Jimin pov.:

Elindultunk vissza a nappaliba, ahol a többiek minket vártak. Amint beértünk mindenki ránk nézett és gondolom látták rajtam, hogy megint sírtam és ezt szóvá is tette Tae.

-Mi történt, hogy ennyit sírsz ma? Talán mi bántottunk meg valamivel?

-Nem dehogy, csak....- folytattam volna, de Jin közbeszólt.

-Most nem kell magyarázkodnod, majd egyszer elmondod nekik, ha akarod.- fogott vállamra mosolyogva, mégis komoly hangnemben beszélt hozzám.

-Ohh, szóval neked elmondta?- jött a kérdés Jungkook felől. Mintha féltékeny lenne, hogy nem neki mondtam el a problémám.

- Igen, elmondta és majd te is megtudod csak haggy időt neki.

-Oké oké, csak egy kicsit furcsa számomra, hogy téged alig ismer, vagyis látásból ismer, de belsőleg nem.

-Téged sem ismer, mégis jól kijöttök egymással.

-Igen, mert én vagyok a tanára és mert foglalkozom vele. Tudom, hogy ti csak most találkoztatok először, de...... Mondjuk...meg is értem, hogy miért bízik meg benned máris. Olyan vagy, mint egy anyuka. Gondoskodó és figyelmes.

-Köszi Kookie. És tudom, hogy te vagy a tanára és foglakozól vele, de egy banda vagyunk, szóval, ha veled jóban van, akkor előbb vagy utóbb velünk is jóban lesz.

-Igazad van.

Én csak hallgattam a beszélgetésüket, nem nagyon tudtam mit hozzáfűzni.
Hmm...szóval Jungkook számára furcsa, hogy nem vele osztottam meg a sírás rohamom okát, hanem Jinnel, akit nem ismerek még annyira sem, mint Jungkook-ot. De mit is mondott Jin Jungkookra? Kookie? Cuki becenév. Egyszer én is így szeretném hívni. Jungkookie....milyen aranyos🤭. Erre a gondolatra elmosolyogtam, amit a többiek észre is vettek.

-Min mosolyogsz Jimin?- kérdezte a mellettem ülő Jungkook.

-Ja, semmin csak elgondolkodtam valamin.- mondtam továbbra is mosolyogva.

-Megosztanád velünk?- jött az újabb kérdés Hobi szájából.

-Nem. Egyenlőre megtartom magamnak. Meg amúgy is, az első, aki megfogja tudni, hogy mire gondoltam az Jungkook lesz.- mondtam ránézve az említett személyre.

-Valóban? Hmm...kíváncsivá tettél Jiminie!-mondta majd elkuncogta magát, majd én is.

Wait a minute! Úgy hívott, hogy Jiminie? Szóval ő kezdett el engem becézgetni és nem én? Mondjuk így már nem lesz olyan nehéz és kínos nekem is becézgetni őt.
Újra elmosolyodtam és megint megkaptam a világmegváltó kérdést.

-Miért mosolyogsz megint Jimin?- nézett rám Jungkook miközben teljesen felém fordult. Már amennyire tudott a kanapén ülőhelyzetben felém fordulni.
-Egyre jobban izgat, hogy min agyalsz ennyire, amin ennyiszer elmosolyodsz.

-Mondtam, majd megtudod.

Pár óra elteltével, azon kaptam magam, hogy énekelek a kedvenc bandám előtt, ráadásul az ő hangjukat utánozva. Hallani akarták élőben is a hangomat, mármint az ő hangjukat az én számból. Huhh, ez egy kicsit bonyolult, na mindegy. Az Idol-t választottam, mert az volt a fejemben abban a pillanatban. Mikor vége lett caak tátott szájjal néztek engem. Jungkook felé néztem, aki csak mosolyogni tudott a többiek reakcióján.

-Ugye?- kérdezte még mindig mosolyogva Jungkook.
-Az elején, amikor meghallottam élőben, kívűlről a hangomat én is ilyen fejet vágtam.

-Azta, nem vagy semmi kölyök!- mondta Yoongi elismerő tekintettel, ami nagyon jól  esett.

                                    ***

Lassan már sötétedett, a többiek már rég elmentek, de Jungkook még mindig nálunk volt és beszélgettünk. Nem volt már kedvünk sem pedig erőnk gyakorolni egy ilyen hosszú és fárasztó nap után.

-Egyébként....a szüleid mikor érnek haza?

-Nem tudom, már itthon kéne lenniük, de lehet csak dugóba keveredtek és mindjárt itthon lesznek. Miért?- kérdeztem rá, mivel kíváncsi voltam miért érdekli, hogy mikor érnek haza a szüleim és persze a bátyám.

-Csak úgy kérdeztem, mert ilyenkor már itt szoktak lenni nem?

-De. Figyelj Jungkook.....én....- kezdtem volna el a kis mondandómat, ami arról szólt volna, hogy elmondom neki, miért is sírtam ma, de mielőtt folytathattam volna a szám elé rakta mutató ujját.

