Jimin pov.:

Lassan délután 2 óra és Jungkook még sehol. Nagyon furcsáltam, hiszen tegnap már délelőtt nálunk volt és próbáltunk. Nem volt rajtam kívűl senki a házban. Egyedűl voltam, amit nem is nagyon bántam. Szeretek egyedül lenni, de Jungkook nélkül elég nehéz kibírnom.

Miközben a kanapén űlve elmélkedtem, meghallottam a csengőt, azonnal felpattantam és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre nem csak Jungkook, hanem a többi 5 tag is az ajtómban állt teljes életnagyságban. Fasza, nem elég, hogy Jungkook mellett is alig bírom visszafogni magam, még itt vannak a csapattársai is. Úgylátszik a sétának búcsút inthetek.

-Öhm...sziasztok.- köszöntem kicsit meglepett arccal.

-Szia Jimin!- köszönt Jungkook is, egy aranyos és egyben tipikus nyuszi mosoly kiséretében.
-Szeretném neked bemutatni a banda többi tagját, bár, ha jól sejtem már ismered őket. Legalábbis külsőre.

-Szia!- köszöntek majdnem egyszerre a fiúk Jungkook háta mögött. És csak egy halvány mosolyt küldtem feléjük.

-Gyertek be.- mondtam majd elálltam az ajtóból, hogy betudjanak jönni a házba.

Jungkook már elég otthonosan mozgott nálunk, amit őszintén még most is csodálok. *Hogy lehet valaki ilyen felszabadult egy idegen környezetben?*
Ő mondta a többieknek, hogy nyugodtan foglaljanak helyet a kanapén, amíg én elmentem valami innivalóért a konyhába.
Viszont azzal nem számoltam, hogy a poharak a legfelső polcon vannak és hát tudni kell rólam, hogy nem vagyok túl magas. Fene a géneimbe!
Próbáltam úgy nyújtózkodni, hogy elérjem őket, de nem igazán sikerült. Egyszercsak megéreztem hátamnál valakit, aki enyhén nekem simulva levesz 7 poharat a polcról.
Mikor távolabb lépdelt, megfordultam és Jungkook-kal találtam szemben magam.

-Aranyos vagy, hogy nem éred el.- mosolygott rám édesen, amitől még mindig elolvadok.
De várjunk csak! Azt mondta rám, hogy aranyos vagyok?! OwO!

Kicsit lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy elpirulok és nem akartam a tudtára adni, hogy mennyire zavarba hozott ezzel a kijelentésével. Elindultam a hűtő felé, ahonnan kivettem egy doboz narancslét és Jungkook-kal együtt megindultunk a nappali felé, ahol a többi tag csak csendben figyelt minket.

-Minden rendben Jimin?- hallottam meg a nevem, mire egyből felkaptam a fejem.
(és ez még rímmelt is beszarok😂 eskü nem szándékos volt)
Ilyen hamar megjegyezték volna a nevem?

-Persze, minden. Miért?- tettem fel kicsit zavartan a kérdést. Még mindig szokatlan és felfoghatatlan volt, hogy a kedvenc bandám összes tagja a nappalinkban űl.

-Csak mert olyan piros az arcod. Talán lázas vagy?- lépkedett hozzám Jin.
Gyorsan elkaptam a fejem és a fürdő felé rohantam. Nem tudom mit gondolhattak, de nem is nagyon érdekelt, csak le akartam nyugodni és eltűntetni arcomról a pirosságot. Ami valljuk be, Jungkook mellett nem igazán sikerűlt volna.

Jungkook pov.:

-Mit csináltál vele!?- jött a kicsit sem kedves hangnemű kérdés Jin-hyung felől.

-Miért én csináltam volna vele bármit is?

-Mert mondjuk te mentél utána a konyhába és amikor jöttetek vissza nem nézett ki túl jól!
-Szóval, ha nem csináltál semmit, akkor meséld el, hogy mit csináltatok, amikor bementél!?

-Amikor bementem, megláttam, hogy nem éri el a poharakat, amik a legfelső polcon voltak, ezért odamentem, mögéálltam és levettem annyi poharat, amennyire szükségünk lenne. Ezen kívűl semmit nem csináltam, csak segítettem neki.- mondtam, miközben zavartan megvakartam a tarkóm.

-🤦 Arra nem gondoltál, hogy.... Esetleg meleg a srác és ezzel a cselekedeteddel teljesen zavarba hoztad?!- mondta Jin, a vége felé kissé hangosabban suttogva.

