Miután eléggé felmelegedtünk a kávézóban és Namjoon is kiszórakozta magát a srác zavarán- amit én is élveztem, mert rettenetesen aranyos volt, ahogy minden pillanatban vörösödve érkezett hozzánk, elmentünk a vásárra. Ilyenkor még új minden és több dolgot lehet találni, nincs az, hogy felvásárolnak mindent előtted. Az is lehet, hogy találok valami jó ajándékot valakinek. Jóval többen voltak most, mint pár órával ezelőtt. Már a fényeket is felkapcsolták, a szálldogáló hó pedig megadta az alap hangulatot. Még tetszene is, ha nem lennék olyan egyedül, mint a kisujjam.

Szinte minden árusnál meg kellett állnunk, mert barátom sok olyan dolgot látott, ami elmondása szerint neki kell de legbelül mind a ketten tudjuk, hogy ez csak pillanatnyi elmezavar és rá két napra bánni fogja, hogy megvette. Ezért egy jó legjobb barát módjára nem hagytam neki, hogy megvegye a teljesen felesleges árukat, kivéve egy valamit.. A sütiket. Arra még meg is hívott, szóval örült a fejem és inkább tűntem egy óvodásnak, mint egy felnőtt férfinek de nem bántam.

-Többet kéne abba a kávézóba járni és nem ilyen ritkán. - mondta, miközben egy adagot tömött a szájába a kajánkból.

-Hagyd már békén szegényt. - nevettem fel.

Amióta eljöttünk onnan percenként felhozza nekem szegény gyereket, meg, hogy többet fog oda vinni engem ezek után. Szeritnem ezt célként tűzte ki magának, hogy össze fog minket hozni karácsonyig.

-Még a nevét sem tudom. - gondolkodtam el, hogy tényleg nem tudom a nevét. - Ebből kevés eséllyel lesz bármi is karácsonyig. - nevettem fel.

-Olyan pesszimista vagy. - húzta el a száját Namjoon. - Meg sem érdemled ezt. - vette el tőlem a nasimat.

Egy óvatlan pillanatban Namjoon neki ment az egyik stand előtt álló világító hóembernek, aminek letörte a fejét és elgurult. Az eladó néni kedves, nagymama ábrázata eddig tartott. Mérgesen lépdelt felénk és követelte, hogy fizessük ki, amit meg is tettünk. Én egész végig nevettem rajta. Ezzel az emberrel szórakoztató bárhova is menni, mert ahova megy ott tuti eltörik valami. Sűrű bocsánatkérés és hajlongás közepette hagytuk ott az idős hölgyet. Szerintem többet nem akar látni minket.

-Ne nevess már! - szidott le, ami miatt csak jobban rámtört a nevetés. - Nem vicces. Rohadt drága volt az az ízé.

-Miért van az, hogy te mindig mindent  összetörsz? - kérdeztem felé fordulva.

-Ilyen az én szerencsém. - vont vállat. - Nem is merek menni a karácsonyfánk közelébe. A végén vagy felgyújtom vagy eldöntöm. Ki is raknak a házból és veled kell majd álomba sírni magam, valamilyen film mellett. És Yeontan mellett. - simogatta meg az időközben felvett kiskutyámat.

Mosmár rendesen bánom, amiért az ilyen dolgokat is elmondom neki. Meg kellett volna tartanom magamnak ezt az információt és csöndben a sírba vinni magammal. De engem megáldott az ég egy olyan baráttal, aki rendszeresen szívja a vérem. Minek ellenség, ha van ilyen haver.

-Ott a pasid. - mutatott a távolba Namjoon.

Hirtelen fordultam abba az irányba, hiszen nekem olyanom nincs, így nem is értettem, hogy miért mondta ezt. Aztán, amikor láttam, hogy kit lát sóhajtva néztem rá.

-Ő nem a pasim. Nem is ismerem. - a pincér sráchoz egy fiú sétált oda, majd az arcára nyomott egy puszit. - És már nem is lesz. - mondtam lemondóan.

