"A szeretet nem más, mint figyelem,, - Simone Weil

2019. 02. 15.

-Gyerünk Eliza, menjen! Egy, kettő, három ugrik! - kiáltotta Edit. - Szép volt, de a harmadik vágtaugrást jobban meg kellett volna nyújtanod.

Nem volt első három óránk a suliba, ezért kijöttem a lovardába egy reggeli edzésre. Kint találkoztam Edittel, aki szabin volt ma, és megkérdezte, hogy akarok-e ugró edzést Szicíliával, én pedig természetesen igent mondtam. Na most már egy órája edzettünk, én már csatakosra izzadtam maga, lovam hasonlóan. Két hét múlva lesz a Körzeti verseny és Edit indítani akart engem és Szicit. Ami Délceget illeti, őt majd kisebb helyi versenyeken indítjuk idén, amennyiben hajlandó lesz más lovakat eltűrni maga körül és nem rúg fel mindenkit a melegítőpályán, a következő szezonban pedig őt is indítjuk a bajnokságon. Szerencsére a rajtengedélyem már meg volt, még iskolalovas koromban tettem le Valentinen, a kedvenc iskolalovamon, akinek az első győzelmemet is köszönhetem díjugratásba. Tény, hogy az csak házi verseny volt.

-Gyere a meredekre újból. Szicília túl magabiztosan megy neki és lezseren ugorja. - zökkentett ki Edit. - Korrigáld ezt nála, mert most még nem baj, de egy magasabb akadályon már problémás lehet.

Sóhajtottam és vágtában megint az akadály felé fordítottam a lovamat.

Fél óra múlva remegő tagokkal kecmeregtem le a nyeregből. Edit addig nyüstölt minket, amíg Szicília hibátlanul át nem ugrotta a meredeket, aztán a "legjobb ugrásnál kell abbahagyni" címszóval eleresztett minket. Elláttam a kancát, amennyire tudtam megtöröltem, de azért a biztonság kedvéért rátettem a takarót is. Miután visszavittem őt a boxába elrohantam az öltözőbe, gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd elköszöntem Edittől és nyomtam egy sprintet a buszmegállóig. Minden sietségem ellenére már csak integetni tudtam a busznak. Negyed óra fagyoskodás kezdődött, ami így frissen zuhanyozva különösen "jól" esett.

Végülis tíz perces késéssel estem be irodalomra, de a tanár se volt még bent, úgyhogy csak csendben hátra menetem a helyemre és írtam Reginek egy üzenetet, hogy délután megyek még ki a lovardába, mert a tervek ellenére Délceget nem tudtam lemozgatni.

-Jó reggelt gyerekek, üljetek le. - jött be Terézia néni, az irodalom tanár, ezzel pedig kezdetét vette a kínzás.

Kicsöngő után úgy menekültem ki a teremből, mint akit kutyák kergetnek, mert Terézia néni, akit magunk közt csak Terinek hívtunk, rájött, hogy én még nem feleltem le Ady Endre A föl-földobott kő című verséből, pedig már mindenki egy hónapja túl esett rajta. Szerencsémre az egyik lány, Jázmin, le akarta ellenőriztetni a szorgalmiját Terivel, ezzel pont annyi időt adva nekem, hogy biztonságos távolságba kerüljek a teremtől. Nagy sietségembe azonban nem nagyon figyeltem magam elé, és hát sikerült is neki mennem valakinek. Pechünkre az illetőnél éppen ott volt a rajzdoboza, ami az ütközéstől a földre esett és kiborult.

-Uh basszus, annyira sajnálom! - hajoltam le, hogy segítsek összeszedni a cuccokat.

-Semmi baj. Melyik tanár elől menekülsz? - a hang ijesztően ismerős volt, és ahogy felnéztem rá, a pulzusom hirtelen az egekbe szökött. Komolyan pont neki kellett nekiszaladnom?!

-Teri. Feleltetni akar irodalomból. - igyekeztem nyugodt hangon válaszolni, de sajna nem sikerült.

-Akkor megértem. - vigyorgott rám Riccardo Di  Fazio. Most megint a kínos hallgatás következett, de láttam Ricsin, hogy mondani akar valamit.

