Csak egy szó járt a fejemben: Végre... Ez sokkal de sokkal jobb volt, mint a pár másodpercig tartó puszik vagy bármilyen apróbb csók, ami nem a számra érkezett. Ajkait ugyanolyan lágyan mozgatta, mint, amikor először csókolt meg, azzal a különbséggel, hogy most jóval határozottabb volt és párnácskái eper ízűek voltak a szaloncukor miatt. Vadul dobogó szívvel és fülig érő pírral az arcomon viszonoztam csókját, majd levegő hiányában elhúzódtam tőle. Tényleg csak annyi időt hagyott nekem, hogy levegőt vegyek, mert újra rátalált az ajkaimra és egy újabb, hosszabb csókban részesített. Ez még tartott egy darabig, mert vagy én, vagy ő vontuk egymást hosszabb - rövidebb csókokba. Valahogy sokkal nehezebb volt elengedni úgy egymást, hogy közben nem nézegetnek minket idegenek. A csókunk végén, a tényleges végén egy gyors puszit nyomott a megkínzott ajkaimra, ami miatt még jobban szétaradt bennem a melegség, mi időközben öntött el.

-Nem értelek téged. - vezettem fel tekintetem a pirossá vált szájáról a szemébe, amikbe értetlenség csillogott. - Mármint, amikor még nem is ismertél simán megcsókoltál, utána majdnem menekültél előle. Egyszer azt éreztetted velem, hogy meg akarsz csókolni, utána meg azt, hogy még véletlenül sem, de most megtetted. Ez.. Zavaros nekem. - magyaráztam meg neki.

Jungkook nagyot sóhajtott, a levegő, amit kifújt csiklandozta a számat, felült és engem is magával húzott, majd elkezdte:

-Őszintén, én minden nemű kapcsolatba nehezen megyek bele az elég rossz tapasztalatok miatt. Van, amikor teljesen biztos vagyok a dolgaimban, abban, amit teszek de elég gyorsan el tudok bizonytalanodni és elutasítóvá válni valamilyen szinten. - szakította el a tekintetét a tévéről és végre rámnézett. - Ez nem azért van, mert a szándékaim megváltoztak volna, mert nem, csak én lassabban tudok haladni. Nem akartalak összezavarni, ne haragudj.

-Nem haragszom. - ráncoltam a homlokomat. - Úgyse sietek sehova. - mosolyodtam el. - Átérzem. Elég sok kapcsolatom ment nekem is tönkre. - folytattam, amikor rákérdezett arra, hogy ezt hogyan értem. - Főleg akkor tűntek el az emberek mellőlem, amikor sikeresen az ágyukban kötöttem ki. Vagy ők léptek le vagy én éreztem azt, hogy valami elromlott.

-Te ezek után képes vagy még megbízni valakiben? - kérdezte felvont szemöldökkel.

-Ezt kérdezhetném én is. - hajottam a fejem a vállára.

Ezután hanyagoltuk ezt a depresszív hangulatú beszélgetést és folytattuk a sorozatot, a ki tudja hányadik résznél. Most, hogy ezt elmondta nem vagyok a kétség szakadékában és sokkal nyugodtabban fogok hozzá állni. Jobban belegondolva teljesen érthető, hogy miért lép mindig egy kicsit hátra, miután már tett pár lépést előre, én is kicsit visszafogottabb vagyok, mint régebben de egyre jobban bízok meg benne és érzem azt, hogy nem fogom ezt megbánni. De lehet, hogy a világ legnagyobb hülyeséget csinálom és ennek is az lesz a vége, mint az előző kapcsolataimnak... Akkor viszont tényleg örök magányba fogom magam taszítani és majd hetven évesen is Yeontan lesz az egyetlen, aki mellettem fog aludni. Időközben visszadőltem a kanapére és Jungkookot magam mellé húztam, mert úgy a legkényelmesebb, túl gyorsan találtam meg az ölelésében a kényelmet. A filmre nem tudtam koncentrálni, mert Jungkook keze egyre jobban csusszant be a pulcsim alá és hiába csaptam rá a kezére, mondván, hogy a ruhadarabon kívül is teljesen jó helyen van, direkt cukkolt és épp azért is visszatette. Bosszúsan sóhajtva fordultam a hátamra és Jungkookra néztem, aki ártatlan szemekkel pislogott rám és még a száját is lebiggyesztette, akár egy kisgyerek, akitől a cukrot veszed el. Felvont szemöldökkel emeltem fel a pulcsimat és a pólómat, azzal viccelve, hogy tegye vissza. Nos, ő túl komolyan vette és tényleg visszarakra a kezét. Ahhoz képest, hogy az előbb mondta azt, hogy lassan halad, most nem úgy néz ki és a szemében sem látom a vonakodás cseppnyi szikráját sem. Habozás nélkül tapadt az ajkaimra, kezét pedig végigvezette oldalamon. Kezemet a mellkasára téve toltam el magamtól finoman, ha én megértem a félelmeit, ő is értse meg. Annyira rossz, hogy az agyam tiltakozik de a testem meg szabályosan könyörög nekem,  engedjem meg Jungkooknak, hogy csináljon velem azt, amit akar. Akarom de mégsem. Legnagyobb sajnálatomra egy gyenge személyiség vagyok és túl gyorsan engedek bármilyen fajta kísértésnek, így újra az ajkaira tapadtam és még közelebb is húztam magamhoz. Ő addig helyezkedett, amíg a combjaim közé nem férkőzött, kezdtem egyre jobban vörös lenni, mert túl régóta nem engedtem ezen területem közelébe senkit. Amikor a kezét lejjebb csúsztatta én újra megállítottam és a csókot is megszakítottam.