Erre csak kétszeresére nőttek a szemeim. Nem hinném, hogy ez a srác meleg lenne.
Bár, kitudja.

-Igazából nem. Nem nézném ki belőle, hogy meleg lenne. Egyáltalán nem úgy néz ki és nem is viselkedik úgy.

-Lehet csak nem akarta, hogy feltűnjön neked.- mondta Jin.

-Az is lehet, hogy még a szülei sem tudják.- folytatta Tae.

-Sőt, az is meglehet, hogy senki sem tudja, mert nem akarja bevallani senkinek.- jött a következő mondat Hobi szájából.

-Nem tudom. Szerintem felmegyek és megnézem, hogy minden rendben van-e vele.

-Na, ez egy nagy jó ötlet Jungkookie!- mondta Yoongi. Utálom amikor Jungkookie-nak hív és ezt már százszor elmondtam neki. Csak megforgattam a szemeimet a becenév hallattán és elindultam felfelé a fürdőbe.

Mikor az ajtó elé értem, kicsit hallgatóztam mielőtt benyitottam volna.
Hallottam valami szokatlan hangot, legalábbis ebben a házban még nem hallottam ilyet.
Remélem nem történt vele semmi.
Szép lassan benyitottam hozzá, szerencsémre nem zárta be.

-Jimin.- szólítottam meg lágy hangon, azt a személyt, aki a kád szélén űlve itatta az egereket. Olyan rossz volt látni. Megszakadt a szívem, hogy sírva kellett látnom. Remélem nem miattam sír.

Minden rendben?- erre rámkapta tekintetét és szembe találtam magam egy vörösre sírt szemű Jiminnel.
Gyorsan elkapta a tekintetét, így nem tudtam tovább nézni vöröses szemeit.
Nagyon fájt őt így látnom, még akkor is, ha nem igazán ismerjük egymást és én csak a tanára vagyok.

-Igen, persze, minden rendben.- mondta szipogva. Na ne! Jimin, nem most jöttem le a falvédőről!

-Nem úgy nézel ki, mint akivel minden rendben van.- mondtam, miközben elé sétáltam és leguggoltam elé.
-Nekem elmondhatod, ha valami bánt. Szívesen meghallgatlak és segítek megoldani is.

-Nincs semmi bajom. És ezen senki sem tud segíteni.- mondta még mindig szipogva és néha egy-két könnycsepp végigfolyt arcán.
Úgyérzem eddig bírtam. Kezem közé vettem arcát és letörőltem a könnyeit, amik éppen lefolyni készültek arcán.
Nagyon meglepődött, de nem szólt semmit. Felálltam és melléülve húztam magamhoz egy szoros ölelésre.
Mikor ő is átölelt és közelebb csúszott hozzám, hallottam, hogy mégjobban elkezd sírni. Sőt, már nem is sírt, inkább zokogott. Nem tudom mi történt, de szeretnék neki segíteni. De miaz, hogy senki nem tud neki segíteni?
Mindegy is, addig biztos nem engedem el, amíg ő nem akar távolodni tőlem.

Jimin pov.:

Meglepett az ölelése, de nem tíltakoztam.
Hogy is tudtam volna tíltakozni? Rettenetesen szorosan ölelt magához, ami most nagyon jól esett. Nagyjából 5 percig csak ölelt és nem akart elengedni, gondolom arra várt, hogy mikor nyugszok meg és mikor akarok én élválni tőle.
Őszintén, soha nem válnék el tőle. Egész életemben őt akarom ölelni és érezni akarom magam mellett, de ez csak egy álom. Sosem fog valóra válni. Ő egy Idol. Én meg....csak én vagyok. Nem lehet mindig mellettem. És biztos vagyok benne, ha tökéletes lesz a hangom, elmegy, mert már nincs rá szükségem és soha többet nem látom. Pedig igenis szükségem van rá!
Ezektől gondolatoktól csak mégjobban zokogni kezdtem, kihasználok minden pillanatot, amíg mellettem van és vígasztalni próbál. Nem akarom elengedni.