-Nem kell Jiminie! Majd elmondod egyszer, de most még ne! Nem szeretném, ha mégegyszer elkapna a sírógörcs.- mondta végig szemeimbe nézve.
-Nagyon rossz volt úgy látni téged. Aggódtam, hogy mi történhetett veled- erre nem tudtam mit mondani. Szóval aggódott értem. Várjunk csak! Megint úgy hívott, hogy Jiminie? Meg fogok őrűlni ettől a sráctól, ha ezt tovább folytatja.

-De én most szeretném elmondani.

-Nem! Anyudék nemsokára hazaérnek és gondolom elég hosszasan beszélgetnénk arról a témáról, amit megszeretnél osztani velem. Nem lenne túl jó, ha félbeszakítanának nem?

-Igazad van.- jelentettem ki szomorúan, majd lehajtottam a fejem és a földet kezdtem el nézegetni.

-Na! Ne szomorkodj Jiminie, rengeteg lehetőséged lesz még elmondani.- ezzel közelebb csúszott hozzám a kanapén és magához húzott, így fejem a mellkasánál landolt, de ő csak erősebben szorított magához. Így voltunk egészen addig, amíg meg nem hallottunk bátyám hangját a hátunk mögül.

-Hát ti?- kérdezte, mire Jungkook elengedett és én is gyorsan elhúzódtam tőle pár centire.

-Mi csak...- kezdtem bele, de mivel nem tudtam mit mondani, ezért Jungkook átvette a szót.

-Mi csak beszélgettünk.- láttam anyáék arcán, hogy hisznek Jungkook-nak és nem gondolnak semmi rosszra, de ugyanez nem volt leolvasható Umin arcáról.

-Aha, azért ölelkeztetek a kanapén, mert csak beszélgettetek. Világos.
-De amúgy te nem azért vagy itt, hogy beszélgess vagy barátkozz Jiminnel, hanem azért, hogy tanítsd őt!

-Ahjj, Xiumin! Nem kell egyfolytában tanítania! Pihennünk is kell!

-Az egy dolog, de miért van még itt? Elég késő van már és nem kéne itt lennie!

-Csak pihentünk és beszélgettünk egy kicsit. Tudod....elég hosszú és fárasztó volt a mai nap.

-Mhm...szóval hosszú és fárasztó....- nem igaz, hogy ez az ember mindig rosszra gondol.

-Mi történt?- jött a kérdés anya felől.

-Nem tök egyértelmű?- előzött meg Xiumin. Hihetetlen ez a srác.

-Nem!- mondta apa egy kicsit idegesebben.
-Jimin szájából szeretnénk hallani nem a tiédből!

-Jó, oké.

-Na mondd csak Jimin, hallgatunk. Mi volt ma?

-Csak annyi, hogy itt voltak a többiek is és nagyon lefárasztottak. Főleg a viccekkel és az enyhén fárasztó sztorikkal.

-Többiek? Milyen többiek?- akadt ki ismét Xiumin.

- A banda többi tagja!- adtam választ a kérdésére.

-Te ide hoztad a kis bandádat is?- most mi baja van ennek?
-Ugye nem csináltak veled semmit Jimin?

-Nem, persze hogy nem. Mit csináltak volna? Csak beszélgettünk és énekelgettünk is.

Csak én érzem úgy, hogy nem kedveli Jungkook-ot?

Ezután fél órával később Jungkook is lelépett. Egyedül maradtam. Legalábbis addig, ameddig a bátyám be nem jött a szobámba.

-Beszélhetnénk?

-Nem!- vágtam rá azonnal, miután kimondta, hogs mit szeretne.

-Kérlek. Muszáj beszélnünk erről!

-Oké, beszéljünk! Mi volt ez az egész?

-Én csak....kicsit ideges lettem, amikor megláttalak hozzábújva, miközben nyugodtan pihentetek.

-Igen, csak pihentünk, de ez téged miért zavar?

-Féltelek....

-Nem kell féltened! Nem vagyok már öt éves!

-Nem hagytad, hogy befejezzem...
Szóval... féltelek, mert nem szeretném, ha rádmászna előbb vagy utóbb. Kinézem belőle. Az egy dolog, hogy te rajongsz érte, de te nem vagy meleg és biztos megilyesztene téged. Tapasztalatból beszélek öcsi, nekem is volt egs barátom, akiről azthittem, hogy heteró, de amikor rámmászott minden megváltozott. Nagyon megilyedtem, hogy mit akar tenni velem.
-még sosem mesélt nekem erről. Hogy jött neki, hogy Jungkook képes lenne ilyenre? Tisztán látszik rajta, hogy heteró.

-Ezt....még sosem mondtad el nekem.

-Nem mondtam el, mert reméltem, hogy veled nem lesz ilyen. Csak akkor akartam erről beszélni, ha te is hasonló szituációba kerülsz és őszintén, reménykedtem benne, hogy neked nem kell majd erről mesélnem.

-Értem, de nem kell féltened. Jungkook jó ember és nem fog rámmászni, ugyanis nem meleg. Heteró, akárcsak én. Barátkozni próbálunk, ennyi!- mondtam teljesen magabiztosan, de legbelűl szívesen kiöntöttem volna a lelkemet és a kis titkomat a bátyámnak.