-Most te zavarsz össze engem. - nézett rám értetlenül.

-Magamat is összezavarom. - mondtam, mire elnevette magát és felhúzott magával. - Tényleg meg szeretném magyarázni, hogy mi a bajom..de én sem tudom.

-Nem kell megmagyarázni. A nem, az nem. - tűrt egy elszabadult tincset a fülem mögé. - Bár elég nehezen döntötted el. - nevetett újra fel.

Összeszűkített szemekkel néztem rá, kifejezve a nem tetszésemet arról, hogy kinevet, Jungkook egy csókot akart adni, kibékítés céljából de én gyorsan felpattantam és megmondtam neki, hogy ne is reménykedjen benne. Hirtelen kelt fel a helyéről és utánam sietett, én pedig már elhatároztam magam, hogy akkor sem csókolom meg, ezért elspuriztam előle, be a konyhába, ahova kitartóan követett. Bárhova mentem, jött utánam és végül a padlón kötöttem ki, mert volt olyan kedves, hogy kigáncsolt. Amikor fel akart segíteni, lerántottam magamhoz, nehogy kimaradjon a szórakozásból. Persze, amikor rákérdeztem, hogy miért küldött a padlóra, annyit mondott, hogy én léptem a lába elé. Kiskutyám is úgy döntött, hogy őt érdekli mit csinálunk lent a földön, ezért izgatottan ugrált körül minket. Nos, Jungkook kapott csókot, csak nem attól, akitől remélte. Úgy döntöttünk Jungkookkal, hogy amíg ő hazamegy én megsétáltaom Yeontant, így el tudom kíséri. Miután mindenki elkészült kiléptünk a fagyos levegőre, ami miatt megborzongtam de legalább a gondolataim is kitisztultak és rájöttem, hogy jól döntöttem, amikor leállítottam Jungkookot, az elhagyástól való félelem még mindig bennem él halványan és a karácsonyt sem akarom egyedül tölteni. Ha meg kell történnie előbb vagy utóbb úgyis meg fog és lefekszek vele. Én egyelőre maradok annál, hogy inkább utóbb. Amíg sétáltunk Jungkookhoz többször is megálltunk, hogy tudjunk pici hóembereket építeni, amit a mini szórgombócom előszeretettel ugrált szét. A háza elé érve búcsúztam volna el tőle de Jungkook megpróbált rávenni arra, hogy menjek be hozzá, amire természetesen nemet mondtam, mert már így is késő volt. Azután Yeontan csúnyán cserben hagyott, mert fogta magát és besétált a nyitott ajtón, szóval kénytelen voltam vendégeskedni nála és szigorúan kikötöttem, hogy csak néhány percre. Ebből a néhány percből három óra lett de mentségemre szóljon, hogy túl kényelmes volt Jungkook ölelése, alig akartam rávenni magam a távozásra de végül sikerült, mert ennek a fiúnak folyton máshol járt az esze és, ha maradtam volna olyan dolog történt volna, amitől még mindig óvóm magamat. Valamikor éjfél után a telefonom egy csomó üzenetet jelzett, furán nyúltam érte, mert nem tudtam elképzelni, hogy ki keres engem ilyen későn. Amikor láttam, hogy ki írt, egy mosoly terült el az arcomon, komolyan, Jungkook sose fáradt? Vigyorogva vettem fel a telefont, mikor hívott, egyből elkezdett magyarázni valami játékról, amit nem is értettem de állítólag őt nagyon felbosszantotta. Kihangosítva a készüléket tettem le magam mellé és lehunyt szemmel hallgattam a panasz áradatot. Szerintem még úgy is aludtam el, hogy ő beszélt hozzám.

12.15

A holnapi részt nem biztos, hogy ki tudom rakni, ahogy szoktam, mert elég korán kell kelnem, így lehet csak délután fogom tudni hozni. ❤️Azért megpróbálom 8-9 körül kitenni. ❤️