Jungkook pov.:

Éreztem, hogy már kezd megnyugodni, de abban a másodpercben újra zokogásban tőrt ki, sokkal erősebb zokogásban. Nem értettem mi baja lehet, de örülök, hogy itt lehetek mellette és elfogadja a közelségem. Kb. 5 perc telt el és még mindig sírt. Nagyon sajnáltam.
Lépteket hallottam a lépcső felől, biztos aggódtak miattunk, mivel több mint 10 perc telt el, hogy feljöttem megnézni Jimint.
Benyitottak és csodálkozva néztek minket.

-Mi történt?- jött a kérdés Yoongi felől, aki elég aggódóan nézett rám. Soha nem láttam még aggódni. Ez új.

-Nem tudom, de már több, mint 10 perce folyamatosan zokog.- mondtam aggodalommal teli hangon.

-Gyertek le a nappaliba és ott beszéljük meg, hogy mi történt.- ajánlotta Jin.

Már álltam volna fel, de Jimin még erősebben magához szorított, így nem tudtam felállni a kád széléről.
A többiek csak csodálkozva néztek, ahogy én is. Mi lelte ezt a srácot, hogy konkrétan 15 perce zokog. Már a lelkét is kisírta. Nekem is könnyek gyűltek a szemembe, nem bírtam így látni. Tudom nem régóta ismerjük egymást, de nagyon megkedveltem a srácot.

-Jimin, gyere menjünk le és elmondhatnád, hogy mi történt, mert nagyon aggódunk miattad és tudni szeretnénk, hogy mi a bajod.

-Nincs semmi bajom, csak....- itt tartott egy kisebb szünetet, hogy levegőt vehessen.
Aha, persze, semmi bajod nincs. Azért sírsz itt nekem 20 perce.
-Csak van valami, ami nagyon bánt, de ezen a dolgon nem tud segíteni senki.

-De ha nem mondod el, akkor persze, hogy nem  tudunk.
-Gyere, legalabb menjünk vissza a nappaliba.- nagy nehezen felállt és elindult az ajtó felé. A srácok elálltak az útból és kiengedték. Mind követtük a még mindig egy kicsit pityergő Jimint a nappaliba, ahol leültünk a kanapéra. Én Jimin mellett foglaltam helyet, mert ha megint rátör a sírás, engem valamivel jobban ismer, mint a többieket és talán jobban meg is bízik már bennem. És hozzám tud bújni.

-Figyelj Jimin!- szólt hozzá Jin lágy hangon.
-Elmondod nekünk, hogy bánt ennyire téged?- Jimin csak megrázta a fejét, mire mi a fiúkkal összenéztünk szomorúan. Nagyon rossz volt látnunk egy ilyen angyali teremtményt, ilyen állapotban.

-Akkor....- kezdet bele újra Jin-hyung.
-Gyere velem.- ezzel megfogta Jimin kezét és a konyha felé vezette őt. Remélem ő kitud szedni belőle valamit. Sokszor olyan, mint egy anyuka. De ha Jimin előbb mondja el Jinnek a baját, akkor egy kicsit féltékeny leszek. Engem régebb óta ismer. Bár Jin gondoskodóbb. Mindegy.

Jimin pov.:

-Nos, most, hogy csak ketten vagyunk...- kezdett bele Jin a mondandójába, amit kíváncsian hallgattam.
-Elmondhatnád, hogy mi történt és azt a választ nem fogadom el, hogy semmi, mert láttam. Az emberek nem ok nélkül sírnak fél órán keresztül.

-Oké, de tényleg nincs semmi komolyabb baj, csak....

-Csak?

-Csak...tetszik valaki, aki soha nem fog észrevenni és ez...felemészt belülről.- mondta ki az érzelmeim, miközben szemeim elé tettem kezeim és újra megindultak a könnyeim.

-Jaj, ki az az idióta aki nem vesz észre téged? Imádni való vagy, ki ne szeretne téged megkapni?- kérdezte aggódó hangon.

-Szeret...azthiszem, csak nem úgy, ahogy én őt.

-Ezt értem, de akkor is, melyik hülye liba nem akar téged?- erre csak ráemeltem a tekintetem utána pedig a földet kezdtem el nézni szomorúan.

-Tudod....- itt tartottam egy kisebb szünetet, hogy biztos elmondjam-e neki, hiszen alig ismerem, csak látásból.

-Nekem elmondhatod! Tudod hány titkot őrzök?

-Nem.

-Egyet se. Minden titkot, ami eddig rámbíztak elmondtam mindenkinek a bandában.- erre csak felhúztam az egyik szemöldököm és furán néztem rá.
-Csak vicceltem! Annyi titok van nálam, amennyit csak eltudsz képzelni.