-Hé! - ütött vállon. - Ezt ne úgy fogd fel, hogy foglalt. Hanem úgy, hogy legalább bejönnek neki a pasik.

-Ezzel mégis mit tudnék kezdeni?

Namjoon nem szólt semmit, megfogta a kezem és az irányába kezdett el húzni. Próbáltam ellenkezni de nem igen sikerült, hiába, gyengének születtem. Mikor már sikeresen oda vezetett, vagyis inkább rángatott az ember tömegen át, halkan suttogta oda, hogy beszéljek vele. Én azonnal tiltakoztam, ugyanis nekem nincs mondanivalóm neki, főleg úgy, hogy barátja van.

-Megkapom a kutyát? Szeretném simogatni. - vette ki a kezemből a szőrgombócot. Gyanútlanul adtam oda neki de én naív.. A legnagyobb hibát követtem el.

Egy egyszerű mozdulattal lökött rajtam akkorát, hogy sikeresen a kávézós pasinak ütköztem és még őt is majdnem fellölktem. Szerencsére ő stabilabb lábakon él, mint én. Miközben próbáltam megtartani a saját egyensúlyom magamban átkoztam legjobb barátomat és azt, hogy ennyire hülye tervei vannak. Soha többé nem megyek el vele sehova sem. Ezt itt megígérem magamnak.

-Jól vagy? - kérdezte még mindig engem tartva.

-Persze. - bólintottam és végre szembe tudtam vele állni. - Sajnálom, nem volt szándékos, hogy neked estem. Csak egyesek nem tudnak vigyázni. - emeltem fel a hangom, hogy ezt Namjoon is tökéletesen hallja.

Kicsit furcsán nézett rám, gondolom nem számított arra, hogy egy véletlennek - akit Namjoonnak hívnak- köszönhetően bele fogok zuhanni a karjaiba.

-Semmi baj. - nevetett fel. - Vannak bunkó emberek. - itt magamban felnevettem, mert ezt a megnevezést meg is érdemli a barátom. - A kiskutyád nélkül alig ismertelek meg. - nagyszerű! Még azt is tudja, hogy ki vagyok.

-Valahol vigyáz rá a legjobb barátom. Szegény kutyus. - ezt persze magamba tettem hozzá. - Még időm sem volt megköszönni, hogy nem raktál ki minket akkor a kávézóból.

-Meghívhatsz valamire köszönetképp. - húzta féloldalas mosolyra a száját.

Most rajtam volt a sor, hogy furcsán nézzek rá. Nem fogom úgy meghívni bármire is, hogy párkapcsolata van. Még a végén én leszek a rossz.

-Nem hinném, hogy a barátod örülne neki. - piszkálgattam az illatos gyertyákat, mintha olyan érdekesek lennének.

-Tessék? - kérdezte értetlenül. - Nincs is barátom. - szinte éreztem, ahogy vörösödik az arcom. Miért kell ilyen sok kínos dolgot átélnem? - Honnan veszed ezt?

-Akkor idegenek puszilgatnak? - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

Majdnem még hallani is lehetett, hogy mikor esik le neki miről beszélek. Még mindig mosolyogva fordult felém és le nem vette rólam a szemét.

-Az öcsém volt az. - kuncogott. - és azért puszilt meg, mert egy fagyöngy van felettünk. - mutatott fel egy féloldalas mosollyal.

A mosoly az arcomra fagyott, ahogy felnéztem a felettünk logó növényre. Az sem segített a helyzetemen, hogy Namjoon elment mellettünk és elég hangosan "súgta", hogy csókoljam már meg. Ha eddig nem is voltam zavarban, ez az egész kellőképpen megtette a hatását. A körülöttünk lévő emberek is felfigyeltek erre, köszönhetően a kicsit sem halk barátomnak.

-Gyerünk, csókolja meg a szerelmét. - mosolygott rám egy idős férfi.

Épp tiltakozni akartam, hogy nem is ismerem, nem még a szerelmem de megszólalni nem volt időm, az előttem lévő srác a derekamnál fogva rántott magához és az ajkaimra tapadt.

12.02