-Szóval... Pont meg is akartalak keresni téged. - vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Igen? - nem tudom ezt miért kérdeztem, utólag elég kínosnak tűnt.

-Igennn, mert ma buli tartok, és gondoltam, ha nincsen semmi dolgod, akkor beugorhatnál. Hozd Bettit is, vagy ha van valaki a lovardából, bátran. - kacsintott.

-Oké. Köszönöm a meghívást és ott leszek. - álltam fel.

-Szuper! - húztam fel őt is. - Akkor nyolckor tali nálunk.  - már éppen indult volna, de aztán eszébe jutott egy elég fontos részlet. - Tudod a címet?

-Nem? - kuncogtam.

-Várj, leírom. - húzott ki egy cetlit a tolltartójából, majd gyorsan körmölni kezdett. - Tessék. - nyújtotta át a sárga papírt kupakkal a szájában. - Akkor viszlát. - kacsintott és tovább sétált.

A nap hátra levő részében nem nagyon tudtam a tanulásra koncentrálni, csak arra, hogy mi lesz este, meg hogy mit veszek fel. Betti ma egész nap nem volt, és nem is szándékoztam volna őt vinni a bulira, Regi viszont kitörő örömmel fogadta a hírt, amikor szünetben felhívtam őt az egyik WC fülkéből. Megbeszéltük, hogy lovaglás után át jön hozzánk és majd onnan megyünk busszal Ricsiékhez.

Délután háromkor értem ki a lovardába, addigra pedig már elég sokan kint voltak. Lebaktattam Délcegért a lenti istállóba, ahol most már nem csak ő és Mary álltak, hanem Báró és Quantino is. Mire végeztem az ápolással és a szerszámozással, a fedeles már tele volt és a kinti pályákon is voltak páran, így végülis a Délceg-karámba (most már hivatalos volt az elnevezés) vezettem a lovamat, ott ültem fel rá. Jó lenne már, ha tudna más lovakkal egy pályán működni, mert ebben a körkarámban nem tudunk igazán rendesen dolgozni. De azért nem panaszkodhatok, már így is jelentős sikereket értem el vele bizalom terén. Már hajlandó volt Báróval egy pályán dolgozni, három lovat is lehetett vele egy istállóban tartani és (ezt könyvelem el az eddigi legnagyobb sikernek) Regi meg tudta simogatni, sőt, Délceg gyanakodva bár, de evett is a kezéből, ha kellően íncsiklandozó falatot kínált neki. Ezekre az apróságokra egyszerre voltam nagyon büszke, de egy kicsit szomorú is voltam, mert rájöttem, hogy el fog jönni az az idő is, amikor már nem én leszek Délceg számára az egyetlen. Szicíliával ez sosem volt így, ő mindig mindenkivel ugyan olyan kezes volt, sokszor lovagolta Regi is, amikor éppen sürgős dolgom akadt és nem maradt időm mind a két lovat lelovagolni. Természetesen ilyenkor mindig Délcegre ültem fel, mert őt más nem tudta megülni. Most is! Elment a karám mellett egy másik ló, erre ez már sunnyog. Mosolyogva megforgattam a szemeimet és jelt adtam neki az ügetésre.

Nagyjából egyszerre végeztünk Regivel, aki most nem Bárón lovagolt, hanem Edit egy másik lován, Illiriwoy-on, mert Báró lesántult.

-Remélem hamar össze szedi magát. - mélázott Regi a buszon haza felé. - Az orvos azt mondta, csak meghúzta és egy-két nap múlva helyre jön. Hát így legyen.

-Így. - bólintottam, de fejben már régen máshol jártam.

Otthon egyenese a szobámba rohantunk. Mind a ketten lezuhanyoztunk, aztán neki láttunk az öltözködésnek.

-Valami kihívó, de azért laza cucc kell neked. - mért végig Regi, aki amellett, hogy mesterien   lovagolt, még a divathoz is értett. Ő maga egy fekete farmert viselt, meg egy olyan felsőt, aminek a színe a lehető legjobban kiemelte zöld szemeit.

Regi hosszas keresgélés után kivett egy kék trapéz nadrágot a szekrényem legaljáról, amit fél éve vettem a H&M-be. Hümmögött egy sort, aztán tovább kotorászott és egy olyan fekete hosszú ujjú haspólót szedett elő, aminek csak a mell fölötti részéig volt rendes anyaga, utána pedig ilyen hálós volt.

