nekik a telefonomat. Nem merek nekik nemet mondani. A kanapén ültem és egy párnába temettem az égő arcomat, miközben a szüleimtől különböző megszólalásokat hallottam, és, ahogy meglátták a közös képünket a galériámba, anya megkért engem, hogy a legközelebbi ebédnél hozzam magammal, mert megismernék. Egyrészt örülök, hogy meg akarják ismerni őt és, hogy nem nézik rossz szemmel a kialakuló kapcsolatunkat.. Másrészt viszont egy picivel talán lehetnének visszafogottabbak.. De csak egy kicsit.

-A pasid írt. - nyomta a kezembe a telefonomat Namjoon.

-Mit írt? - kérdeztem automatikusan de nem hittem volna, hogy hangosan is kimondja. - És még mindig nem a pasim. - forgattam a szememet.

-Ott hagytad a ruháid nála. - mondta ki jó hangosan, mire a szüleim felkapták a fejüket.

Megpróbáltam nem odafigyelni rájuk, elvégre felnőtt vagyok, nincs közük ahhoz, hogy kinél mit hagyok, de azért nem kicsit égett emiatt a fejem és legjobb barátom biztosra veheti, hogy ezért még számolunk. Akaratomon kívül is elmosolyodtam, mikor Jungkook "lebuktatott", hogy benyúltam a pulcsiját és önkéntelenül is jobban az említett ruhadarabba bújtam, csak nagyobb mosoly jelent meg a fejemen, amikor kifejtette, hogy miért tarthatom meg és ezért mit kér cserébe.

-Most már tényleg be kell mutatnod nekünk. - szólalt meg Hyuna. - Úgy vigyorogsz, mint, aki nagyon szerelmes.

Felpillantottam a telefonból és mindenki engem nézett mosolyogva. Fel sem tűnt, hogy úgy vigyorogtam volna, sőt még az is alig tűnt fel, hogy vigyorgok. Szerencsére ebből a helyzetből egy szőke, göndör tincses angyalka mentett meg, aki a pici kezeivel dörzsölgette szemeit, hogy ő álmos és nem-e aludnék vele. Egyből igent mondtam, mert az ártatlan tekintete miatt lehetetlen nemet mondani neki. Egy hatalmas ásítást követve boldogan ugrott az ölembe, én pedig a félálomba lévő csöppséget bevittem a szobába és az ágyra raktam, majd félig besötétítettem a szobában. Mivel megkért rá, hogy énekeljem el neki a kedvenc altatóját, halkan dúdolni kezdtem, nem is kelett sok már mélyeket lélegzett és közben engem szorongatott. Nem akartam felkelteni, ezért még egy kicsit maradtam, hogy biztos mély álomba zuhanjon és ne keljen arra fel, ha csöndben kiosonok mellőle. Ahogy elnéztem az unokahugomat, furának tartottam, hogy pár éve még az apja jött be nekem. Szerintem a kislány is és én is jobban jártunk, hogy nem valósultak meg a vágyaim, máskülönben most nem igen lehetne itt mellettem. Miután sikeresen kiosontam mellőle, búcsúzkodni kezdtem, ugyanis már kezd késő délután lenni és nekem is meg a szüleimnek is van bőven dolguk, nem akarom őket zavarni. Egy adag sütivel a kezembe és Namjoonnal az oldalom hagytam el a szülői házat, sietve hozzám. Barátom nem sokáig tudott maradni nálam, mert találkozója lesz a lánnyal, akit kinézett magának. Ebben a néhány percben, amíg ott volt alaposan kifaggattam, hogy mikor és mégis hogyan sikerült összeszednie azt a lányt és hamar kiderült, amint megmutatta a képet, hogy munkatársam, Miran az. Hiába mondtam neki, hogy nem egyszer mutattam már meg neki őt, nem emlékezett rá de legalább most egymásra találtak. Namjoonnak elég rendesen fel kell kötnie a gatyáját, ha vele tervez randizgatni.

Unalmamban felkaptam egy rég nem olvasott könyvet, a kádat is megengedtem forró vízzel, amibe bőven raktam a kedvenc fűrdősómból. Sóhajtva merültem bele a vízbe, kezemben a regénnyel és olvasgatni kezdtem, annyira belemerültem a történetbe, hogy még meleg vizet is kellett engednem az időközben kihűlt vízhez. Már a könyv felénél járahattam, amikor eldöntöttem, hogy végre valahára elkészülök. Úgy elkészültem, mintha valami bemutatóra mennék, pedig még csak vendéget sem várok... Mivel ellustultam a vízben a pizsim mellett döntöttem és élveztem, hogy nem kell hosszú nadrágot magamra aggatnom, amiben meg is sűlnék most, hogy ilyen meleg lett bent. Épp a mézeskalácshoz szükséges alapanyagokat szedtem elő, teljesen felkészülve arra, hogy én ma sütni fogok, amikor Jungkook telefonált. Arra panaszkodott, hogy magányos, ezért áthívtam hozzám, hiszen a sütésen kívül jobb dolgom nekem sem igen akad. Közben vállon veregettem magam, amiért magamra szántam azt a plusz húsz percet. Külön kérés volt, hogyha van bármi felé olyan italom, amiben van egy cseppnyi alkohol, azt vegyem elő, pont kapóra jött az ajándékba kapott mézeskalács ízű likőr, aminek egyedül nem mertem neki állni, így legalább lesz okom inni belőle. Baj ebből nem származhat, legalábbis nem hinném, hogy egy részeg sütögetés lesz ebből.

12.21