"Aki nem fogja meg a padlót, abból nem is lehet bajnok.,,

2019. 01. 30.

Két hét telt ez azóta, hogy először lovagoltam Délcegen a lovardába, de az idő még mindig nem enyhült. Ennek ellenére az egyik lovardai barátnőmmel, Regivel úgy döntöttünk, hogy kilovagolunk. 

Terep lovaglás előtt lemozgattam Délceget, akit időközben már nyereg alatt is lovagoltam. Természetesen az átlagosnál jóval többet ültem meg őt szőrén és idomítottam szabadon. A mén mindig készséges volt, ha egyedül voltunk a pályán, viszont amint más is bejött, hiszti rohamot kapott és nagyon nehezen kezelhetővé vált. Éppen ezért szinte minden nap a körkarámban edzettünk, amit sokan kezdtek Délceg-karámnak hívni. Ma azonban szerencsénk volt, mert mindenki úgy döntött, hogy a hidegre tekintettel inkább a fedelesben lovagol, így tudtuk használni a kinti pályák egyikét.

Mikor Regi megérkezett már ápoltam Szicíliát. Ő is gyorsan elszaladt a lováért, Báróért. Báró egy tíz éves magyar félvér herélt volt, pej szőrrel és négy zoknival, fején hókával. Régen minden vágyam az volt, hogy lovagolhassak rajta, és szerencsére volt is rá alkalmam egy hete.

Felnyergeltem Szicíliát és a munkatakarót is felhelyeztem, a lábvédőkkel egyetemben. Már fel is kantároztam, és utána vettem fel a kobakomat, a szárat elengedve, gondolván, hogy úgyse megy sehova. Hát pedig de. Drága kancám úgy döntött, hogy ő inkább mégis szabad akar lenni és kecsesen kiügetett a fedelesből. Kellett pár pillanat, mire eljutott a tudatomig, hogy megszökött, de utána rögtön kapcsoltam és szaladtam utána. Végül a lenti istállónál találtam meg, ahol éppen két kisgyerekkel simogattatta magát.

-Elnézést, bocsánat! - szabadkoztam a gyerekek anyjától. - Eddig soha nem szökött meg, esküszöm.

-Semmi baj drága. Aranyos ló. - mosolygott a muter.

 -Felülhetek rá? - kérdezte a két gyerek közül az egyik. Most vettem csak észre, hogy ikrek!

-Ha anyukád nem bánja. - mosolyogtam, mire az említett a kezével jelezte, hogy nincs ellene kifogása. 

Odaadtam neki a kobakomat, majd feldobtam Szicília hátára. A kanca készségesen sétált mellettem, és amint érezte, hogy a lovasa kicsit is kibillenne az egyensúlyából azonnal megállt. Miközben a másik kislányt is meglovagoltattuk, előkerült a nővérük, akit felismertem. Lillának hívták, körülbelül három hónapja kezdett el lovagolni. 

-Szia Eliza! - köszönt vidáman.

-Szia Lilla! Milyen volt a lovaglás? Kin ültél?

-Lámpáson. - húzta el a száját. Hát igen. Lampi nem a legkellemesebb iskolaló volt.

-Le akarok szállni! - nyöszörgött a kislány aki éppen Szicin ült. 

-Jaj igen, persze. - emeltem le őt a nyeregből. - Te szeretnél kicsit körbe lépni rajta? - kérdeztem Lillát.

A lány valószínűleg először nem hitt a fülének, aztán egy széles vigyorral bólintott. Felsegítettem őt is, és a kezébe adtam a szárat.

-Biztos irányíthatom? - kérdezte kételkedve.

-Biztos. - bólintottam. Egy kör megtétele után Lilla magabiztossága szemmel láthatóan nőtt. 

-Annyira kezes! Sokkal jobb rajta lovagolni, mint bármelyik iskola lovon. 

Öt perccel később befutott Regi már a lován ülve. Mit ne mondjak elég alaposan bebugyolálta magát is és a lovát is.