-Kéne valami jó kis öv is hozzá. - ráncolta a homlokát ő, majd ismét percekre eltűnt a szekrényben. - Aha, tökéletes.

Egy sima fekete bőr öv volt az, arany pillangós csattal az elején.

-Szem nem marad szárazon ha meglátnak. - idézett Regi a kedvenc filmje kedvenc karakterétől, Margaret Browntól (Titanic).

Fél nyolckor a lehető legjobban kinézve szálltunk fel a buszra. Mint kiderült Reginek nem csak a divathoz van érzéke, de sminkelni is fantasztikusan tud. Engem úgy festett ki, hogy csak annyi látszik, hogy sokkal szebb lettem. Magának viszont elég erőteljes szemtust húzott, de neki így állt jól.

A busz a célunktól körülbelül kétszáz méterre rakott le minket, így kellett egy kicsit kutyagolnunk. Ricsiék háza csodaszép volt. Ápolt, zöld fű, fa kerítés, bézs falak. Az ablakokon át diszkó lámpa fényei kivilágítottak.
Remegő gyomorral nyomtam meg a csengőt, Ricsi pedig azonnal ajtót nyitott.

-Szasztok lányok! - vigyorgott ránk. - Ricsi. -nyújtotta Regi felé a kezét.

-Regi. - rázta meg barátnőm a a fiú kezét.

-Gyertek be! - intett Ricsi.

Akárcsak szilveszterkor, most is nagyon meleg volt. Ledobtuk a kabátjainkat és pulcsiainkat az ajtótól jobbra lévő padra, majd lerúgtuk a cipőnket és már mentünk is be.

Regi nagy parti arcnak bizonyult, rögtön eltűnt a tömegben, aztán legközelebb fél óra múlva láttam őt, ahogy az asztalon táncolva énekli az Éget a nap című dalt, a kezében lévő topjoyt meg-meg húzva, miközben a többiek lelkesen buzdítják a földről. Nevetve figyeltem a barátnőmet, aki éppen felhúzott egy fiút maga mellé az asztalra és ketten táncoltak tovább. A srácot nem ismertem fel, de azt igen, hogy nagyon csillogó szemekkel nézi Regit.

-Regi hamar belejött a bulizásba. - szólt valaki mögülem hirtelen. Természetesen Ricsi volt az, aki két pohár házi jeges teát tartott a kezében. Kis habozás után aztán a terasz ajtó felé bökött a fejével és el is indult arra.

Még ide ki is kiszűrődött a hangos zene. Ricsi azonban nem állt meg itt, csak a kezembe nyomta az egyik poharat és lesétált a lépcsőn. Nekem nem nagyon volt jobb ötletem, ezért követtem. A fiú egészen a kert végéig sétált, én pedig már egyre jobban fáztam, meg is voltam izzadva, így már éppen mondtam volna, hogy vissza megyek, ha nem baj, de ekkor megláttam, hogy hova megyünk. A kerítés mellett egy kisebb üvegház volt. Ricsi kinyitotta az ajtaját a zárban lévő kulccsal, és udvariasan előre engedett.

Bent füllesztően meleg volt, de a kinti hideg után nagyon jól esett. Ricsi egy kis padhoz vezetett, amire le is ültünk (akármilyen meglepő). Egy ideig megint a kettőnk között jól bevált kínosan néma csend maradt, amit ezúttal én törtem meg.

-Nagyon szép házatok van. - ez persze félig volt csak igaz, hiszen a fél óra alatt nem azzal voltam el foglalva, hogy a házat stíröljem, de amit láttam belőle az az volt.

-Köszi. Apám ragaszkodott az olasz stílushoz. - húzta el egy kicsit a száját.

-Anyud magyar? - kérdeztem, mert erre eléggé kíváncsi voltam.

-Igen. Tanult olaszul az egyetemen, és egy csere diák program keretében, amit Olaszországban töltött, ismerkedett meg apával. Egyébként kedvelnének téged. - tette még hozzá.