-Rendben, de akkor is féltelek. Na, gyerünk aludni, mert ha miattam nem tudsz majd időben felkelni, anyáék leharpják a fejem.- mosolygott rám.

-Miért is kell időben felkelni?- néztem rá értetlenűl.

-Suli van te kis taknyos!- nevetve felkapott és az ágyba hajított. Mindketten nevettünk és elég félreérthető pozícióban feküdtünk. Xiumin felettem tornyosúlt a lábaim közt és úgy csikizett, amikor apánk bejött a szobába. Mi hírtelen felkaptuk a fejünket és apára néztünk. Elég furcsa fejet vágott. Nem szólt semmit csak intett Xiuminnak, hogy mennyen ki, mert beszélni szeretne vele. Gondolom.

Xiumin pov.:

Mikor apa intett nekem már tudtam, hogy beszélni akar velem. Csak nem tudom miről. Anya a konyhában volt és reggelit csinált holnapra, mivel azt mondta korábban kell bemennie a munkahelyére.

-Mondd csak fiam, te normális vagy?!- mondta enyhén kiabálva, de úgy, hogy Jimin ne hallja meg a szobájából.
-Először leszólod azt, hogy miért vannak ilyen közel egymáshoz Jungkook-kal, utána pedig rámászól a saját testvéredre?!- na ezen ledöbbentem. Az tény, hogy elég furcsa pozícióban ,,kínoztam" szegényt, de hogy tud kinézni belőlem olyat, hogy rámásznék Jiminre. Egy, testvérek vagyunk. Kettő, nem vagyunk melegek és nincs szükségünk egymásra ,,olyan" téren.

-Jézusom apa! Hogy hiheted azt, hogy rámásznék Jiminre? Ez olyan....abszúrd és undorító is! Sosem jutna eszembe ilyen!

-De hát láttam, hogy mit csináltok a szobában.- mielőtt megszólalhattam volna, anya belépett a nappaliba.

-Mit láttál édesem?

-Csak annyit, hogy Xiumin, Jimin lábai között tornyosúl felette és nevetnek.

Anya felhúzott szemöldökökkel nézett rám.

-Na de Xiumin!

-Jajj, anya! Ugye nem gondolod te is azt, hogy rámásztam Jiminre?! A testvéremre?!
Nem lennék rá képes. Mi csak szórakozrunk egy kicsit, mert nem akart lefeküdni aludni. Ezért felkaptam, bedobtam az ágyba és elkezdtem csikizni. Az igaz, hogy elég furcsa és félreérthető pozícióban voltunk, de ezen kívűl nem történt semmi és nem is fog!- már én is kezdtem felvenni azt a hangsújt, mint ahogy apa beszélt velem.

-Oké, de többet ne legyetek ilyen pozícióban, mert ha nem mi, hanem mondjuk Jungkook vagy más nyit rátok elég könnyen félreértheti a helyzetet.

-Igen pont ahogy ti is. Mindegy. Ígérem többet nem próbálom ,,megfektetni" Jimint.- ezen anyuék végre egy kicsit elmosolyodtak és kuncogni kezdtek. Na, örülök, hogy nem vették komolyan, amit mondtam.
-Most viszont én is megyek aludni, mert nem szeretnék én sem elkésni holnap.- ezzel elindultam felfelé, de amikor a lépcső felénél jártam, apa utánam szólt.

-Holnap reggel egyikünk sincs itthon, szóval viselkedjetek majd!- hangján hallottam, hogy mosolyog, megfordúltam és tényleg fülig ért a szája. Ja, szerintem is vicces volt nagyon.
Én csak elmosolyodtam, hogy hogyan tud ebből is ilyen hamar viccet csinálni.

Jimin pov.:

Olyan viccesek a többiek, hogy azthiszik nem hallottam őket. Kicsit rosszúl esik, hogy a szüleink azthiszik, hogy viszonyunk van egymással. Könyörgöm testvérek vagyunk. Még úgy is, ha én meleg vagyok, soha nem kezdenék ki a saját bátyámmal. Meg ő nem meleg. Kíváncsi vagyok a holnapra. Vajon lesz valamilyen dolgozat, amire nem tanultam és megkaphatom rá életem első egyesét? Nem tudom, de mindegy is, majd Sehun mellé ülök, ha mégis lenne doga valamiből. Tényleg, de rég beszéltem vele. Jungkook teljesen elvette az időmet, persze ezt nem bánom, csak attól félek, hogy Sehun igenis bánja. Elhanyagolom szegényt. Újra. Majd holnap bepótolom a kimaradt napokat, amikor nem beszéltem hozzá.

Ez nem lett olyan hosszú rész, de a következőt megpróbálom hosszabbra írni. Ha tetszik nektek, tudjátok a dolgotok😉 Várom már a visszajelzéseket is a sztorival kapcsolatban. Tanácsok, kritikák stb...
A nyuszi ereje legyen veletek🐰🤞💜