-Na már azt hittem itt hagytál. - morogta. - Indulhatunk?

-Persze. - Lilla készségesen lepattant, én pedig laza mozdulattal fellendültem.

-Köszönjük a lovaglást! - búcsúzott a család.

-Igazán nincs mit. - biccentettem.

-Felcsaptál lovas oktatónak? - kérdezte meg vigyorogva Regi, amikor már a kapun kívül voltunk. 

-Haha. Merre menjünk? - forgattam a szemem.

-A dombon végig menjünk el a tóhoz, kerüljük meg és az erdőn át jöjjünk vissza. - jelentette ki Regi.

Léptetés közbe beszélgettünk, aztán ügetésnél elhalkultunk, mert egyikünknek sem esett jól a hideg levegő a torkában. Szerencsére Szicília és Báró jóba voltak, így tudtunk egymás mellett lovagolni.

-Egy verseny a fákig? - kérdeztem, amikor egy hosszabb egyenes szakaszhoz értünk.

-Még szép! - kacsintott ő. - Egy. Kettő. Három! - kiáltotta és vágtába ugratta a lovát.

-Hé! - méltatlankodtam, de már én is vágtába voltam.

Beértük Bárót és egy darabig fej-fej mellett haladtunk, aztán a kanca megelőzte a másik lovat. Azonban Báró már idősebb és tapasztaltabb volt, így jobban ismerte a saját határait. Míg Szicília a végére már teljesen kifulladt, ő akkor kapcsolt extra sebességre és az utolsó húsz méteren úgy lehagyott minket mint a sicc. 

-Huh ez kemény volt. - lihegte Regina. 

Innen már csak ügettünk, a tó körül pedig vágtáztunk még. 

-Kezd eléggé sötétedni. - aggodalmaskodott Regi. - Ha naplemente után erünk haza, nagyon le leszünk szidva...

-Akkor menjünk a rövidebb úton. Az erdő mellett a mezőn. - javasoltam, ő pedig bólintott. 

Kicsit sebesebb tempót kérve a lovainktól indultunk el hazafelé. A mezőn át körülbelül negyed órával gyorsabban érünk haza. Egyszer csak egy két méter széles patak keresztezte az utunkat.

-Nem jó ötlet bele lovagolni, mert ilyenkor ez nagyon hideg. Ugrassuk át! - lelkesült fel Regi.

Báróval kicsit hátrébb ment és vágtában megközelítette a vizet. A pej herélt magabiztosan lendült át az akadály felett, mintha ott se lenne.

-Gyere Eliza! Nem nehéz. 

-Tudom. - morogtam a nem létező bajszom alatt. 

Visszább ügettem és beemeltem a lovamat vágtába. Mivel vele még vizet nem ugrattam, ezért az akadály előtt jóval kikönnyítettem. Jelt adtam az ugrásra, de Szici nem ugrott. Közvetlen a patak előtt lecövekelt, én pedig az egyensúlyomból kibillenve egyenesen beleestem a fagyos vízbe. Olyan érzés volt, mintha ezer tűvel szurkálnának. Nem tudtam gondolkozni, csak ki akartam jutni a hideg vízből. Meleg kezek fonódtak körém, és Regi kihúzott. Vacogva ültem a füvön. 

-Jól vagy? - kérdezte Regi.

-Igen, csak mindjárt megfagyok. Szicíliát át tudod hozni?

Végül tíz perc alatt kettőnknek sikerült a kancát átrángatni a vízen. 

-Tehát akkor jól értem: Szicília, aki semmitől se fél, megijedt a víztől? - hitetlenkedett Regi.

-Úgy néz ki... - vacogtam. - Csak ezt jó lett volna nem így megtudni.

A lovardába vissza érve Regi felajánlotta, hogy ellátja a lovamat, én nyugodtan menjek fel a melegedőbe. Elfogadtam az ajánlatát. Fent felhívtam anyát, hogy jöjjön értem és hozzon száraz ruhát is. És egy dologban biztos voltam: Szicíliával most egy darabig kerülöm a vizet.