Na ettől teljesen leblokkoltam. Tisztában voltam vele, hogy vannak bevallatlan érzelmeim Ricsi iránt, de ezeket mélyen eltemettem magamban. Hiszen a két ló mellett nem nagyon lenne időm még egy barátra is. Különben is, egy ilyen srác amúgy se akarna semmit egy magam fajta lánytól. Dehát egy ilyen kijelentésre mit mondhat az ember? Az enyémek is téged? Az olyan semmien. Szívesen meg ismerném őket? Az meg nagyon ilyen, figyi valamikor mutass már be a szüleidnek, hogy lássák melyik az a balfasz, aki teljesen bele esett a fiukba. Végülis nagyon értelmes dolgot "mondtam".

-Hm... - és mivel éreztem, hogy ez nagyon nagyon kínos még gyorsan hozzá tettem. - Hát nem is tudom...

Gratulálok Eliza, ezt is ügyesen összehoztad. Fogtam magamban a fejemet és átkoztam magam a hülyeségemért.

-Jaj ne szórakozz velem Elli! Egy kedves, aranyos lány vagy, miért ne kedvelnének?

-Elli? - húztam fel a szemöldököm játékosan.

-Oh... Eliza, bocsi. - nyögte. Láttam rajta, hogy kellemetlen neki a szitu.

-Nem baj. Tetszik. - mosolyogtam.

-Nekem tudod mi tetszik? - simított végig az arcomon. - Ez.

Azzal felém hajolt és összetapasztotta az ajkainkat. Nyelve bejutást kért a számba, én pedig engedtem. Gyengéden és finoman csókolt, nem akarta, hogy nekem rossz legyen. Nyelveink tökéletes összhangban mozogtak egymással, és én a világ legboldogabb embere lettem hirtelen.

Ricsi hirtelen megszakította a csókot, kis hiányérzetet hagyva maga után. Nem távolodott el azonban túlságosan, a homlokát az enyémnek nyomva szólalt meg.

-Eliza... leszel a barátnőm? - kérdezte félénken, miközben mélyen a szemembe nézett.

-Igen. - válaszoltam, Ricsi pedig erre újból megcsókolt.

🐴

-Eliza! Eliza merre vagy? - hallottam Regi hangját. Felkaptam a fejem, amit eddig Ricsi vállán pihentetve tartottam.

-Basszus, már ennyi az idő?! - koppintottam a fiú karján lévő Apple Watchra. És valóban, már 0:10 volt, ami azt jelenti, hogy pontosan húsz perc múlva otthon kell lennünk. - Bocsi, most rohannom kell haza! - nyomtam egy puszit Ricsi szájára. - ITT VAGYOK MEGYEK!

Regivel gyorsan felöltöztünk, a kapuban elbúcsúztunk Ricsitől, aki még egy búcsú csókot is adott, amit Regi egy leesett állal jutalmazott. Innen egy sprintet nyomtunk a buszmegállóig, és ezúttal sikeresen elértük a buszt, majd pontban 0:31-kor beléptünk a házunk bejárati ajtaján. Apa és anya a kanapén ülve nézett sorozatot, ha jól azonosítom a Koronát és csak egy köszönéssel jelezték, hogy érzékelték a hazatértünket.

Regi egészen addig nem tette szóvá a köztem és Ricsi között lejátszódottakat, amíg már mind a ketten lezuhanyozva, pizsamában nem feküdtünk a kihúzhatós ágyamon.

-Szóval. - tette csípőre a kezét. - Hallani szeretném a teljes sztorit.

Így hát mindent töviről hegyire elmeséltem, a szilveszteri bulitól kezdve az iskolai kínos pillanatokon át az üvegház eseményeiig. Regi feszült figyelemmel hallgatta és végén mindössze ennyi kommentárt fűzött a dologhoz.

-Az igen csajszi, éljen az ifjú pár!- pacsizott le velem.

Lenémítottam a telefonomat, aztán lekapcsoltam a lovas éjjeli lámpámat. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán mind a kettőnket elnyomott az álom, és úgy aludtunk mint a bunda.

Úgy aludtunk, mint a bunda, egészen hajnali háromig, amikor a telefonom éles csörgése szelte keresztül a csendet. Azonnal tudtam ki hív, és jeges rémület futott végig rajtam. Mindössze egyetlen számot nem némítottam le soha, még estére se. Ez pedig a lovarda vészhelyzeti telefonszám volt...