-Értem.....oké elmondom, de ha elmondod annak a személynek vagy bárki másnak én....abbahagyom az éneklést, nem fogok Jungkooktól órákat kérni és eltűnök a föld felszínéről.- mondtam, gondolva, hogy majd ez az indok rákényszeríti arra, hogy ne mondjon senkinek semmit.

-Jó, nyugodj meg! Nem fogok senkinek sem fecsegni csak ne hagyd abba, nagyon tehetséges vagy és kár lenne érted.

-Na azért! Oké, de még azt ígérd meg, hogy nem vágsz közbe. Hadd mondjam végig- mondtam. Erre csak egy bólintást kaptam. Lehajtottam a fejem és elkezdtem magyarázni, hogy miért sírtam.
-Szóval...tudod....nem lányról van szó, hanem egy fiúról. És ez a fiú mindig is nagyon fontos volt nekem, de ő erről nem tudhatott, hiszen nem is tudott a létezésemről. Egészen mostanáig. Hála anyának. Ezen a héten ismertem meg jobban, és mégjobban megkedveltem. Nagyon sokat voltunk együtt, volt, hogy egész nap velem volt és rettenetesen jól esett a közelsége. De persze olyan volt, hogy egy napot kihagytunk, mert dolga volt. Azokon a napokon csak rá tudtam gondolni. Érdekelt, hogy mi van vele, de nem akartam felhívni, hiszen nem vagyunk még annyira jóban, hogy csak úgy hívogassam. És megzavarni sem akartam abban, amit csinált. Úgyérzem, ha megtudná, hogy mit érzek iránta nem olyan lenne velem, mint most. És félek, ha.....ha már profi leszek és nem lesz szükségem a segítségére, akkor örökre eltűnik az életemből és én ezt nem szeretném.- érdeklődéssel hallgatta végig a mondandóm és ahogy kértem, nem vágyott közbe, aminek nagyon örültem, így nem tudtam kizökkeni a vallonásomból. Ha lehet ezt így nevezni.

-Mindent értek. Szóval neked....megtetszett Jungkook, de már nem is most, hanem évekkel ezelőtt igaz?

-I...igen, igaz.- mondtam lehajtott fejjel a földet pásztázva.
-Mindig csodáltam, nagyon szerettem a hangját, a stílusát, a humorát...mindenét....főleg a kis nyuszis mosolyát.- ezen a mondatomon muszáj voltam mosolyogni, mivel Jungkook mosolya engem is mosolygásra kényszerített. Még a gondolata is.

-Szerintem nem kell tartanod attól, hogy elhagy téged, miután mar profi leszel, mert már most is az vagy. Nem mindenki tud különböző énekesek hangján énekelni. Csak az eredeti hangoddal kell foglalkoznia.

-Igazad van, de akkor is. Nektek koncertek is lesznek és akkor nem lesztek itt.- mondtam szomorúan, szemeibe nézve.

-Hmm.... Ezt majd még megbeszéljük jó? De most menjünk vissza!

-Várj! Mi?- kérdeztem arra utalva, amit az előbb mondott. Mit kell megbeszélnünk? Csak rámmosolygott és elindult vissza a nappaliba, otthagyva engem a rengeteg kérdéssel a fejemben.

Kicsit csodáltam, hogy nem tette szóvá, hogy meleg vagyok csak levette a lényeget a mondandómból, mégpedig azt, hogy szeretem Jungkook-ot, nem akárhogy. Szóval ő elfogadna engem? Pedig csak egy idegen. Nem az egyik ismerősöm, nem a barátom és alig ismerjük egymást. Talán a szüleim és a bátyám is ilyen jól fogadnák? Majd meglátjuk. Egyszer majd bevallom nekik és Jungkooknak is, de nem most. Nem szeretnék kockáztatni. Féltem a nemlétező barátságunk. Szükségem van még rá, ha megtudná, nem biztos, hogy olyan jól folgadná, mint Jin.
Kell a közelsége. Még ha csak barátok is maradunk örökre....

FONTOS!

Remélem tetszik ez a rész is.😊
Ebben a részben egy kis Jungkook szemszög is van.😁 Nem szoktam ilyeneket mondani, de ha tetszik, mutassátok meg, mert így elég nehéz, hogy nem tudom mit gondoltok a sztoriról👉👈🥺
A nyuszi ereje legyen veletek🤞🐰💜